Divat

Címke: film

2010.03.04 08:40 - zsofi

Meteorok, ufók, pszichozsaruk

100%
címkék: film könyv ufo csillagászat

Itt van nekünk ez a furcsa meteorhullás, ami a semmiből érkezett, és komolyan felborzolta a magyar és a szlovák idegeket az elmúlt napokban. Mint ahogy arról bizonyára mindenki értesült, vasárnap éjszaka, percekkel éjfél előtt különös hang- és fényhatások kíséretében valami végigszáguldott az égbolton, s egyesek szerint hangos, rázkódással járó becsapódással landolt valahol, nem messze a magyar határtól. Természetesen, mint a racionalitás csecsén nevelkedett társaság, mindenki azonnal meteoritra gondolt, ám hamarosan megjelentek az ezt cáfoló hírek is.

Míg az index egyik cikke pilóták és lakosok észlelései alapján szinte kizárja a meteoros magyarázatot, addig az [origo] továbbra is kitart, olyan ritka csillagászati eseményként emlegetve a történteket, amit még a képzettek is könnyen benéznek. Akárhogy is, az a valami jött, lángolt, és eltűnt - ugyanis a becsapódás helyét eleddig nem sikerült meghatározni, vagy legalábbis a nyilvánosság elé tárni. Igazán izgalmas idők ezek az ufó hívőknek, az idegen kultúrák eljövetelét váróknak, ám remek alkalom arra is, hogy felidézzünk egy, pár éve hatalmas vihart kavart, szintén égi jelenséggel összefüggő botrányt, aminek hamarosan moziban is visszaköszönő aktualitása lesz, s ami jól mutatja, az ufó téma igenis komoly lehet.


szólj hozzá: Robbanás a magyar légtérben

Éppen Jon Ronson Kecskebűvölők című könyvét pusztítom, amiből Georgey Clooeny, Ewan McGregor, Kevin Spacey közreműködésével 2009-ben film is készült. Akármilyen nehéz is elhinni, a történet a legkevésbé sem fikció, és az amerikai hadsereg különleges kísérleteire fókuszál - a hidegháborútól szinte napjainkig. Hinnénk vagy sem, de valóban kísérleteztek paranormális jelenségekkel, falon áthatolással, szemmel veréssel és sok egyéb, izgalmas, s legtöbbször kevésbé sikeres módszerrel. Ronson ezen legendák nyomába ered, megszólaltatva a történetekben felbukkanó szereplőket, egykori katonákat, mentalistákat, harcművészeket, jövőbelátókat.

olvass tovább!

2010.02.23 09:59 - trapphenci

Hidd el, ez csak szex!

80%
címkék: film szex george clooney csajok pasik kapcsolat egek ura

Végigmoziztam a hétvégét. Szeretem az olyan filmeket, amelyek a történéseken való agyaláson kívül arra késztetnek, hogy továbbgondoljam az események kiváltó okát, akár a szereplők lelkületéről is elgondolkozzak, sokkal mélyebben, mint amennyire azt a rendező be akarta mutatni. Jason Reitman, az Egek ura című filmben egy olyan fickót mutat be nekünk, aki egész életében őrizte a szabadságát, nem hisz a nagy szerelemben, egyetlen célja tízmillió mérföld összegyűjtése, a levegőben. George Clooney által alakított Ryan Bingham a nagyvállalati leépítések szakembere, magyarán szólva abból él, hogy embereket rúg ki. Élete nagy részét szállodákban és repülőkön tölti, és bőszen gyűjti a törzsutasoknak járó mérföldeket. Hamarosan eléri a tízmillió mérföldet, és megismerkedik egy szintén törzsutas nővel, innentől kezdve a kiszámíthatóan biztonságos élete egy csapásra a feje tetejére áll. A tízmilliomodik pont elérése közel sem lesz olyan katarzis, mint amire felkészít minket a történet, sőt a szürke, hétköznapi, átlagos lét is felszínre bukkan, így kerülve el a happy endet, amellyel kiemeli a többi álomgyári produkció közül a filmet. Összesen hat, többek között a legjobb film és a legjobb rendezői Oscar-díj várományosa a film.

