2010.03.11 09:15 - zsofi
Megölelni valakit, vagy épp elfogadni, és viszonozni ezt a kedves és szívmelengető, bátorító vagy éppen szeretetet kifejező gesztust egyáltalán nem olyan könnyű, mint gondolnánk. Amerikai filmekben nagyon megy, még férfiak között is, szigorúan lapogatással vagy erőteljes hátba csapással kísérve, ám hogy ezt saját életünkben is meghonosítsuk, bizony sok esetben szándékos erőfeszítéseket kell tennünk. Biztos ti is ismertek olyan embert, aki lefagy, ha köré fonjátok a karotokat - és most hangsúlyosan nem párkapcsolatokról beszélünk -, vagy épp ti magatok vagytok ilyenek. Jó hír, hogy a probléma kezelhető, ezt saját magam példájából is tudom, a teljes jéggédermedés állapotából egy időre szenvedélyes ölelkező lettem, felszabadultam, és gyorsan be akartam pótolni mindent, amit addig elmulasztottam. Szerencsére a barátaim között sok olyan akad, akikkel jókat lehet ölelkezni akár üdvözlés gyanánt, akár csak úgy, miért ne alapon.
Úgy tűnik azonban, hogy társadalmi problémával állunk szemben, talán a szüleink nem ölelgettek eleget, talán egy idő után természetellenesnek érezzük az érzelmek testi kifejezését, és csak szexuális vonatkozásában tudunk elképzelni egy érintést, egy simogatást, egy ölelést. Közben persze tudjuk, ha máshonnan nem, hát tudományos értekezésekből, hogy a simogatásnak nyugtató, vigasztaló, gyógyító ereje van, hogy az érintés boldogsághormonokat szabadít fel, egyszóval jó nekünk. Kissé szomorú, hogy minderre bulisorozattal kell felhívni manapság a figyelmet, de hát ez van, és most a svédek is beszálltak ebbe a jó ötletnek tűnő, ám megvalósítását tekintve kissé furcsa világba.
olvass tovább!
2010.03.11 09:10 - zsofi
Tudjuk, hogy egy egy tonnás vasdarab életveszélyes fegyver, és nem mindegy, hogy kinek a kezébe adunk jogosítványt, de most a WHO számszerűsítette a megdöbbentő adatokat. A képen grafikusan is megjelenítették az elrettentő számokat, de nem látható túl jól, úgyhogy összefoglaljuk.
Évente 1.3 millió ember hal meg közlekedési balesetben, és további 50 millió sérül meg. Ha az eddig megfigyelhető tendencia változatlanul folytatódik, 2030-ra ez a szám 2.4 millióra emelkedik, s ezzel az ötödik vezető halálnemmé válik, maga mögé utasítva az AIDS-et, a tüdőrákot vagy a cukorbetegséget. A halálesetek nagyobb százaléka a szegényebb országokban történik, a tragikus kimenetelű balesetek 60 százaléka az alábbi országokban esik meg: India, Kína, Oroszország, Brazília, Irán, Mexikó, Indonézia, Dél-Afrika, Egyiptom. Az autóbalesetben meghaltak fele gyalogos, biciklis vagy motoros. A 15 és 29 év közöttiek között ez a legfőbb halálozási ok.
Forrás: nghealthcareeurope.com
2010.03.10 09:35 - zsofi
Már megint a Google az információk kulcsa, már megint valami, amit elképesztően praktikusan oldottak meg, felhasználva mindazt, amijük van, és már megint valami, aminek kapcsán lehet fejeket csóválni, és félni, mi lesz így velünk. Pedig ez most jó, mint ahogy a Google flu trends is jó, ami az influenza terjedésének leggyorsabb mutatója. Legújabban a haiti és chilei földrengés áldozatainak és túlélőinek keresőfelületét hozták létre a szakik. Mindkét felület ugyanolyan egyszerű, s mindkettő két részre oszlik: az egyik link alatt keresni lehet az eltűnt személyekre teljes név vagy névrészlet alapján, a másik link alatt pedig információk adhatók meg egy-egy konkrét személy kapcsán.
