wc

Felelős vagy a saját piszkodért!

3393

Láthattunk már budi kiállítást, nap mint nap rácsüccsenünk, van akiknek a legintimebb dolga a nagy dolog, hát nem árt megismerni, hogyan is alakultak ki ürítési szokásaink. Senki nem lepődik meg, ha több ezer évvel megyünk vissza az időben azért, hogy belekukkantsunk őseink budijába. A legelső emlék i. e 2350-ből származik, Mezopotámiából, ahol egy palotában leltek rá az ülőalkalmatosságra, ami ürítésre szolgált. Jó sokára Görögországban, Hérodotosz korában - i.e. 480 körül -, beszámoltak arról, hogy az egyiptomiak nem ám kint a szabadban hagyják ürüléküket, hanem házon belül intézik az ügyeket. Furcsa, hogy eltelt közel kétezer-ötszáz év, de még vannak emberek, akik nem szégyellnek az utcára székelni. A minap a Filatorigát HÉV megállójában a padon találtunk egy tetemes méretű székletkupacot, és az is előfordult már, hogy nyilvános telefonfülkében, a táskának kialakított kis tartópadon akadtunk rá a szerencsekupacra. Van némi történelmi alapja annak, hogy az ember nyilvánosan végezze a dolgát, hiszen az ókori Rómában sokáig társas eseménynek számított a nagyvécézés, magas filozófiai vitákat is folytattak, miközben trónoltak a húsz-huszonöt férőhelyes illemhelyeken, amelyet az ülések alatt átfolyatott víz tartotta tisztán.

Ehhez képest manapság egyeseket a nyilvános illemhelyeken, mások jelenléte olyan zavart okoz, hogy képtelenek üríteni, paruresis tünetcsoporttól szenvedők száma, Amerikában a lakosság hét százalékát teszik ki. Képzeljük egy pillanatra, ahogy Seneca ül, erőlködik, elgondolkodik Az élet rövid voltáról, erről beszélget Paulinusszal, majd mivel neki el kell mennie, ezért megírja neki könyvben. Vicces, de mégis kulturáltabb, mint sok kortársunk. Mózes ötödik könyvében felszólította a zsidó harcosokat, hogy sátruk mellett végezzék a dolgukat akképpen, hogy ássanak egy gödröt, majd, amikor végeztek, betemessék azt. A széklet eltüntetés, már ősidők óta ugyanaz jellemzi: összegyűjtik, vagy vízbe eresztik. A gazdálkodó népek összegyűjtötték, trágyának, míg a víz menti népek beleeresztették a folyóvízbe. 

A népsűrűség növekedésével, a városok kialakulásával oly mértékben felhalmozódott a fekália az utcákon, hogy az emberek komfortérzetét a minimálisra csökkentette, így megszülettek az első szabályozások a WC használattal kapcsolatban. Münchenben már akkor is nagy figyelmet fordítottak a tisztaságra, precizitásra, az első szabályozás a XIV. század végén jött létre, amely szerint az, aki az utcára ürít pénzbírsággal sújtható, az ürüléket kötelezően a folyóvízbe kellett hordani. A szar története című könyvben, melyet Dominique Laporte állított össze, a székelési szokások szabályozásának a kezdetét 1539-re teszi, hiszen Franciaországban ekkor hozták azt a törvényt, hogy mindenki felelős a saját piszkáért, és kötelezővé tették a pöcegödör létrehozását minden háznál.



olvass tovább

piSí

3491

Kiugrom "síelni"...

Több mint vizelde

4668

A vécé, mire mai formájában kialakult, nagyon hosszú eseménysoron ment át, épp úgy, ahogy egy-egy ember élete során is más-más használati szokásokat mutat. Eleinte a családunk, majd a közösségi intézmények szocializáltak bennünket a toalett használatára, később talán kialakult a saját magunk által leginkább kedvelt rituálé. Van aki pikk-pakk elintézi a kis vagy éppen nagy dolgát, van, aki elszöszmötöl még egy sima pisilésnél is, sőt vannak típusok, akik hosszú órákat képesek egy könyv felett görnyedve, a vécén trónolni. Nézzük, életünk során hogyan változnak intim szokásaink!

Ooooáááááá...

Csecsemőként nem sok választásunk van, persze azért ismerünk olyanokat is, akik már néhány hónaposan is megmakacsolják magukat, és kizárólag egyedül hajlandóak a pelusba csinálni. Kisbabaként szüleink döntenek arról, hogy nendvszívó papírral vagy sokszor kifőzött, fertőtlenített, rengeteg munkát adó, viszont környezetbarát textilpelenkával bugyolálják-e be alsó fertályunkat. Sokunk küzdött bébiként - bár erre kevesen emlékeznek - szorulással. Ilyenkor anya vagy apa megmasszírozta pocakunkat, és az olyan jó volt! Ha végeztünk, rögtön elkezdtünk bőgni, mert igen kényelmetlen az embernek saját fekáliájában, vizeletében tespedni. Ekkor még egyszerűnek tűnt minden, aztán jött a biliztetés. Alig tanultunk meg ülni - sőt inkább csak nagy párnákkal kitámasztva ment -, szüleink máris bimbire ültettek.