Továbbgondolásra ösztönzött a film. Méghozzá abból a szempontból, hogy vajon azok a - idősödő - férfiak, akik ennyire óvják a szabadságukat, senkinek nem hajlandóak elköteleződni, milyen megfontolásból zárkóznak el, és ezzel milyen hatással vannak a nőkre? Kijelenthetem: csalódást okoznak. Számtalanszor találkoztam már ezzel a típussal, és igen most egy bizonyosan tipizálható férfifajtáról beszélek. Azokról, akik már megették a kenyerük javát - közelebb vannak az ötvenhez, mint a huszonöthöz, és világ életükben arra törekedtek, hogy egy nő se tudja betörni őket. Az egésszel csak az a probléma, hogy amint érzelmileg megérinti valaki őket, szembe mennek minden lelki történéssel, agyalnak, kikövetelik a "spontán kapcsolat" fenntartását, és képesek hazudni, még saját maguknak is, amikor számukra is bebizonyosodik, hogy ez mégis több egy diszfunkcionális viszonynál.

Arra felháborító dologra gondolok, ami a filmben megtörtént Alex - Clooney szeretője - és Mr. Bingham között. (Aki nem szeretné megtudni a film végkifejletét, most fejezze be az olvasást, és térjen vissza a cikkre, miután megnézte a filmet.) A férfi és a nő alkalmanként találkozott, amikor együtt voltak jól érezték magukat, néha váltottak egy-két SMS-t, e-mailt, alkalmanként felhívták egymást, de csak azért, hogy fixálják az újabb randevújuk időpontját. Az a lazaság, ami benne volt a nőben persze, hogy elcsavarta a pasi fejét, és elrepül néhány ezer mérföldet azért, hogy meglepje, szerelmet valljon, de a nő ezt egy spontán kapcsolatként kezelte és pont. Nem gondolta úgy, hogy ebből lehet még valami, hanem úgy gondolkodott: "Élvezzük és pont." Miért gondolják feltétlenül azt a pasik, hogy egy nő mindenképpen meg akarja tartani a fickót, akivel éppen megismerkedett? Miért kell eleve azt feltételezni, hogy a házasság, az elköteleződés a cél? Elképzelhetetlen, hogy egy csaj is csak hetyegni akarjon és nem többet? 

olvass tovább!

2010.02.16 16:35 - cotcot

Párok a vászonról

100%
címkék: film mozi közösség szerelem

Bár kérlelhetetlenül blokkoltuk a Valentin nap témát, és mindent ami összefüggésbe hozható a sziveskés mackócskákkal és a rózsás giccsáradattal, most azonban megtörjük a csendet. Nem, szó sincs Bálint napi utórengésről, pusztán rájöttünk, hogy az utóbbi évek filmeresztésében annyi szerethető, kritizálható és tiszteletre méltó szerelmespár kapott helyet, hogy igazán megérdemlik, hogy egy helyen, összegyűjtve szerepeljenek. Mi a következő párosokat imádtuk a vásznon, de persze várjuk a ti kedvenceiteket is, mert mindenkinek van kedvenc szerelmespárja. Ez majdnem annyira nyilvánvaló, mint a mozibéli happy end.

Filmes szerelmesek itt!

2010.02.03 09:43 - Marosvölgyi Rita

Elvettél az életemből

96%
címkék: film mozi színész kudarc

Sajnos mind ismerjük az érzést, ami egyszerre dühítő, fárasztó és mélységesen lehangoló: olyan filmre pazaroltunk időt az életünkből, ami nem hogy nem volt méltó a figyelmünkre, de a főcím végeztével érthetetlen fizikai fájdalmat is éreztünk. Nem a lélek felbolydulásának fájdalma ez, hanem a felismerésé, hogy valahol, valamikor emberek azt gondolták, hogy ezt a forgatókönyvet vászonra kell vinni. Miért, ó mondd miért?

