szempillaspirál

Engedd közel a buzogányt!

4809

Szinte már unalomig ragoztuk, hogy a szempillaspirál az egyetlen olyan smink kellék, ami nélkül bár lehet létezni, csak épp nem érdemes. Chanel azt mondta, hogy "Az a nő, aki nem visel parfümöt, annak nincs jövője", én szívem szerint a parfüm mellett, a szempillaspirált is a siker egyik zálogaként könyvelném el.

Mivel ez az a termék, amit a leggyakrabban használunk, épp ezért gyorsan fogy. Semmi meglepő nincs azon, ha akad nő, aki a szempillaspirált is a tusfürdőhöz hasonlóan a gyorsan forgó fogyasztási cikkek között jegyzi. Igen ám, de olyan nehéz megtalálni az igazit, mert vagy a festék rossz minőségű, vagy a kefe silány. Részemről én az utóbbi tökéletességére esküszöm, épp ezért konfrontálódtam már oly sokszor a drogériák biztonsági őreivel: "Neee próbálgassa a terméket!" Ilyenkor magyarázd ez az uniformisba bújtatott tipikus pasinak, hogy miért is fontos, hogy a spirál keféje megfelelő formájú legyen. Az utóbbi évek stagnáló trendje, a könnyen mozgatható gumis kefével ellátott spirál volt. Ebből is van kismillió forma és kivitelezés, az óriásitól, az egészen a lapított, apró szálú fésűig. Sosem rajongtam ezért az innovációért, mert akárhányszor húztam ki a tubusból az efféle kefét, az esetek kilencven kilenc százalékában csomókban állt rajta a festék. Most viszont belefutottam egy olyan megoldásba, ami sokkal jobbnak tűnik mint az eddigiek. Mint tudjuk, a Givenchy márka ruhákon túl kozmetikumokat is forgalmaz, sőt ennek az írásnak apropóját is az egyik kozmetikumuk adja. Legújabb szempillaspiráljuk a Phenomen'eyes Effet Extension nevet viseli és hát nomen est omen alapon valóban rendkívüli, hiszen a keféje gömb alakú, sőt a sörtéknek hála úgy néz ki mint egy mini buzogány.

Elsőre elég bizarr látványt nyújt a cucc, hiszen nem könnyű elképzelni, hogy akár még rendeltetésszerű használatra is alkalmas. A szkeptikusok külön videóban  tájékozódhatnak. Akik már most izgulnak, azok jól figyeljenek, mert a spéci spirál fő előnye, hogy akárhogy forgathatod, mindenképp tudsz vele dolgozni. Biztosan ti is tapasztaltátok már, hogy a belső szemzug pilláihoz nagyon nehéz hozzáférni, hiszen rövidek is, rossz helyen is vannak, így próbálkozásaink gyakran csúfos bőgésbe torkollanak, hiszen szemgolyónk csak ritkán tolerálja a spirálkefe közelségét. Az újszerű spirállal ez is könnyen megoldható, sőt ha igazán turbó hatást szeretnénk, akkor a festék felvitele után (!!!) szempillagöndörítővel növeljük igazán óriásira a szemeinket. Na, tetszik?

Téged felspiráznak?

4967

Az utóbbi pár napban szert tettünk néhány szempillaspirálra, így most egy csokorba gyűjtve láthatjátok az újdonságokat, illetve a kevésbé új, de nagyon is bevált termékeket.