Közösségi élmény

Eltelik éhány év, és már véletlenül sem csúszik be semmi a bugyiba - elvileg. Az oviban apró vécécsészék állnak rendelkezésünkre, amelyek épp olyanok, mint amilyet a felnőttek használnak, csak kisebbek. Az óvoda az a hely, ahol első közösségi élményeinket kapjuk a mosdókban. Itt még inkább a fröcskölés megy kézmosás közben, kevésbé a barátkozás. Bezzeg az iskolában. Talán már alsó tagozatban megkezdődik az az érdekes jelenség, ami gyakorlatilag egész életünket elkíséri: a toalettre vonulás innentől kezdve közösségi élménnyé válik. Nem is emlékszem olyanra, hogy valaki ne jött volna velem, vagy én ne kísértem volna az osztálytárs-lányokat a mosdóba. Itt aztán megbeszéltük, hogy épp mit csináltak a fiúk, ki milyen hülye és melyik tanítónénit utáljuk tiszta szívünkből! 



olvass tovább

Ó, az a csodás guriga

4675

Nyilvánvaló, hogy a vécépapírt nem isten teremtette, és számtalan feltételnek kellett teljesülnie ahhoz, hogy kezünkbe vehessük az első gurigát - például fel kellett találni a papírt, a gépeket, gyárakat, miegyebet. De mi volt előtte? Most megmondjuk: csupa gusztustalankodás.

Alternatív megoldások

Hogy megadjuk a választ a kérdésre, mihez nyúlt az egykori anyu, mikor egykori gyerek kiabálta: kéééész vagyok, bátran szabadon engedhetjük a fantáziánk. A repertoárban szerepeltek a levelek, a fű, a föld, a kagylóhéj, a kukoricacsutka, gyümölcshéj, homok, kő, kender, tehát bármi, amihez mi is nyúlnánk szorult helyzetben. Az ókori Rómában pálcára tűzött szivacsokat is bevetettek, amiket vizes edényben tároltak - nem túl higiénikus, de legalább tisztít. Arról pedig bizonyára hallottunk, hogy az arab világban tradicionálisan bal kézzel töröltek, ezért az a végtag azóta is tabu, nem nyújtjuk a másik felé, s nem érintjük meg másét - egyesek szerint ezért adja az egész világ a jobbját a másiknak. No de mi a helyzet az eszkimókkal? Ők bizony évszakonként váltogatták a célszerszámot, nyáron mohával törölgettek, télen pedig belemarkoltak a hóba, amolyan nedves törlést alkalmazva ezzel.

http://fc00.deviantart.com/fs38/f/2008/337/6/c/Toilet_Paper_by_Des_Schatten_Schelm.jpg

Eggyel civilizáltabb korba érkezve, bőven a nyomtatás megjelenése után, mikor megadatott nékünk az újságpapír, boldogan vetette rá magát mindenki a használt lapokra. Egyes források szerint Amerikában a Farmerek almanachja azért készült lyukkal az oldalán, hogy a mellékhelyiségben könnyedén fel lehessen akasztani, s úgy szaggatni lapjait. Persze a nyugati ember megint késésben volt, hisz a kínaiak állítólag már a VI. században is tudták, mi fán terem ez a papír, így a birodalom elkészítette a maga vécépapírját - persze kezdetben csak uralkodói használatra, a manufaktúrás gyártás is "csak" a XIV. században indult meg. A fehér embernek erre egészen a XIX. századig kellett várnia, ekkor gördültek le a gyártósorokról az első gurigák. Innentől kezdve már csak a perforálást kellett kitalálni, majd idővel a rétegetek egymásra helyezni, ezeket nyomatokkal ellátni és rögzíteni, hogy egyre vastagabb, egyre igényesebb és persze egyre drágább rolnikkal térhessünk haza az üzletből.

