vörös szőnyeg

Egy az egyben: Elle Fanning

7230

A vörös szőnyegre optimalizált események mindig tartogatnak meglepetéseket, amin napokig – rosszabb esetben évekig – csámcsoghatnak a bulvár- és divatmagazinok. A stylistért kiáltó kreálmányok, a tükör nélküli sztárrezidenciákra utaló szettek mellett mindig furcsa, ha egy serdülőkorú színészpalánta próbál megfelelni a trendőrök elvárásainak. Én például Emma Watson stílusosnak kikiáltott szettjeivel nem tudtam mit kezdeni sokáig – körülbelül addig, amíg bele nem nőtt a rátukmált stílusikon szerepbe és el nem hagyta Hermione Granger karakterét. Egyszerűen nem passzolt a kislánytestű, kislányfejű ember a dizájnerruhákhoz. Vannak viszont, akik a koruk ellenére jól veszik a vörösszőnyeges akadályt. Elle Fanning, Dakota Fanning húga pont ilyen.

Bár a kisasszony még csak áprilisban lesz 13 éves, máris van egy rá jellemző stílusa, ami nem erőltetett, nem túl felnőttes, és nem lesz tőle divatbaba sem. Úgy tűnik, tisztában van vele, mi áll jól neki és tudja is viselni. Oké, mondjuk az egész ott kezdődik, hogy eleve többnek néz ki, mint 13. De például a krémszínű, mintás Valentino ruhán sokat segít, hogy dívás magas sarkú helyett átlátszó fehér zoknival és aranyszínű Nicholas Kirkwood for Rodarte szandállal viseli. Ahogy a derékon masnis, fekete Valentino Haute Couture ruhát is könnyen idomítja a saját stílusához úgy, hogy játékos, fonott frizurát választ mellé, és nem erőlködik tornyozott konttyal. Nekünk bejön. Nektek?

Ruhamustra – Golden Globe 2011

7241

Vörös szőnyeges események szinte egész évben vannak, de a díjátadó szezonra nemcsak a divatfanatikusok, hanem azok is odafigyelnek, akiket csak kampányszerűen érdekelnek a csodaszép estélyik. A szezon egyik első, nagyobb kaliberű ruhamustráját az Arany Glóbusz-gála kapcsán ejtjük meg. Ez a díjátadó minden tekintetben bemelegítés az Oscarra, amely – tegyük hozzá – a filmes szakma szerint nem is akkora jelentőségű kitüntetés, mint amekkora neve van.

Az 1944-től megrendezett Arany Glóbusz díjátadója több szempontból is érdekes: a filmszalaggal körbetekert földgömböt formázó díjat nemcsak a játékfilmes kategóriákban osztják ki, ugyanígy odaítélik a televíziós kategóriákban is. A játékfilmen belül pedig ez az egyik olyan díj, amely külön veszi a vígjátékokat és musicaleket, valamint a drámákat is.

Bevonulás (fotó: Goldenglobes.org)

A díjátadó egyébként felér egy divatbemutatóval. A sztárok többsége az utóbbi időben a legújabb, épp csak bemutatott kollekciók darabjaiból szemezget. A divattervezőknek – főleg a kevésbé ismerteknek – hatalmas reklám, ha egy-egy híresség a ruhájukat viseli. Főleg akkor, ha az összhatás valóban pazar. Idén valamivel kevesebb volt az utóbbi években hagyományossá vált bőrazonos púderszín, több a zöld és a csillogás. A dekoltázs mellett a mély hátkivágás is kötelező volt, a fodrok és anyagtöbblet egyeduralmát pedig a végtelenül egyszerű szabású estélyi ruhák törték meg.

olvass tovább

Káprázatos estélyik

7764

Van egy olyan esemény, amelyen legalább annyi figyelemre méltó nagyestélyi lejt végig a vörös szőnyegen, mint az Oscar-gálán vagy a cannes-i filmbemutatók előtt, mégis kevesebbet hallani róla. Ez a New York-i Metropolitan Múzeum Textil Intézetének éves jótékonysági gálája. A divat- és celebvilágban hallatlanul népszerű eseményre – a Wikipedia szerint – 2007-ben például 700 jegyet értékesítettek, amelyek ára 6500 dollárnál kezdődött. Idén a tavaly elhunyt tervezőzseni, Alexander McQueen a főszereplő, akinek emlékére grandiózus kiállítást állítottak össze, amelyet május 4-től láthat a nagyközönség. A gála ennek tulajdonképpen előeseménye, hiszen a vörös szőnyegen végigvonuló sztárokra sem lehet azt mondani, hogy mellékszereplők lennének.

Liv Tyler, Eva Mendes, Blake Lively



olvass tovább

Ragyogó Cannes!

7825

Lassan egy hete minden divatmániás szeme Cannes-ra szegeződik, hiszen kevés olyan nagy lélegzetvételű esemény van, ahol ennyi híresség fordul meg a vörös szőnyegen. A káprázatos estélyi ruháknál azonban nem érdemes megállni a szemlézésben, hiszen ott vannak a kiegészítők vagy a sminkek is. Ez utóbbiért a L’Oréal Paris felel, amely 14 éve a Cannes-i Filmfesztivál hivatalos sminkese. Aki követni szeretné a cannes-i sztárok diktálta trendet, az jobb, ha villámgyorsan beszerez egy eszméletlen fuksziaszín vagy sötétbordó rúzst, gondoskodik fémes csillogó szemhéjporról, de a fekete vagy sötétbarna szemceruzára és hússzínű szájfényre is szüksége lesz. Lássuk a részleteket!

olvass tovább

Akik a sztárokat öltöztetik

7939

Tegye fel a kezét az a divatkedvelő, aki a legnagyobb díjátadó események és gálák után nem azzal kezdi a másnapot, hogy szemlét tartva végigkattintja az összes nagyobb portál ide vonatkozó galériáját. Aki még ennél is tovább megy, azt is elolvassa, hogy melyik színésznő vagy énekesnő melyik tervező ruháját viselte melyik kollekcióból. Aki túl van néhány ilyen galériamustrán, azt is tudja, melyik tervező miért ragaszkodik melyik hírességhez, vagy fordítva. A márkamarketing ezen formája itthon is létezik, igaz kicsiben és kevésbé látványosan. Megmutatjuk.

olvass tovább