tehetség

Tehetséges állócsillag

3906

Mikor lesz valaki ismert, elismert, folyamatos érdeklődésre számot tartó előadóművész? Mi kell ehhez? Évek? Évtizedek? Közönség? Szakmai respekt? Az egynyári slágereket még csak-csak megértjük, de azt már nehezebben, hogy mi szükségeltetik ahhoz, hogy valaki a tehetségét kamatoztatni is tudja. Ennek próbáltam utána járni fejben, a neten és érdeklődve illetékeseknél. Beszélgettem koncertszervezővel, befutott zenekar énekesével, promóterrel, marketingessel, stylisttal, hallgatóval, koncertlátogatóval, szóval igyekeztem a szegmens minden területéről összeszedni információkat, hogy átlássuk, milyen is a magyar popbiznisz.

A művészek

Most azokra az emberekre gondolok, akik valóban zenélnek, énekelnek, koncerteket adnak, vitathatatlanul tehetségesek, ezzel foglalkoznak, ez a hivatásuk, szakmájuk, az életük. Lehet, hogy első körben azt gondolnánk, ez elég is. De nem. Rengeteg tényezőnek, kritériumnak kell megfelelni ahhoz, hogy egy zenekar, egy énekes profivá váljon. Vitathatatlanul óriási szerepe van annak, hogy miként vélekedik magáról s az elhivatottságról az énekes, zenész. Takáts Eszterrel - kedvenc énekesnőmmel - rengeteget beszélgettem ezekről a személyes gondolatokról. Neki elég sok időbe telt, mire felfogta, hogy az a sok-sok érdekes dolog, amit megmutat, úgy hat a közönségre, mint a gyerekekre a vidámpark. Ez maga a szórakoztatás, amiben jól érzi magát egy színpadi ember, ettől nem lesz izzadságszagú, mert csak ekkor lehet azt az erőt, varázst átadni, ami a zenében, a dalokban rejlik. Sokan vannak azok a véleményen - újságírók, közönség, marketingesek -, hogy minél eredetibb egy művész, annál jobb. Ez talán külföldön igaz is, de Magyarország egy speciális színtér. Mindenkinek valamiféle libikókázást kell játszania, hogy egyensúlyban maradjanak a kiadói igények, a zenekari célok és a közönség elvárásai, ezt a három komponenst nehéz balanszban tartani. Talán azért is jelenik meg annyi szerzői kiadás, mert a kiadókkal nehéz együtt gondolkodni, hisz ők a profitra hajtanak, amiben benne van, hogy a zenész elárucikkesedik, majd szép lassan beleőrül - vagy nem adja be a derekát, és éhen hal. 

Szükség van egy karizmatikus, szerethetően züllött külsejű frontemberre, vagy egy kellően bolond, extrém csajra, akiknek magyar dalszövegek folynak ki a torkukból, enélkül esélytelen a dolog. A közönség szeret azonosulni a dalszövegekkel. Ékes példája ennek Takáts Eszter és a Gumizsuzsi koncerten történt eset, amikor az énekeslányt megkérte egy szerelmes férfi, hogy a Sanzon című dalt ajánlja a meghódítani kívánt nőnek, aki ott van a közönség soraiban. Abban a négy-öt percben Eszter annak a lánynak énekelte el az üzenetet, amit a srác küldött, és a szöveg meghatározó volt. Sírva érezték át sokan, hogy mit is jelent az a kapcsolat. Kedvencetek, a Vad Fruttik énekese – Likó Marcell - azt mesélte a profizmussal kapcsolatban, hogy nagyon fontos a zenekari kohézió, hogy minden tag egy cél felé menjen, azonos úton. Olyan ez, mint egy párkapcsolat, nem lehet különböző célokra hajtani. A célokat pedig le kell fektetni, meg kell határozni a motivációt, el kell dönteni, hogy profi lesz a banda vagy tinglitangli hobbisták maradnak. Mindebbe pedig rengeteg közös munkát kell befektetni, amibe más nem mindig fér bele - persze nem egy párkapcsolat, hanem mondjuk egy nyolc órás privát meló egy multinál. Talán itt is, mint minden emberi kapcsolatban, a legfontosabb az őszinte kommunikáció, a nagy beszélgetések. No meg az, hogy a kritikát a megfelelő emberektől bizony komolyan kell venni. 



