a lehetséges megoldáselméleteket az arra érdemeseknek kell bemutatnia és az arra hivatottak eldöntik, mit hogyan csinálnak azok alapján. a lakosság nagy része az alapvető pénzügyi folyamatokkal sincs tisztában, nemhogy érdekelné az elméleti közgazdaságtan. (engem sem érdekel, pedig közgazdász vagyok, de az elméleti szint az bizony borzasztó magasan fölöttünk áll) ezért írtam, hogy közönség és sajtó (amit valóban kissé tágra hagytam, mert ilyesmi "light" sajtóra gondoltam, mint a cotcot pl.) szempontjából a hírértéke 0.
az éjjel holt fáradt voltam ehhez...
szóval, én ott voltam Andrew Michael Spence előadásán, végig hallgattam és csak annyit mondhatok, megérte. röviden, közérthetően vázolom miről beszélt...
nos... először elmondta, hogy a globális pénzügyi világ leghatalmasabb, legbefolyásosabb szereplőinek, vezető tanácsadója volt, olyanoknak akik meghatározzák mely valuták és országok dőljenek be, és kik kapjanak még időt a túlélésre. de egy idő után rájött, hogy bármennyire is gazdagodik ő és megbízói, tulajdonképpen maguk alatt (is) vágják a fát.
majd egy sakk zseni szavait idézve, mely szerint... "hogy tökéletesítsd a játékod, tanulmányozd a végjátékot, mert a játszma közepe és különösen a megnyitás, csak a végjáték tükrében értelmezhető."
elmondta, hogy ez a folyamat... a nagy eladósodási szuperciklus... ami most zajlik a világban, közel hatvan éve kezdődött, és mára a világ államai, cégei, családjai egyaránt eladósodtak. 2007 augusztusában bedőlt három kis befektetési leánybank, majd 2008-ban a lehman brothers és megindult a végjáték. az államok megkísérlik megmenteni a csődben lévő bankrendszert (bankkonszolidáció), ez gigantikus összegekbe kerül, ezért az államok még jobban eladósodnak, majd végül a piac már nem veszi meg az állampapírokat. zúgnak a vészharangok... az eladósodást meg kell állítani, a költségvetési hiányokon vágni kell, és szakítani kell a laza pénzpolitikával, ez újabb válságokhoz, nagy pénzpiaci kilengésekhez vezet és egyre több ország bedőlésével jár. az eurozóna perifériája, a kelet-európai államok csoportja, az egyesült államok és anglia óriási veszélyben vannak. az egyik országban a kereslet stagnálása mellett csökkenek az árak (defláció) míg máshol