Ha van erőnk és kellő akaratunk a sokadik ostoba mondat, elbaltázott jelenet, de leginkább az agysejtek érezhető roncsolódása miatt leállítjuk a filmet. Ez kimondva, kimondatlanul is kudarc, hiszen nem vagyunk már ovisok, akik ötpercenként másik kazettát - khm dvd-t - zabáltatnak a lejátszóval. Emberfüggő, hogy kinél melyik színész, melyik téma, vagy melyik típusú humor veri ki a biztosítékot, de ettől még simán megeshet, hogy amúgy egyező ízlésű ismerősünk végig szórakozta az ominózus "műremeket", mi pedig a stop gomb megnyomása óta képtelenek vagyunk túllépni a látottakon. Az "elvettél az életemből" filmek fegyverhordozója és legjelesebb képviselője a Doktor Szöszi, de ha nem is aranyérmes, mindenképp dobogós helyet érdemel, de itt és most emlékezzünk meg személyes "kedvencemről" amit azóta sem tudok feldolgozni: A házinyuszi.

Idén márciusban tartják az Arany Málna díj jubileumi, harmincadik díjátadóját. Mint tudjuk ez az az elismerés, ami miatt olyan hírességek pironkodnak mint Ben Affleck, vagy Halle Berry (pedig ő névrokon). Az idei felhozatal nagy meglepetése a több kategóriában is jelölt Twilight második része, ami tagadhatatlanul hatalmas közönségsiker. Minden bizonnyal tinilányok milliói állnak elképedve, hogy szívszerelmük Robert Pattinson mégis miért lett ekkora fricska áldozata. Amíg ők szájat rágva imádkoznak, hogy nehogy vámpír hősük legyen a díjazott, addig mi állítsuk össze a valaha látott legborzalmasabb filmek listáját. A döntés teljesen szubjektív, tehát ha láttad és azt mondod, hogy fizikailag megviselt az a másfél óra, mi hiszünk neked, így kommentbe a címmel. Indok lehet a színészi játék, a karakterek, a történet, a rendezés, a dialógusok... bármi, ami nézhetetlenné tette a filmet. Hidd el, hogy amit te agysejtszaggató és idegőrlő baromságként éltél meg, más nagyon is szórakoztató filmremekként könyvelt el.

2010.01.28 09:19 - Marosvölgyi Rita

Képzelt riport egy álomvilágról

100%
címkék: film kritika Doctor Parnassus és a képzelet Terry Gilliam

Időtlen idők óta tudjuk, hogy a művészet eszközeivel képesek vagyunk szárnyakat aggatni földhöz ragadt gondolatainkra, nem lehetetlen, hogy a mesékből jól ismert, igen kevés valóságtartalommal bíró történetek főhősének érezzük magunkat. Dalí szürreális világa, Tim Burton sötét, de nagyon is szerethető karakterei mind olyan segédeszközök, amikkel kicsit kiszakadhatunk a valóságból, bár kérdés, hogy mit tudunk kezdeni ezzel a határtalan szabadsággal. Nincs tér, nincs idő, nincs fizika csak az elme száguldozik, eközben pedig manifesztálódnak vágyaink és ki nem mondott gondolataink. Terry Gilliam sosem rejtegette abszurd fantáziavilágát, sőt a Monty Python Repülő Cirkusza a hetvenes években erősen feszegette a kor szoros művészi határait, méghozzá Gilliam animációinak segítségével. Legutóbb Terry Gilliam nemcsak animációt készített, hanem egy egész filmet, amiben kétórás mesevilágot tár a néző elé. Doctor Parnassus és a képzelet birodalma - kicsit olyan ez, mint mikor kinyitjuk a zenedobozt, de fogalmunk sincs, hogy milyen dallam csendül majd fel...

-Tudod a Teri.
-Milyen Teri?
-Há' a Monty Pythonos csaj.

