Ha stresszes vagy nem ám nagyobb lesz a teljesítményed, hanem éppen fordítva: befeszül a tested, fájdalmaid lesznek, kevésbé leszel mozgékony, elgyengülsz, nő benned a feszültség, ez tovább csökkenti az aktivitásodat, pénzügyi gondjaid támadnak, elszigetelődsz, depressziós leszel, és a végén meghalsz. Ez a riogatás egyébként egészen addig nem bullsh!t, míg nem érünk a pénzes részhez - viszont az összes többi tünet is elég para, amire van megoldás. Picit furcsa, kicsit túl intim, de biztos nem perverzebb, mint egy jó kis olajban tocsogó masszázs.
Mi ez? Watsu
A watsu terápiát gyakorlatilag a Zen Shiatsu gyógyászat és a víz jótékony, közvetítő szerepének összeolvadása eredményezte. Harold Dull amerikai természetgyógyász a nyolcvanas évek elején fedezte fel ezt a mozgásterápiát, amely nagyon közel áll a zen meditációhoz, és a vízi tornához. Olyannyira hatékony volt Harold Dull tevékenysége, hogy hamarosan nagyon sok helyen népszerűvé vált ez a terápia. A Watsu maga egy speciális masszázs, amelyet harmincöt fokos vízben végeznek el az ember testén. Kicsit olyan, mint valamiféle meditációs tánc, hosszú mozdulatsorokkal, érintésekkel tarkítva. A terapeuta a vízen fekvő embernek simogatja, ringatja, nyújtja a testét, olyan mozdulatokat generálva ezzel, amelyeket a szárazföldön - természetesen a gravitáció miatt - lehetetlen lenne kivitelezni, így a test felszabadul, és harmóniába kerül a benne rejlő lélek és szellem. Főként a vegetatív idegrendszerre hat jótékonyan, tehát a stressztől begörcsölt testünk végre felszabadulhat. A terápia során a légzés lelassul, mint a meditációnál, így csökken a szívverés sebessége, tágulnak az erek, és az immunrendszer felébred - így gyógyít a Watsu.
Arra jó, hogy...
A Watsu-terápiát sikeresen alkalmazzák nyaki-, hát- és gerincproblémáknál, reumatikus, ízületi gyulladások esetén, de még az alvászavart is megszünteti, relaxál, és feloldja a feszültségből adódó izomgörcsöket. A lelki terheket, illetve a nem megfelelő pszichés állapotokat is oldja, gyermekeknél is jól alkalmazható hiperaktivitás, koncentrációs zavar esetén, és mindenkinél, akinek pszichikai, szociális problémái vannak, illetve ebből adódó görcsök, nehézségek, pszichoszomatikus tünetek gyötrik.
Hogyan?
A terápia maga úgy néz ki, hogy egy közel másfél méter mély, vízzel teli medencében vagyunk, karjainkon, lábainkon szivacs, amely fenntart a vízen, és a terapeuta már el is kezdi a lassú, de annál intenzívebb mozgatásunkat, megközelítőleg egy órán keresztül. Beszélgetésre nincs szükség, természetesen a tapasztalatokat meg lehet osztani a Watsu kezelés után, de a lényeg a másfajta tudatállapotba való átlendülés, ami jótékonyan hat. A vizes testgyakorlatok formájukat nézve hasonlítanak a vízitánchoz, a gyógyító tánchoz és a Jahara-technikához - ez utóbbi folyamatos támasztékkal látja el a testet, míg az előbbiek inkább a mozgásformát adják.
Múlt héten, amikor épp erőlködött egyet a tavasz, hogy legyőzze a telet, elsétáltam egy virágárus mellett, beleszagoltam a levegőbe, és egy pillanatra megálltam, szagolgattam, majd kiszaladt a virágárus egy cserép jácinttal, én pedig felsikkantottam: "Igen! Ez az!" A jácint a kedvenc illatú növényem, megvettem, azóta szerelmes illat van a lakásomban. Beleszagolok, és pillangók repdesnek a hasamban. A legkiválóbb lélekfrissítő. Arra, hogy az illatok jó hatással vannak a lélekre, már egy hetven évvel ezelőtt élt feltaláló orvos is rájött. Dr. Edward Bach ki is dolgozta a róla elnevezett Bach-terápiát, ami azon alapszik, hogy a lelki hiányosságokat és az abból adódó diszharmóniát helyreállítja.
