szingli

Szemmel csábítók

4386

Olykor túl sokat beszélünk, holott az igazán bensőséges kapcsolatok elég érettek arra, hogy szavak nélkül is megértsük egymást. De mi a helyzet akkor, mikor az első találkozás sem szól másról, csak a szemezésről?

Persze nem a szokványos, stikában néha odasandítós szemezésről van szó. Ez valami egészen más, mondhatni a szingli lét egyik újkeletű formája. Michael Ellsberg ötlete jópofa, vicces és kreatív: a fiatalember olyan bulikat szervez, ahol az emberek pusztán szemezés útján dönthetnek, hogy akarnak-e bármi komolyabbat a másiktól. Izgalmasan hangzik, ugye? Ellsberg szerint a hosszú és mély szemkontaktus tökéletesen alkalmas arra, hogy az ismerkedni vágyó felek eldönthessék, hogy látnak-e valamit a másikban. Szó szerint látnak-e, hiszen az Ellsberg-féle bulikon enyhén szólva nincs hangzavar, hiszen mindenki csak stíröl. Fejetlenségről szó sincs, minden előre koreografált: a vendégek részt vesznek egy szemezős gyorstalpalón, majd mindenkinek két perce van arra, hogy a jelenlevőkkel mélyebben megismerkedjen.

Gondoljatok csak bele, hogy bulikon, pláne enyhén kapatosan mennyi hülyeséget tudunk összehordani úgy, hogy közben pont a lényeg vész el: van-e kémia, vagy nincs. A közös jövő tekintetében az eredendő vonzalom az egyik legfontosabb tényező. Iszonyú intim dolog szavak nélkül kommunikálni egy idegennel, hiszen minden apró rezdülést csupán a pupillák mozgásából kell leszűrni. Ha két ember között adott az összhang, a vonzalom és a kölcsönös érdeklődés, jó eséllyel végződik a két perces szemezés telefonszám cserével vagy egy vacsorameghívással. Nincsenek elcsépelt kérdések, nem lehet a szavak mögé bújni. Izgalmas játék ez, és nem kis kihívás. Aki beteszi a lábát egy ilyen buliba, számoljon azzal, hogy meglepően rövid idő alatt alakít ki mélyebb köteléket egy kvázi idegennel, szimplán a pillantás nyelvén.

Pár(a)tartalom

5029

Szingli vagyok, hogy ezzel a ma igazán divatos szóval éljek. Divatos, és abszolúte nem egyenlő a régimódi “egyedülállóval”. Hiszen Carrie Bradshaw ( a Szex és New York c. sorozat főhősnője) óta tudjuk, hogy a szingli élet jóval több és jobb, mint “egyedülállónak lenni”. Hát persze! Hiszen mennyi mindent megtehet az, aki nem sínylődik egy párkapcsolat rabigájában: éjszakákon át tartó bulizás a szingli barátnőiddel, koktélozás és flörtölés idegen férfiakkal, akik olykor egy “keringőre” is felkérnek…Aztán persze délig alvás, “reggeli” a város legmenőbb éttermében, ahol a szinglicsapattal megbeszéljük az előző este legfontosabb eseményeit enyhe fejfájás mellett. De természetesen mindenre gyógyír egy kis plázás ruhavásárlás vagy intelligensebbeknek egy jó kiállítás, esetleg koraesti színház. Vajon mikor ment el utoljára bulizni vagy csak egy kávézóba a barátnőivel a “párkapcsolatban élő”? Hát igen, ez már nem könnyű, hiszen ott a “kolonc”… Korunk tehát ilyen képet fest a párkapcsolatban nem élő emberekről. Nem csoda tehát, hogy az alapvetően társas lény (ezek mi vagyunk, emberek) megirigyeli ilyetén módon élő fajtársait és közéjük akar visszakerülni. De mi van akkor, ha mindezt egy olyan ember teszi, aki maga is párkapcsolatban él? Igen. Ő két ételetet akar élni egyszerre. Róluk szólnék egy pár szót.