Ez a röpke dialógus valóban lezajlott két ember között, méghozzá egy párás, zsúfolt budapesti villamoson. A szóváltás humorát és abszurditását nézve borítékolhatjuk, hogy maga Terry Gilliam is megmosolyogná ezt a három mondatot, jóllehet nem véletlenül lett egy ekkora képzavar főszereplője. Doctor Parnassus és a képzelet birodalma hasonló képzavarokkal tűzdelt, ezáltal nemhogy könnyű helyzetben nincs a néző, de súlyos perceket vehet igénybe a szálak felvétele. Joggal érezhetjük, hogy csúnya tréfa áldozatai vagyunk, hiszen már az első fél órában is ide-oda ugrál a sztori: egyszer az illúziók világában vagyunk, míg egy snittel később már egy londoni kocsma előtt. Egy idő után már nem túl nehéz tartani a ritmust az ugrándozással, hiszen a történet korántsem annyira bonyolult, hogy megfeszített koncentrációt igényeljen: Doctor Parnassus és színházi társulata esténként felállított rögtönzött színházával szórakoztatja az egybegyűlteket. Pontosabban csak szórakoztatná, hiszen a biznisz döglődik, a Parnassus lánya pedig lassan betölti a tizenhatot, és szíves-örömest kiröppenne a papa óvó szárnyai alól.

olvass tovább!

2010.01.06 13:59 - Mindennapi Betevő

Vakondok

100%
címkék: film művészet hotcot budapest

A Vakondok egy naplószerű mozgóképes dokumentáció, egy közép-európai főváros, Budapest független szubkultúráiról.

Egy nyüzsgő metropolis kulturális felszíne alatt is van virágzó, független művészeti élet és léteznek alternatív szabadidős tevékenységek. Sokan vannak, akik nem a tömegízlést követik, és nem dőlnek be a kereskedelmi média csalogató szavának. A budapesti szubkultúra művelői és közönsége több százezres tömeget jelent. Nem lehet ezt a szubkultúrát, annak művészeit és az underground életmód művelőit alábecsülni és figyelmen kívül hagyni. A Vakondok öt arcot választ ki ebből a világból és rajtuk keresztül mutatja be azt, ami a celebek terepén kívül van, ami nem Megasztár, nem „barátok közt” és nem Hooligans. De létezik, alkot és alakul.

VAKONDOK - Filmbemutató Parti

A film története egy underground mc, Mc Fantom, azaz Csépai Gábor, a Vakondok elbeszélése élményeiről, amit az éjszakai- és szubkulturális életben tapasztal. A film az ő találkozásainak, benyomásainak, élményeinek mozgóképes naplója. A történetben öt underground figurával, fővárosi képző- és előadóművésszel és extrém-sportolóval találkozunk, természetes élethelyzetekben. A Vakondok lemegy a mélyre, neki megnyílnak az underground, alternatív szubkulturális élet színhelyei és képviselői. A film a figurák különböző egyéniségén és művészeti kifejezésén keresztül mutatja be a városi szubkultúra színességét.

Figurák, akik mások, művészetük, életmódjuk eltér a mainstream képviselőiétől. Nincsenek róluk sztorik a Storyban, nem törekednek a képeslapok címoldalára. De részesei Budapest szuburbán kultúrájának, annak a rétegművészetnek és alternatív életmódnak, ami annyi fiatalt vonz, és ami egyre több külföldi fiatal érdeklődését kelti fel.

A film támogatás híján az alkotók saját pénzén készült, kis költségvetéssel, a témában szerzett 3 évnyi tapasztalattal és fotó dokumentációval. A forgatás 1 év alatt zajlott le a stáb és a résztvevők szabadidejében. A film elkészítésében mindenki ingyen vett részt. A filmet a Flame Film Bt. készítette, melyet olyan fiatal filmesek működtetnek, akik szokásos munkáik mellett saját, újszerű és a konvencióktól eltérő elképzeléseiket próbálják a cégen keresztül megvalósítani.
A stáb lelkes amatőr és hozzáértő tagokból állt. A kísérletezések nyomán animációs elemek, szabadkezű és digitális rajzok, valamint videó és hang effektusok kerültek a filmbe, egyfajta reprezentációként a mai alternatív mozgókép, elektronikus zene és képi kultúráról. A használt zenék magyar zeneszerzők munkái. A film dokumentarista jellege miatt több látható márkát és kimondott cégnevet tartalmaz, de ezeket sem népszerűsíteni, sem ellen-népszerűsíteni nem szándékozik. Mindenkinek ajánljuk, akit érdekelnek a látványos dolgok, a felszín alatti szépség, és a jó, mai zenék.

