terry richardson

Terry, a kockás inges perverz

5921

A fotós, Terry Richardson neve nem ismeretlen azok előtt, akik egy kicsit is otthonosan mozognak a divat világában, hiszen ő az a fényképész, aki számos kampány és divatanyag képeit elkészíti. A legnagyobb magazinokkal, a legnagyobb divattervezőkkel, divatházakkal dolgozik együtt, és persze a legkeresettebb modellekkel. Sok modell karrierjére hatással van, ahogyan számít az, hogy melyik magazin, melyik divatszerkesztő, melyik márka dolgozik együtt az adott lánnyal, ugyanúgy számít a fotós neve is. Mihalik Enikő karrierje is viharos sebességgel kezdett szárnyalni, miután a fotóspárossal, Inezzel és Vinoodh-dal dolgozott együtt. Terry Richardson is hasonlóan elismert a szakmában, így nem árt vele jóban lenni, hiszen Terry fontos barátságokat ápol a divatvilág istennőivel - a divatszerkesztőkkel és főszerkesztőkkel is.

Ezzel még semmi baj sem lenne, de nagyon úgy tűnik, hogy Terry kihasználja így szerzett előnyét, és a társadalmi normákat átszakítva, nem megfelelő módon viselkedik a lányokkal. Hogy honnan tudjuk mindezt? Hát a fotós blogjából, és a nemrég megszólalt modellek történetei igazolták azt, amit a képek alapján már régóta sejtettünk.

Kép: terrysdiary.com

Még több perverz képért itt!



olvass tovább

Keverem-kavarom

6780

Az Yves Saint-Laurent divatház új őszi rúzskollekciójának ajakszínezői mindent tudnak, amit tudnia kell egy ilyen sminkeszköznek a 21. században. Bársonyos és krémes az állaga, könnyen lehet kenni és ápolja az ajkakat. Emellett eleget tesz annak a fontos szempontnak is, hogy tartós legyen, órákon át intenzív a színe, az evés és a csókolózás sem árt neki. Úgy fejlesztették ki, hogy öt órán keresztül biztosan nem kell a retikülünkből előkapni a zsebtükröt és a sminkkészletet. E kollekció különlegessége azonban nem ebben rejlik.



olvass tovább

Pornómentes kampányképek

7160

Terry Richardson divatfotói sokak számára nemcsak egy hajszállal lépik túl a jó ízlés határát, hanem keményen belegázolnak a világról kialakult szende képükbe. A pornográf képeiről ismert őrült sztárfotósnak legutóbb mégis sikerült visszafognia magát a világ egyik legnagyobb fast fashion cége kérésére.

Terry nemrég Anja Rubik szupermodellel fotózta a Mango 2010/2011-es őszi-téli kampányát. Közös munkájuk eredménye több ízléses, pornós póztól, mereven álló mellbimbótól, egymást nyalogató modellektől mentes fotót eredményezett, amelyekkel nyugodtan kiplakátolhatják bármely nagyváros kirakatait. Sajnos így a képek a richardsonos jegyükből is sokat vesztettek – kivéve talán a túlexponált, arcon vakuzott stílust. Úgy tűnik, alkalmazott művészként akkor sem engedheti senki teljesen szabadjára a fantáziáját, ha épp Terry Richardsonnak hívják.

Fotó: Mango

Az év nője: Liza Minnelli

8124

Terry Richardson, a köztudomásúlag perverz divatfotós-botrányhős Liza Minnellit fotózta a trenddiktáló Love magazin hatodik számába. Ez önmagában inkább alulról nyalná a hírértékhatárt, ha a képek nem lennének olyanok, amilyenek. Ami Richardsont illeti, a tőle megszokottat kapjuk: pofonegyszerű, játékos, telibevakuzott fotók, amelyeken annyi ruhát könyörög le a láthatóan jókedélyű alanyairól, amennyit csak bír. A szokásos manírokat is megkapjuk (a fotózott sztár bemutat, felveszi Terry trademark-jellegű szemüvegét és abban pózol, nyilván készült közös, ölelkezős kép is, de ez egyelőre nem szivárgott ki), de semmi több. Liza Minnelli viszont elképesztő. Aki nem ismerné, valószínűleg minimum egy huszassal alálőné valódi életkorát (65 éves), annyira eleven, feszes, egészséges bőrű. Persze, nyilván bevetettek némi Photoshopot is, de a képeket elnézve szó sincs drasztikus beavatkozásról. A kiszivárgott sorozatot itt nézhetitek meg. Lesznek még meglepetések a magazinban, Liza például szabadságszobornak is öltözött, továbbá - hogy közkedvelt magazinbullshittel éljünk, - kendőzetlenül vall Lady Gagához és Michael Jacksonhoz fűződő viszonyáról. Most azonban az a lényeg, hogy mindenki nézze meg a képeket és gondolkodjon el a kisugárzás, az öregedés és a plasztikai sebészet mibenlétén.

Dögös pluszmodellek

8138

Terry Richardsonról mi is sokszor értekezünk, meghökkentő elgondolásaival mindig felkavarja kicsit a divatvilág elitista állóvizét. Legutóbb a Liza Minnelliről készült fotósorozatáról írtunk, de itt a következő bravúr. A Mihalik Enikővel is rendszeresen dolgozó fotós most plus size modelleket fényképezett, ami igazi felüdülés a sok egyforma magazinos editorial után.



olvass tovább