Én sem mondhatnám hogy szétröhögtem volna az agyam...
Pont ezek a dolgok azok, amiken szeretettel és mosollyal kell túllendülni. A nők állandóan panaszkodnak, hogy a férfiak semmiben sem segítenek, úgyhogy ők takarítónők, szakácsnők, anyák és dolgozó nők egyszemélyben. Ehhez képest ha egy férfi segíteni próbál, akkor mindig megkapja, hogy én hatszor olyan gyorsan mosogatok, miért nem zárod el közben a csapot, miért használsz annyi mosogatószert, stb. Anyai beidegződés, amikor én is ott álltam a szerelmem mellett és először a poharakat és bögréket mosta el, így nem maradt a szárítóban hely a tányéroknak, késztetést éreztem, hogy szóljak, vagy egyszerűen csak kivegyem a kezéből és megcsináljam "logikusabban", pontosabban: "ahogy én szoktam". De ilyenkor inkább át kell ölelni hátulról és azt mondani, mennyire édes, hogy segít.
Próbáljunk már meg kicsit megküzdeni a bennünk rejlő házisárkánnyal, és megmaradni nőnek... Persze tényleg nem könnyű, ezt elismerem.

Gyorsan utánaszámoltam és döbbenten megállapítottam, hogy 15 éve írok naplót:) Azt hiszem, enyhén szólva megszállott vagyok :)

Pontosan ez a lényeg... Akárhogy öltözik fel valaki, senkinek nincs joga vele olyat tenni, amibe nem egyezett bele. Ennyi. Csodálkozom nagyon a kommenteken. (És itt most nem a felvonulásról beszélek, mert az sztem rosszul ragadja meg a kérdést)

Aha... azért kíváncsi lennék, hogy viselkednél, ha nem lennél biztos benne, hogy reggel még életben leszel-e.

Egyet is értek veled meg nem is: szerintem a végeredmény nem feltétlenül "megalkuvás", sőt, ha az, akkor régen rossz. De ha egész életünkben össze-vissza rángatnának a (pl) két éves lángolások, akkor soha senki nem találná meg a párját, azt, akit a lángolás alábbhagyása után is szeretni tud. Pedig valamiféle "ősi" törvény mégiscsak efelé hajtja a legtöbbeket, még mindig.