A bemutató ingyen látogatható, de kérjük, aki szeretne jönni, regisztráljon itt!
További információ és előzetes pedig itt!

Fellépők:
Suppah
Q-cee [Vinyl Warriors]
Jan-S
Grainshifter (live act electronic)
Gabbavoodoo (Hardcore live act)
Dj Savage [Legend,Vestax]
Mc Fantom[Stylaw]
Mc Poli Flow(Planet 55).

17:00 Filmbemutató a Sajtónak
19:00 Hivatalos Filmbemutató
21:00 A filmben szereplő művészek prezentációja & Jam
22:00 Kebab & DST [Dub Phase]
23:30 Cadik [tilos,rewind]
02:00 Savage[Legend,Vestax] & MC Fantom...+++....

Köszi, Mindennapi Betevő!

2009.12.21 09:59 - zsofi

Hóvakság északon

100%
címkék: tél film szem mi ez

Aktuális skandináv mániámnak hódolva pár héttel ezelőtt volt szerencsém az Észak című norvég vígjátékhoz. (Írója egyébként ugyanaz az Erlend Loe, kinek Dopler című remek könyvét már emlegettük.) A filmet melegen ajánlom, sajátos road movie ez, amiben a totál depressziós Jomar sípályagondnoki kötelességeit egy látványos tűzzel egyetemben maga mögött hagyja, és nekiindul az északi vidéknek komoly mennyiségű szesz és egy motoros szán kíséretében, hogy meglátogassa egykori családját. A lényeg persze az út maga és azok az egészen bizarr alakok, akikkel útközben találkozik: a jég hátán élő öreg vagy éppen a gyanúsan homofób srác, akivel Jomar egy meghitt estét tölt el fejére rögzített alkoholos tamponnal. Nem sokkal kalandjainak kezdete után kissé mackós főhősünk kényszerpihenőt iktat be, ugyanis súlyos hóvakságot szed össze magának, és ez az, ami minket most érdekel. Nevezetesen az, hogy hogyan is alakul ki ez a fájdalmas tünet?

Először is gyorsan tegyük világossá, hogy a hóvakság mint kifejezés két jelenséget is takar, amikben a hó és a veszély ugyan közös, de ezzel ki is fújtak a hasonlóságok. A filmben is megjelenő, roppant kellemetlen hóvakság jellemzően akkor alakul ki, amikor a tiszta égbolt következtében szikrázó napsugarakat a hólepedő sokszorosára erősítve veri vissza. Ekkor a szembe érkező sugarak következtében gyakorlatilag leég a szaruhártya, mint ahogy fedetlen bőrünk is tenné, ha nem kenegetnénk emelt faktorszámú krémekkel. A szaruhártyán pedig milliónyi idegvégződés van, így a tünetek valóságos pokoli kínokat eredményeznek: a hóvakságban szenvedő ember képtelen nyitva tartani a szemét, ömlik a könnye, csillapíthatatlan viszketést és fájdalmat érez.

olvass tovább!

első előző

következő utolsó

Utcai gyilkosok

Közösség

Utcai gyilkosok

Gondolnád, hogy az autóbaleset vezető halálok lehet?

Kisautó a neszeszerben

Szépség

Kisautó a neszeszerben

Összesen 330 nap és közel 3 millió forint, csak sminkelésre.

Víz alatti érintések

Test

Víz alatti érintések

Kéjes, mégis megnyugtató. A pénzed is gyarapszik.

Pizsiparti felnőtteknek

Közösség

Pizsiparti felnőtteknek

Aludtál már együtt több tucat idegennel?

hirdetés
Farmer
Apashort
Elnokok