A kényelem kora

És akkor most ugorjunk egy keveset az időben. Mit találunk a sarki drogériában? Eper illatú vécépapírt! Eper illatút kérem szépen. Furcsa, hogy sokaknál ennek a terméknek a megjelenése tette be a kaput, pedig barack illatúval már évek óta törölgethetjük magunkat, s valójában a barack jelenléte semmivel sem bizarrabb a pipereiparban mint az eper, csak már kondicionáltak bennünket hozzá. Illatban tehát a barack, a kamilla és újabban a hársfa a menő, színben pedig a fehér, a halványsárga és a barackszín a legkelendőbbek. De nem volt ez mindig így, a hetvenes-nyolcvanas években ha nálunk nem is annyira, de a nyugati világban színek garmadája közül válogathattunk a vécépapír állvány előtt. Mindenki saját fürdőszobájának színéhez igazíthatta a gurigát: volt zöld, lila, rózsaszín, kék, sőt, még fekete is! A színorgiának azonban vége szakadt, többek között annak hatására, hogy orvosok óva intettek a festékanyagoktól, s a környezetvédelmi szakemberek is támogatták őket ebben.

Azóta van nekünk jófajta, vakítóra fehérített papírunk, újabban pedig erre válaszul a nem fehérített, újrapapíros, test- és környezetbarát megoldás. A vegyszeres fehérítés ugyanis legalább olyan allergizáló lehet, mint a festés - nem mellesleg a tamponokkal ugyanez a helyzet, ráadásul azt testen belül használjuk, ezért is terjednek egyre jobban annak nem fehérített változatai. Kényelmünk és esztétikai érzékünk nem ismer határokat, a nedves papírok és azok helyes dobozai egyre több fürdőszoba alapkellékévé válnak, ám jó ha tudjuk, hogy az alaposabb tisztítást egy, a legtöbb esetben nem lebomló kendővel érjük el. Ezt mindenki kipróbálhatja, ha mosógépbe helyez egy lapocskát. Épségben mászik ki belőle... (Ha pedig ez sem elég bizonyíték, olvasgassuk csak el a címkéket, mostanában jelent meg a babapopsi törlők közt olyan, amin külön jelzik, hogy képes vele megbírkózni a természet.) Megoldásként persze elég rég feltalálták a bidét. De ott a másik vonal is, a papírt mint mókát vagy éppen hirdetési felületet értelmező vonal:

A legjobb barátunk

Hogy mi lenne vele nélkülünk, szinte el sem tudjuk képzelni. Gondoljunk csak azokra az esetekre, mikor a nyilvános illemhelyen nincs papír, s történetesen a mi zsebünkben sem lapul semmi, ami betölthetné fontos funkcióját. Drámai helyzet. No és mi van akkor, ha ránk tör a náhta, és nincs otthon zsebkendő? Természetesen vécépapírral itatjuk a könnyeket. Ha valami kiömlik, a vécépapír tökéletes takarítótárs. A vécépapír a barátunk, s gigantikus mennyiséget használunk belőle. Egy összegzés szerint a hat milliárdos emberiség naponta mintegy 83,048,116 tekercset fogyaszt el, ami másodpercenként 2,7 gurigát jelent. Megdöbbenésünkben pedig gondoljunk arra is, a világ igen nagy része még ma sem használja ezt a luxuscikket vagy mert nem tudja megengedni magának, vagy mert elérhetetlen, vagy mert nem képezi szokásai részét, mint a keleti világ egy részének.

WC-használati kisokos

5270

Elég sokszor értekeztünk már a WC-használati szokásainkról, leginkább puffogtunk, kérdéseket vetettünk fel, helyzetképet adtunk. Elérkezett a pillanat, hogy összeállítsunk egy mini WC-használati kisokost!

Mivel a vécézés, legyen az kicsi vagy nagy, mára diszkrét dologgá vált, főleg nálunk csajoknál, ezért igyekezzünk nem zavarni a másikat dolga közben!

Persze sokszor közösségi élmények színtere a budi, de amikor a munkahelyeden valaki éppen igyekszik a legnagyobb diszkréció közepette megoldani ügyes-bajos dolgait - hasmenés, tampon csere - ne sertepertéljünk már az ajtó előtt a cipőnk kopogásával zaklatva, durván sürgetve! Ez nem aranyos. Ha valaki épp végzi a dolgát, hagyjuk már egyedül, úgysem fog előbb kijönni, ha hallatjuk vele a jelenlétünket, legfeljebb csak kínosan érzi magát. 

Mindig nézz bele a vécébe, miután lehúztad! Persze nem csak a kívülállóknak kell viselkedniük, hanem annak is, aki használja a budit. Először is, miután befejezted a dolgodat, és lehúztad a slót, mindenképpen nézz bele a vécécsészébe! Mondjuk ha nagy meló volt, akkor a leöblítés előtt sem árt belenézni, hiszen a székletünkből sok minden kiderül. Nem, ez nem valami perverzitás! A termék megmutatja, ha valami nincs rendben a kiválasztásunkkal, és az öblítés után kiderülhet, hogy maradt ott valami maszat, amit még eltakaríthatunk. Ne szégyelljük kézbe venni a kefét, és használni azt! Ha a deszka lett dzsúszos, akkor papírt a kézbe, és takarítsunk!



olvass tovább