La Roche Posay - Respectissime

Már a márkanévből is kiderül, hogy ez a spirál rendhagyó termék, hiszen a La Roche eddig csak alapozóival volt jelen a dekorkozmetikumok piacán. A szemkímélő darab novembertől kapható a patikákban, kifejezetten azok keressék, akik már konfrontálódtak a hagyományos spirálokkal. Bizonyára köztetek is akad, akit fokozottan érzékeny szemmel áldott meg a teremtő, s aki az érzékeny szeműek csapatában játszik, kénytelen többször is szembesülni olyan kellemetlenségekkel, mint a könnyezés, szemégés, irritáció vagy a szúró érzés. Ezeket a tüneteket kiválthatja a környezet is, de akár egy rosszul megválasztott spirál is ronthatja a helyzetet. Minden bizonnyal az új La Roche spirál nem eredményez semmiféle irritációt, hiszen csupa természetes, illetve fokozottan ellenőrzött anyagot tartalmaz, például műkönnyet is. Az érzékeny szeműek biztosan szoros barátságot ápolnak a műkönnyel, hiszen irritáció esetén néhány csepp és már el is oltottuk a tüzet. A spirál festékébe belecsempészték ezeket az "életmentő" cseppeket, amik meggátolják a kiszáradást és a kipirosodást. Hogyan működik a gyakorlatban? A kefében nincs semmi különös, szimpla sörtéket tartalmaz, amikkel könnyű dolgozni, viszont a festék textúrája igényel némi profizmust. A jojoba, lágyított gyapotcserje és a méhviasz elegye ad egy elsőre furcsának tűnő állagot, amivel csak akkor tudunk szépen dolgozni, ha rétegenként viszünk fel kevés festéket. Ha így járunk el a végeredmény kielégítő lesz, sőt egész nap tartós marad.

Ár: 4 299 Ft

Pupa - Extremeyes

A Pupa márka afféle legendaként van jelen a magyar piacon, mert hát sokan azt hiszik, hogy sehol sem lehet beszerezni a sminkcuccaikat, holott a Marionnaud parfümériákban van Pupa állvány.



olvass tovább

Nem roskadozik, nem roppan

5189

Hiába érezzük úgy, hogy megtaláltuk a tökéletes szempillaspirált, hiszen még a legjobb termékek is hajlamosak elnehezíteni a szempilláinkat. Persze ismerjük már a trükköket, minimális mennyiségű festékkel dolgozunk, ide-oda mozgatjuk a kefét festés közben, a végeredmény mégis csak a legritkább esetben olyan, mint az óriásplakátokon.

Nem tudom ti hogy vagytok vele, én már nemigen bízom a drogériák eladóinak tanácsában, és ezzel igen gyakran sikerül kivívnom az ellenszenvüket. Jobb szeretem magam kiválasztani a terméket, mert hát az ő érdekük alapvetően az, hogy jó sokat perkáljak a kasszánál, az már senkit nem érdekel, hogy elégedett vagyok-e a kozmetikummal vagy sem. Legutóbb mázlim volt, hiszen ajándékba kaptam az Estée Lauder legújabb, Sumptuous Bold szempillaspirálját, méghozzá díszdobozban, amiben szemfestéklesmosó és egy kondicionáló spirál is volt.

Természetesen az alapvető szkepticizmussal próbáltam ki a terméket, hiszen nem bízom már abban, hogy akad olyan festék, ami a legcsekélyebb mértékben sem csomósodik, de ami a legfontosabb: nem nehezíti el a szempillákat. A kefében első ránézésre nincs semmi különös, második ránézésre sem, viszont némi kutakodás után rábukkantam, hogy egy kisebb fajta újításról van szó. Sajnos a festéktől kevéssé látszik, de a sörték között vannak masszívabb és vékonyabb szálak: míg az előbbiek a pillák ívét adják, addig a finom szálak vékonyan oszlatják el a festéket. Valóban vékonyan. Ezt egy egyszerű próbával tudjuk ellenőrizni: ha kinyújtod a két középső ujjad és ráhajtod a szempilláidat. Akkor jó a spirál, ha nem érzed az ujjaidon a festéket, vagyis nagyjából olyanok a pilláid mint spirálozás nélkül. Alapvető elvárásnak tűnik, holott nem az. Sumptuous Bold Volume Lifting Mascara - ez a becsületes neve - megugrotta ezt a lécet, pedig két réteg festékkel dolgoztam, így egy piros pont már biztosan jár Eszteréknek. A kefével nem túl bonyolult dolgozni, bár a nagyon rövidke pillával megáldottak megint bosszankodhatnak, hiszen a kefe szélesebb felével képtelenség maszatolás nélkül dolgozni. Segíts magadon az isten is megsegít - az apró pillákat csak a kefe keskenyebb felével célozzuk be. 