Találomra beírtunk egy családnevet az emberkeresőbe, és szépen ki is listázta a találatokat, előre véve azokat, akikről van információ. Rájuk kattintva korrekt kis adatlap bújuk elő, utolsó ismert tartózkodási hellyel, lakcímmel és minden olyan információval, ami az őt keresők számára releváns lehet. A Google fejlesztői az első oldalt a Haitin történt rengés után alig harminchat óra alatt dobták össze, és rekordgyorsasággal lefordították több nyelvre is. A vállalat természetesen nem vállal felelősséget az oldalra feltöltött információk valódiságát illetően, hisz képtelenség is lenne ezek hitelességét ellenőrizni, s valószínűleg ezzel nem játszadoznak az emberek feleslegesen. Sajnálatos módon igen hamar el kellett készíteni a Chilét érintő klónoldalt is, ahol mára mintegy ötvenöt ezer emberről gyűlt össze adat.
olvass tovább!
Számítógépünket bekapcsolva, a tévé távirányítója után kutatva, vagy
kedvenc CD lemezeink között nézelődve, bizonyára a legutolsó dolog amire
gondolunk, a kultúra hanyatlása. Miért is tennénk, hiszen az internet
sohasem látott mértékben könnyíti a kommunikációt és lényegében
másodpercekkel az események után hírt kaphatunk a tragédiákról, a képernyő által pedig kicsit a borzalmak részeseivé válunk. A
könyvnyomtatás hajnalán, Johannes Gutenberg bizonyára nem gondolta,
hogy találmányával mekkora lavinát indít el, arról pedig fogalma sem
lehetett, hogy közel hatszáz évvel később minden megváltozik, amit
addig nyomatott médiumként tartottunk számon. A változás okát
természetesen az internet elterjedésében kell keresnünk, és persze
saját magunkban is, amikor nem fizetünk nyolcszáz forintot egy
magazinért, hanem inkább az online kiadványt lapozgatjuk.
A
Gutenberg-galaxis kifejezés bizonyára sokatok számára ismerősen cseng,
hiszen főiskolán vagy egyetemen, ha csak néhány szó erejéig, de
biztosan elhangzott a fogalom. A minket körülvevő mediatizált világ
hihetetlen mértékben befolyásolja a tudatunkat, a társadalmi
rétegződést, és nem utolsó sorban véget vet az írásbeliség korának. A
könyvek nélküli világ víziója jóllehet már hosszú évek óta a fejünk
felett lebeg, mégis messzinek tűnik, hiszen úgy tűnik, a könyvek
romantikájától nem szívesen szabadulunk. És ha már a
Gutenberg-galaxisról értekezünk, muszáj beszélünk a fogalom atyjáról,
Marshall McLuhan-ről, kinek neve szintén ismerősen csenghet, csak úgy
mint világfalu-elmélete, valamint a "médium maga az üzenet"
gondolata. Ha hisztitek ha nem, ez a filozófus, irodalmár,
kommunikációkutató az, aki elvezet minket az egyik legtrendibb
sajtótermékhez, ugyanis a McLuhan volt az a professzor, kit
védőszentjének választott a Wired magazin. Na, akkor most mi van? Az,
hogy bár a világ lassan tényleg aprócska faluvá zsugorodik és az
írásbeliség egyre inkább kikopik a hétköznapokból, a kortárs
művészetet, közéletet és a divatot mesterien ötvöző magazinok
napjainkban is sikeresen működnek. Ezek a kiadványok előttünk többnyire
ismeretlenek, hiszen legalább Bécsig kell utaznunk, hogy beszerezzük a
legújabb lapszámok valamelyikét, ettől viszont még érdemes ügyesen
lavírozni a nyomatott magazinok labirintusában, hiszen mesés kincsekre
bukkanhatunk, jóllehet először elveszettnek érezzük magunkat, mint Alíz
a nyúl üregében. Mi most térképet adunk a kezetekbe, nézzétek csak!
