Divat

Címke: számítógép

2009.12.16 08:11 - Séllei Lilla

A netnagyik igenis léteznek

100%
címkék: számítógép internet család nagyszülő oktatás

A netnagyik igenis léteznek, az én majdnem hetvenéves nagymamám is ilyen: msn-ezik az unokáival, kommentel facebookon (még az ivós-bulizós képeket is lájkolja), és néha leráz cseten, mert ők megbeszélték a barátnőjével, hogy egy kicsit Honfoglalóznak, most nincs ideje csevegni. Kezdetben mi tanítgattuk, és pompásan elboldogult, hiszen mindig mindent lejegyzetelt egy kockás füzetbe, aztán egy évvel ezelőtt magától beiratkozott egy nyugdíjasoknak szóló internettanfolyamra, mi meg megajándékoztuk a Fel a netre öregem! című internetkalauzzal, ami kifejezetten az idős korosztálynak készült. Persze nem a nagymamám az egyetlen számítógépbűvölő nyugdíjas, hiszen már ötezer diák végezet el a Kattints rá, Nagyi! névre keresztelt nyugdíjas netes oktatóprogramot, amit a UPC Magyarország és a Budapesti Művelődési Központ még 2006-ban indított útjára. A két szervezet felismerte, hogy milyen fontos és mekkora igény van az idős korosztály internetes oktatására.

Kérdőjel

A te Nagyid netezik?

Igen, régóta. Profi.
Most tanulja.
Nincs is számítógépük.
Van gépük, de nem netezik.
Nagyi vagyok, netezek (és cotcotot olvasok).

olvass tovább!

2009.11.26 08:08 - zsofi

Mac-ember vagy PC-ember?

100%
címkék: számítógép Apple macintosh pc windows

A szeterotípiák néha bizonyítottá válnak: a Mac-et használók kreatívabbak, egyedibbek és szárnyalóbb gondolkodásúak, mint PC-n munkálkodó társaik - derült ki a Hunch izgalmas felmérésből.

Legutóbbi - feltehetően nagy port kavaró - összehasonlító vizsgálati eredményeik a számítógépfelhasználók mögött rejtőző típusokat tárták fel annak fényében, hogy ki milyen számítógép előtt tölti idejét. A vizsgálati módszer meglehetősen egyszerű volt: különféle témákban tettek fel számtalan eldöntendő kérdést a két csoport tagjainak, majd a magas számú résztvevők válaszainak összesítésével megalkották az általános képet. Mielőtt azonban összefoglalnánk a lényegi különbségeket, gyorsan nézzünk pár kérdést, hogy nem hivatalosan mindenki picit tesztelhesse önmagát.

Szereted Andy Warhol művészetét? igen/nem
Melyiket ülnéd meg? Harley/Vespa
Milyen színt választanál a konyhádba? bézs/narancssárga
Melyiket vennéd? Vadiúj sportkocsi/felújított vintage sportkocsi
Hol vásárolnál? márkabolt/egyedi tervezésű,turkáló
Melyik műsort néznéd? sport/hogyan készítsük...
Melyik tetszik jobban? Keresd a nőt /Család kicsi kincse
Szerinted John Travolta jó színész? igen/nem
Mi érdekel jobban? politikai események megvitatása/rászorulók nemzetek, szegények megsegítése
Két véletlenszerűen kiválasztott ember szerinted: különböző/hasonló
Mire hagyatkozol inkább? józan ész/megérzés

olvass tovább!

2009.08.26 10:06 - Marosvölgyi Rita

Bedugtam, de hova?

84%
címkék: számítógép kábelgomb elektronika

Tegye fel a kezét, aki még egyszer sem veszett el a kábelek és zsinórok útvesztőjében! Minél több elektronikai cikkünk van, annál sanszosabb, hogy végül bábeli zűrzavar alakul ki a számítógép körül, mert van monitor-, hangfal-, mikrofon-, webkamera, egér- és billentyűzet kábelünk, és még a jó ég tudja, hogy mi minden. Amikor oda kerül a sor, hogy ki kell húzni valamit, tuti, hogy nem azt a kábelt választjuk ki elsőre, amit szerettünk volna. Ilyenkor jön a gyors logisztikázás, hogy melyik műanyag bizbasz, melyik berendezéshez kapcsolódik. Agyrém. Hála a leleményes designereknek, ma már vásárolhatunk olyan "kábelgombokat", amiket felpattinthatunk a vezetékekre, így szükség esetén könnyen beazonosíthatjuk, hogy melyik zsinór, mihez tartozik. Hab a tortán, hogy nem kell eget rengető összeget perkálnunk a gombocskákért, hiszen tíz dollárért már komplett szettet kapunk, amiben a legkülönfélébb piktogramokkal tarkított színes műanyagok vannak.

2009.07.02 08:58 - zsofi

Betűzz Mac-en!

100%
címkék: számítógép mac kreatív

További Mac-szavak itten.

2009.04.01 08:22 - zsofi

Mutasd, mid van

100%
címkék: játék számítógép

Az egyik kedvenc játékunkkal köszöntjük április elsejét. A kettőnek persze semmi köze egymáshoz, csak kellett valami apropó. A szabály egyszerű: menj a komment mezőbe, és nyomj egy ctrl+v-t. Így kiderül, mit kopiztál utoljára a gépen. Csalni nem ér. :)

2008.12.28 13:43 - Séllei Lilla

Játsszunk a gépen!

0%
címkék: tech játék számítógép közösség

Míg a fiúk azt hiszem heteikig bírnák sorolni, hogy milyen számítógépes játékokra voltak rákattanva eddigi életük során, addig mi lányok jó ha egy-kettőt fel tudunk sorolni, de azért egy-kettőt mindenképpen. Lássuk én mivel játszottam az elmúlt huszonkét éveben. Előre szólok, nem lesz túl hosszú a lista!

olvass tovább!

2008.04.30 10:40 - trapphenci

Tavasz a klaviatúrán

100%
címkék: tech számítógép

Ha már tavasz, és ha már virágba borult minden, akkor miért ne lehetne virágos a klaviatúrád? Persze elég zavaró szerintem, de vannak olyan elvetemültek, akik még ezt is szívesen megveszik majd. Hiszen mindenhonnan az folyik, hogy ha tavasz, akkor a lakásodat és az irodádat is dobd fel, különböző tavaszi, nyári kiegészítőkkel. Hát persze, minden évszakban átfestek, lecserélem a kárpitot, no meg a billentyűzetet... 

Kérdőjel

Tetszik?

Igen
Nem

első előző

következő utolsó

Az örök második

Étel+Ital

Az örök második

Egy kis töri, egy kis dizájn. A Pepsi története.

A Google emberkeresője

Közösség

A Google emberkeresője

Eltűnt személyek jegyzéke.

Tavaszi design zsongás

Divat

Tavaszi design zsongás

Új design lelőhelyeket mutatunk Budapesten és vidéken.

Illat a lelkednek

Lélek

Illat a lelkednek

Lehet szerelmesen érezni magunkat egy illat hatására?

hirdetés
Farmer
Apashort
Elnokok