tenger

Mizo? Gozo

3821

- Menjünk Gozóra!

- Mizóra? – néztem elképedve. El akartunk bújni a világ elől, és kerestük a megfelelő helyszínt. Jól válaszottunk.

Gozo Máltához tartozó sziget, mint ahogyan a lakatlan Comino is. Máltaiul a neve Għawdex, amelyet nagyjából ’haudes’-nek kell ejteni.

Budapestről Vallettára repülő visz, onnan Gozóra komp. Messziről látszanak a tenger vájta barlangok, amelyekben ókori legendák bujkának.

A mindössze 67 négyzetkilométeres szigeten a látnivaló per négyzetkilométer megdöbbentően sűrű. Itt található Kalüpszó barlangja, amelyben Odüsszeuszt tartotta fogva hét éven át. Egyedülálló természeti látványosság a Beltenger – egy szárazföldi lagúna, amely több millió évvel ezelőtt, két mészkőbarlang összeomlásakor keletkezett. Az Azúr Ablak egy hatalmas – víz és szél vájta lyuk egy parti sziklán, amely keretezi az amúgy is gyönyörű panorámát. Gozo központja, Victoria (vagy Rabat) csak úgy ontja magából a történelem leheletét. Középkori erőd, ódon házacskák, régimódi piac, mérsékelt nyüzsgés. A piacon lehet kapni az egyetlen európai banánfaját (a gozo bananát), amely mókásan kicsi, tömzsi és édes. Ggantija, a hétezer éves Óriások Tornya, amelyet a legenda szerint félistenek építettek, mert egyszerű halandó nem bírta volna el a hatalmas köveket, a világ legrégebbi megalitikus kőtemploma. Templomokban egyébként is bővelkedik a sziget, mindegyik más és mind áhítatosan szép.

Gozo képekben itt!



olvass tovább

Egy tengerészlány naplója

4197

Már megbántam, hogy anno nem vezettem (hajó)naplót, így utólag gondolva, jó lett volna, ugyanis a memóriám vetekszik egy aranyhaléval… Tengerész? Ez így elég bután hangzik, de hát tényleg valami olyasmi voltam, vagy mi. Egész életemben egy vágyam volt: csak egyszer lássam a tengert!

Munkaerőm van

Huszonkettő évesen nagyon bennem volt a mehetnék, ezért egy szép napon kitaláltam, én egy óceánjáró hajón akarok dolgozni. Fel is mentem világvárosunkba, bejelentkeztem egy közvetítő irodába, ahol meghallgattak. Egy közös teremben voltunk vagy húszan, kérdéseket lehetett feltenni. Egy-két kérdés, amit ott vetettek fel a kiközvetítendők, azért a rossz memóriám ellenére is megmaradt bennem: „És ha felvesznek dolgozni, van rá lehetőség, hogy az autómat is magammal vigyem?” „És majd az interjún mindent el kell mondanunk, hogy előtte hol dolgoztunk? Mert én voltam sztriptíz táncos is….” Azt a választ kaptam, hogy majd szólnak, ha van valami. Eltelt két hét, amikor aztán felhívtak, hogy lenne egy meghallgatás, egy német cég keres alkalmazottakat. Két nap múlva lesz, menjek fel, ha gondolom. Gyorsan összekaptam magamat, elmentem az interjúra. Németül folyt a meghallgatás, nagyon kedvesek voltak. Szobalánynak jelentkeztem, de túlképzettnek találtak és arról faggattak, miért akarok szobalány lenni, miért akarok külföldön dolgozni. Jól sikerült az interjú, úgy éreztem. Két hét múlva szóltak, hogy két nap múlva be tudnék szállni egy hajóra. Ezt le kellett mondanom, mivel ennyi idő alatt képtelenség lett volna felmondanom, összekészülnöm. Féltem, hogy így már nem kellek, de szerencsém volt, mert rá egy hétre szóltak, hogy három hét múlva indul egy hajó Velencéből. Ezt már elfogadtam, bár kétségek merültek fel bennem, hogy tutira akarom én ezt?el kellett mennem Pestre, befizettem a közvetítői díjat, aláírtuk a szerződést, ami fél évre szólt.