Néhány éve találkoztam egy lánnyal, akinek már sok éve bekötötték a fejét viszonylag fiatalon. Elsöprő szerelem volt az övék, ketten megállíthataltannak, megingathatalannak tűntek. Egy ideig… akkor ugyanis előjött az a a bizonyos "még nem éltem ki magam " rész, ami ilyen kapcsolatokban előbb-utóbb felszínre tör. Már nem volt jó az amit csinált a férj, az, ahogy csinálta, ahogy kinézett stb., és ekkor az asszony is kinézett… a kapcsolatból. Meglátta a misztikus szingli életet és azonosulni kezdett vele. Mindent úgy csinált, mint mi, szinglik (mellesleg ekkor kerültem vele közelebbi kapcsolatba). Jött velünk bulikba, kora délutáni mozikba vagy csak egy amolyan csajos vacsira. Egyre többet flörtölgetett, csábított, bolondított férfiakat…az az egy gond volt vele, hogy amikor már komolyodni látszott a dolog bármilyen területen, akkor mindig jött a “nekemférjemvan” duma, elképesztve ezzel a begerjedt kanok sorát. Ő volt az első szingli/párkapcsolatban élő ember, akivel valaha találkoztam.



olvass tovább

Megülni a férfit

5056

Kapcsolódva a Pár(a)tartalom című íráshoz mesélek Nektek egy kakaóba mártogatós történetet. Mivel Hamupipőke legendáján nevelkedtem, ezért már kicsi koromban arról álmodoztam, hogy értem is herceg érkezik csodaszép paripán, és persze én leszek az ő féltett kincse, meg hasonló kakasnyalókák. Ahogy növekedtem azon vettem észre magamat, hogy ha csodaszép paripa nem is, de használt nyereg akad bőven. A kérdés csupán az volt, melyiken tudok jobban ülni…

Jé, nincs pasid?

Könyveket bújva, otthon az íróasztal előtt nehezen lehet pasizni. (Hozzáteszem: anno még nem hódított az Internet.) Nekem sem sikerült előkotorni a fiókból saját oldalbordát. Mit tehettem a barátnőimmel? Mentünk bulizni. Szórakozóhelyen ismerkedni a magamfajtának addig jó, amíg lámpafény alá nem viszem az illetőt. Ott általában ki szokott derülni, hogy ami bent James Dean, az kint Mr. Bean. Amúgy alkoholizmusom a sivatagi esők gyakoriságával mérhető, így amíg a csajok rókákkal ismerkedtek a mosdóban, én a táncparkettet fényesítettem. Nem tudom miért, de mindig a „jössz dugni?” kinézetű fickók kerültek a közelembe, pedig lapos vagyok elől-hátul, és a nadrágom cipzárjára sem írtam fel, hogy szellőzőberendezés. Sajnos sok-sok éjszakán dalolták szemeim a Tears on my pillow számot, pedig akkor a szingli szó még nem is volt használatos. A lányokkal sokszor üldögéltünk törzshelyünkön, a helyi cukrászda műmárványos asztalánál, és a szituáció kivétel nélkül ugyanaz volt: ők, a párkapcsolatban lévők kértek tanácsot tőlem, a férfiak lelkivilágát roppant behatóan ismerő egyedülálló csajtól…