Ép testben ép lélek
Dr. Bach, homeopátiás orvos úgy vélte, hogy a gyógyításnál nagyon fontos a holisztikus szemlélet, ami annyit tesz, hogy a testi tünetek mellett figyelmet kell fordítani a lélekre és a szellemre is. Az általa kidolgozott virágterápia kiindulópontja az, hogy a test kóros megnyilvánulásának okai a lélekben keresendők. Az általa használt harmincnyolcféle virágesszencia helyreállítja a lelki egyensúlyt, így kezeli a testi tüneteket kiváltó okot. A Bach-virágterápia minden mellékhatástól mentes, és a túladagolása is lehetetlen.
Öngyógyítás
Ezzel a terápiával bárki kezelheti magát, hiszen különösebb képzettséget nem igényel. Szettben is lehet kapni Bach-esszenciákat, akár a házipatika alapját is képezhetik, mivel egyszerűek, praktikusak és persze bármikor jól jöhetnek. A harmincnyolc virágesszencia mindegyike egy-egy kedélyállapothoz kapcsolható, így elegendő a jelenlegi állapotot meghatározni a megfelelő illat kiválasztásához. Természetesen ehhez némi önismeretre van szükség, de azzal mindenki tisztában van általában, hogy éppen miként érzi magát.
A Jóbarátok köztudottan nem tartozik a legmélyebb tartalommal bíró műsorok közé, de mint mindenből, ebből is tanulhatunk. Az egyik részben Phoebe az „Elválós” becenévvel illetett Ross-t kérdezte az együttélésről és a házasságról. Ross humorosnak tűnő tanácsa így hangzott: „Ha azt akarod, hogy egy férfi elhízzon, és egy nő ne borotválkozzon, add össze őket!”. Az első mosoly után azonban érdemes elgondolkodnunk a témán. Én is feltettem magamban a kérdést, hogy vajon nem lustultam-e el a kapcsolatomban? A válasz sajnos egy hatalmas „de” volt.
Mindig is vékony voltam, az ismerőseim győzködtek, hogy egyek már rendesen (megjegyzem, ettem), mostanában azonban egyre ritkábbá váltak ezek az észrevételek, nem is véletlenül. Felcsúszott néhány kiló, fáradtabb is vagyok, ezáltal kedvetlenebb, és rá kellett jönnöm, hogy ezzel nemcsak a környezetemnek ártok, hanem magamnak is. Siránkozás helyett felpattantam a futópadra, és hatalmas elhatározásra jutottam: megpróbálok úgy kinézni és viselkedni, mint a kapcsolatom elején. Persze nem vagyok egyedül ezzel a problémával. Előbb-utóbb minden nő szembesül azzal, hogy már régen nem figyel magára annyira, mint például az első randik előtt, pedig ennek nem szabadna így történnie. Szép dolog, hogy az emberek már annyira megszokják egymást, hogy szinte nincsenek gátlásaik egymás előtt, de már száz évvel ezelőtt is tartotta magát a mondás, miszerint „egy nő otthon is nő”. Persze ezzel nem azt mondom, hogy a nap 24 órájában tökéletesen kell kinéznünk, de létezik néhány dolog, amit mindenképp érdemes elhagynunk. A kinyúlt mackónadrág például egyértelműen tiltólistás, és mindenképp figyeljünk a hajunkra, az illatunkra, azokra a dolgokra, melyek nőiessé tesznek bennünket.
Az online társkereső remek eszköz, ha tudjuk, mire kell figyelni, ám ha nem tudjuk, annál nagyobbat csalódhatunk. Aki rossz hírét kelti ennek a párszerzési módszernek, az – szinte minden esetben – egyszerűen nem tudta, mire kell figyelnie, elkövette a típushibákat, és természetesen csalódott is.
Hogyan kerülhetjük hát el a buktatókat...?
