Egy zsidó, egy buddhista, egy muzulmán, egy protestáns és egy katolikus ülnek egy asztalnál. Kívánkozna a számra a "megszólal az egyik" - típusú folytatás, de valójában megszólaltak mind. A Papolás nevet viselő hagyományos beszélgetéssorozat lényege ugyanis pont ez: különböző vallási felekezetek képviselői megosztják egymással, s a publikummal saját hitük álláspontját egy adott témában. Sajnos fájdalmasan későn értesültünk a beszélgetéssorozat létezéséről, így számos érdekfeszítő estről csúsztunk le, de jobb későn, mint soha. A papolók legutóbbi témája a szent írás, a könyv volt.
Több szempontból volt tanulságos a Klauzál13-ban szervezett este - egyrészt, mint vallások után szenvedélyesen érdeklődők, igazi csemegére bukkantunk itt, másrészt milliónyi, napokra elegendő gondolatkezdeményt vittünk magunkkal útravalóul, harmadrészt pedig rájöttünk, hogy mindenhol vannak kellemetlen és kínos fazonok - de erről majd máskor. A csöppnyi terem derékpróbáló műanyag székein elhelyezkedve adta magát a játék, hogy a meghívott "előadók" hovatartozását gyorsan elrendezzük önmagunkban, és bár ez nem volt emelt szintű feladat, arra mindenképpen jó volt, hogy gyorsan homlokterünkbe toluljanak különféle - semmiképp nem rosszindulatú - sztereotípiáink az arcvonások láttán. Az élmények sokaságából pedig kiemelkedik az, ahogyan a bő két óra végére ezek az arcvonások meglágyultak, önmaguk halmazából kiemelkedve szinte eggyé váltak a hitek, könyvek, próféták forgatagában. Nem hitvitát láttunk ugyanis, s ezt senki nem is várta, hanem tudás-, hit-, lételemmorzsák kicserélődését. Nem csak a hallgatóság oldalán csillogtak kíváncsi szempárok, a legérdeklődőbb, legkíváncsibb tekintetek olykor a hit képviselőinek arcán ragyogtak a másikat hallgatva.
De térjünk vissza a fő témára, a könyvre! Ha azt mondjuk, szent írás, leginkább a Biblia jut eszünkbe, hisz legtöbbször ezt emlegetjük Szentírásként, vagy legfeljebb a Tóra. A Koránról már vajmi keveset tudunk, s legkevésbé sem emlegeti az európai ember szentként, az pedig végképp zavaros, hogy a mi a helyzet a buddhisták írásaival. Nyugtasson bennünket, hogy kissé nekik is az. Elképzelhetjük, hogy milyen lehet az ateistáknak, akik semmiféle útmutatást nem kapnak (és nem hagynak) életük és lelki életük terelgetésével kapcsolatosan, s elképzelhetjük - s bizonyára sokan tapasztalják is - hogy milyen egy megkérdőjelezhetetlen fogódzóval bírni. És a szentírás ilyen szempontból sok esetben a vallás maga, annak elméleti oldala, és sokszor használati utasítása is. Mint ahogy az egyik előadó szájából el is hangzott, Isten megteremtette a világot és benne az embert, s ehhez használati utasítást is mellékelt. A különféle vallások szent írásait illetően számtalan egyező pontra bukkanhatunk, az egyik ilyen egészen egyértelműen a könyv maga - Isten kinyilatkoztatott szava - és a benne foglaltakat magyarázó szóbeli kiegészítés, azaz van a könyv és a hagyomány.
Már maga a kifejezés is paradoxon, hiszen hogyan is férhet meg egymás mellett a vallás és a háború? Ugyanilyen összeegyeztethetetlen a béke nevében harcolni, mindezt csak azért, hogy a vallási megosztottságot kiiktatva egy legyen az isten, ezáltal egy legyen a hit. Az összeegyeztethetetlenség ellenére több olyan háborút és viszálykodást ismerünk, miknek kiváltó oka a vallási különbözőség volt. Ezek mellett muszáj szót ejtenünk azokról a háborúkról is, amikben a vallás csak névlegesen, mondhatni casus belliként szerepelt, mivel ezekben az évekig húzódó viszályokban nem két vallás, sokkal inkább az expanzió, az érdekérvényesítés és az erőfitogtatás dominált. Nem kis fába vágtuk a fejszénket mikor úgy döntöttünk, összegyűjtjük a világtörténelem emblematikus vallásháborúit, természetesen a teljesség igénye nélkül, hiszen a kiemelkedő események mellett megannyi olyan összetűzésről is beszélhetnénk, amik lokálisan, nem ritkán két szomszédos város között zajlottak, vagy épp ma is zajlanak. Összpontosítsunk tehát a máig fennálló vallásokra, kronológiai sorrendben említsük meg a vallási okokból kipattanó, véres vagy békésnek tűnő nézetkülönbségeket. Kiindulópontunk legyen egy hatalmas birodalom és időszámításunk előtt 500 környéke.