Wired
Az 1993 márciusától megjelenő Wired magazin nyomtatásban havonta, online pedig folyamatosan informálja kultúráról, technológiáról, gazdaságról, politikáról és közéletről az olvasóit. Az újságot tizenhét évvel ezelőtt Louis Rossetto újságíró és társa Jane Metcalfe alapította. A kiadvány mostani tulajdonosa Condé Nast Publications, akik Kaliforniában adják ki hónapról hónapra, de ma már két nemzetközi kiadással is bővül, hiszen Angliában és Olaszországban is megjelenik.
A Wired sikere az innovációban és az újításban rejlik, ezt pedig a szakma is jutalmazta, hiszen az első négy évben kétszer is elnyerték a National Magazine Awards for General Excellence díját. A magazin véleményére adnak a technika iránt érdeklődők, főleg azért mert a Wired minden évben összeállítja a technológia és a kutatás-fejlesztés meghatározó vállalatai listáját, amin mérvadó, hogy ki hányadik helyre kerül. A listák állításában a Wired nagyhatalom, hiszen az előbb említettek mellett minden évben megalkotja a vaporware nevű rangsort is, amely a leginkább várt, de nem megvalósult technikai fejlesztéseket tartalmazza. Az alapító-főszerkesztőt, Kevin Kelly-t pedig a kultúra és a netes gazdaság egyik fő szakértőjeként könyveli el a sajtó, a net és magazinok kapcsolatát forradalmasító táblagépek kapcsán többször is nyilatkozott a főszerkesztő. Minden lapszám roskadásig tele van lebilincselő cikkekkel, a legforróbb szívvel ajánljuk.
Jalouse
A francia Jalouse magazin évente tíz lapszámmal jelentkezik, sőt mi több, nemcsak tájékozódhatunk belőle, hanem szórakozhatunk is. A szexi stílusban készülő divattal, művészettel foglalkozó lapnak ugyanaz a kiadója, mint a jól ismert L'Officiel magazinnak. A Jaloue sajnos csak francia nyelven jelenik meg. A nemzetközi bloggerek ennek a kiadványnak a divatanyagait is úgy figyelik, mint bármelyik másik ismert lapét.
Out
Az Out magazin különlegessége, hogy meleg férfiaknak szól, ráadásul az 1992-ben először megjelent számukkal úttörőnek számítottak ezen a területen. Az Out havonta egyszer Amerikában jelenik meg angolul, szerkesztése sokban hasonlít a GQ-hoz. Alapító-főszerkesztője Michael Goff, jelenleg pedig Aaron Hicklin a főszerkesztő. A kiadvány leginkább szórakoztató magazinnak nevezhető, foglalkozik életmóddal, de a meleg férfidivattal is. Az Outnak olyan nagy nevek dolgoztak már, mint például a félőrült, és sokak által imádott fotós, Terry Richardson.
Nylon
A Nylon magazin friss, lendületes és fiatalos. A kiadvány 1999-től jelenik meg havonta Amerikában a Nylon Holding Inc. gondozásában, Marvin Scott Jarrett főszerkesztő vezényletével. Az újság főleg divattal és popkultúrával foglalkozik, de persze zenéről, művészetekről, dizájnról, technológiáról, utazásról és sztárokról is szó esik benne. A mostani főszerkesztő mellett a Nylon alapítója között volt Jaclynn Jarrett, Mark Blackwell, Michael "Mic" Neumann és a modell Helena Christensen, aki ma már nem vesz részt a magazin munkájában. A divat, stílus és radar rovatok mellett külön rovata van az újság online verziójának, mely csak a férfiaknak szól.
V magazin
A V magazin szintén egy divatra összpontosító amerikai magazin, ami havonta jelenik meg. Stephen Gan főszerkesztő irányítása alatt az újság foglalkozik a divat mellett kultúrával, zenével és művészetekkel, mindennel, ami a fiatal generációt érdekelheti. A magazinnal dolgozó fotósok között csak olyan nagy neveket találunk, mint Inez van Lamsweerde és Vinoodh Matadin, Hedi Slimane, Mario Testino, Mario Sorrenti, valamint Karl Lagerfeld.