Ami azt illeti, meglepően egyszerűen. A legalapvetőbb kulcsszavak – kortól és nemtől függetlenül – a következők: őszinteség, értelem, igényesség, alaposság, figyelem. Ezt rövidesen kifejtem bővebben is, ám mindenekelőtt gyorsan eloszlatnék két közkeletű tévhitet: „Társkeresőre csak a „lúzerek” fanyalodnak, akik „élőben már senkinek se kellenek.” Ez, kérem szépen, úgy butaság, ahogy van, annak ellenére, hogy természetesen valóban van egy-két ember, akikkel tényleg ez a helyzet. Ők azonban a kisebbség.
A többség egyszerűen azért keres társat a neten, mert – amint ez lejjebb is kifejtésre kerül majd – ez egy rendkívül hatékony eszköz. Lehetőséget ad rá ugyanis, hogy még azelőtt megtudjunk lényeges részleteket a másikról, mielőtt egy szót is szóltunk volna hozzá – olyan részleteket, amiket élőben csak hosszas beszélgetéssel deríthetnénk ki. Ez pedig azért hasznos, mert így valóban meg sem kell szólítanunk azokat, akiket láthatóan nem is érdemes, viszont pillanatok alatt megtalálhatjuk azokat, akiket annál is inkább, és minden figyelmünket rájuk összpontosíthatjuk. „Társkeresőn mindenki azt mond magáról, amit akar. Hazudnak, átejtenek, becsapnak.”
Az előbbihez hasonlóan ennek is van valóságalapja, valóban vannak ilyenek, viszont szerencsére megint nem olyan sokan, mint hinné az ember. A többség felfogja, hogy semmi értelme hazudni, aki pedig nem fogja fel, azt az esetek nagy részében könnyen és gyorsan le is lehet leplezni (erről is lesz szó rövidesen), így aztán nem is érdemes időt vesztegetni rá. Egyszerűen tovább kell lépni és folytatni a keresést.
Mit szeretünk magunkban és vajon mások mit neveznének meg legszerethetőbb tulajdonságunknak? Igen, ez nem könnyű kérdés, viszont a válaszkeresés nemcsak tanulságos és jó önismereti kiindulópont, de olyan mélyen internalizált viselkedésmintákhoz is elvezethet, amik nemcsak pillanatnyi gondolatainkat és döntéseinket befolyásoljak, hanem komplex képet adnak saját létünkről. Egyetlen tulajdonságot persze nehéz, bár már lehetetlen kiemelni, hiszen cselekedeteink, lelkiállapotunk, tapasztalataink vagy épp azok hiánya, mind befolyásolják önképünket és persze mások rólunk alkotott véleményét is. Egyetlen főbb típus azonban mindegyikünkben ott lakozik, jóllehet holdudvarában ott van a többi arcunk, megannyi "másik én" is. Érthető, hogy ki akarjuk deríteni, vajon született gondoskodó anyatípusok vagyunk, vagy harcias amazonok, ám ehhez egészen az ókorig kell visszanyúlnunk, ugyanis már az ókori görög drámákban is feltűntek az egymástól szögesen eltérő női karakterek, sőt maga archetípus kifejezés is görög eredetű. Ősképet jelent. Ha az ókori művészet újraéledt a reneszánszban, akkor a női archetípusok Carl Gustav Jungnak főnixmadárként köszönhetően támadtak fel, hiszen Freud tanítványa nem pusztán mélyen internalizált viselkedéstípusokat látott az egyes nőtípusokban, hanem például az anya-gyermek viszony egyik legfőbb meghatározóját. Hogy miért? A kisgyerek egyszerre szereti, s féli az anyját, miközben elemi nőképként is tekint rá, akiben keverednek az egyes archetípusok. Ez a keveredés nagyon fontos, hiszen a női archetípusok labirintusából ezen fonal mentén találjuk majd a kiutat.
Hol a balansz?