Babilon véres kezű királya
Nincs könnyű dolgunk, mikor erről a megszállottan hódító babiloni királyról beszélünk, hiszen a korabeli feljegyzések három különböző néven is említik: Nabukodonozor, Nabukadnezár vagy II. Nabú-kudurri-uszur. Apja, az Újbabiloni Birodalom alapítójának halála után lépett trónra, és uralkodását mindvégig harcok és folytonos összetűzések jellemezék. Uralkodásának hetedik évében elfoglalta Jeruzsálemet, mivel az kivonta magát vazallusi kötelezettségei alól, ami megkövetelte volna, hogy a babiloni birodalom alárendeltjeként működjön. Nabukodonozor persze nem hagyta megtorlás nélkül a lázadást, így másodjára is bevette a várost, királyát és lakóit pedig Babilonba deportáltatta, ezt nevezzük ma babiloni fogságnak. Az i. e. 597-536-ig tartó fogság során voltak akik meggazdagodtak, míg mások csak szenvedések árán vészelték túl a Babilonban töltött éveket. A Bibliában így szól A babiloni foglyok panasza: Amikor Babilon folyói / mellett laktunk / sírtunk, ha a Sionra gondoltunk. / Az ott levő fűzfákra / akasztottuk hárfáinkat. / Mert akik elhurcoltak minket, / énekszót követeltek tőlünk, / és akik sanyargattak, öröméneket: / Énekeljetek nekünk a Sion-énekből! / Hogyan énekelhetnénk / éneket az Úrról / idegen földön? Fontos megemlíteni, hogy a babiloni fogságot megelőzően Nabukodonozor és katonái porig rombolták a zsidók legszentebb helyét, a jeruzsálemi Salamon templomot.
Salamon templomának romjai - a Siratófal ma is a zsidók legszentebb helye
Számtalan hitbeli kérdéssel, több vallással foglalkoztunk már, egy valamiről azonban még nem beszéltünk, ez pedig az ateizmus. Borzalmas belegondolni, hogy emberek hit, iránymutató, kapaszkodó nélkül képesek élni, de egyáltalán biztosak lehetünk benne, hogy az ateizmus egyet jelent a hitetlenséggel? És mint ilyen biztosan a kiúttalanságba, kilátástalanságba mutat?
Ahogy az az elnevezésből levezethető, egyszerű fosztóképzővel ellátott szóval állunk szemben, melynek szó szerinti jelentése: istentelen. A görög atheos melléknév nem másból áll, mint a theos - isten - szóból és - az a - fosztóképzőből, így jelent istennélküliséget, istenekben való hit teljes hiányt. Az erős, keményvonalas ateisták egyenesen azt állítják, hogy nemhogy nem hisznek az istenekben, de még a létezésüket is tagadják - ezzel szemben a "gyenge" ateisték az istenek létezésébe vetett hit hiányával jellemezhetők. Valamit nem elhinni, csupán annyit tesz, hogy a szóban forgó valami akár lehetséges is, csak éppen mi valamiért nem hiszünk benne, így egyesek szerint a szkepticizmus jobb meghatározás ez esetben, ugyanis arról van szó, hogy nem tudjuk, valóban létezik-e Isten. A pozitív hit abban, hogy Isten nem létezik, már sokkal inkább nevezhető ateizmusnak, a nem tudás, a kételkedés inkább agnoszticizmus. Huxle a XIX. század végén határozta meg ezt a fogalmat a Metafizikai Társaság találkozóján, ahol azt az álláspontot nyilatkoztatta ki, miszerint a dolgok eredetét és végét valamiért nem ismerhetjük meg, nem tudjuk és nem is tudhatjuk biztosan, hogy Isten létezik-e vagy sem.
A tények embere
Jogos a kérdés, hogy ha az ateista nem hisz semmiféle istenben, istenségben, vallásban, akkor miben hisz? Vajon minden ateista a tudományt tekinti a világ megismeréséhez vezető legjobb eszköznek? Ez semmiképpen nem igaz, hiszen sokan kényelmi szempontból választják az ateizmust, nem pedig tudományos tanulmányaikból levont általános konklúzióként lesznek tudatos ateistává. Egyszerűen úgy érzik, hogy a józan ész nem tud olyan logikai érvet felállítani, amely bizonyítaná számukra az isten, istenek létezését. Általánosan elmondható, hogy az ateisták magukévá tették azt az alapelvet, hogy bizonyos dolgok nem léteznek, míg bizonyítani nem lehet létezésüket. Szerintem sok istenhívő is hasonlóan gondolkodik mondjuk a földönkívüliek létezéséről is, pedig nem tudják bebizonyítani, hogy tényleg nem léteznek.
A különböző vallások tradicionális öltözékei számtalanszor
megihlették már a divattal foglalkozó kreatívokat. Korábban már nálunk
is olvashattatok arról, hogy Rick
Owens divattervező 2009-es tavasz-nyári kollekciójában az apácák
főkötőjéhez hasonlókat adott a modellekre, egy divatanyagban az ifjú
színésznő Emma Watson viselt is hasonlót. Rick után Marc Jacobs 2009/2010-es őszi-téli kollekciójában
vonultatott kendős öltözéket a kifutóra.
