Érdekes hírt olvastunk a Yahoo! Green oldalán:
egy tízéves amerikai lány ruhákat tervez, varr, és már saját márkája is
van. Persze az első két állításban még nem lenne semmi furcsa, hiszen
vagyunk páran, akik tízévesen babájuknak készítettek ruhát
maradék anyagokból vagy éppen szétvágott zoknikból, de az már kicsit
sem átlagos, hogy ez a kiscsaj hús-vér emberek szereléseit tervezi és varrja meg, az pedig végképp nem, hogy már egy üzletben is kaphatók saját márkás kreációi.
Cecilia
Cassini jelszava szerint nem kell felnőttnek lenni, hogy véghezvidd,
amit szeretnél. Hatévesen kezdett el varrni, szülei elmondása szerint
onnantól kezdve el se lehetett rángatni a géptől, az első bemutatóján
pedig teltház volt - a szülők joggal büszkék, bizonyára a lány sikerei
a családi kasszán is meglátszanak. A tervezőlánynak ma már saját néven
futó márkája van, és természetesen a márka honlapján mindent
megtudhatunk a ruhákról, Ceciliáról, és persze megnézhetitek az aktuális kínálatot
is. Tényleg bájos ez az egész, ám kissé komikus, hogy ez a
tízéves a korának megfelelő stílusban tervez, csak éppen idősebb lányok, csajok
által viselt darabokat, például elegáns koktélruhákat.
A Use után végre napvilágot látott a Je Suis Belle 2010-es
tavasz-nyári kollekciója, a lookbook fotókat mi is megkaptuk, így most
nektek is megmutathatjuk. Üdítő Kiss Tibi és Dévényi Dalma új
gyűjteménye, hiszen végre a hazai divatpalettán is megtört az
egyszínű anyagok egysíkú trendje. Mintás textilekről a szó hagyományos értelmében persze ebben az
esetben sem beszélhetünk, de ez csak
előny. A színjátszó anyagokról nekem egyből Alexander McQueen
futurisztikus mintái jutottak eszembe. A galaxisokról készült távcsöves fényképek mintázatai jelennem meg a ruhákon, modern hatást keltve.
Sokak örömére a fekete megint
háttérbe szorult a tervezőpárosnál, a Je Suis Belle nem használta a szezonban
világszinten nagyon divatos pasztelles árnyalatokat. A színek inkább
sötétebbek, mélyebb tónusúak. A színátmentes
textilekből a Je Suis Belle stílusának megfelelő szabású darabokat
alkotott, a játékos meseszerűséget ezúttal sem hanyagolta a kollekció.
A kollekcióból a kedvencem a színes szalagokkal kombinált kalapok, egyébként a gyűjtemény a nadrágok helyett inkább a rövid és hosszú ruhákra, szoknyákra koncentrál.
Tavasszal valamiért az az újító és forradalmi ötletük támad a
divatanyagok kreatív szerkesztőinek, hogy a képek készüljenek vidéken, hiszen
tavasz van, ilyenkor a természet menő téma, és ha még megspékelik a környezetet egy
két szénaboglyával, kazallal, istállóval, tehenekkel, akkor biztosan nyerő lesz
az anyag. Nem is értjük, hogy ezt hogyan gondolhatják még mindig komolyan?! Az elmúlt években nem láttunk új vidékies megközelítést, talán az amishok öltözködése ihlette editorial volt az egyetlen innovatív, újat mutató összeállítás.
Már tavaly is készítettünk egy összefoglalót a Vogue-ok falun készült anyagaiból, de most a koreai Vogue ismét
alkalmat ad nekünk a téma felelevenítésére. A koreaiak a márciusi számba két anyagot is vidéken kaptak lencsevégre, ezekből láthattok ízelítőt a
képeken. A Country Song címet viselő összeállításban Kim Won-kyoung és Lee Ji-yeon modellek láthatóak szénán fekve, csirkék közt gazolva... A másik editorialban Kim Tae-Hee színésznő látható (ő került egyébként a címlapra is) a háttérbe ezúttal birkák és egy traktor került, Kimre pedig főkötő és kockás ruhácska. Komolyan azt hiszik a Vogue szerkesztői, hogy vidéken a fiatal lányok kendőben és kötényben töltik a mindennapjaikat? Maximum száz évvel ezelőtt, de nem 2010-ben. Vagy nagyon jól tudják a szekesztők, hogy nem így öltöznek vidéken, de egyszerű meglovagolni ezt a sztereotípiát? Nektek tetszik a vidékies díszlet? Nem unásig ismételt a téma?
Végre eljutottam odáig, hogy ékszerésszel megcsináltatom a Rómából
hozott bizsu gyűrűmet. A héten el is mentem a Wesselényi utcában található
ékszerészhez, aki sajnálattal közölte, hogy csak április közepére tudja
ígérni, mivel most egy tavaszi vásárra készül, ami a Vörösmarty téren
lesz, ez leköti minden idejét. Ez az információ egyből felkeltette az érdeklődésemet, mikor netközelbe kerültem első dolgom az volt, hogy utánajárjak
ennek az izgalmas karácsonyihoz hasonló vásárnak. Mint megtudtam március 19. és
április 5. között reggel tíz és este nyolc között várják a kézművesek
az érdeklődőket, vásárlókat, nézelődőket a Vörösmarty téren.
