Divat

Címke: szex

2010.03.08 08:52 - safweekly

Ross megmondja

87%
címkék: szex test szerelem lélek

A Jóbarátok köztudottan nem tartozik a legmélyebb tartalommal bíró műsorok közé, de mint mindenből, ebből is tanulhatunk. Az egyik részben Phoebe az „Elválós” becenévvel illetett Ross-t kérdezte az együttélésről és a házasságról. Ross humorosnak tűnő tanácsa így hangzott: „Ha azt akarod, hogy egy férfi elhízzon, és egy nő ne borotválkozzon, add össze őket!”. Az első mosoly után azonban érdemes elgondolkodnunk a témán. Én is feltettem magamban a kérdést, hogy vajon nem lustultam-e el a kapcsolatomban? A válasz sajnos egy hatalmas „de” volt.

Mindig is vékony voltam, az ismerőseim győzködtek, hogy egyek már rendesen (megjegyzem, ettem), mostanában azonban egyre ritkábbá váltak ezek az észrevételek, nem is véletlenül. Felcsúszott néhány kiló, fáradtabb is vagyok, ezáltal kedvetlenebb, és rá kellett jönnöm, hogy ezzel nemcsak a környezetemnek ártok, hanem magamnak is. Siránkozás helyett felpattantam a futópadra, és hatalmas elhatározásra jutottam: megpróbálok úgy kinézni és viselkedni, mint a kapcsolatom elején. Persze nem vagyok egyedül ezzel a problémával. Előbb-utóbb minden nő szembesül azzal, hogy már régen nem figyel magára annyira, mint például az első randik előtt, pedig ennek nem szabadna így történnie. Szép dolog, hogy az emberek már annyira megszokják egymást, hogy szinte nincsenek gátlásaik egymás előtt, de már száz évvel ezelőtt is tartotta magát a mondás, miszerint „egy nő otthon is nő”. Persze ezzel nem azt mondom, hogy a nap 24 órájában tökéletesen kell kinéznünk, de létezik néhány dolog, amit mindenképp érdemes elhagynunk. A kinyúlt mackónadrág például egyértelműen tiltólistás, és mindenképp figyeljünk a hajunkra, az illatunkra, azokra a dolgokra, melyek nőiessé tesznek bennünket. 

olvass tovább!

2010.03.08 08:08 - Marosvölgyi Rita

Terhes vagyok, mit szólsz?

93%
címkék: szex párkapcsolat pasik terhesség kutatás anyaság

Azon nők, akik szexelnek, de nem akarnak teherbe esni, a pozitív terhességi teszt láttán bizonyára megszédülnek, majd gyorsan végigpörgetik a lehetséges opciókat. A hírt természetesen közölni kell az apával, mert nyilvánvaló, hogy ez nem csak a nő problémája. Minden bizonnyal a kellemetlen hír hallatán a pasik is idegeskedni kezdenek, és gyöngyöző homlokkal, fejben végigsakkozzák az esetleges lépéseket. Viszonylag kevés opció közül választhatnak, az viszont már nagyon is személyfüggő, miként kezelik a hírt: örülnek, mérgelődnek, esetleg tesznek az egészre. A pasi reakcióját még egy jól működő párkapcsolatban is nehéz megjósolni, néhány társadalomtudós viszont kutatást végzett a nem várt terhesség témakörben, mely elég megdöbbentő adatokkal zárult.

Induljunk ki abból, hogy a férfiak többsége nem repesne egy nem várt terhességről szóló hír hallatán. (Nem azért feltételezem ezt, mert negatív vagyok, hanem mert a gyakorlat ezt mutatja, de majd jól megcáfoljátok, ha tévedek.) Minden bizonnyal a kutatóknak is ez volt a hipotézisük, majd vizsgálni kezdték a 18 és 29 év közötti, nem házasságban élő, amerikai fiatalokból álló kontrollcsoportot. Nem mellesleg a kutatása szexuális tevékenységek széles skáláját vizsgálta, de most tekintsünk el az összes adat feldolgozásától, és nézzük, milyen eredmények születettek a nem kívánt terhesség témakörben.

olvass tovább!

2010.03.05 08:49 - Marosvölgyi Rita

Cuppanjon a gumi!

