Nem akartunk foglalkozni vele, de úgy tűnik, a chatroulette lassabban tűnik el a süllyesztőben, mint azt gondoltuk, sőt, úgyhogy megnézzük kicsit közelebbről a legújabb őrületet. Annak, aki nem tudná, gyorsan elmondjuk, hogy a chatroulette egy nagyjából új közösségi tér, mindenféle flinflanctól mentes, lényege pedig annyi, vadidegen emberekkel bonyolódhatsz csetelésbe, ha van webkamerád. Csak felmész az oldalra, és már kapod is egymás után a mindenféle arcokat, akiket vagy azonnal küldesz a süllyesztőbe, vagy nekiállsz velük beszélgetni. "Véletlenszerű, webkamerás csevegőoldal" - ahogy mondják. Az ötlet egyszerű, és mondhatni nagyszerű is a maga egyszerűségében, bár nem teljesen új, hisz az omegle is egészen hasonlót nyújt. Az ötletgazda egy tizenhét éves moszkvai gimnazista srác, nevezetesen Andrej Ternyovszkij. Nem netguru, nem hirdetési szakember, nem a Google vagy a Facebook szándékos riválisa, nem pénzéhes kóder, s talán ezért lehetséges, hogy az aktuális trendekkel ellentétben az oldalon nincs regisztráció, nincsenek profilok, nincs használati feltételek olvasmány, szabályzat, moderálás, semmi az ég világon, csak te és a világ.
A chatroulette viharosan terjedő ismertségében komoly segítség volt, hogy cikk jelent meg róla a New York Times-ban, ez volt a belépő az online dobogóhoz vezető úton. A srác állítása szerint nem akart mást, mint a haverjain kívül idegenekkel is webtelefonálni, no és feltehetőleg lányokkal ismerkedni, csetelni és esetleg ciciket nézni - a felhasználók nagy része ma sincs ezzel másképp, de az adatokról kicsit később. Annyi bizonyos, hogy amiért eddig fizetni kellett, nevezetesen a webkamerán keresztüli csetelős-vetkőztetésért, az most már ingyen elérhető. Ha kétségeid lennének ennek igaz voltáról, csak látogass el valemelyik chat roulette-el best of-okkal foglalkozó weboldalra, például a hall of fame-re, és lám, a csajok önmaguktól vetkőznek, pucsítanak, ujjat és dildót szopogatnak, cicit és puncit mutogatnak. Meg sem lepődünk, ugye?
Mi jut eszedbe a következő szavakról, kifejezésekről? Alvállalkozók bevonása, állami támogatás, politikus, autópálya, tender, közbeszerzés, igazolt jövedelem... Na ugye, hogy mindenkinek az a kis ropogós szó ugrott be, hogy korrupció. Sokszor gondolkodtam már azon, én hogyan viselkednék, ha korrumpálni akarnának - szerencsére ilyen még nem fordult elő, persze, ha egy hírportálnál dolgoznék, akár ez is megeshetne. Találtam viszont egy kártyajátékot, amellyel átélhetem a korrumpálás örömét, a lefizetés gyönyörét, az izgalmat, a maffiában való részvételt. Oké, hogy ez csak egy játék, de hihetetlenül izgalmas, és sajnos sokkal valószerűbb, mint a Gazdálkodj okosan!
Neked is osztottak lapot...
A Korruptivity olyan kártyajáték, amely aktuál-politikailag majdnem minden tekintetben, ám mégsem teljes egészében inkorrekt, ezért ki kell kötnünk, hogy a valódi közéletet nem tudja és nem is akarja modellezni, csak ihletet merít belőle. Sőt, a játék készítői felhívják a figyelmet arra is, hogy ha valaki megerősítést találna a Korruptivity kártyajátékban a saját véleményére vagy nézeteire, akkor ez lehet véletlen, hiszen ez bárkivel előfordulhat...
Próbáljátok ki, milyen lehet a háttérből irányítani a közélet eseményeit, saját érdekeidnek megfelelően írni a a híreket! Izgalmas, elgondolkodtató és sokszor agyalásra késztető kártyajáték ez. Itt megveheted!
Minap kaptam egy spam-et ezzal a tárggyal: Unatkozik a munkahelyén? Játsszon netes játékokat ingyen, telepítés nélkül. Kissé föl is bosszantottam magam, hisz köztudott, hogy a magyarok hajlamosak lógni a melóhelyen - nem én találtam ki -, és elég ízléstelen erre alapozni egy reklámot. Pont olyan ez, mint egy gimisek által látogatott szórakozóhelyen suli utáni alkoholakciókat tartani. Most kissé szembeköpve saját felháborodásomat, én is játékszerűségeket mutatok nektek, amiken lehet, hogy csak perceket töltötök el, de lehet, hogy egészen rákattantok. Persze ha már úgyis itt lógtok a cotcoton munka helyett, úgyis mindegy. :) Az alábbi játékok azonban nem is igazi játékok, inkább kreatív próbálkozások, sőt, sokszor művészek munkái, amik lehetnek szemet gyönyörködtetők, mulatságosak, érdekesek vagy éppen semmilyenek. Kedvenceinkből szemezgetünk. Értelmük van-e? Természetesen nincs.
Színes klikkelgetős
Az első három példánk Rafael Rozendaal munkái közül valók, aki valóban a vizuális művészetek terén tevékenykedik, ám valószínűleg részben önmaga szórakoztatására, az alábbiakhoz hasonló jópofaságokat készít. Rögtön ennél például egered kattintgatásával oszthatod a teret kedvedre, s az így létrejövő osztott tereket még tovább oszthatod, majd azokat még tovább, és még tovább... A színek minden kis négyzetben vagy téglalapban folyamatosan változnak, s minden klikkelésre is megteszik ugyanezt. De a szavaknál sokkal jobb, ha kipróbálod, ez az into time.
