táplálkozási zavar

Mindenevő vagy?

7018

Az anorexia és a bulimia tüneteit mára már nagyjából mindenki el tudja sorolni álmából felkeltve is, ahogy ezen táplálkozási zavarok kialakulásával és veszélyeivel is tisztában vagyunk, hiszen kis túlzással a csapból is ez folyik. A válogatós emberek láttán azonban legtöbbünk inkább bosszankodik, és csak keveseknek jut eszébe evészavarra gyanakodni. Pedig a táplálkozáskutatók nemrégiben kimutatták, hogy a válogatós emberek más táplálkozási zavarokban szenvedőkhöz hasonlóan egészen máshogy viszonyulnak az ételhez, mint az egészséges étkezési szokásokkal rendelkezők. Egyre több szakember javasolja ezért, hogy evészavarként kezeljék az állapotukat, hiszen véleményük szerint önálló kórképről van szó, amit szelektív evési rendellenességnek neveznek.



olvass tovább

Trendi nyavalyáink

7824

Ha azt mondom, táplálkozási zavar, szinte mindenki rávágja gondolkodás nélkül, hogy anorexia és bulimia. Ez a két klasszikus válfaja ugyanis, de egyre másra tűnnek fel olyan zavarok, amik szintén ebbe a körbe sorolhatók. Az izomdiszmorfia például főként a testépítők körében ütötte fel a fejét és lassanként éppúgy bekerül a köztudatba, mint az említett két klasszikus. A túlevéses zavar szintén ebbe a körbe sorolandó, ahogy egyre több pszichiáter és táplálkozástudományi szakember hajlik arra, hogy a túlzott válogatás is pszichés eredetű lehet, és táplálkozási zavarként kell rá tekinteni. Vannak azonban újabb keletű problémák is: az ortorexia, a brideorexia és az intim anorexia viszonylag új fogalmak, és a közvélemény még csak most kezdi feldolgozni, hogy bizony ilyen is van, és nem is kevés embert érint.



olvass tovább

Mi ez? Drunkorexia

8368

Megszokhattátok már, hogy időről időre hírt adunk a legújabb táplálkozási zavarokról, így emellett sem tudunk elmenni szó nélkül. Az anorexia és az erős alkoholfogyasztás kombinációja a drunkorexia, ami főként tinédzserek és egyetemisták/főiskolások körében ölt egyre komolyabb méreteket, és – nem nehéz belátni – hosszú távon komolyan károsítja az egészséget.



olvass tovább