törvény

Online minden ingyen

3325

Nem akarunk mi senkit biztatni, hogy kalózkodjon a neten, ne adj Isten torrentezzen, illegálisan zenét vagy filmet töltsön le, mert ilyet manapság senki nem csinál, meg aki mégis, azt jól seggbek**ja az Artisjus, akiknek most az a hobbija, hogy a pendrivera is szerzői jogdíjat kell fizetnem, hogy menjenek a pi***ba. Ugyanis az kitűnően alkalmas a letöltött zenék tárolására, hordozására. No én például a saját adataimat tárolom rajta, dokumentumok és képek. És ezért fizessek a köcsögöknek? Mire fel? Akkor én is kérhetnék jogdíjat tőlük, hogy az adathordozókon terjedhet az én szerzeményem és az nekem bevételkiesést okoz. Evan Roth is matricákat ragaszt az adathordozókra, bár ő nem hologramosokat, ahogy az Artisjus teszi.

Kíváncsi vagyok, hogy ki ragasztgatja a sok millió matricát rájuk. Szóval az Evan néven elhíresült, magát street artosnak tituláló művész gerillaakcióval kívánja népszerűsíteni az online piac forradalmát és a marketing jövőjét, ahol a termék ingyenes, csak a különböző szolgáltatásokért kell fizetni. Konklúzió: ha veszel pendriveot, esetleg DVD-t, akkor nyugodtan mehetsz a PirateBay-re, mert már kifizetted a jogdíjat. A legnagyobb, svéd kalózoldal elleni perben a vádak felét már így is kénytelenek voltak ejteni a bíróságon. Javaslom, hogy fizessünk a laptoptáskáért is jogdíjat, mert abban lapulhat egy pendrive, amin a legújabb filmek tömkelege rejtőzhet. 

Köszönjük Mindennapibetevő!

A hangosan dugó lány

3705

Folyó év áprilisában egy brit asszonyt kettőszáz fontos pénzbüntetéssel súlytottak, amiért szomszédai nyugalmát többször megzavarta hangos házaséletével. Magyarul falakat rengetően sikoltozott. Ezen aztán jól elgondolkoztunk, mert hát ugye kivel nem történt már meg, hogy kicsit kiengedte a hangját, és biztos lehetett benne, hogy na ezt most a fél lakótelep/kerület/utca/bérház/koli/család hallotta. Vagy éppen fordítva. Városban élni egyet jelent az intim szférába való akaratlan behatolással, tuti, hogy mindenki hallott már valakit szexelni lakókörnyezetében.

Mikor még Buda járdáit koptattam, velünk szemben lakott a hangosan dugó lány. (Tudom, tudom, nőietlen és otromba ezt a szót használni...) Ő volt pályafutásom alatt a leghangosabb, a szemközti házban lakott, és bár két fasor és egy úttestnyi távolság választott el bennünket, valami fura akusztikus folyosó miatt mintha édeshármasban töltöttük volna a pásztorórákat, bár én jellemzően párnával a fejemen.



olvass tovább

18 év alatt se cigi, se pia!

3910

Mérhetetlenül boldoggá tett egy nő a minap, mikor épp söröket pakoltam ki egy éjjelnappali hűtőjéből, s az eladó feddőn odaszólt: tizennyolc éven aluliaknak nem árusítunk alkoholt. Jó, igaz, hogy az eladón vagy húsz dioptria volt szemenként, de akkor is jó érzés volt, na. Egy nappal korábban pedig a Millenáris parkjában kérték meg biztonsági őrök az ott italozó kamaszokat, hogy a sört legyenek szívesek a szemetesnek adományozni, ugyanis a törvény szerint ami tesznek épp, az illegális.

Azóta azon gondolkodom, hogy is van ez? Teljesen értelmetlennek tűnik mindenféle ilyen rendelkezés, hisz sokan vannak, akik inkább a zsebüket nézik, valahogy azok a fiatalok is hozzájutottak a sörökhöz. Közben persze valamilyen visszatartó ereje mégis kell, hogy legyen, ha a szabályozást és a korhatárhoz kötést egyre több ország vezeti be. Utánanéztünk, hogyan is alakul ez nálunk és külföldi pajtásainknál.



olvass tovább

Csajok, mint mi

4059

Amit ezeken a képeken látunk, az már maga is lázadás. Sminkek, lakkozott körmök, dekoltázsok - mindez elképzelhetetlen lett volna pár napja még Iránban. A nőknek - a turistáknak is - kötelező kendővel takarni fejüket, hogy hajuk ne látszódjék, nem testhez simuló kabátjuknak combközépig kell takarni. Dekoltázs soha, soha, soha. Tény, hogy Teherán utcáin eddig is találkozhattunk a törvényekkel dacoló, határokat feszegető lányokkal, akik vadul sminkelték magukat és az a kabátka épphogy a popsi aljáig fedett, de ezzel azt kockáztatták, hogy elviszik őket és csúnya dádát kapnak. Ehhez képest most a nők tömegesen és felszabdultan lazítanak kényszerű textilbörtöneiken. És szépek is....

