szociológia

Egyedül nem megy

1270

Los Angeles-i kutatók egy csoportja, korábban kiderítette, hogy az elhízás ragályos és fogyás is, de most még jobbat felfedezést tettek: cigizni is könnyebb társaságban, de leszokni is. Egy dohányos könnyebben leteszi a cigit, ha azt egy barátjával, egy munkatársával, esetleg a szerelmével együtt teszi. Nem, lehet hülyeség, ha belegondolok. Hétvégén, amikor nincs meló és hely sem, akkor előfordul, hogy egyáltalán nem gyújtok rá a két nap alatt. Persze hétfőn, amint beérek a munkahelyemre kávé és cigi. Aztán szól a munkatársnőm, hogy menjünk cigizni – bár még fél óra sem telt el az előző dekktől számítva - persze, hogy megyek! Két -féle dohányos létezik. Az egyik a nikotinfüggő, aki reggel ébredés után, már nyúl is a cigó után, a másik a helyzetfüggő, aki nem bírja megállni, hogy egy jó kis kávéházi beszélgetés során ne gyújtson rá, bár nem kívánja a szervezete és ő maga sem. Csak az aktus kedvéért. Sokszor hallani olyat, hogy valaki azzal indokolja leszokási képtelenségét, hogy a munkahelyén, a baráti körében, a családban állandóan megy a cigizés, így ő is „kénytelen” rápippantani. A társas hatás bizony nagy szerepet játszik bizonyos elhatározásokban, ezt derítette ki  Dr. Nicholas Christakis is, a Harvard Orvosi Egyetemének az orvos- szociológusa is, aki az új tanulmány egyik vezető kutatója volt. Számszakilag a következőképpen néz ki a dolog: ha a szerelmed abba hagyja a dohányzást, 67%-a az esélye annak, hogy te is sikeresen letedd a tüdőropit – Azt figyelitek, hány szinonima van a cigi szóra? Nagyon kemény! -, ha egy közeli barátod hagyja  abba a dohányzást, akkor ez lecsökken ugyan, de még mindig van 36% esélye annak, hogy leszoksz. Oké, az ember társaslény, nincs ezen mit csodálkozni.

A zene, az jó

1666

Szeretjük a kutatásokat, főleg azokat, amik rólunk szólnak. Elgondolkodtatnak. Épp egy ilyenbe futottunk bele, a legtöbbünk által ismert multi, a Coca Cola oldalán. A Fanta Trendriport a magyar fiatalok szokásait, értékrendjét vizsgáló sorozat, melyet Ságvári Bence szociológus szerkeszt. Legutóbbi kutatásuk a magyar fiatalok viszonya a divathoz, a zenéhez. 

Keep on rockin’

Mi a zenén sokat agyalunk, s azon is, hogy mennyire hat a zene a ruhákra vagy a ruhák a zenére vagy hogy hogy is van ez az egész. Ságvári Bence szociológus kutatásai szerint az öltözködés mellett a divat és a divatos életmód egyik legfontosabb fiatalkori tartozéka a zene. A zene az egyik leghagyományosabb örömforrásunk, így különös jelentősége van annak, hogy az elérhető, megszerezhető és meghallgatható zene mennyisége az elmúlt évtizedekben hatalmas mértékben megnövekedett. Kutatási adatok szerint, minden második magyar fiatal több, mint három órát, a hétvégeken negyvennégy százalékuk pedig öt óránál is többet tölt zenehallgatással. 



olvass tovább

Tegezzem? Magázzalak?

1801

Akármerre nézel, minden idegen tegez, te tegezel, és mindenki mindenkinek haverosan sziázik. No és az óriásplakátokról is ezek folynak: „fedezd fel“, „próbáld ki“, „vedd meg“, „éld át“! Én nem szeretem a tegeződést. Néha - óriás illetlenség -, amikor letegeznek, de épp nem örülök neki, feltűnően elkezdek magázódni és kimérten beszélni. Hogy tudja hol a helye. Erre visszategez. Most pont a boltokra gondolok, vagy a bankra, vagy akármire. Bemegyek múltkor a pasimmal egy autószalonba, erre az öltönyös ficsúr: „Sziaaasztok!” Mintha csak egy rég nem látott közös haver lenne. De még sose láttuk. Kicsit meg is hökkentünk ,hogy épp milliókat készülünk otthagyni egy szalonban, ami komoly döntés, és nem éppen mókás, erre ez a huszon-egynéhány éves, még viselkedni sem tud. 