olvass tovább

Csak elméletben elborult

5608

Biztosan nektek is feltűnt már, hogy mikor olyan emberrel diskuráltok a divatról, aki kicsit sem hozzáértő, ellenben nagyon is szkeptikus, akkor többnyire a divat ellen felhozott elsőszámú ellenérv a hordhatatlanság. Ha hordhatatlanság, akkor rögtön a a haute couture darabokra gondolunk. Ezek a ruhák nagyon is hordatóak, elég ha a díjátadók couture-kavalkádjára gondolunk, de vajon mi a helyzet a sminkekkel? Rengetegszer kihangsúlyoztuk már mi is, hogy érdemes betartani az egyensúlyt, öltözékünk és sminkünk között, na ezt most felejtsük el néhány percre, inkább merítsünk ihletet a közelgő farsanghoz!

Armani Privé

Giorgio Armani sminkesei igencsak visszafogták magukat, így valóban csak a ruhák érvényesültek a kifutón. A természetes hatású alapozás valóban természetesre sikerült, sőt a smink egésze egészen kifinomult: fehér szemhéjpúder, fekete szemceruza és spirál és egy kevés szájfény. Ha valami feltűnik a modelleken, akkor az a nyitott, már-már csodálkozó tekintet, amit a belső szemzugba felvitt csillámos fehér szemhéjpúder okoz. Szerencsésebb ha por állagú festék helyett krémes textúrát pöttyintünk a szemzugokba, hiszen ez intenzívebb színű és jóval tartósabb is. A jégkirálynős hatást érdemes tompítani néhány csepp rózsaszín szájfénnyel, és máris kész a bájos baba arc.

Chanel

Tökéletes választás nappalra és estére is. Miért? A korallszín rúzs egyszerre feltűnő és szofisztikált, így épp csak annyira hívjuk fel magunkra a figyelmet amennyire szeretnénk. Erős smink ide vagy oda, a Chanel modellek mégsem tűnnek közönségesnek, hiszem a smink többi része abszolút visszafogott. Egy kevés alapozó után csak a felső pillasorokra kaptak festéket a lányok, arcukra a rúzshoz hasonló árnyalatú pirosító került és kész. Magunknak is hasonlóképp készíthetjük el ezt a sminket, de egyetlen jótanács mielőtt korallszín rúzst vásárolnánk: a narancsos árnyalatok sárgítják a fogakat, ezért a dohányosok, tea-és kávéfüggők inkább a pirosas árnyalatokat válasszák. Ha pedig agyoncsapnánk a kifinomultságot cseppentsünk egy kevés szájfényt az ajkak közepére és máris rockosabb az összhatás.

Az összes sminket itt találod!



olvass tovább

Kisautó a neszeszerben

5883

Félelmetes lenne összeszámolni, hogy életünk során mennyi pénzt költünk kozmetikumokra. Gyanítom, hogy az első szempillaspirál megvásárlása után senki nem kezdi kockás füzetbe vagy Excel táblázatba vezetni az efféle kiadásokat, most mégis szembesülhetünk az összeggel, amiből, ha szűken is, de egy kisautót biztosan vehetnénk.

Őrület

Elengedhetetlen a Szex és New York-ból származó felütés - Carrie-nek döntenie kell, vagy kiköltözik vagy megveszi a lakását, közben pedig gyors fejszámolásba kezd, majd kiböki az összeget. A slendrián szorzás, osztásnak persze helytelen lesz a vége így Miranda kénytelen kijavítani, ugyanis szeretett hősnőnk nem négyezer, hanem negyvenezer dollárt költött cipőkre. Jó hír, hogy az életünk során elpepecselt kozmetikumok terén szó sem lehet elbaltázott matematikáról, ugyanis Nagy-Britanniában előzetes kutatások után kiszámolták, hogy egy átlagos nő élete során kilencezer fontot költ szépségápolási termékekre. A font mai árfolyamát nézve ez kicsivel több mint két és fél millió forint. Atyaég! Bizony, de vajon brit nőtársaink hogyan lapátolnak össze ennyi kozmetikumot, pontosabban hogyan képesek ennyit perkálni pusztán kencékre?



olvass tovább