100%
címkék: szex óvszer gyerekek innováció nemi élet

Azt hihetnénk, hogy csak minket üldöz folyton a tökéletes méret kényszeres keresése, hiszen a férfiak hasonlóan érezhetnek, mikor magukra rántják a méretben nem egyező óvszert. Egy drogériába betérve, nincs olyan márka ami tökéletes mérettel kecsegtetne, a rendszer eddig mégis működött - ám csakis eddig, mert már fúj a változás szele. Egyelőre csak a britek vannak abban a kedvezményezett helyzetben, hogy a hagyományosnál kisebb méretű óvszert vásárolhatnak, egészen pontosan a Nagy-Britanniában élő tizenkét-tizennégy éves kisfiúk, hiszen a terméket kifejezetten nekik fejlesztették.

Ez idáig olykor halkan, máskor hangosabban hőböröghettünk, hogy mégis miért élnek nemi életet azok a kölykök, akiknek gondolatait még bőven a Legónak és más játékoknak kellene lefoglalniuk. Tudtuk, hogy a fiatalabb generációk egyre korábban vetődnek az ágyba, ahol aztán nem alvással töltik az idejüket, de a mini méretű óvszer sajnos a trend kézzelfogható bizonyítéka. Anyagában és összetételében egyáltalán nem különbözik a hagyományos óvszertől, méretében viszont annál inkább - átmérője csak 4,5 centiméter, míg a felnőtt férfiakra gyártott darabok 5,2-es átmérőjűek.

olvass tovább!

2010.02.24 09:06 - Helen

Fürge ujjak

86%
címkék: szex párkapcsolat állatvilág intimitás

Vakargasd a hátamat! Piszkáld a hajamat! Cirógasd a fülem tövét! Ezekkel a kívánságokkal bombázzuk a szeretett személyt, ha azt akarjuk, hogy kellemes érzések szabaduljanak fel testünkben. Különösen tévénézés idején jellemző tevékenység. Vagyunk páran, akik kedvelik az efféle „piszkálgatásokat”…

Majmoknál is

Főemlősöknél a kurkászásnak a vakargatáson túl társas szerepe is van. Kölcsönös odafigyelést, szolidaritást mutat a kisebb majomcsoportokon belül. (Robin Dunbar „kurkászás-elmélete”.) Dunbar feltételezi, hogy nagyobb csoportokban csökken a kurkászásra fordított idő, és hogy az embernél a nyelv váltotta fel az együttműködés ezen formáját. Egyes kutatások szerint a vakargatás gyakran szexuális izgalmat okoz a majmoknál, főként a hímeknél. Szakemberek egy része ezzel magyarázza az emberi szexualitásban az előjáték kialakulását. Persze a nőstény majmok sem hülyék. Akik rangosabb helyet foglalnak el a csoportban, akár fél órán keresztül hagyják magukat kurkászni az aktus előtt. Cselesebb hím majmok próbálnak kitérni a fárasztó piszkálgatás elől, és kihívó arckifejezésekkel akarnak imponálni a párzásra kiszemelt nősténynek - nem minden esetben válik be ez a módszer...

http://animals.nationalgeographic.com/staticfiles/NGS/Shared/StaticFiles/animals/images/primary/rhesus-monkeys-grooming.jpg

Nyúlj hozzám!

Bizony én is szeretem a kurkászást. Alkalmazni, és élvezni is. Kényelmesen elhelyezkedem a díványon, párom ölembe hajtja fejét, és máris kezdetét veszi a majomszeretet. Hátsimogatás, fülbirizgálás, hajpödrés, fenékvakargatás. Majd cserélünk. Van, aki imádja, ha kedvese pattanásait nyomkodhatja, orrlyuka szőrszálait tépdesheti vagy borotválkozás során szerzett sebéről kapargatja a heget. Aztán kufircolás - természetesen ha lehet hinni a tudósoknak. Na, és te szeretsz (ne gondolj egyből rosszra csintalan gyermek) kurkászni? Szereted, ha téged vakargatnak?


Az olvasói cikkek tartalmának valódiságáért a cotcot.hu szerkesztősége nem vállal felelősséget. Ezen szolgáltatásunkat olvasóink saját felelősségükre vehetik igénybe. A szerkesztés jogát fenntartjuk!

Kérdőjel

Mi a legjobb kurkászás?

hátvakargatás
hajpödörgetés
fülbirizgálás
lábfejcirógatás
fenéktapizás
karsimogatás
pattanásnyomkodás
szőrszáltépdesés
sebkaparás
muti az eredményt!

2010.02.23 09:59 - trapphenci

Hidd el, ez csak szex!