A világ egész körforgása az egyensúlyról szól, legyen szó világi vagy transzcendentális megközelítésről. A Jin és Jang mint a legelemibb kettősség mindenki számára ismertek, ha meglátjuk az egymásba fonódó alakokat rögtön felismerjük. Ez több ízben is kettősséget szimbolizál, s mindeközben egy egészet, egy kört alkot, melynek ikonikus tartalma ugyancsak ismert. Beszélhetünk egymást kiegészítő tudásanyagokról, színekről, érzelmekről, és persze ott van a szerelem és a párkapcsolati teljessége, ami szintén kettő alkotóelemből alkot egy egészet. A női archetípusokhoz való viszonyunk kissé hasonló ehhez a több elemből álló teljességhez, harmóniához, balanszhoz, hiszen személyiségünket felépíthetjük egyetlen fő tulajdonságra, de a holdudvarból nem hagyhatjuk ki alapszemélyiségünk összes többi "színfoltját" sem. Nem véletlenül mondjuk, hogy színfoltokról beszélünk hiszen legfőbb személyiségjegyünktől függően négy színcsoportba tartozhatunk: piros, narancssárga, kék és zöld. Hát persze, hogy a személyiségjegyek és a színek párosításánál nem vonatkoztathatunk el a színszimbolikától, így sematikusan azt mondhatjuk, hogy a piros a harcias, a narancssárga a kreatív, a kék a cizellált rendszerető, a zöld pedig a nyugodt, visszahúzódó ember színe. Szögezzük le, hogy jelen esetben felesleges párhuzamot vonni a kedvenc szín, és a személyiség színe között, hiszen ez utóbbi szimbolikus, egyezményes megoldás.
Oké, keressük a harmóniát, de mégis miket kell egyensúlyba állítanunk? Azokat a bennünk rejlő istennőket, akik bőrébe alkalomtól függően belebújunk. Nem hiába beszélünk istennőkről, hiszen a női archetípusok legfőbb személyiségjegyei mind egy anakronisztikus nőhöz/istennőhöz köthetőek, így emlékezzünk vissza Hérára, Aphroditére vagy épp Pandórára! Feleség és anya, a szépség földi megtestesítője vagy épp maga az erotika... nem könnyű választanunk, így jobb híján lavírozunk a szerepek között. "... az archetípusok bizonyos mértékig a tudatos léleknek a mélyben rejtőző fundamentumai, vagy - egy másik hasonlattal - a gyökerei, amelyeket a lélek nemcsak a szűkebb értelemben vett földbe, hanem egyáltalán a világba mélyesztett bele. Az archetípusok készenléti rendszerek, amelyek egyúttal képek is és emóciók is. Az agyszerkezettel öröklődnek, sőt ennek a pszichikai aspektusát képezik. Egyrészt a legmakacsabb ösztönös előítéleteket formálják, másrészt viszont az elgondolható leghatékonyabb segítségek az ösztönös alkalmazkodás számára." - így vélekedik Jung az archetípusokról, és ha kiragadjuk a legmakacsabb, ösztönös és előítélet szavakat, akkor máris nyilvánvaló, hogy női szerepeink között navigálni korántsem ösztönösen befolyásolt mechanizmus, inkább intuitív játék.
I’m a bitch I’m a lover
Így kezdődik a világhírű Alanis Morissette feldolgozás, amiben szintén ott a kettősség és persze a tanácstalanság, s talán az enyhe kétségbeesés is, hiszen honnan is tudhatnánk, hogy épp melyik arcunkat kell mutatnunk. Szó sincs állandó és beteges tudathasadásos állapotról, hiszen mint már említettük, a női archetípusok nagyon mélyen belénk kódoltak, így szinte elemi szinten képesek vagyunk megkülönböztetni az egyes típusokat. Elég a Willendorfi Vénuszra gondolnunk, ami aprócska mérete ellenére maga a női princípium: nagy mellek és széles csípő, minden, ami termékenységre utal. Ezennel eljutottunk az első, és a nők számára évezredekig a legfontosabbnak titulált archetípushoz, ami természetesen anya típusa. Az anya védelmező, biztonságot és melegséget nyújtó nő, akiről Oidipusz óta tudjuk, hogy nemcsak a férjnek, de bizonyos ideig a gyereknek is szexuális képzelgések tárgya. Ő a tipikus tyúkanyó figura, aggódik a körülötte lévők egészségéért, aki bármikor meghallgat másokat, és aki önmagát áldozza a családi egybetartásáért. Az anya szöges ellentéte az amazon, vagyis a harcias nő, aki önállóan is megáll a lábán, aki nem szorul az "erősebb nem" segítségére, sőt önmagát nem helyezi háttérbe a családdal szemben. Az ő ellentéte a törékenységéről és elesettségéről elhíresült nő, vagyis a szűz, a lolíta. Ő az ártatlanság manifesztációja, és igen gyakran gyerekes, néha már túljátszottan infantilis színben tűnik fel. Érdekes, hogy míg gyakran az amazon a bevehetetlen bástyát jelenti a férfinak, addig a szűz épp ellenkezőleg: a megmentésre szoruló gyenge nő. Azonban muszáj kihangsúlyozni, hogy a szűz alapvetően nem mint szexuális tárgy van jelen a férfi szemében, hiszen ezt a szerepet a szerető, durvábban szólva a szajha tölti be. Benne összpontosul minden testiség, hiszen ő a csábító nő.