Isten a legjobb mosógép - énekli a kórus az uristen@menny.hu című nagyszerű rövidfilmben. De mondhatnánk azt is, a vallás a legjobb mém, vagy éppen azt, hogy a vallások a legtökéletesebben működő, és leghűségesebb fogyasztókat maguk mögött tudható brandek, azaz márkák. A vallás felé az esetek többségében megfelelő tisztelettel közelítünk, más vallása ugyanis szent, ám érdekes gondolatmenetekre és megközelítésekre bukkanhatunk, ha olykor különféle tudományos szemüvegeken keresztül vizsgáljuk a hitet, annak sokféleségét és a sokféleségek közösségét. (Tudván azt, hogy már maga a hit és a tudomány sokszor látszólag ellentmondásba keverednek.)
Vegyük például azt az esetet, hogy márkaszempontból közelítünk a vallások felé, akármilyen erőltetett is: próbáljunk még egy olyan brandet keresni eme földtekén, ami generációról generációra szállva ugyanazt a márkahűséget produkálja mindenféle elhajlás nélkül? Nehéz volna. A társadalomtudósokat már akkor különös izgalom fogja el, ha olyan modellre lelnek, minek szülőről gyerekre szálló követési aránya több mint harminc százalék. Vessük össze ezt a valláskövetéssel, melynek aránya közel száz százalékos - legalábbis igen sokáig az volt. Vannak, akik eleve készen kapják születésükkel a vallást, mint a zsidók vagy éppen a muzulmánok, bár hogy hithűnek tekintsék őket, azért idővel nekik is tenniük kell. (Nem térünk most ki a zsidó származás vagy zsidó vallás kérdésére.) De vegyük például a kereszténységet és a megkeresztelést. Többnyire erről sem dönt a csecsemő, hanem egyszer csak ünnepi pólyában találja magát, és már csorog is a fején a megszentelt víz. Kész, rárakták az útra. Ha pedig rajta is marad, azaz elkezd hittanra járni, viszik a templomba, máris sokak számára adódik a kérdés fenti megközelítésünket tartva: etikus egy gyereknek reklámozni valamit?
Az emberiség ruházkodása kezdettől fogva három vonalon mozgott: a hétköznapi ember viselete, a társadalmi státuszra utaló ruházkodás és a vallásos öltözék. Az évszázadok folyamán talán ez utóbbi változott legkevesebbet, a társadalmi státuszt ma leginkább márkákkal és méregdrága holmikkal, nem különféle formákkal és anyagokkal fejezzük ki mint egykor. Az Ókori Rómában a lila egy bizonyos árnyalatát kizárólag a szenátorok viselhették, Kínában pedig a sárga kizárólag a császárt illette meg. Az ilyen szigorú szabályok már rég eltűntek, de a vallások ahogy hagyományaikat, úgy öltözködési szokásaikat is őrzik.
A vallás közösségi szerveződés, komoly szabályokkal, amik természetesen sokszor az öltözködésre is kiterjednek. Nem is csoda, hiszen a ruhák is a vallás jelrendszerébe tartoznak, jelentéssel bírnak. Minden vallásnak más és más a jelrendszere, jelölő lehet egy-egy ruhadarab, vagy akár annak hiánya is, de az anyagminőség, a szín, a díszítettség, és a viselés módja is. A felsoroltakból leggyakrabban a személy titulusára (például pap vagy apáca) és a viselés alkalmára (például mise vagy valamilyen ünnep) következtethetünk. De nem csak ők, hanem sokszor maguk a hívek is szabályok szerint öltöznek, s furcsa módon ez sokszor kicsit ijesztő is. Összegyűjtöttük a legelterjedtebb vagy legjellegzetesebb öltözeteket, tessék lapozni!
A tánc valami olyan dolog, ami misztikus, felszabadító, boldoggá tesz, mégis sokan megvárják, hogy valaki elkezdje. Ha pedig a hely nem kifejezetten táncos mulatságok céljából jött létre, nem is merünk csak úgy táncra perdülni, bár talán néha vágyunk rá. Vajon mitől félünk? Hogy kitűnünk a szürke tömegből? Hogy meglátják a testünket? Észrevesznek?
Képzeld el: ritmikusan mozogsz, tested tükrözi az ütemeket, mindig
megújul, soha nem lépsz ugyanúgy, a fejedtől a talpadig hullámzol,
mosolyogsz és eggyé válsz a levegővel. Patetikus? Igen, mert az.
Táncolunk, amióta a világra jöttünk! A tánc egyidős az emberiséggel,
olyan természetes, mint a levegővétel. Sokaknak vallási, spirituális
tartalmat hordoz. A világ összes népének van saját tánca, amelyet az
őseitől örökölt. Mindegy, hogy XVI. vagy XXI. század, táncolni mindig
táncoltak az emberek.