Sajnos sehol nem találtam meg
az árusítók teljes listáját, de annyi biztos, hogy a minimalista
ékszerészem mellett Theia sütis csodái is kaphatóak lesznek. Theia
blogjában olvastam,
hogy a sütis ékszerek kollekciója megújul, így akinek már van pár
színes, nyalánkságos ékszere, az is találhat újakat ezen a tavaszi vásáron. Tehát
meg is van az első tökéletes szabadtéri tavaszi program, látogassatok el a
vásárra, mi ígérjük kimegyünk, és beszámolunk a látottakról!
Hét előtt már egy tű sem fért volna be a Trafóba, hiszen rengeteg
érdeklődő jött el a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Divatáram című
tánccal és látványszínházzal megfűszerezett divatbemutatójára. Ritával
szerencsénk volt, még akadt két hely pont középen és jó magasan, így
mindent kitűnően láttunk. Valamivel a kiírt időpont után megkezdődött az
előadás, amit a Face modell lányai mellett táncosok tettek érdekessé. Bár az ajánlóban is kihangsúlyoztuk, hogy a hordható ruhák
helyett ezúttal inkább művészeti alkotásokat láthattok, mi mégis
találtunk jó néhány darabot, amit szívesen viselnénk. Az eseményről
kisfilmet készítettünk, amelyben képeket láthattok a bemutatóról,
valamint a tervezők és modellek mellett a Trafó munkatársai is
megszólalnak. Ha kihagytátok volna az eseményt, akkor most nézzétek meg összefoglaló videónkat, ha pedig ott voltatok, akkor elevenítsétek fel a látottakat a film segítségével!
Több minden is jelzi a hazai márkák legismertebb gyűjtőhelyén, a Mono Fashionben, hogy
beköszöntött a tavasz - megérkeztek az új kollekciók, és kivirult a
kirakat is...
Nubu 2010 tavasz-nyár
Már kapható a Mono
Fashionben az üzlet sajá tmárkás kollekciója, a Nubu. A galériában a
2010-es tavasz-nyári Nubu szerelésekből láthattok ízelítőt. A márka
ezúttal is megmaradt a visszafogott színhasználatnál és a minimalista,
de kényelmes szabásoknál, ami már-már kezd a Nubu védjegyévé válni. Már
az ízelítőként kapott tizenkét fotóból is kiderül, hogy a Nubu
gyűjteményben megtaláljuk az összes nyári, divatos alapdarabot, mint
például leggings-et, törökbugyit, hosszú ruhát és pántos felsőket.
Akik sűrűn járnak az üzlet felé, azok
biztosan észre vették már, hogy kivirult a kirakat - a próbababák mellé
egy bringa és instant növénykék kerültek. A bolt arculatát meghatározó
vitrineket a k e p p showroomos lányok álmodták meg, és készítették el.
A két tér hétről hétre folyamatosan változik majd - mesélte Tomcsányi
Dóra -, ahogyan tavaszodik úgy zöldül ki majd egyre jobban a kirakat is. A
galériában megnézhetitek a lányokat alkotás közben, és persze a végeredményt
is!
Már több cikkben is foglalkoztunk a gyerekdivattal, a gyerekosztály
kínálataival, például itt, itt és itt. Ezekben az írásokban többször
érintettük, hogy a gyerekosztályon kiváló cuccokat vadászhattok
magatoknak is, most pedig ezt a témát járjuk körül alaposabban: adunk
néhány hasznos tippet, hogy hogyan is vásároljatok a gyerkőcök
részlegén.
Kincses sziget
A H&M-ben, a Zarában, de a
C&A-ban is létezik gyerekosztály, és szerencsénkre a női (és férfi)
részleggel egy üzletben, így csak át kell slisszolnunk, és máris
kétszer annyi darab közül válogathatunk. Ezen márkák
gyerekruha-kínálata sokszor vetekszik a felnőtt öltözékekkel, hiszen
manapság már ugyanúgy a legutolsó divat szerint készülnek az apróbb darabok, mint a mieink. Az igényeket figyelve kénytelenek is így tervezni, hiszen sokan kis
felnőttnek öltöztetik csemetéjüket - hogy ez jó vagy sem, arról korábban már mi is elmélkedtünk. A gyerekeknek nem biztos, hogy jó latex
leggings-ben szaladgálni az iskolaudvaron, ám nekünk mindenesetre jól jön,
hiszen így olcsóbban juthatunk hozzá ugyanahhoz a ruhához, amihez pár szinttel följebb vagy éppen lejjebb kétszer annyit kéne fizetnünk.
A divat
nem lehet akadálya a gyerekosztályon vásárlásnak, az egyetlen bökkenő a
méret. Ha szerencsénk van, akkor a 158, 164-es éppen jó ránk, és
nehogy azt higgye bárki is, hogy ehhez nádszálvékonynak kell lenni. Manapság már szinte felnőtt méreteket is gyártanak a kicsiknek, ráadásul a mai szabásvonalak is nekünk dolgoznak. Míg egy gyereken
jobban lóg a bő, laza szabású törökbugyi, rajtunk rajtunk kevésbé, de a különbség szinte észrevehetetlen.
Designer kollekciók
A neves tervezők nemcsak a felnőtteknek álmodnak limitált, exkluzív
kollekciókat, ahogyan ezt a Stella McCartney és a Gap Kids együttműködése
is mutatja. Miért mondanánk le arról a lehetőségről, hogy olcsón
szerezzünk be egy designer darabot csak azért, mert a gyerekosztályon
kapható? Ha túllépünk ezen, akkor szerencsével járhatunk, és potom
pénzért tehetünk szert egy limitált szériás ruhára.