80%
címkék: film szex george clooney csajok pasik kapcsolat egek ura

Végigmoziztam a hétvégét. Szeretem az olyan filmeket, amelyek a történéseken való agyaláson kívül arra késztetnek, hogy továbbgondoljam az események kiváltó okát, akár a szereplők lelkületéről is elgondolkozzak, sokkal mélyebben, mint amennyire azt a rendező be akarta mutatni. Jason Reitman, az Egek ura című filmben egy olyan fickót mutat be nekünk, aki egész életében őrizte a szabadságát, nem hisz a nagy szerelemben, egyetlen célja tízmillió mérföld összegyűjtése, a levegőben. George Clooney által alakított Ryan Bingham a nagyvállalati leépítések szakembere, magyarán szólva abból él, hogy embereket rúg ki. Élete nagy részét szállodákban és repülőkön tölti, és bőszen gyűjti a törzsutasoknak járó mérföldeket. Hamarosan eléri a tízmillió mérföldet, és megismerkedik egy szintén törzsutas nővel, innentől kezdve a kiszámíthatóan biztonságos élete egy csapásra a feje tetejére áll. A tízmilliomodik pont elérése közel sem lesz olyan katarzis, mint amire felkészít minket a történet, sőt a szürke, hétköznapi, átlagos lét is felszínre bukkan, így kerülve el a happy endet, amellyel kiemeli a többi álomgyári produkció közül a filmet. Összesen hat, többek között a legjobb film és a legjobb rendezői Oscar-díj várományosa a film.

Továbbgondolásra ösztönzött a film. Méghozzá abból a szempontból, hogy vajon azok a - idősödő - férfiak, akik ennyire óvják a szabadságukat, senkinek nem hajlandóak elköteleződni, milyen megfontolásból zárkóznak el, és ezzel milyen hatással vannak a nőkre? Kijelenthetem: csalódást okoznak. Számtalanszor találkoztam már ezzel a típussal, és igen most egy bizonyosan tipizálható férfifajtáról beszélek. Azokról, akik már megették a kenyerük javát - közelebb vannak az ötvenhez, mint a huszonöthöz, és világ életükben arra törekedtek, hogy egy nő se tudja betörni őket. Az egésszel csak az a probléma, hogy amint érzelmileg megérinti valaki őket, szembe mennek minden lelki történéssel, agyalnak, kikövetelik a "spontán kapcsolat" fenntartását, és képesek hazudni, még saját maguknak is, amikor számukra is bebizonyosodik, hogy ez mégis több egy diszfunkcionális viszonynál.

Arra felháborító dologra gondolok, ami a filmben megtörtént Alex - Clooney szeretője - és Mr. Bingham között. (Aki nem szeretné megtudni a film végkifejletét, most fejezze be az olvasást, és térjen vissza a cikkre, miután megnézte a filmet.) A férfi és a nő alkalmanként találkozott, amikor együtt voltak jól érezték magukat, néha váltottak egy-két SMS-t, e-mailt, alkalmanként felhívták egymást, de csak azért, hogy fixálják az újabb randevújuk időpontját. Az a lazaság, ami benne volt a nőben persze, hogy elcsavarta a pasi fejét, és elrepül néhány ezer mérföldet azért, hogy meglepje, szerelmet valljon, de a nő ezt egy spontán kapcsolatként kezelte és pont. Nem gondolta úgy, hogy ebből lehet még valami, hanem úgy gondolkodott: "Élvezzük és pont." Miért gondolják feltétlenül azt a pasik, hogy egy nő mindenképpen meg akarja tartani a fickót, akivel éppen megismerkedett? Miért kell eleve azt feltételezni, hogy a házasság, az elköteleződés a cél? Elképzelhetetlen, hogy egy csaj is csak hetyegni akarjon és nem többet? 

olvass tovább!

2010.02.23 09:12 - Marosvölgyi Rita

Összeszexizted és benne hemperegsz?

100%
címkék: szex alvás mosás szokás ágynemű

Egy nemrégiben megjelent kutatás szerint a brit lakosságból félmillió patrióta évente csak háromszor mossa ki a lepedőjét. Ez nemcsak alacsony szám, de rengeteg kérdést is felvet, de annyi biztos, hogy nem kerülnénk intim közelségbe egy efféle mosatlan lepedővel.