Purple Fashion
Az angolul és franciául is elérhető francia magazin a Purple Fashion először 1992-ben jelent meg, akkor még Purple Prose néven, később 1995-ben jött egy váltás, a mostani formáját pedig 2004-ben nyerte el. A félévente megjelenő párizsi és New York-i székhelyű divattal, kultúrával és művészettel foglalkozó kiadvány főszerkesztője Olivier Zahm.
L'Officiel
A cikkben szereplő magazinok közül ennek a története nyúlik vissza a legrégebbre, hiszen ez a francia kiadvány 1921 óta jelenik meg, 2008 óta pedig férfiaknak szóló kiadással is rendszeresen jelentkeznek. Az első főszerkesztő Andrée Castaniée volt, hozzá csatlakozott George Jalou, aki a magazin művészeti vezetője lett. Később a kiadvány olyan nagy tervezőknek segített az elindulásban, mint Pierre Balmain, Cristobal Balenciaga, Christian Dior, és Yves Saint Laurent. Manapság fiatalosan és lendületesen áll hozzá az újság a divathoz, és ezzel vívja ki az olvasók elégedettségét.
AnOther
A Dazed Group érájában működő lapot 2001-ben
alapították, címlapján pedig a hoolywoodi hírességektől egészen a
vezető politikusokig sokan szerepeltek már. Persze az AnOther sem csak print formában érhető el, sőt
online változatát érdemes rendszeresen olvasgatni, többek között kiváló
blog- és újdonságajánlója miatt. Összességében a divat, a művészet, az
irodalom és a közélet tökéletes fúziója, címlapja pedig mindig
hibátlanul sikerül. Ha pedig inkább print formában olvasgatunk
magazinokat, az AnOthert még így is érdemes betenni a kedvencek közé,
hiszen videótartalmat is bőven találunk az oldalon: a Marion Cottilard
közreműködésével készült fotósorozat werkfilmje kihagyhatatlan.
Exit
Az Exit magazin oldalára térve kapásból
próbára teszik vizuális állóképességünket, hiszen a háttér színe
folyamatosan változik, méghozzá nem a retinakímélő árnyalatokból
merítkezve. Természetesen az Exitben is olvashatunk divatról, zenéről,
filmekről, sőt, még utazásról is. Na persze nem a Neckermann
katalógusokra hajazó formai világot kell elképzelnünk, hanem a Föld
legkülönfélébb tájain fellelhető érdekességekről és olyan
rendezvényekről, melyről nem olvashatunk minden útikönyvben. Ars
poeticájuk szerint óriási befolyással bírnak, mindemellett a a
világ legtehetségesebb fotósainak és művészeinek biztosítanak publicitást.
Pr szöveg? Bizonyára az, ettől függetlenül a honi és nem túl színes
piacról kitekintve információs- és vizuális sokkot okozhat, persze
csak pozitív értelemben.
i-D
Világjáró ismerőseink
gyakorta meglepnek minket egy i-D magazinnal, amiket aztán nagy hévvel
lapozgatunk, és sosem pakoljuk el őket messzire, hogy alkalomadtán
mindig kéznél legyenek. Rajongásunk nem véletlen, hiszen az 1980 óta
megjelenő lap legfőbb szándéka az inspiráció, bár kezdetekben speciálisan a londoni punk szubkultúrának készítették. Az elmúlt
harminc évben azonban bőven kinőtte magát a kiadvány, és persze online
is elérhető, ahol szintén szuper videótartalmakat találhatunk. Ha
ráuntunk a mozgóképekre, érdemes átnézni a címlapok gyűjteményét hiszen rengeteg
meghökkentő, a szokásos kompozícióknál jóval eltérőbb megoldással
találkozhatunk. Mára az i-D a kortárs kultúra megkerülhetetlen neve lett, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint azoknak a
művészeknek, modelleknek, divattervezőknek a névsora, akik elsőként az
i-D-ben szerepeltek: John Galliano, Rick Owens, Alexander McQueen,
Helmut Lang, Lily Cole...