Csöbörből vödörbe

Huszonegy éves koromban végül megismerkedtem egy sráccal, aki jól is nézett ki, és a tenyerén is hordozott. Egyetlen dolog zavart benne: dicsekedett. „Nekem szuperebb kocsim van, mint…”, „nekem nagyobb házam van, mint…”. Szidtak a csajok, amikor útjára bocsátottam a legényt. Ezt követően gyakorlatilag egy rosszul sikeredett horrorfimmé változott a szerelmi életem. Ott volt például a Mama Kicsi Fia (kereszteljük erre a névre), aki az apját kérte meg, hogy kísérjen ki engem a buszpályaudvarra, mert éppen esett az eső, és ő nem akart bőrig ázni. Aztán következett Lelki Fröccs, aki az első randi alatt a volt barátnője nagyszerűségéről regélt, majd nagyon csodálkozott, mikor másnap a telefonban nemet mondtam neki. Tapló Jankó is lapátra került, ugyanis dühös lett rám, miután a segítségét kértem. (Azt hittem ez egy kapcsolatban alap dolog, nála másképp működött. Egyszer lekéstem a buszt, és merészeltem a családom helyett őt hívni.) Akadt sajnos egy üldözőm is – hívjuk Levakarkának -, aki két kávé és egy sütemény után úgy gondolta, ez a lány már a tulajdona. Ellenben én nem így gondoltam. Nevezhettek válogatósnak, ostobának, hülye picsának, de én egyszerűen nem maradhattam olyan férfi mellett, aki valamilyen módon bántotta a lelki világomat. Hivatalosan is szingli lettem.



olvass tovább

Agyő, tündérmesék!

6106

Azt olvastam a minap, hogy egy brit felmérés szerint ma már nem divat bridzsitdzsonsznak lenni. Félünk, hogy úgy járunk, mint a szerencsétlen, szőke szingli, ezért visszatértünk a tradicionális értékekhez: szerető férj, gyerekek, életen át tartó mintaházasság. Valóban így lenne? Tegnap még mindenekelőtt a kiskosztüm, ma pedig újra az otthonka játszik?

Én a magam részéről sosem gondoltam, hogy ráérek. Sosem éreztem úgy, hogy most magammal kell törődnöm, egzisztenciát, karriert kell építenem, aztán majd jöhet a nagy szerelem. Gondoskodni akarok valakiről – idővel majd valakikről –, és elvárom, hogy rólam is gondoskodjanak. Mióta csak az eszemet tudom, keresem a tökéletest, az évek múlásával pedig csak egy valami változott: racionális lettem. Van egy listám fontos és kevésbé fontos dolgokról, és mérlegelek. Összevetem, mi az, amiről lemondok, és mit kaphatok cserébe. Döntést hozok és várom az eredményt. A választ a kérdésre, hogy jó üzletet kötöttem-e. (Üzletet írtam volna? Ó, igen. Az élet már csak ilyen: egy nagy üzlet.)

Mindannyian keressük a tökéletest. Fogalmunk sincs, létezik-e, vagy csak Csipkerózsika és Hamupipőke hitették el velünk a tündérmesét, mégis minden bokor mögé benézünk, minden ablakon bekukkantunk, kilesünk a sarkon túlra, hátha ott lesz. Zsúfolt belvárosi kávézók teraszán ülve nézzük a felhozatalt és pontozunk, hátha valaki megüti a mércét. Zöld szemeket várunk és fekete hajat. Őszinteséget várunk, feltétlen szeretetet és hűséget. Lehengerlő humorral párosuló intelligenciát, sok nevetést, szórakozást, jó szexet. Testi-lelki és anyagi biztonságot, kényelmet, szabadságot.

Aztán jön valaki. Meleg barna a szeme, véletlenül sem zöld. Nincs 190 magas, de azért nálunk magasabb. Deszkás cipőben és vicces pólókban jár, amitől mindig is irtóztunk. Őszinte? Ki tudja. Szeret? Majd eldől az is. Intelligens, vicces? Mindenképpen! Biztonságot ad? Különben már itt sem lennénk. Ez elég? Persze, hogy elég! Álmunkban sem kívánhattunk volna többet. Illetve de. Álmunkban. A valóságban azonban egyikünk sem Csipkerózsika. Ha így lenne, talán az örökkévalóságig aludnánk, sosem törne meg az átok.