Beszállás

Elérkezett hát a nagy nap. Vegyes érzések kavarogtak bennem. Féltem, izgultam nagyon. Pláne, hogy akkor először ültem repülőre. Hogy az milyen fantasztikus érzés volt! Bár majd elájultam, mikor légörvénybe kerültünk. De amikor a felhők fölé értünk, olyan érzésem volt, mintha a mennyországba kerültem volna. A nap vakítóan sütött, a felhőkön meg-meg csillant a fény, olyan volt, mintha valami vattacukorhegy terülne el előttem és én bármikor beleharaphatnék. Hülye vagyok? Lehet, de én elsírtam magamat, számomra ez akkora élmény volt. Először Hamburgba repültünk, ahol egy nagyon szigorú orvosi vizsgálat volt. Volt olyan, akit hazaküldtek, mivel volt rossz foga! Így aztán mindenki izgult, nehogy gond legyen. Másnap indultunk tovább Velencébe. A velencei repülőtéren várt minket egy pasi, onnét tudtuk, hogy ránk vár, mivel volt nála egy nagy papír, ráírva: Ms. BERLIN. Beszálltunk a kisbuszba, és elvitt minket a hajóhoz. Amikor megláttam a hajót, csak ez jutott eszembe: „Úúúúúúúr Isten…” Ezt nem hiszem el. Ott állt Ő, a Berlin, a kikötőben. Hatalmas volt, eszméletlen nagy. Én csak álltam és néztem. Eszembe jutott, hogy én most, rögtön haza akarok menni. Félelmetes volt az egész: messze vagyok az otthonomtól, nincsen senki, akit ismernék, egy új munkakört kell ellátnom, a szerelmem otthon van… szóval, egyszerűen kész voltam. Igazándiból talán akkor tudatosult mindez bennem.

Seychelle szigetek. Ha a képre kattintasz és láthatod az egész világot!

Munkára!

Miután bementünk a gangway-en keresztül, az első utunk a Hausdame-hoz - ő volt a szobalányok főnökasszonya - vezetett, aki aztán eligazított minket. A kofferjainkat be kellett vinnünk a szobánkba. Rögtön utána elmentünk a ruháinkért, aztán meg irány dolgozni. Mindenki kapott egy másik lányt, aki már régebb óta ott volt és ő tanított be minket, de már élesben! Aznap volt Ein és Ausschiffung (vendégcsere). Miután kitakarítottunk, az ajándékokat kellett kihordani a szobákba - pezsgő, virágcsokor, csokoládé, gyümölcskosár -, mindezzel délután kettőig végezni kellett, mivel akkor jöttek az új vendégek. Miután a vendégek megérkeztek, végig kellett járni őket, szobáról szobára és megtudakolni, van-e valami kívánságuk. Hogyne lett volna….! Így aztán egész délután futkároztunk, mint pók a falon. Este elkezdődött az esti szerviz, azaz megágyazni, a fürdőt kitakarítani, ha kellett porszívózni. Merem állítani, hogy én estére úgy néztem ki, mint egy zombi. Egész nap nem ettem semmit, a hajam is égnek állt, még WC-re se tudtam elmenni, mert egyszerűen nem volt rá időm, még megszólalni is alig tudtam a kimerültségtől. Este tizenegyre végre végeztünk. Nem kellett altató, az tuti. Amikor elindult a hajó, tengeribeteg lettem. Hát ez valami szörnyűséges volt. Három napja voltam ott, de én elhatároztam, hogy hazamegyek. Aki nem volt még tengeribeteg, ő nem tudja, hogy az milyen. Egy idő után olyan érzésed van, hogy minden jobb ennél, még a halál is. Annyira rosszul voltam, hogy még a gyógyszer sem segített. Szinte azt sem tudtam, hogy hol vagyok, alig tudtam kommunikálni. Le kellett mennem az orvoshoz, aki injekciót adott, majd dolgoznom kellett tovább. Nem véletlenül fogytam egy hónap alatt tíz kilót. Hozzátenném, hogy soha nem szoktam meg, hogy hajón kell dolgoznom, azt az imbolygást nehéz elviselni. Volt, akit egyáltalán nem zavart, ezzel én nem így voltam, úgyhogy a hídra - ahol a kapitány tanyázott - csak igen ritkán mentem fel, mivel ott még akkor is himbálózott, amikor nem volt hullámzás.



olvass tovább

Smaragd sziget

4730

Mint tudjuk, az olvasói cikkek tartalmának valódiságáért a cotcot.hu szerkesztősége nem vállal felelősséget, márpedig én bizton állítom, hogy Korfu a maga elbűvölő szépségével, változatosságával és mérhetetlenül kedves és vendégszerető lakosaival megér pár ajtócsapkodást. Ezen a tényen pedig az sem változtatott, hogy amint leszálltam a transzfer buszról zúgtam egy giga nagyot (lett egy szép Korfu alakú seb a térdemen) és annyira meg voltam fázva, mint még az elmúlt években sosem. 