olvass tovább

Tehetség vs. tőke

4736

"A tehetség az eredetiségből származik; ez pedig nem egyéb, mint a gondolkodás, látás, értelmezés és ítélés különleges módja." (Guy de Maupassant)

A tehetséggel kapcsolatban számos hiedelem kering a köztudatban. Sokszor halljuk, hogy mindenkiben létezik egyfajta tehetség valamire, az anyaméhben való fogantatástól kezdve, máskor azt, hogy a tehetséget úgysem lehet eltaposni, mert felszínre tör és megmutatkozik. Ez pedig azt jelenti, hogy optimális körülmények között mindenkiből válhat egy új Mozart vagy Einstein. 

A természet bőkezűen oszt, de nem egységesen.  Jól ismerjük Edison híres mondását: "A zseni egy százalék tehetség, kilencvenkilenc százalék szorgalom." Ezt mai fordításban kibővíthetnénk azzal, hogy az anyagi tényezők jelentős százalékban elengedhetetlenek a tehetség kibontakoztatásához, sőt, talán épp kizárólag ezen múlik az ígéretes ember igazi kibontakozásának reménye és lehetősége. 

Kit nevezhetünk tehetségnek?

Tehetség alatt az átlagot számottevően meghaladó, tehát kivételes adottságot, potenciát, ígéretet értjük. Géniusznak pedig a különleges, párját ritkító szellemi teljesítményekre képes embereket hívjuk.

Praktikus szempontból régóta törekszenek a tudósok arra, hogy kapaszkodókat adjanak a tehetségek felismeréséhez, és próbálják összegyűjteni a rájuk jellemző sajátosságokat. Ilyenek a kiemelkedő képességek, a kíváncsiság, a rugalmas gondolkodás, az alkotóerő, a belső hajtóerő és a hit abban, hogy valami kiválót tudnak alkotni. Mindezek a megjelenési formái annak a belső érzésnek, mely alkotásra sarkall. Renzulli (1978) klasszikus "háromkörös modellje" szerint három tulajdonságcsoport – átlag feletti képességek, kreativitás, feladat iránti elkötelezettség - interakciója által jön létre a tehetség. Mönks (1992) ezt a modellt egészített ki a környezeti háttérrel.

Hogy a veleszületett adottságból kibontakozik-e a tehetség ígérete külső  tényezők - család, iskola, kortárs társadalom - függvénye. Noha a férfiak és nők általános értelmi szintje megegyezik, a férfitársadalom sokkal több zsenit adott már a világnak. 

A tehetséges ember híd a zseni és az átlagos között. Általában gyenge és  érzékeny a lelke, mely védelemre és biztatásra szorul. A tehetséges ember, ha alkot, önmagát és a közt szolgálja. 

Kitartó  gyakorlás

Anders Ericsson, a tehetség területét kutató amerikai pszichológus kimutatta, hogy a zsenivé válás során szakterülettől függetlenül a veleszületett képességeknél jóval lényegesebb szerepet játszik a hosszan tartó, koncentrált gyakorlás. A Beatles még garázszenekarként heti hét napon át napi nyolc órát próbált; Winston Churchill pedig napokon át gyakorolta magában a beszédeit; Tiger Woods amerikai golfozó már tizennyolc hónapos korában ütőt fogott a kezébe édesapja saját klubjában, majd az évek során tudatosan javította ki a hibáit. Ericsson szerint a profizmus eléréséhez legalább tíz év és minimum  tízezer óra tapasztalat szükséges.

Minden társadalomban relatíve azonos gyakorisággal fordulnak elő kiemelkedő képességekkel született emberek, de ahhoz, hogy egy tehetség valódi tehetséggé váljék a kiemelkedő készségeket vagy saját magának vagy a környezetének fel kell ismernie.

Te is lehetsz tehetség!

