tolerancia

Élet mozgássérülten

2601

Ex-nem mozgássérült vagyok, aki egy műtéti baleset következtében lebénult még 2 éve. Akkor a pesti orvosok semmi reményt nem adtak, hogy valaha járni fogok, de végül is sikerült. Rehabilitációra járok még ma is, habár már inkább welness-fitness-nek érzem. Öt hónap tolószék, egy hónap járókeret, négy hónap két botos, illetve két hónap egy botos járás után azt hiszem megérdemelten dobtam el az utolsó botomat is...:-) ez idő alatt sokat voltam mozgássérült és nem mozgássérült társaságban is. Igaz, járókerettel nem mentem sehova, csak amikor már 2 bottal tudtam közlekedni, de így is sokat tapasztaltam emberiességből. Ezeket gondoltam megosztani veletek. Már csak azért is, mert voltam mindkét oldalon.



olvass tovább

Egy ágyban az ellenséggel?

4039

A legliberálisabb barátnőm arcán is átfutott egy enyhe fintor, amikor elmeséltem neki, hogy a múlt hétvégét két hajdúi cigánylánnyal töltöttem, az ágyamban altattam őket, együtt főztünk és mászkáltunk a városban. Újra és újra átbeszélhetjük a cigánykérdést, mesélhetünk roma sikersztorikat vagy éppen késelős rémtörténeteket, követhetjük a politikai vitákat, szörnyülködhetünk a Fókusz-típusú műsorok putriban forgatott riportjain. De mindez olyan, mintha egy távoli bolygó ijesztő, legjobb esetben különös lakóiról beszélnénk, ahelyett, hogy egy lépéssel közelebb lépnénk, szóba állnánk a "marslakókkal", és mindjárt kiderül, hogy nem is különböznek annyira tőlünk. Sőt.

A Gettómilliomos című filmet nem bírtam ki sírás nélkül, de közben nagyon jól tudom, hogy nem kell Indiáig utazni, hogy ilyen nyomorral találkozzam. Tisztában vagyok vele, hogy négy sarokra a lakásomtól, a Keleti pályaudvar mögötti koszos-ragacsos utcák omladozó homlokzatai mögött pont annyi kilátástalanság rejtőzik, csak azokat a tragédiákat nem nézhetjük végig egy vödör popcornt csámcsogva, nem a szemünk előtt játszódnak, mert nagyon is zárt világról van szó. Véget ért a feudalizmus, mégis ugyanolyan éles szakadék tátong az emberek közt, mint ezer évvel ezelőtt. Iszonyú ritka, hogy egy hozzám hasonló középosztálybeli magyar nő kapcsolatba lép egy mély nyomorban élő cigány kislánnyal - ha csak nem a szociológus tudományos érdeklődésével közelít. A kölcsönös bizalmatlanságot most egy alapítvány, az Igazgyöngy segített feloldani.

Molnár Mátyás képe

Ezúttal húsz gyerek utazhatott fel a fővárosba, és nagyjából hatvan hozzám hasonló iparművészetis diák vigyázott rájuk három napon keresztül. Hozzánk a 12 éves Dzsenifer, és a 14 éves Dalma érkeztek, Dzseni még sosem járt Berettyóújfalunál nagyobb városban, Dalma egyszer már meglátogatta a VIII. kerületi rokonait, de gyanítjuk, hogy ott sem tapasztalt nagyon más közeget a körösszakálli cigánysorhoz képest, ahol a családja él.



olvass tovább