válság

GÁZ van...

2939

Tudom, rengetegszer halljuk, mindenfelől. Bár sokan legyintünk rá, hiszen minket már úgysem fog érinteni, ha korábban elkezdtük volna, már akkor is késő lenne. Eddig bizakodó voltam, különválogattam a műanyag palackot, papírt, amit lehet, nem hagyom stand by módban a tévét, energiatakarékos izzó, miegymás. De mindenfelől butítanak minket, valóban keveset tehetünk mi magunk, ha a nagyobbak nem szállnak be.

Svéd kék-sárga lakberendezési áruház. Hosszú ideje hangoztatják, hogy ők aztán védik a környezetet, de az igyekezet csak a minimálcsomagolásban nyilvánul meg: veszel 6 darab borospoharat és nincs teteje a doboznak, hogy esetleg normálisan haza tudd vinni. Ja és persze papírszatyor van. Ez egyébként kezdetnek nem rossz, de inkább szó szerint parasztvakítás, hiszen a lámpaosztályon fényárban úszik minden, az 50 karos csillártól a lávalámpáig. Nem értem a vitrinekben kiállított gépeket sem, amik a nyitva tartás ideje alatt folyamatosan terhelik a bennük lévő bútorokat. Ezek szerint ők a környezettudatosságban csak eddig jutottak. 

Válság is van. Ne higgyük, hogy ez csupán abban nyilvánul meg, hogy bezárnak a gyárak, létszámleépítés van és olyan magas a hitelek törlesztőrészlete, hogy ha van munkánk, akkor sem tudjuk kifizetni. Nem jön a gáz Oroszország felől. Tévedés, ha azt hisszük, hogy a kétségbeesett, válságban lévő országok majd háborúzni fognak egymással és így lesz szépen vége a kis országunknak. Ennél sokkal egyértelműbb a támadás, például halálra fagyhatunk, mert ők döntik el, hogy lesz-e meleg, vagy sem. Számos iskolában már nincs fűtés, de a hatalmas hipermarketekben fűtik a hűtőpultot is. Kellemes meleg van, amikor bemész, jó érzés kiolvadni a parkolóból pulcsiban berohanás után, de ha megnézzük egyik helyen sincsenek zárt hűtőpultok, tejes, joghurtos részek. Szépen áramlik ki a hideg, amit aztán jó erősen kompenzálnak a fűtéssel, hogy mi ne fázzunk. 



olvass tovább

Krízisben

3156

Válság van sajnos - vagy inkább szerencsére. Miért mondom, hogy szerencsére? Mert ahhoz, hogy jobbra forduljanak a dolgaink, válság kell. Tragédia nem, de néha az sem elkerülhető. A hétvégén lehetőségem volt a Mesterkurzuson négy elismert gondolkodó előadását meghallgatni arról, hogy ők miként vélekednek a krízisről. Legyen az privát válság vagy közösségi, társadalmi, gazdasági, bármilyen. Dr. Lukács Béla elméleti fizikus, Popper Péter pszichológus, író, Mérő László, a Kísérleti Pszichológiai Tanszék docense és Müller Péter drámaíró, gondolkodó mesélték el egyenként másfél órában gondolataikat a krízissel, a válsággal, az okokkal, a megoldásokkal kapcsolatban. Érdemes mindent globálisan szemlélni, és lokálisan leképezni. Ha már válságról van szó, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a Föld változásait, az emberiség sorsában bekövetkezett válságokat, s a történelem nagy-nagy eseményeit sem.



olvass tovább

Elbánt veled a hiteled?

4134

Te azon „tudatos” vásárlói körbe tartozol, aki egy hitel igénylésekor az összes szerződésre vonatkozó feltételt, apró betűkkel tűzdelt, zárójeles részt végigrágja? Vagy megkérsz egy hozzáértő személyt, hogy segítsen eligazodni a jogszabályok, rendelkezések, szabályok, előírások végeláthatatlan hálójában? Több bank, pénzintézet ajánlatát körbejárod vagy egyéni szempontok alapján hozol hosszútávra vonatkozó döntéseket? Ha nyakig benne vagy, és nem tudod, hogyan tovább, segítünk, hogy picit jobban értsd lehetőségeidet.

