Az vicces volt,azon poénkodtunk,h mi lenne,ha a srácnak egy 15 centis hordozható Tvje lett volna...kimászik a kiscsak,húú,meg jaj neked,ő meg szépen eltapossa:D
Istenem, ezen úgy röhögtem, hogy majdnem bepisiltem. Ez a kép lesz az új flessem. Ha eszembe jut, képes leszek bármilyen helyzetben röhögni magamban:D
Egyébként én vagyok a rettegés példaképe. Pedig nálunk a családban senki nem fél, soha nem ért trauma, 15 éves koromig soha nem voltam otthon egyedül éjjel, és 11 éves koromig a környezetemben senki nem halt meg. Szóval nem tudom, honnan vannak ezek a paráim, de vannak.
Mikor kolis lettem és véletlenül egyedül maradtam a szobában, hajnali 3-ig, 4-ig ébren voltam, utána is égett a kislámpa. Marha kipihent voltam másnap. Egy éve összeköltöztünk a barátommal, azóta többször volt, hogy egyedül kellett töltenem 1-2 napot. Ahogy kezd sötétedni, én úgy kezdek elcsitulni. Lerendezem a zuhanyt, meg a fogmosást, hogy sötétedés után már ne kelljen tükörbe néznem. (Hű, ez így leírva de betegen hangzik) Bekapcsolom a Paprika TV-t, ott nem láthatok semmi megrázót, aztán amíg bele nem ájulok az álmosságba, nézem.
És a miénk csak egy pici lakótelepi lakás, a mamám meg évekig élt egyedül egy hatalmas házban, ahonnan már kihalt pár ember.
Éjszakára a macskát is mindig kitessékelem, mert utálom, ahogy felkapja a fejét és bámul. Pedig tudom, hogy csak jobb a hallása és esetleg a falban lévő vízvezetékeket hallja. De akkor is. Éjszaka pedig semmi pénzért ki nem nyitnám a folyosóra vezető ajtót, sőt az ablakon sem szeretek kinézni. Mitől félek? Hát, hogy esetleg ott áll majd egy olyan lány, mint amilyet itt a lap alján lehet látni a "Futurisztikus szabászat" cikkben. Nem csinálna velem semmit, csak nézne a hal szemeivel, nekem meg megállna a szívem. :D
Hű, bocsi, hogy hosszú lett a kommentem, de még soha nem szedtem össze így írásban a félelmeimet!!!