Self service
Ha szeretjük a
rendhagyó tipológiát és lay out-ot, biztosan gyorsan megkedveljük ezt a
magazint, ami a már említett kiadványokhoz hasonlóan ötvözi a divatot,
a kultúrát, összességében afféle stílus magazin. A művészi
meztelenkedésben is élen jár a francia lap, elég annyit mondanunk, hogy
a híres/hírhedt fotós, Terry Richardson is készített már sorozatot a
magazin hasábjaira. Bár az online kiadás még várat magára, külföldi
újságárusoknál vagy dizájn boltokban mindenképp érdemes átlapozni a
legújabb példányt.
Zoo
A kortárs művészet
kedvelőinek online kötelező olvasmány, print változatából pedig nem árt
egy-kettőt elhelyezni a könyvespolcon. Leginkább azoknak érdemes
naprakészen figyelni az oldalt, akik már megunták azokat a divathíreket
olvasni, amiket minden, a témában kicsit is érintett sajtótermék
megjelentetett. Ha pedig örömmel szemezgetünk kortárs művészek
alkotásai között, vagy mondjuk gyakran utazunk európai nagyvárosokba,
ahol örömmel megnézünk egy-egy kiállítást, akkor a Zoo online kiadványa a lehető legideálisabb hely a
kulturális csemegézésre.
Bon
Bon,
vagyis jó - mondják a franciák, és az erre a névre keresztelt magazin valóban
nomen est omen, hiszen Svédország egyik legkeresettebb magazinja. A
hájp nem véletlen, hiszen a Bon is, mint sok más magazin, felismerte,
hogy a képek és a szöveg kiegyensúlyozott arányára nem feltétlenül kell
ügyelni, már ha olyan fotósorozatokat közölnek, amik minden
körítőszöveg nélkül megállják a helyüket. A 2004 óta megjelenő magazin
egyelőre megugrotta az összes akadályt, és semmi kétségünk afelől, hogy a
jövőben is így lesz ez. Nálunk persze hiába keresitek bármelyik
újságárusnál, jó hír azonban, hogy az online kiadványban szabadon lapozgathatunk.
A vitatkozás művészete már az ókorban nagy kincsnek és fegyvernek számított. Napjainkban is ugyanúgy szükség van jó szónokokra és vitatkozókra, ennek alapjait pedig korán le kell fektetni. Még a kilencvenes évek közepén indult egy országos kezdeményezés a középiskolákban, amely szórakoztató és játékos formában, tanított meg a kulturált vitára, az eszmecserére, az érdekek verbális érvényesítésére. Én nagyon élveztem ezeket a szessönöket, főleg nyaranta, amikor egy teljes hétre le lehetett menni Zánkára, disputa-táborba.
Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és a Külügyminisztérium EU Tájékoztató Szolgálata újra alkalmat biztosít a középiskolásoknak a vita megtanulására, hiszen áprilisban, hazánkban európai uniós témában először az ő kezdeményezésükre valósul meg a Vita-csata vetélkedő középiskolás diákok számára.
Napjainkban talán különösen fontos leszámolni a „vita” szó pejoratív értelmével és belátni, hogy az építő vitatkozás segíti a határozott véleményformálást és a sztereotípiák felülvizsgálatát. Az angolszász nyelvterületről származó disputa – vitakultúrát fejlesztő játék, mely immár verseny-formában is igen elterjedt Európa-szerte – segítséget nyújt ebben. A nyilvános beszéd tudománya az ókortól kezdve része az oktatásnak, hiszen a megszólalni és érvelni tudás a közéletben való részvétel alapfeltétele volt már ekkor is. A disputázás mára már az egész világon népszerű, különösen a középiskolákban és a felsőoktatási intézményekben.
olvass tovább!