Nemrégiben a nagyim anekdotázott a falu bolondjáról, aki nagy büszkén mesélte a közértben, hogy ők minden évben karácsonykor cserélik az ágyneműt, a következő alkalomig pedig újfent megvárják a Jézuskát. Elég könnyű elképzelni, hogy egy teljes évnyi használat után miként festhet a csak nevében ágyneműnek titulált textília. Nem kell túl igényesnek lennünk ahhoz, hogy rendszeresen mossuk az ágyneműnket. Oké, de milyen rendszeresen? Tapasztalatom szerint ez emberfüggő, de optimális esetben nem árt maximum két-három hetente mosógépbe vetni a huzatokat. Akad aki imádja a friss, ropogós öblítőillatú éjszakákat, de akad olyan is, akit a rosszullét kerülget az erősen parfümös kipárolgástól. Ez persze még nem lehet mentség az egyre ritkuló ágynemű mosásra, hiszen ezeket a textileket muszáj alaposan és kellő rendszerességgel kitisztítani.

Első ízben ott a közönséges házi kosz, ami óhatatlanul is ráül az ágyneműnkre, pláne akkor ha nem vagyunk elég pedánsak ahhoz, hogy reggelente rendezett ágyat hagyjunk magunk mögött. Aki minimális élettérrel rendelkezik az bizonyára nemcsak aludni tér be a párnák közé, hanem megesik, hogy ott eszik, iszik, tévézik... Az évszakváltozás szintén egy olyan tényező, amit érdemes figyelni, mielőtt a habokba küldjük párna- és takaróhuzatainkat. Apropó huzatok. Biztosan ti is emlékeztek azokra a paplanhuzatokra, amiknek közepén volt egy hatalmas lyuk, amin be kellett lökni a töltelékanyagot, ami többnyire műszálas, kockás, kivénhedt pléd volt. Ezzel szemben ma már hipermarketekben és lakberendezési áruházakban vesszük az ágyneműinket, ügyelünk arra, hogy 100%, vagy ahhoz nagyon közeli pamutból készüljenek, de mindezek mellett miért nem ügyelünk a tisztán tartásukra?

Kérdőjel

Milyen gyakran mosol ágyneműt?

Hetente.
Kéthetente.
Három hetente,
Ritkábban.
Őőő, fogalmam sincs.
Nem tudom, nem én mosom.

olvass tovább!

2010.02.19 09:19 - zsofi

Magadra vess!

100%
címkék: szex erőszak zaklatás

Bármikor szóba került a téma, s akárhány de-vel találkoztam vitáim során, soha, egy lépést sem tudtam engedni azon álláspontomból, miszerint: a nemi erőszak elfogadhatatlan. A mondatnak nincsenek bővítményei, legfeljebb egy irányban: a nemi erőszak elfogadhatatlan, akár nő, akár férfi, akár gyerek az áldozat. Egész egyszerűen nincs olyan, hogy valakit arra kényszerítünk, amit nem akar megtenni, különösen nem szexuálisan. Olyan alap evidencia ez számomra, hogy minden alkalommal megdöbbent, amikor valaki megpróbálja megmagyarázni, miben és miért is volt hibás az áldozat - sokszor megesett ez már itt, a cotcot oldalain is. Talán többen emlékeznek közületek olyan, a témába vágó cikkek alatt kibontakozott szócsatákra, amikben egyesek következetesen a nők hozzáállásában, viselkedésében esetleg öltözködésében látták a támadások, zaklatások okait.

Itt az ideje tehát, hogy feketén-fehéren szembenézzünk a kérdéssel, mégis kik azok, akik a nőket hibáztatják egy szexuális támadás esetén? Kapaszkodjatok meg, mert a válasz: a nők! Egy, a BBC által közölt felmérés szerint bármilyen meglepő is, mi, nők vagyunk azok, akik nőtársainkkal szemben hajlamosak vagyunk ilyen-olyan megbélyegző kijelentéseket tenni, ha a nemi erőszak kerül szóba. (Meglepő még akkor is, ha az Amnesty International korábban már felhívta a jelenségre a figyelmet.)

olvass tovább!

első előző

következő utolsó

Sírjaik domborulnak

Közösség

Sírjaik domborulnak

Hírességek, nyughelyek, mítoszok és történetek.

Mi ez? Orrkanna

Test

Mi ez? Orrkanna

Jala netizz te is, hidd el, jó lesz! Zsófi és az orrkanna.

Kincses sziget

Divat

Kincses sziget

Vásárolj a gyerekosztályon!

Minden szónak súlya van

Közösség

Minden szónak súlya van

Vitázz kulturáltan!

hirdetés
Farmer
Apashort
Elnokok