A tehetség, az adottság felhasználása és fejlesztése mindig adott alternatíva, nincs életkorhoz kötve (persze, ha balerina szeretnél lenni és erre negyven évesen döbbensz rá, akkor nyilván korlátozott ennek a vágynak a beteljesülése). Ismerősi körömben meglepően sokan jók valamiben, de legfeljebb a szabadidejüket áldozzák annak, amit igazán kedvelnek, mert megélni nem tudnának belőle. Amatőr színészek, hobbiból írók, alkalmi zenészek, bébi mellett festő anyukák. Álmodnak és hisznek. 

Közös ismertetőjegy: a pénztelenség

Találkoztam egy fiatal lánnyal. Őstehetség teniszben. A szülei erejükön felül vállalták, hogy hazai és nemzetközi versenyekre utaztatják, komoly, kőkemény pénzdíjas megmérettetésekre. Az erre szánt pénz azonban elfogyott, szponzorokat nem találtak. Jött ugyan egy menedzsert, akinek megfelelő kapcsolatai voltak a szakmában, de olyan díjazásért vállalta volna a kislány karrierjének egyengetését, amit a szülők nem tudtak megfizetni. A kislánnyal párhuzamosan induló másik magyar lány (aki sokkal tehetségtelenebb) sorba nyerte az érmeket. Miért? Mert az ő szülei nagykövetek voltak, gazdagok és tudták finanszírozni lányuk sportkarrierjét. Vagy gondoljunk csak Baumgartner Zsoltra. Ő sem került volna a Forma-1 közelébe, ha papája nem rendelkezik a megfelelő kapcsolatokkal és tőkével. Nem volt különösen tehetséges a fiatalember, vélt álmait pedig rövid idő alatt szépen eltüntette a feneketlen autóverseny-pénznyelde, és a példák sora végtelen lenne.

Múltkor beszélgettem egy több nemzetközi díjat elnyert filmrendezővel, saját műfaját tekintve talán még zseninek is nevezhetnénk. Rajzfilmfigurákban, animációs képekben, meseszerű történetekben gondolkodik, alkotó szellemisége tapintható a levegőben, otthonának hangulata és stílusa is magán viseli mesevilágának jegyeit. Az álma egy egész estés nagyjátékfilm 3D-ben. A lehetőségek korlátozottak, a pénzhiány meglátszik a minőségen, bármennyire is tehetséges az alkotó, mondja. Lehet jó filmet készíteni kis költségvetésből, de még nagyszerűbbet lehet akkor, ha valaki megteremti az ehhez szükséges financiális hátteret, hogy az elkészült mű tökéletes legyen, minden szempontból. Nyugaton egy elhivatott tehetség vagy művész több lehetőséget talál és kap a szükséges pénz előteremtésére, de ott a nagyobb szabadság magasabb kockázattal párosul. Egy rosszul sikerült kezdés után lehet, hogy nincs több esély. Leírnak. Ezzel szemben itthon inkább "biztonsági játék" tapasztalható ezen a téren, kis kockázat, kis siker. 

A rajzfilmes tervének megvalósítása - most úgy tűnik - teljességgel lehetetlen, mert nincs olyan beruházó vagy produkciós iroda a piacon, aki kifizetne érte súlyos milliókat, aki hinne a jövőbeli sikerében, aki gyümölcsöző és nyereséges üzletet látna a végtermékben. Arról nem beszélve, hogy hányan verték már át, nyúlták le ötletét és jogdíját. Ő csak az álmának él, anélkül nem létezne. Nem adja fel: pályázatokat ír, alapítványokkal tárgyal, külföldi filmstúdiókkal vált napi szinten leveleket. Mert ők legalább válaszolnak, a magyar "mindenhatók" elfelejtenek. Megélni persze nem tud. Feladatlan csekkek, munkába invesztált hitelek. Sajnos, nem az ő az egyedüli. Az alkotók választás elé kényszerülnek, vagy "elkurvulnak", vagy éhen vesznek. A többség éppen ezért választ normális polgári foglalkozást magának, majd jól belehal ebbe…