Bizonyára egy lakáshitel költségeit is rengetegen nyögjük, a szerencsésebb vagy okosabb fogyasztók forint síkon gondolkodtak, ám a többség inkább devizában, svájci frankban vette fel hosszú évekre a hitelt. Még sokkal magasabb azonban azoknak a száma, akik beleugrottak valamilyen hitellel egybekötött autóvásárlásba. Nyilvánvaló, hogy akár használt, akár új autóra nem könnyű a pénzt összelapátolni, de minek is kellett volna kuporgatni, amikor simán és egyszerűen, akár egy óra alatt könnyedén lehetett kölcsönhöz jutni. Ha rendelkeztél mezei munkáltatói igazolással, egy-két közüzemi számlával és nem szerepeltél az akkori BAR (most KHR) listában, nyert ügyed volt. A bank gyorsan bírált és utalt, te pedig mámoros hangulatban gurulhattál ki a szalonból csillogó autóddal.

Csúcsidőkben a kereskedések busásan kaszáltak, jócskán profitáltak az autószektor szereplői is, a hitelügyletek dugig voltak jutalékkal, az értékesítők a legjobban keresők közé tartoztak. A válság hatása azonban a túlduzzadt szférában azonnal éreztette hatását, ennek felismerését követően a piaci feltételek relatíve gyorsan szigorodtak. A maximális futamidő a pénzügyi felügyelet ajánlása szerint 96 hónapra változott, már nem lehetett kövér nullával, azaz pénz nélkül indulni, a minimális önerő 20 % lett, az ügyfelek likviditását is keményebb feltételek között vizsgálják. Azaz megnézik, egyáltalán képes leszel-e fizetni a törlesztőrészleteket. Elkezdtünk tehát gondolkodni...



olvass tovább

Operabál helyett...

7210

Lesz is, meg nem is. A Magyar Állami Operaház Budapest vezetése lemondta a rendezvényt, és inkább a rászorulók megsegítését célzó jótékonysági gálahangversenyt szerveznek a bál tervezett időpontjára – közölte az intézmény. Horváth Ádám, az Operaház miniszteri biztosa és a dalszínház vezetése Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszterrel és Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkárral egyetértésben döntött úgy, hogy az idei Operabált lemondja. Azaz: úgy tűnik, a nagypolgári divatbemutató nem marad el, hiszen „az Operabál közönsége mellett várják mindazokat, akik részt kívánnak venni egy nemes cél támogatásában” – nyilatkozták az eredeti időpontra, március 5-re tervezett „nagyszabású és reprezentatív jótékonysági gálahangversenyről”, amelyet természetesen az Operaházban rendeznek.

Forrás: operabal.com

olvass tovább

A papír halála

7757

Hányan állnak sorban az újságosstandoknál hétköznap reggelente? Hányan gyalogolnak át a kerten papucsban-pizsamában, csak hogy behozzák a friss, ropogós Népszabit a postaládából? Egyre kevesebben, és az is valószínű, hogy aki korábban fogyasztott papíralapú médiát, de már abbahagyta, az az utóbbi öt-hat évben tette ezt.

A nyomtatott újságok komoly válságban vannak manapság. Ezt mindenki tudja, érzi: az olvasók, akik már nem olvasnak (annyit), az árusok, a terjesztők, a nyomdák, de legfőképpen a lapkiadók és azok munkatársai: szerkesztők, újságírók. Szóval azok a tartalomfelelősök, akiknek nap mint nap azt kell üzenniük: mi írunk a legfontosabb dolgokról a leggyorsabban és legérdekesebben, ha minket olvasol, nagyjából képben leszel, mi folyik ebben az országban és világban. Magyarországon egyelőre csak a számok aggasztóak, a környező államokban azonban az események is. Romániában például két év alatt négy jelentős napilap szűnt meg, vagy állt át teljesen az internetre, a legutóbbi éppen pár hete.

olvass tovább