Szent-Györgyi Albert szerint az ember tevékenységét a boldogságkeresés uralja. A beteljesülés hajszolása, harc egy olyan állapot eléréséért, amelyben minden igény, akár anyagi, akár szellemi, kielégítést nyer. Legyen szó bár szerelemről vagy életünk más területéről, tévesen azt gondoljuk, a boldogság valami nagy dolog, ami hirtelen és hangos zajjal toppan majd be az életünkbe. Várjuk a földindulást, pedig - szerintem - ez rossz hozzáállás.

Megalkuvó lennék? Vagy csak kompromisszumképes? Talán a kettő nem is áll olyan messze egymástól, mint az ember hiszi vagy hinni akarja. Fiatal korom ellenére is túl vagyok már néhány eleve rosszul indult, majd később teljesen gajra ment kapcsolaton, melyekben fejvesztve harcoltam a rózsaszín mesék létjogosultságáért. Ismerős, ugye? Ma már ezernyi kompromisszumot is megkötnék, ha biztosan tudnám, hogy ez a titok nyitja.

A boldogságot nem várni kell, hanem tenni érte! Ha kell, akkor engedni, tudván, hogy meglesz a gyümölcse. A nagy durranások helyett figyelni az apró neszekre. Kakaskodás és önérzeteskedés helyett megállni egy percre: egy-egy ilyen pillanatban megjelenik előttünk a boldogság sziluettje, és homlokunkra nagy kegyesen mámoros csókot lehel…

Veterán szinglik fakanállal

6178

Húsz évesen a tanult, társtalan nő szeme előtt két cél lebeg: diplomát szerezni és jó munkát találni. Érthető, hogy nem köti le figyelmét, hogyan készíti édesanyja a tökfőzeléket, milyen ruhákat lehet együtt mosni vagy mi a csempetisztítás leghatékonyabb módszere.

Engem sem érdekeltek ezek a dolgok, így meg is voltam arról győződve, hogy ha valamikor eljutok odáig, nagyon rendetlen feleség leszek. Szidott is nagymamám, milyen asszony válik majd belőlem. Először azt hittem, csak én vagyok ilyen galád jellem, de kiderült: barátnőim, csoporttársnőim sem mondhatják el magukról, hogy konyhatündérek, takarítómanók, háztartási trükkmesterek lennének.

A lányok többsége kamaszkora idusán kötelező olvasmányokat, szerelmes regényeket forgat, filmsztárokat majmol, tükör előtt tollászkodik, butikokban keresgél szexi cuccokat, pasikat hajkurász. Ezt a korszakot éljük. A miénk már nem az a generáció, ami azzal töltötte tizenévesen az idejét, hogy anyuka szoknyája mellett ügyeljen a kifutni akaró tejre vagy figyelje a paprikapalánta növekedési ütemét. Elmúlt az a világ. Lehet sajnálni és lehet siránkozni miatta. Saját egzisztenciát követeltünk magunknak. Megkaptuk, ám ezen hagyományok bukása árán.

Viszont a férfiak hozzáállása vajmi keveset változott. Mivel a mostani harmincas pasik édesanyja, nagyanyja még abból a kőből faragtatott, amiből a hasonló korú leányok felmenői, érthető tehát, hogy ezek a férfiak ragaszkodnak az asszonyelvekhez. Tudj olyan finoman főzni, mint anyám! Tudj olyan szépen vasalni, mint anyám! Tegyél úgy rendet a lakásban, mint anyám! Ehhez párosulnak még a korszellem adta újdonságok: legyél okos, és legyen diplomád! Legyen szuper munkahelyed! Legyen saját autód, lakásod! Ez utóbbi szerepeknek a mai húszas, harmincas nők szinte maradéktalanul megfelelnek, mivel – mint azt korábban már említettem -, számukra ez követendő életcél lett. Ellenben az előbbi tényezőknek már híján vannak.



olvass tovább