Hazai ízek

Savanyú  a szőlő. Tehetségbarát társadalom helyett csüggedt és búslakodó nemzet vagyunk, gyakran tapasztalható a másokra irigykedő attitűdünk. Egy sorozatban díjakat nyerő sportolót a tenyerünkön hordozunk, mert ő a mi gyermekünk, de abban a pillanatban, hogy már nem csillog az arany, és csak ezüst vagy bronzérmet nyer a versenyző el is temetjük, ő meg lelkileg jól összeroppan annak súlyától, hogy mindenki az első helyet várja tőle. Minimum. A magyar kisdiákok 20-25%-a kiemelkedő képességű. Belőlük bármi lehet, ha szakszerű és idejében érkező segítséget kapnak a kibontakozáshoz. A hazai oktatási szemlélet megrögzötten egyirányú és teljesítmény központú. A szülők vagy nevelők sokszor észre sem veszik, vagy egyenesen abnormálisnak ítélik a zsenipalántákat, akik közül sokan kisiklott életű felnőtté válnak.

Szerencsére ma már számtalan konferencia, alapítvány, pályázat, kiadvány foglalkozik a géniuszpalánták gondozásával. Prof. Dr. Csermely Péter (a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács elnöke) szerint: "El kell döntenünk, hogy a poharunk félig üres, vagy félig teli van. Ha pedig félig teli van, akkor értéksegítő programokról kell beszélni hátránykompenzáció helyett, pozitív tartalmakat kell terjeszteni jövőkép-nélküliség és anómia helyett. A tehetségek köré építsünk erős emberi kapcsolati hálót, mert – talán bele sem gondoltunk – ez a tehetség kibontakozásának egyik feltétele és egyben megtartó közege."

Nagyon fontos: soha ne gondoljuk azt, hogy korai vagy azt, hogy késő a tehetség gondozásával foglalkozni. Saját tehetségünket akkor tudjuk igazán kibontakoztatni, amikor beérik felelősségtudatunk. A legfontosabb faktor a sikerhez és önmegvalósításhoz vezető boldog úthoz, hogy tanuljuk meg eladni tudásunkat és képességeinket, eredményesen megtanulva a self-marketinget, megtalálva azt a célpiacot, akinek szüksége van a tudásunkra és azt a módot, ahogyan ezt tálalhatjuk nekik. Mert sikerülhet!

Mi ez? Tehetség

7440

Egyszer megkerestem egy művészt – akinek a képeitől leesett az állam –, egyszerűen azért, mert beszélnem kellett vele. Hogy csinálja? Mi van a fejében? Honnan jön mindez és főleg: hogy csináljam utána? Készültem, jegyzeteltem, összeírtam a kérdéseket, és aztán nem tudtam kiszedni belőle semmit. Reménytelen volt az egész. Csak a vállát vonogatta: fogalma sem volt, miért csinálja úgy, ahogy, egyszerűen csak csinálja. Ez van, ezt tudom, elhatározom, milyen lesz a kép, remélem, hogy nagyjából rendben lesz, aztán általában rendben lesz – mondta. Ez persze nem vont le semmit a munkái értékéből, sőt még hitelesebbé is vált a szememben: nem veszi fel a zsenipózt és nem gondol magára művészként (ami egyébként is az igazi művészek jellemzője), ehelyett inkább teszi a dolgát.

Senki sem tudja, mi a tehetség. Általános fogalom, összevissza használjuk, általában akkor, amikor azt látjuk, hogy valaki jó valamiben. Ez persze nézőpont kérdése: a laikusnak a szorgalmas, ügyes iparosember is tehetséges, egyszerűen azért, mert nem tudná utána csinálni. Eközben a reklámiparban az agyak munkakörileg kreatívnak hívatják magukat, ami a tehetség egyik alappillére – szóval teljes a káosz. A közhiedelem szerint ráadásul a zsenit és az őrültet csak egy hajszál választja el egymástól. Gyakran a tanulási zavarosokról derül ki, hogy amit hiányosságnak hittek, az valójában a kontrollálatlan tehetség tünete. Ezt nevezte el egy kutató egyszer a felsőbbrendűség betegségének, ami nagyon találó az ilyen helyzetekre.

olvass tovább