Nem véletlenül írtuk a címben, hogy pajzs és (!) kapcarongy, hiszen a női archetípusok egymást mellett, egymást kiegészítve működnek a legjobban. Kár túlzásokba esni, hiszen akkor aggatják ránk azokat már unásig ismert címkéket, amiktől oly nehéz szabadulni. A munkáját szerető sikeres nőre ilyenkor húzzák rá, hogy törtető karrierista amazon, de az ellenkezője is igaz, hiszen az anyaságba teljesen belefeledkezett, mindig többesszámban beszélő nőre is előbb mondjuk, hogy anya, és csak másodsorban nő. Ennél a példánál maradva több okból az egyensúly elvesztése, hiszen ha a nő csak másodsorban nő, akkor minden bizonnyal a férje is anyaként tekint rá elsőként - bárhogy is nézzük a csábító nő szerepeköre máris a harmadik helyre csúszott. Ezek persze mind csak feltételezések, hiszen hiba lenne szemet hunyni afelett, hogy különböző férfi különböző nőtípushoz vonzódik, következésképpen könnyen lehet, hogy a gyerek világrahozása után válik igazi nővé a nő. Ezek már bonyolult és személyiségfüggő tézisek, abban azonban biztosak lehetünk, hogy mindannyiunkban ott lakik a négy istennő, a négy archetípus mindegyike. Kérdéses azonban, hogy ismerjük-e ezeket az énjeinket, hovatovább képesek vagyunk-e önazonosan létezni bármelyik szerepünkben. Mondhatnánk, hogy ez a nőiség gordiuszi csomója, bár óriási szerencse, hogy lehetetlen egyetlen kardcsapással kiválasztani egy szerepet, mert nagy kár lenne végleg megszabadulni a másik háromtól. Ha még mindig távolinak tűnnek a női archetípusok, elég csak gyorsan lefuttatni fejünkben egy átlagos hétköznap történését, amikor is kénytelenek vagyunk érvényesíteni az akaratunkat, vagyis harcias amazonként küzdünk, vagy védekezésképp, hibáink elkendőzésére elővesszük kislányos, szűzies bájunkat, tanúbizonyságot teszünk velünk született nőiességünkről, így kipipáljuk a szokásos főzés-mosás-takarítás triumvirátust, este pedig a hálószoba ajtót becsukva nincs más dolgunk, mint a kiváló szerető képében tetszelegni, Pandóra szelencéje már úgyis rég kinyílt.
Ismét egy olyan fogalom merült fel a mindennapjaimban, amelyre nem tudom, hogy vágyom-e és, ha vágyom, akkor be tudom-e teljesíteni, és ha beteljesítettem, vajon az lesz-e az, amit kerestem. Nem máson agyalok, mint a szabadságon. Ha kimondom a szót, sokunknak szélben, napsütéses égbolt alatt szálló madár jut eszébe. De soha nem madárraj, mert ahogy Fodor Ákos, magyar költő és műfordító, a haiku egyik nagy mestere írta: "A személyiség lényege a határtalanság; a csoporté a határoltság. / A szerelem lényege a határtalanság; a házasságé a határoltság. / A hit lényege a határtalanság; a vallásé a határoltság. A lélek lényege a határtalanság; a testé a határoltság. / A létezés lényege a határtalanság; az életé a határoltság." Ebből a gondolatsorból kiindulva feszegettem fejben a szabadság kérdéskörét, amiről érthetetlen filozófusok vaskos köteteket tudnak teleírni. Maradjunk az érzelmeknél.