ÄDEL, TIDAHOLM, ASKER a barátaink

Hogy mikor kezdődött ez az egész? Talán az IKEA-val. Vállalati politikájuk a tegeződés, ami elég furcsa, hiszen egy bolt ne legyen már a havertanyám, meg az eladók a pajtásaim, és főleg ne beszéljenek úgy. Mindegy, a magyar nem volt olyan karakán, hogy a nyers heringet és a tegeződést ne engedje úgy letolni a torkán, mint a franciák. Igen, a franciáknál az IKEA sem tegeződik! És a csajok nem kisanyám, hé te meg hasonló, hanem Madam. Így egyszerűen.
Persze ez még mindig sokkal jobb, mint a legcikibb helyzet, ami így is túl sokszor előkerül, nevezetesen, amikor vergődünk, tegezzünk, magázzunk? Bemegyünk a boltba, kis csitri ránk köszön, hogy szia, aztán meg sűrűn elnézést, hogy jajj, elnézést, jó napot! Na, ez aztán sokkal rosszabb, mintha maradtunk volna a sziában! Ha már meggondolta magát, mert mondjuk felfedezte, hogy nem vagyok már tizenkettő, hát inkább kussolt volna. Persze lehet dühöngeni, meg érezhetjük úgy, hogy összedőlt a világ, mint a Helia-D reklámban, de általában elnevetjük, és azt mondjuk: tegezz csak! Persze én legszívesebben azt mondanám, hogy „Ha már nem tanultad meg az udvarias köszönés alapvető szabályait, legalább ne nézzél a haverodnak!” Na, mindegy, nem mondom persze.



olvass tovább

Munkánk rothadó gyümölcse

2298

Az APEH a 2007-es jövedelmeket feldolgozó kimutatásaival állt elő néhány napja. Egy milliónál többen vannak a papíron minimálbéresek vagy még annyit sem keresők, ők három százalékos adóterhet viseltek. Ez normálisnak egyáltalán nem nevezhető. Az összes adófizető három százaléka adja az adóbefizetések egyharmadát. Irreális!

Engedély nélküli, az adózási kötelezettséget kijátszó, törvénytelen gazdasági, üzleti tevékenység. Ez a feketegazdaság meghatározása, amelyben így vagy úgy, mélyen vagy felszínen, mindannyian benne vagyunk. Ja, hogy te nem? Be vagy jelentve? Bruttó iksz összegre, amelynek törvényesen a nettóját kézbe kapod a bankszámládra. Szerencsés vagy, gondolhatják sokan rólad, mert milliónyian vannak, akik bár be vannak jelentve - mert kiharcolták -, mondjuk minimálbérre, persze nem annyiért tevékenykednek, a többi pénzt így-úgy kapjuk meg. Viszont, ha elmész a nőgyógyászhoz, és otthagysz néhány ezrest, kapsz-e róla számlát? És a fogorvostól kapsz? A festővel, hogy egyezel meg? Számla nélkül hatvanezer, számlával százezer. És már helyben is vagyunk. Mindenki a feketegazdaságok pénzeli. És, hogy a fejétől bűzlik a hal, szinte biztos. Mivel, ha nem lennének ennyire sújtóak az adóterhek, ha meg lehetne és megérné megfelelni az elvárásoknak, a normáknak, akkor bizony kapnánk számlát, még az aluljárókban árusítóktól is. Ha nem mutyiznánk mindannyian, ahányan vagyunk, bizony sűrű szövésű lenne a szociális háló és nem kellene átlépnünk egymáson.