Már tavaly nyár végén körvonalazódni látszott a dolog, hogy idén hol fogunk nyaralni, szóval időben el is kezdtünk rá spórolni. Választásunk Korfura esett, ami Görögország egy nem túl nagy szigete a Jón-tengeren. A sziget 65 km hosszú így 10 nap alatt kényelmesen felfedezhető. Már az első nap béreltünk robogót (amit el is használtunk a nyaralás alatt), de lett volna lehetőség autóbérlésre, ezen kívül a helyi buszokkal is közlekedhettünk volna, ami ugyan nagyon izginek tűnt, de miután kiderült hogy itt a „vagy jön, vagy nem” elv érvényesül, hamar letettünk róla.

A sziget fővárosa Korfu város, azaz Kerkyra a keleti parton található és két részre tagolódik. Az északi rész az óvárosi rész, szűk, kanyargós kis utcái macskakövekkel vannak kirakva, gyalogosan bejárni hatalmas élmény. A pici utcák árusokkal vannak tömve, akik késő éjszakáig árulják a portékáikat a turisták nagy örömére. Egy napot szántuk a városra, ennyi idő bőven elég volt a nagy melegben a bámészkodásra. Megnéztük az Áyios Spyrídon-Templom-ot, amit a sziget védőszentjének tiszteletére állítottak. Ezek után felkerestük a Régi és az Új Erődöt, ez a két építmény őrizte anno a várost, most pedig büszkén hirdeti, hogy a törököknek nem sikerült bevenniük Korfut. A Régi Erődöt csak egy átjáró köti össze a híres Esplanada térrel, ami tömve van kávézókkal, bárokkal és éttermekkel. Itt éjjel nappal hemzsegtek a helyi lakosok turistákkal vegyítve, millióan ültek a Liston árkádos épülete alatt, varázslatos hely, de aki nem bírja a nagy tömeget, annak nem ajánlatos. Felkerestük a helyi piacot is, ami meglepően kicsi volt de itt is olyan kedvesen fogadták az embert, hogy amikor kiderült nekünk csak fél kiló halra van szükségünk a pecához megkaptuk ingyen. 

Kerkyraba vezető úton található a Pontikonissi félsziget, amin egy kolostor található és ez Korfu jelképe. Ide egy gáton keresztül vezet az út, ahonnan sokan horgásznak és nézik a fel- és leszálló repülőket. Itt tényleg a fejed felett húsz-harminc méterrel zúgnak el az utasszállítók Európa egyik legkisebb leszállópályájára.

Közlekedés

A közlekedési morál a szigeten, de leginkább Kerkyra városában hihetetlen. Első nekifutásra megdöbbentő és totál káosznak tűnik az egész. Olyan, mint piros lámpa vagy záróvonal a gyakorlatban nem igazán létezik. Leginkább az „ahol elférsz mész” jellemzi, amire nagyon gyorsan rá lehet hangolódni, főleg azért, mert ebben a nagy forgatagban is érzed, hogy vigyáznak egymásra az emberek. Ledudálják a fejed az tény, de ha motorral vagy és csak a szembe jövő sávon tudsz előzni kilométer hosszan, nem emlegetik anyukádat és hagynak érvényesülni. A lámpáknál nincsen sárga jelzés, de minek is amikor, ha piros is van és éppen nem jön semmi haladnak az autók rendesen. Robogóval bárhol meg tudsz állni, a bukókat is ott lehet hagyni, sőt a kenyeret is, senkit nem érdekel és természetesen nem nyúlnak hozzá. A sziget belsejében vannak olyan pici falvak, amiknek az utcái olyan szűkek, hogy van egy lámpa a település két végén és az engedi át az áthaladó forgalmat. Hatalmas ezeken a kis utcákon motorozni, miközben ott lóg a fejed felett a száradó ruha.



olvass tovább