Pókhálós
Ez is csupán ennyi: az egér segítségével rángathatod a pókhálót jobbra-balra, míg az egészet szét nem szaggatod. Valahogy jó érzés, ennyi az egész. Ez a cold void.
Mit csinálnál, ha egy haverod azt mondaná, túl béna vagy te ahhoz, hogy egy év leforgása alatt összegyűjts egy millió zsiráfot? Nyilván megpróbálnád nem? Esetleg tovább innál, és röhögnél az egészen, de most inkább az első lehetőséggel foglalkozunk. A norvég Ola Helland ugyanis nem hagyja magát, és mindenáron be akarja bizonyítani Jorgen barátjának, hogy ez igenis lehetséges, és a net segítségével képes is lesz rá.
Még jó sok ideje van, hisz a határidő 2011, de a zsiráfok már most is gyűlnek rendesen a onemilliongiraffes oldalon. Facebookon itt csatlakozhatsz. Persze a milla még messze van, úgyhogy akár te is segíthetsz. Hogy van-e bármi értelme ennek az egésznek? Az égvilágon semmi. De azért egy millió egyedi zsiráf mint végeredmény, meglehetősen impozáns, főleg, ha belegondolunk, ennyi zsiráf valójában már nincs is a földön. A szabály mindössze annyi, hogy a zsiráf nem készülhet számítógéppel és nem lehet megvásárolt figura, tehát kénytelen leszel elővenni kreatív énedet, és rajzolni, skiccelni, kivágni, magas fűbe belenyírni, vagy bármi más, ami eszedbe jut. Nyomjuk le azt a Jorgen nevűt, nem?
Rita nemrég írt cikket a társasjátékokról, de most muszáj újból
elővenni a témát, hiszen egy nagyszerű, szórakoztató és e mellett divatos
játékra bukkantam. A társasjáték, pontosabban a memória játék a Street
Style Memory Game névre hallgat. A hagyományos memóriajátékokhoz képest
annyi az eltérés, hogy itt nem az azonos képeket kell megkeresni, hanem
a megfelelő felsőtesthez a megfelelő alsó részt.
Annyira rápörögtem erre
a divatos és egyszerűen fantasztikus, 19 dollárért vagy 12 euróért
beszerezhető játékra, hogy elhatároztam: KELL!!! Kerüljön bármennyibe a
szállítás szerzek egyet, és majd csodás memória parytkat játszunk a
hasonlóan divatfüggő barátnőim hiányában a barátommal. Sajnos a cég
honlapján azzal kellett szembesülnöm, hogy a terméket kiárusították, és
elfogyott. Szörnyen
éreztem magam, szertefoszlottak a vidám, divatos memóriakártyázással
töltött hétvégék álomképei, a barátom pedig fellélegezett egy időre,
de nem végleg. Az jutott eszembe, hogy minek nekem előre
gyártott memóriajáték, hiszen magam is elkészíthetem. Tehát
meg is volt divatbarkács rovatunk következő részének témája: ezúttal nem öltözéket készítünk, hanem
stílusmemóriát fejlesztő játékot.
Felnőtt lét ide vagy oda, szeretünk játszani. Többségünk még a második x után sem száműzi a Twistert, a Monopolyt, a Jengát a pince, vagy a tároló mélyére. Miért is tennénk, hiszen a közös játék jó móka, csapatépítő kikapcsolódás... talán ezekkel is magyarázható az évek óta tartó Activity láz. A közös társasozás évtizedekkel ezelőtt sem különbözött a mostani kockadobálós, hangosan nevetős és győzelemittas estéktől, ellenben a konzolok még nem voltak már-már alapvető felszerelései a tiniszobáknak. Jó persze volt Commodore 64, de valljuk be a mai, netes hozzáféréssel és multiplayeres konzolokkal a neonszínben futkorászó jó öreg Super Mario és Luigi cimbije már nem vehetik fel a versenyt.
A konzolok töretlen világhódító hadjárata ellenére, a közvélekedés még mindig úgy tartja, hogy a kontroller órákon át tartó nyomogatása csakis fiús elfoglaltság lehet. Bár valóságtartalma az van, mégsem ez a színtiszta igazság, mert a lányok, ha nem is akkor arányban, de örömmel hódolnak a játékszenvedélynek. Biztosan közületek is sokan rákattantak a Simsre. Szenvedélyünk kezdődött a Sims első részével, aztán a bővítések során eljutottunk odáig, hogy nyaralni, telelni küldhettük szeretett avatarjainkat, és párválasztásukat a sajátunkéhoz hasonlóan a szívünkön viseltük. A Sims ebből a szempontból telitalálatnak bizonyult, hiszen kielégített -és ne feledjük, hogy mindmáig kielégít- rengeteg lányos igényt, hiszen lehet benne öltöztetni, flörtölni, gyereket szülni, karriert építeni... A rózsaszín babaszobából viszont még a törékeny női lélek is sötétebb és brutálisabb világba vágyik, így a veszélyre éhes női konzol-virtuóz máris Liberty City sötét utcáin találja magát, ahol tombolt a bűnözés, a korrupció, és ahol mindenki kiélheti még a legelborultabb hajlamait is. Biztos vagyok benne, hogy még a női olvasók közül is sokan tudják, hogy Liberty City nem más, mint a GTA szülővárosa, ahol lopott kocsinkba pattanva, a kedvenc rádióállomásunkat beállítva, fegyverünket a zsebünkben tudva autózunk tova a szakadó esőben. Niko Bellic lett a legsötétebb énünk virtuális manifesztációja, semmi kétség.