Klikkelek a lányokra

Még tizennégy nap

4249

Sziasztok. 34 múltam. Öt éve volt egy balesetem, amitől nyaktól lefelé megbénultam. Azóta teljesen magatehetetlenül fekszem, ráadásul szépen-gyorsan jöttek a szövődmények, műtétek, gyógyszerhegyek, stb. Olvasok, tévézem, rádiózom, internetezem. Hangvezérléssel gépelek, szerintem elég ügyesen, de ha pár elírásra bukkantok, ne vegyétek a fejemet, annak ellenére, hogy ez a célom, de most már megoldottam egyéb szervezésben.

Másnak közhely, de nekem kőkemény valóság, hogy így nem élet az élet. Korábban sportoltam, ifiként versenyszerűen is, csajoztam, motoroztam, buliztam, igen néha „okosat” is toltam, még sem az lett a vesztem.

Most egy kiszolgáltatott emberi roncs vagyok, méltóságom nulla. Önállóan semmire se vagyok képes. Szó szerint. „Az”? Ne röhögtessetek, különben is, fáj, ha röhögök. Holott szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy jóképű-jótestű pasiként a saját külsőm is sokat számított. Talán hiúság? Lehet. Most már oly mindegy.

Nagynéném ápol, akitől ez hatalmas áldozat, de érzem, hogy neki is megkönnyebbülés lesz, ha már nem leszek. Mert néha elviselhetetlen vagyok. És nem túlzok, higgyétek el, még teljesen bénán is lehet szemétkedni, hadd ne részletezzem.

Van isten? Ha igen, akkor miért pont velem történt mindez? De ha mégis van, akkor pontosan két hét múlva mindennek vége. Mert pont két hét múlva eljön egy Bátor Segítő és átsegít oda, ahová egymagam nem vagyok képes eljutni.

Amit teszünk, azt ellenzi a jog és a vallás. De higgyétek el, ha a földi és égi törvények írói csak egyetlen napot is a bőrömben töltetnének, habozás nélkül eltörölnék e tilalmat.

Vágyom a semmire, vagy arra, ami eljön. Nincsenek illúzióim. Valószínűleg a semmi vár rám, de biztos vagyok benne, hogy a mostani szánalmas állapotomhoz képest megváltás a teljes elmúlás.

Az elmúlásra vágyom, de balga módon szeretném, ha valamicske fönnmaradna belőlem. Talán ez a blog. Még életemben nem írtam blogot, de egyszer élünk, miért ne tenném meg halálom előtt?

Várom a kommentjeiteket, de nézzétek el, ha nem válaszolok. Naponta jó, ha három-négy órát magamnál vagyok. Tudom, Stephen Kingnek ennyi idő elég volt, hogy masszív ivás és kokainozás közben megírja a Ragyogást, de ő mégiscsak profi író és nem egy halálára készülő műkedvelő. Aztán meg Bátor Segítőmet se akarom bajba sodorni. Neki küldöm át az írásokat és a kommentekre a választ, már ha lesz hozzá erőm és persze lesz kinek, hogy ő biztonságos helyről rakja fel az internetre.

Hogy miről fogok írni? Főképp nem túl hosszú és nem túl különleges életem legszebb, vagy éppen legdurvább, de mindenképp emlékezetes pillanatairól. Majd rögtönözöm, mivel nem íróként, hanem elhunytként képzelem el a jövőm. Igyekszem a szöveghez illő képet is keríteni és lesz a posztokban némi fekete humor, nézzétek el nekem.

Amiről biztos nem írok és ne is kérdezzetek: 1) a balesetem, mert így is úgyis minden egyes nap töviről hegyire lepörög előttem és nem egy romantikus puszimozi és legalább így a végén, amíg írok, minél kevesebbet gondolok majd rá, 2) a betegségem, jobban mondva az állapotom, mert higgyétek el, visszafordíthatatlan, 3) a döntésem, az is végleges és 4) a kivitelezés módja meg a Segítő, mert nem akarok senkit bajba sodorni, különösen nem olyan embert, aki bátran kockáztat értem.

Persze az is lehet, hogy a kutya se olvas bele ebbe a blogba, hiszen több tíz-, ha nem több százezer blog létezik, de az se kizárt, hogy akkor bukkannak rá, amikor én már réges-rég nem leszek. Talán hoszzú-hosszú évek múlva? Minden lehetséges és csak a halál, ami biztos. Hát értem jöhet. Joe Black, készen állok.