A nemzeti öntudat manapság csúszós kérdés, akinek van, azt automatikusan azonosítják a radikális jobboldallal, de nem csak ez a probléma vele.
Manapság, aki nemzeti öntudatot akar építeni, hamis nyomon indul el - olvassuk el akármelyik "nemzeti" zenekar dalszövegeit, és rögtön megtudjuk, milyen fasza, jó kis nép a magyar, akit teljesen vétlenül ver a sorsa, mer' a sors a' gonosz. Hát nem. Szembe kéne nézni azzal, hogy nekünk is voltak-vannak szemét húzásaink a történelemben, nem vagyunk egy gáncstalan, istenválasztotta nép, el kellene fogadni, hogy vannak hibáink, ez pedig olyan körökben, ahol számítana a nemzeti öntudat, azonnal hazaárulásként aposztrofálódna. A többieket meg nem is érdekli. Mindkét oldal hozzáállása hibás.
A nemzeti öntudatot a pozitív emlékekre kellene építeni; meg kellene tanulni azokat is értékelni. Március 15-én hatalmas banzáj van, de ki emlékezik a kiegyezésre, ami után hihetetlen gazdasági fellendülésnek indult Magyarország? A romantikus hevülettel fűtött (és amúgy rengeteg ökörséget elkövető) Kossuth a sztár, ellenben a józan Széchenyit épp csak megemlítik? Görgey hazaáruló, mert az egyetlen dolgot tette meg, amit az adott helyzetben meg lehetett tenni? Uggyanmá', kérem. A magyar nép hülyeségei közt dobogós helyet foglal el a romantika iránti rajongás, és romantikával legfeljebb a párodat veheted körül szeretettel; politikában, történelemben nincs helye.
Ezen kívül ott vannak a nyilvánvalóan felbecsülhetetlen értékű nemzeti kincsek - a népdalok, a mondavilágunk, a csodás művészeti emlékek, irodalmi alkotások. Minden adva van, amire büszke lehetne a magyar. Csak éppen teljesen rossz irányba néz.
Ez így szóról-szóra igaz.