toalett

Felelős vagy a saját piszkodért!

3393

Láthattunk már budi kiállítást, nap mint nap rácsüccsenünk, van akiknek a legintimebb dolga a nagy dolog, hát nem árt megismerni, hogyan is alakultak ki ürítési szokásaink. Senki nem lepődik meg, ha több ezer évvel megyünk vissza az időben azért, hogy belekukkantsunk őseink budijába. A legelső emlék i. e 2350-ből származik, Mezopotámiából, ahol egy palotában leltek rá az ülőalkalmatosságra, ami ürítésre szolgált. Jó sokára Görögországban, Hérodotosz korában - i.e. 480 körül -, beszámoltak arról, hogy az egyiptomiak nem ám kint a szabadban hagyják ürüléküket, hanem házon belül intézik az ügyeket. Furcsa, hogy eltelt közel kétezer-ötszáz év, de még vannak emberek, akik nem szégyellnek az utcára székelni. A minap a Filatorigát HÉV megállójában a padon találtunk egy tetemes méretű székletkupacot, és az is előfordult már, hogy nyilvános telefonfülkében, a táskának kialakított kis tartópadon akadtunk rá a szerencsekupacra. Van némi történelmi alapja annak, hogy az ember nyilvánosan végezze a dolgát, hiszen az ókori Rómában sokáig társas eseménynek számított a nagyvécézés, magas filozófiai vitákat is folytattak, miközben trónoltak a húsz-huszonöt férőhelyes illemhelyeken, amelyet az ülések alatt átfolyatott víz tartotta tisztán.

Ehhez képest manapság egyeseket a nyilvános illemhelyeken, mások jelenléte olyan zavart okoz, hogy képtelenek üríteni, paruresis tünetcsoporttól szenvedők száma, Amerikában a lakosság hét százalékát teszik ki. Képzeljük egy pillanatra, ahogy Seneca ül, erőlködik, elgondolkodik Az élet rövid voltáról, erről beszélget Paulinusszal, majd mivel neki el kell mennie, ezért megírja neki könyvben. Vicces, de mégis kulturáltabb, mint sok kortársunk. Mózes ötödik könyvében felszólította a zsidó harcosokat, hogy sátruk mellett végezzék a dolgukat akképpen, hogy ássanak egy gödröt, majd, amikor végeztek, betemessék azt. A széklet eltüntetés, már ősidők óta ugyanaz jellemzi: összegyűjtik, vagy vízbe eresztik. A gazdálkodó népek összegyűjtötték, trágyának, míg a víz menti népek beleeresztették a folyóvízbe. 

A népsűrűség növekedésével, a városok kialakulásával oly mértékben felhalmozódott a fekália az utcákon, hogy az emberek komfortérzetét a minimálisra csökkentette, így megszülettek az első szabályozások a WC használattal kapcsolatban. Münchenben már akkor is nagy figyelmet fordítottak a tisztaságra, precizitásra, az első szabályozás a XIV. század végén jött létre, amely szerint az, aki az utcára ürít pénzbírsággal sújtható, az ürüléket kötelezően a folyóvízbe kellett hordani. A szar története című könyvben, melyet Dominique Laporte állított össze, a székelési szokások szabályozásának a kezdetét 1539-re teszi, hiszen Franciaországban ekkor hozták azt a törvényt, hogy mindenki felelős a saját piszkáért, és kötelezővé tették a pöcegödör létrehozását minden háznál.



olvass tovább

Vissza az emésztőgödrökhöz

4667

Ahova a király is maga jár - tartja a mondás az illemhelyről, ám hosszú időnek kellett eltelnie, mire az ürítkezés valóban életünk legintimebb eseményévé vált. Nem árt megismerni, hogyan is alakultak ki ezirányú szokásaink, hogy értékelni tudjuk, milyen kényelmes is a vécé, amin nap nap után ülünk, s ami talán ismét egyre kényelmetlenebbé válik.

Közösségi élmény

Nyilván senki nem lepődik meg, ha több ezer évvel megyünk vissza az időben azért, hogy belekukkantsunk őseink első vécéibe, hiszen a folyó és kevésbé folyó ügyek intézésének problémája nem a civilizációval érkezett hozzánk. Kezdetben természetesen, mikor az ember még félig állat vala, mindenki ott végezte a dolgát, ahol épp rátört, és ezzel nem is voltak különösebb problémák. Az egyre szaporodó mennyiségű ürülék logikusan gondolkodva akkor üthetett szemet az embereknek, mikor városokba kezdtünk tömörülni. A legelső emlékek az időszámításunk előtti második évezredből származnak, Egyiptomból vagy éppen Mezopotámiából, ahol egy palotában leltek rá az első, ürítésre szolgáló ülőalkalmatosságra. Mindez annyiban érdekes, hogy a forma azóta is szinte változatlan, tehát az ülés mint legmegfelelőbb póz a végtermékek elbocsátására rendületlenül tartja magát, dacára annak, hogy a világ egyes részein a guggolós módszer a mai napig bevett megoldás.

Mivel azonban a képződött szerves hulladékkal is kezdeni kellett valamit, a fejlesztésnek haladnia kellett, kiváltképp onnantól kezdve, hogy az ürítkezés házon belül folyt immár. Az elkövetkezendő időkben számos megoldással próbálkoztak, s ezek közül a legkényelmesebb természetesen az "én elvégzem a dolgom, a szolgák pedig intézik a többit" - gyakorlata volt, ám ez csak a felsőbb rétegek kiváltsága volt. Ekkor még a lehető legkevésbé sem feszélyezték magukat az emberek, akár egy lakoma kellős közepén is képesek voltak inteni, hogy jöhet az edény, minek használatával egyidőben fesztelenül folyt tovább a szociális élet.



olvass tovább