Csak egyedül?
Vajon a szabadságot társas életben nem lehet megélni? A párkapcsolat eleve olyan határokat húz körénk, amelyből nem léphetünk ki egykönnyen, mert az már az önmagunk által meghatározott szabályok átlépése lenne? Amíg szerelem van minden van, amint párkapcsolattá, házassággá válik, elveszíti a szabadság érzetét? Hiszen igazodnunk kell bizonyos szabályokhoz, amelyek a megbízhatóságot bizonygatják a másik felé. Nem megyek el sehova úgy, hogy a társam ne tudja, hogy hol vagyok, folyamatosan online vagyok, ha mégsem, akkor mobilon úgyis elér, ellenőrizhet, még akkor is, ha nincs ilyen szándéka. Folyamatosan benne vagyok egy kerítéssel határolt élettérben, amelyet én is segítettem felépíteni és rájövök, hogy ezek a kerítések korlátok valójában, amelyek mind elválasztanak a szabadságtól. Hiszen meg kell felelni, jó feleségnek kell lenni, az elvárásokat teljesíteni kell, mert ha nem akkor gyanakvóvá válik a másik, eddig minden így volt, miért kell most ezen változtatni? Aki túlságosan belemegy ebbe a gondolatsorba, és felfedezi a saját, jelenlegi életén kívül rekedt szabadságot, könnyen kiléphet a megszokott keretek közül, ami bomláshoz vezethet és újra egyedülivé teheti a lényét, párkapcsolat nélküli emberré. Hiszen a szabadság addig pozitív, míg másnak nem okozunk fájdalmat. Az embernek joga van ahhoz, hogy a közösségen belül maga határozza meg az életét, a dologhoz való hozzáállását, maga döntsön a saját sorsa felett, feltéve, hogy ezt nem önzően teszi, hanem úgy, hogy a közösségen belül, annak a javát szem előtt tartja. Felmerül bennem a kérdés, hogy szabad csak egyedül lehet az ember? Azt hiszem igen, ha már mellettem van valaki, akivel életközösséget alkotunk, akkor akaratlanul is az ő boldogságáért is teszek, tehát ez már behatárol, ami bár az én szabad döntésem, mégis bizonyos dolgokat feltételez, amely dolgok nem tesznek szabaddá, akaratlanná.
Ez a szerelem
Sokatok számára közhelyes lesz, amit most írok, de mint minden ilyennek, hatalmas az igazságtartalma. A szerelem nem más, mint az, mikor két ember önkéntesen odaadja magát a másiknak, ebből az odaadásból aztán megszületik a mi. Sokan hiszik, hogy teljessé ebben a vonzásban válnak, holott a másikban való alámerülés máris behatárol, korlátoz, bár, ha önkéntes, megmarad a szabadsága. Viszont amikor valamelyik fél a mi-ben ráhatáson kívül elvárásokat is támaszt, úgymond erőteljesen, de mégis szabályszerűen próbál rá nyomást gyakorolni - manipulál, zsarol, számon kér - elvész a szabadság, kizárja a kapcsolódás lehetőséget, mert a megfelelni vágyó ember egyszer csak besokall és menekülőre fogja. Szabadság, mondhatni szabad akarat nélkül nincs párkapcsolat. Mivel azt akarjuk, hogy együtt legyünk, elhatározásaink erkölcsi szabadságot biztosítanak számunkra. Mi van, ha erkölcseink nem egyeznek a partnerrel? Akkor csak a belső autonómiánkat őrizhetjük meg, a lelki szabadság állapotát, viszont ez olyan disszonanciát tud teremteni, amely meghasonlottá teszi az embert, hiszen mást él meg, mint amire vágyódik. Kizárólag az ember, aki szabad tud lenni, kifejezetten amiatt, mert akarata van, és azt teszi, amit akar. Talán ez lenne a szabadság? mégis miért gondolunk mégis az állatokra leginkább, ha szimbolizálnunk kell a szabadságot? Szabad, mint a madár. Holott az emberen kívül eső természet kötött, szükségszerű jelleggel bír, oksági törvények uralma alatt áll.
