uganda

Ajándékozd el!

4881

Természetes, hogy ragaszkodunk az esküvői ruhánkhoz, hiszen nehéz lenne elfelejteni azt a sok időt, amit a tökéletes ruha megtalálására áldoztunk. Aztán még ott van az emocionális vonal, végtére is életünk egyik fontos pillanatában viseljük a becses darabot, viszont a ceremónia után a ruhák többsége benejlonozva végzi a gardróbban. Időről időre talán elővesszük és nézegetjük, de rendszerint többé nem viseljük a fehér ruhát, ezért miért ne adományozhatnánk el egy nemes cél érdekében?

Így is élnek emberek

Keveseknek adatik meg, hogy közelről szembesüljenek az ugandai nyomorral, hiszen miért is utazna bárki ebbe a háború sújtotta szegény övezetbe? Minden bizonnyal ez az első kérdés, amit mindenki feltesz Clare Struthers fotóriporternek, aki idén év elején másodmagával Ugandába látogatott. Útjuk olyan táborba vezetett, ahol többnyire olyan nők élnek, akik átvészelték a polgárháború minden borzalmát: elveszítették az otthonukat és a családtagjaikat, nemi erőszak áldozatai lettek és még ma sincs kilátásuk az egészséges és kiegyensúlyozott életre. Épp Clare ottlétekor tartottak egy esküvőt, amin egyidejűleg hat pár kelt egybe, ezzel is szimbolizálva, hogy az újrakezdés lehetősége minden ugandai nő számára adott. Clare természetesen dokumentálta az eseményeket, bár a ceremónia messze nem volt összehasonlítható a nyugati kultúrkörben tartott esküvőkkel, hiszen a térségben még az élelem is hiánycikk, hát még a menyasszonyi ruha. A tökéletes ruha megszerzése viszont nem lehetetlen, hála Katie Karpik-nak, aki helybéli férjével és az ottani vezetőséggel karöltve felismerte, a tiszta újrakezdést lehetőségét ezekben az újonnan köttetett frigyekben lakozik. Az egyik szervező elmondása szerint az esküvő előtti héten még nem volt se torta, se elegendő szék, a gyűrűkről már nem is beszélve. Végül azonban minden tökéletesen sikerült, hiszen ez az esemény nem pusztán egy formális házasságkötés, nem az újrakezdés szimbóluma. "Nincs családom és nagyon nehéz a tábori élet, de ma már látom a fényességet és elhiszem, hogy lehet szép a jövő." - mondja Akello Grace, aki szintén egy adományozott ruhában mondta ki az igent.

Az adományozás természetesen nem úgy működik, hogy fogjuk a ruhát és elküldjük a nagyvilágba: a Jireh Women alapítványon keresztül lehet adományozni. Az alapítvány egyébként menyasszonyi ruha kölcsönzők felállítását tervezi, szerte a háború sújtotta övezetben. Ezek után tényleg csak rajtunk múlik, hogy meghozzuk a döntést: fontosabb-e az a tudat, hogy a tökéletes ruha a szekrényben lóg, vagy képesek vagyunk lemondani róla, és ezzel felejthetetlen örömet szerezni egy nehéz sorsú vadidegen nőnek.

Tudsz bármit Ugandáról?

4884

"Az LR, azaz az úr ellenállási hadserege célkitűzései között szerepel a biciklizés tilalmával kiegészített bibliai tízparancsolaton alapuló állam létrehozása." Nem, ez nem vicc, Uganda szomorú és sokszor érthetetlen történelmének egyik legkegyetlenebb és mai napig működő terrorista milíciája valóban efféle homályos elvekért öli halomra az embereket. Persze a bajok nem itt kezdődtek, s talán nem árt, ha röviden megvizsgáljuk, miért is kerültek az ugandai nők - és persze férfiak - ebbe a helyzetbe, már csak azért is, mert az afrikai konfliktusok nagy része hasonló gyökerekre vezethető vissza.

Aki látta Az utolsó skót király című filmet, még őrizhet némi emléket magában Idi Aminról, akinek neve szüleink fülében is ismerősen cseng, hisz a hetvenes években tombolt és irtotta lelkesen saját népét. De még ennél is visszább kell lapoznunk, hogy egységes képet kaphassunk egy olyan ország történelméről, aminek sorsa jól példázza számos afrikai ország lehetetlen helyzetét, s annak okait. Uganda jelenlegi területére töténelmének kezdetén mindenféle pásztorkodó, földművelő népek települtek le, s ők különféle államokat hoztak létre. Legerősebbé a XIX. századra Buganda vált - lakói a gandák, királyuk a kabaka volt. Futottak még mellette olyanok, mint Anole, Bunyoro vagy éppen Toro. Mivel azonban a XIX századról beszélünk, gondolom nem különösebben meglepő, ha azt mondom: és akkor jött a Birodalmi Brit Kelet-Afrikai Társaság... Jött, és egy gyarmati egységbe, protektorátusba kényszerítette a térség mind etnikumában, mind szerveződésében, mind fejlettségi szintjében eltérő népeit és államocskát, vezetőjükké pedig Bugandát tette meg annak keresztény uralkodójával együtt. Innentől kezdve Ugandának nevezzük a területet (azaz ekkor pontosan Ugandai Protektorátusnak), ami szuahéli nyelven annyit tesz: az ország, ahol laknak. (Kissé márkláros nyelv ez egyébként, uganda a lakhely, mganda a törzsi ember, kiganda a nyelv, waganda a nép...) A britek mellett Afrikában a franciák is előszeretettel formáltak országokat – elég ránézni a földrész térképére, hogy lássuk, vonalzóval szabták a határokat. Semmi meglepő sincs ezek után abban, hogy ezekben a mesterségesen létrehozott egységekben a különféle etnikumok egymás kezébő próbálják kiragadni a hatalmat egy kilátástalan és öröknek tűnő körforgás keretében.

De térjünk vissza Ugandához! Az egységesítés belülről tehát a legkevésbé sem jelentett egységet. Buganda, az egykori legerősebb például megpróbált kiszakadni és önállóvá válni, ám ez nem jött össze, így a kabaka is tészt vett az első választásokon. Második Sir Edward Mutebi Mutesa a Kabaka Yekka párt színeiben, Milton Obote az Ugandai népi kongresszuséban, Benedicto Kiwanuka pedig a Demokratikus Párt lobogója alatt indult. Ezeke a nevek fontosak lesznek. A választások után az első két párt alkothatott kormányt, így Obote miniszterelnök, Mutesa pedig köztársasági elnök lett, ám egyben megmaradt királynak is, ami lássuk be, igen furcsa. A belső konfliktusok egyre erősödtek, részben a sok etnikum közti ellentét miatt, részben pedig olyan ügyek miatt, mint Obote aranycsempészeti motoszkálásai, így a hadsereg lerohanta a kabaka palotáját, Obotéjé lett minden, és megszületett az egypártrendszer. Majd jött Idi Amin, és átvette a hatalmat 1971-ben.



olvass tovább

Az Úr Felszabadítási Hadserege

4949

Nemrégiben tanultuk meg Uganda történelmét, a Time magazin pedig most videóval személteti jelen történelmüket. Az afrikai gyerekkatonákról korábban írtunk már.