"Furcsa dolog ez, hogy mennyire várja az ember, hogy felnőtt legyen, aztán mikor az lesz, rá kell jönnie, hogy odavan minden. A várt szabadság helyett csak még több béklyót kapunk, igazi érzelmek helyett gyakran csak mímelt félmosolygást. Elvesztünk mindent, de legfőképpen a gonosz őszinteséget, a felelőtlen szókimondást, a gátlástalanul irányíthatatlan, megmagyarázhatatlan lobbanásokat, a szerelmet, amit barátaink iránt éreztünk. A felnőtt léttel mindezek teljesen összeegyeztethetetlenek."
Jajj ez nálam most nagyon aktuális...
Segít dönteni ez a pár sor, ez az ami eddig bennem még nem fogalmazódott meg. Köszi! :)
Kicsit radikális a megfogalmazás, de sztem teljesen érthető amiről szól a cikk. Én sem puszilgattam meg ölelgettem állandóan a barátnőimet, de nem is ez volt a mondanivaló. Inkább az, hogy idővel megváltoznak ezek a barátságok, még mindig fontosak lesznek, de már nincs idő és energia állandóan együtt lenni, megismersz más embereket is, másképp látjátok egymást, már nem olyan a kapcsolat mint gimiben mondjuk. Néha nosztalgiázok, hogy milyen jó volt suli után bicajozni menni a csajokkal, meg minden hétvégén a diszkóba, soha nem untuk meg egymást. De változott az életünk, elmúltak ezek a dolgok, ugyanúgy mint a féltékenység, irigység. Visszavettünk a tempóból, de attól a barátság még ugyanúgy megmarad.