Autonóm vagyok
Ha logikailag végiggondolom a szabadság jelentését, akkor bizony egy-két bukfencet muszáj megtennem, hogy ne mondjak ellent saját magamnak. A szabadság értelmezési körébe bekúszik az a megjelenési forma, ami maga a belső autonómia, azaz a lelki szabadság megléte. Mit is jelenhet ez a személyes szabadság, ráadásul itt bent, ezen a meghatározhatatlan helyen? Képes vagyok rá, hogy az értelmemmel összhangban cselekedjek. De mi van akkor, ha elborul az agyam, lángra lobbanok, szenvedélyből és nem gondolatból cselekszem? Akkor nem vagyok szabad? Ez, hogy lehet, mikor épp akkor érzem a legnagyobb szabadságot, amikor az érzékeimre, az érzelmeimre hagyatkozom. Persze a felszínen mindenki igyekszik racionális gondolkodást követően ésszerűen viselkedni, viszont ez okoz némi frusztrációt, szürkületet a szívekben. Itt jön talán létre, ezen a ponton a szabadságunk, amikor önmagam úgy cselekszem, hogy az a belső értékeimmel harmóniában legyen. De mi történik akkor, ha a belső értékeink nem rezonálnak az egyetemesen, a társadalom, a társaságunk, a szerelmünk által elfogadott értékekkel. Azzal, ami szerintük jó vagy rossz. Így nem jöhet létre a szabadság, hiszen, amint megítélünk valamit, kategorizáljuk, hogy ez jó, az pedig rossz máris alkalmazkodunk valamiféle elváráshoz, irányhoz, korláthoz. Tehát mások szabadnak láthatnak minket, miközben úgy cselekszünk, hogy azt egyetemesen elfogadják, de önmagunk, a belső énünket érheti olyan impulzus, hogy arra a végkövetkeztetésre jutunk: ez nem szabadság, nem az én szabadságom.
A címben szereplő kérdés számtalanszor elhangzik egy-egy buliban,
hiszen sokan ismerkedés céljából is eljárnak
szórakozni, nem pusztán a kikapcsolódás miatt. Az, hogy megadjuk-e a számunkat, a pasitól függ, legalábbis
eddig ezt hihettük, de ezt megcáfolja a legújabb kutatás. Az
evolúciós pszichológia mentén viszgálták, hogy van-e összefüggés a
telefonszám megadása és a menstruációs ciklus között, szóval, hogy számít-e melyik fázisban vagyunk a három közül. Az eredmény
természetesen az lett, hogy igen, számít.
Az evolúciós
pszichológia az emberi viselkedés és pszichológia evolúciós gyökereivel
foglalkozik. E szakterület azt kutatja, hogy az emberi viselkedés
milyen előnyt jelenthet az evolúciós fejlődés során. Azt már régóta
tudjuk, hogy a szexuális étvágy függ a ciklustól, persze
ez csak azokra a nőkre igaz, akik nem szednek fogamzásgátló
tablettát. A kutatás kiderítette, hogy bizonyos menstruációs
szakaszban a nők könnyebben adják meg a telefonszámukat. Ha a férfi
határeset, akkor míg a ciklus egyik felében boldogan nyújtjuk át a
számunkat, addig máskor durcásan elfordulunk.
A
ciklusunk három szakaszból áll: az első szakaszban történik a peteérés,
a második szakaszban történhet meg a beágyazódás, ami ha nem következik
be, akkor menstruáció követ. A felmérés azt mutatta, hogy a nők a
peteérés szakaszában - a follikuláris fázisban, ami a luteinizáló
hormon szintjének emelkedéséig tart (ez a hormon okozza a
tüszőrepedést) - szívesebben adták meg a számukat. A menstruációs
szakaszban a vizsgált 51 főből csak 4 adta meg a számát, tehát 7,8%-os volt a siker, a beágyazódás szakaszában a 89 főből, 7 csaj adta meg, tehát 7,9%
volt a számcserével végződő ismerkedés, míg a peteérés fázisában 60-ból
13-an adták meg a számukat, tehát 21,7% járt sikerrel. A nagy tanulság
pedig, hogy az evolúció igenis hatással van az emberi viselkedésre!