Esettanulmány

Egészen közelről éltem át a a fekete kiszürkítését, majd fehérítését, ami azért piszkos fehér maradt. Adott kisvállalkozás alkalmazottjai számláznak az elvégzett munkáért. Legtöbbjüknek nincs vállalkozása, cége, ezért a sógorok, a komák és a jó barátok, az adó fejében kiállítják nekik azt, már ha a tevékenységi körükbe belefér. Miután a számlát kiállították, a dolgozó - aki persze szerződés nélkül dolgozik -, leadja a főnöknek, aki kifizeti a bruttót, majd ennek az iksz százalékát odaadja emberünk a számlakiállítónak, hiszen senkitől sem várható el, hogy veszteséges legyen a számlakiállítása. Mivel a dolgozó nincs bejelentve, nincs TB-je, nincs nyugdíjjáruléka, hát elkezdi rágni a főnök fülét, hogy legalább minimálbérre tessék őt bejelenteni, az afeletti részt számlázzuk csak. Innentől kezdve a főnök kétszer annyit fizet ki járulék gyanánt a dolgozó ember után, de legalább emberünk védve van, ha adódik egy vakbélműtétje, nem kell több milliót kifizetnie. Persze ez sem megy a végtelenségig, mert az ember azért igyekszik tisztázni a helyzeteket. A munkavállaló és a munkáltató is szerződni szeretne, de úgy nem lehet, hogy egy idegen számláz, mivel akkor azt a munkát az idegen végzi el, vagyis hát pont ez az, nem ő végzi el, de az ő számlája figyel a mappában. És akkor kezdődik az okoskodás. A legrosszabb esetben ráerőltetnek egy magánvállalkozást, egy Bt-t, akármi törvényes formáját a munkavégzésnek, ami után a munkáltatónak a legkevesebbet kell fizetnie, egyáltalán a léted után. A másik, ha bejelent. Nos, a közelről megfigyelt szituációban, miután a vezetőség döntött: márpedig törvényesen bejelent mindenkit, ott kezdődtek a fejtörő problémák. Ugyanis, ha mindent kifizet, becsukhatja a boltot. mi marad? A kiskapuk, a szürkézés. Ha ezt vagy ehhez hasonlót már tapasztaltunk, már nem fogunk kérdőn nézni az asztalosra, a vízszerelőre, a fogorvosra, a nőgyógyászra, a zöldségesre, hogy kérem, miért nem tetszik számlát adni?



olvass tovább

Sztálintól Mick Jaggerig

2428

A személyi kultuszt általában egy adott ország szeretett vezetőjének propaganda bizottsága generálja meghatározott kommunikációs eszközökön keresztül, többnyire a legkevésbé sem független média által. Manapság is találunk kultikus figurákat a nemzetközi a politikai színtéren a kubai Fidel Castro és az észak-koreai Kim Dzsongil jutnak rögtön eszünkbe, kiket nem csak a politikai szerep, de ma már a rogyadozó egészség is összeköt. Egyes személyek történelmi szerepének eltúlzása - röviden ezt jelenti a személyi kultusz a lexikon szerint, amivel rögtön ellenkeznék is, hiszen megmásíthatatlan történelmi szerepe volt Sztálinnak, Hitlernek vagy akár II. János Pál pápának is. De mi a különbség a személyi kultusz és az idol, példakép, rajongva szeretett hős között?

Rettegett elnyomók

Orwell 1984 című könyvében tökéletesen ábrázolja a személyi kultuszra épülő világot, melyben a Big Brother olyan dicsőítést és hatalmat tud magáénak, ami régebben csak az istenségeknek dukált. Karizmatikus vezérek, államfők rajongásszerű tisztelete és a minden viszonzás nélküli szolgálatra való készség bújik meg benne - persze csak a felszínen. Eszünkbe jut Hitler, Sztálin vagy Hruscsov, aki épp Sztálinnal kapcsolatban alkotta meg a személyi kultusz ideáját. Érdekes, hogy miközben legtöbbször kényszerű és őszintétlenül színlelt műérzelmekről van szó, amik inkább külsőségekben nyilvánulnak meg, mégis kialakulhat valami bizarr tisztelettel vegyes szeretet a nagyhatalmú vezérek iránt a társadalomban, a mesterségesen generált érzelmek úgy látszik egyeseknél valóban célba találnak. Tényleg találni az egykori Szovjetunió területén olyan idős embereket, akik Sztálint valóban szeretettel emlegetik.

Döbbenet, hisz a történelmi példák alapján legtöbbünkben teljesen logikusan a félelem érzetét kelti a személyi kultusz, nem véletlenül, hiszen a legtöbb ismert eset hozza ezt az érzetet, s talán pont ezért egy kis félelem, adagnyi aggodalom önthet el minket minden olyan figura láttán, akit a rajongás övez, főleg, ha olyasvalakiről van szó, akinek igenis van beleszólása mindennapjaink alakulásába. Egyértelműen a történelmi tapasztalatok generálják bennünk ezt az érzést, Sztálin, Hitler, Mussolini, sok millió ember halála, kiknek gondolatait, eszméit, majd később parancsait mindenféle kontroll és megkérdőjelezés nélkül követtek sokan. 



olvass tovább