Egy híresség halálával még korántsem ér véget a sikertörténet, hiszen szellemi hagyatékától, személyes varázsától, esetleg a művei jogdíjaiból befolyt összegekről még hosszú évekig hangos lehet a sajtó. Mindegy, hogy tragikus hirtelenséggel, vagy hosszú betegség után távozik a sztár az élők sorából, a rajongók fanatizmusát gyakran csak növeli a tragédia. Michael Jackson halála ékes példája ennek, hiszen még a hazai maroknyi rajongótábor is beöltözve, egymás nyakában zokogva búcsúzott a sztártól. Ha igazán rajongunk valakiért, érthető módon a kiválasztott sztár sírja igazi zarándokhely lehet, afféle kedvelt úti cél, ahol gyertyát gyújtunk, vagy leteszünk egy szál virágot. Aki még sosem tapasztalta a megszállott rajongás ezen szintjét, vagy sosem tudott a végsőkig elmerülni egy adott művész szellemi produktumában, bizonyára nehezen értheti meg, hogy milyen a kiválasztott sírjánál állni. Nem véletlenül beszélünk szellemi produktumról és művészeti alkotásokról, hiszen szeretetünk és megbecsülésünk tárgya lehet akár egy költő, vagy egy író is, nem kell pusztán a nagy színészóriásokra koncentrálnunk.
Világszerte megannyi olyan zarándokhely van, ami egyszerre hely a megemlékezésre, a rajongók összegyűjtésére és nem utolsó sorban az elhunyt végső nyughelye is. Bár azt nem mondhatjuk, hogy egész iparág épült a hírességek sírjainak felkutatására és bemutatására, mégis vannak olyan nyughelyek, amik kivételesek, és szüntelen figyelemnek örvendenek. Nézzük, melyek ezek!
Diana hercegnő
A tragikus hirtelenséggel elhunyt hercegnő végső nyughelye családja althorpi birtokán, Northhampshireben található. Ha emlékeztek a hercegnő temetésére, biztosan beugrik annak a hatalmas vaskapunk a képe, ahová begurult a hercegnőt szállító autó, és ahová már nem engedték be a sajtó képviselőt. A nyughely ma is hasonlóképp védett a kíváncsi szemektől, bár minden évben, július és szeptember között látogatható a a Diana tiszteltére épített emlékmű, mely a végső nyughelyet biztosító sziget mellett fekszik. Igen, hiszen a hercegnő testét a birtok hatalmas tava közepén lévő szigetre temették, amit viszont csak a családtagok látogathatnak.
Nyughelyeket itt találsz!
Bruce Lee
A legendás harcművész/színész sírját a seattlei Lakeview temetőben találjuk, ami mindmáig rajongók ezereinek zarándokhelye, sőt a világ túloldaláról is vonzza az érdeklődőket: a színész ötvenharmadik születésnapjára három férfi indult útnak Mongóliából, hogy elzarándokoljon Lee sírjáig. Útközben bőven gyalogoltak is, hiszen a hét hónapig tartó túra során fejenként öt bakancsot nyűttek el. Bruce Lee 1973-ban váratlanul hunyt el, nem sokkal harminckettedik születésnapja előtt, halálnak hivatalos oka pedig az aszpirin kiváltotta allergia volt. A hivatalos formula mellett azonban él egy legenda, miszerint Lee-n átok ült, Hong Kong-i házát pedig démonok szállták meg. Mindenki döntse el, hogy melyik verziót hiszi el, bár a titokzatos halálesetet erősít meg a tény, miszerint Lee fia, Brandon hasonlóan furcsa hirtelenséggel távozott, mikor A holló című film forgatásán éles lövedéktől szerzett halálos sebet. A tragédia 1993-ban következett be, épp apja halálnak huszadik évfordulójának évében.
olvass tovább!
fu milyen nevet találtam iwiwen,,én biztos megváltoztatnám a helyében..Szopos a családi neve:)
na ja.elvegre tavasz nincs is.na ezert edzem en a seggem majd holnap:O
