szegénység

Viszonyítás végett

3370

Nézd meg ezt a képet. Mit látsz? nyilván valami megálló vagy parti sétány, ahol a srácok várnak valamit. Buszt, hajót, akármit. Kedves kép.

A fenéket!

Amit látsz, valójában egy repülőtér melletti placc Conakry-ban, Guineában. A fiúk pedig azért gyűlnek össze a kövekre kuporodva, mert egyetemi tanulmányaikat folytatják (vagy épp a középiskolait), és itt tanulnak a vizsgáikra, otthon ugyanis nincs elektromosság, így nem látnák jegyzeteiket. A világ egyik legszegényebb országa ez, lakosai négyötöde él elektromos áram nélkül. Átlagos fogyasztásuk évente 89 kilowatt óra, ami egy 60 wattos égő két hónapnyi fogyasztása. Egy átlagos európai vagy amerika ember ennek több mint százhatvanszorosát használja el. A repülőtér az egyetlen olyan hely, ahol állandóan van - mindenki számára hozzáférhető - fény, így diákok százai gyűlnek oda esténként tanulni. Ők még szerencsésnek mondják magukat, hisz akik távolabb élnek, csak gyertyafénynél tanulhatnak, ez pedig nagyon fárasztja a szemet - mondják. Sokan úgy próbálják elvégezni egyetemi tanulmányaikat, hogy tehetősebb családok ablakai alatt húzódnak meg, s az onnan kiszűrődő fény mellett írják meg dolgozataikat, olvassák tankönyveiket.

Ezek után sajnáld magad

3546


Ha van egy hűtőd, ha van egy szekrényed a ruháidnak, ha van egy ágy amiben álomra hajtod a fejed és ha van tető mindezek fölött, akkor gazdagabb vagy mint a világ népességének 75 százaléka. Nézd meg a videót, ami a föld több milliárdos népességének arányait 100 főre vetíti le, hogy jobban értsük. Durva. Ezek után sajnálja magát valaki... 

via malaga. köszi :)

Csak pár forintot...

3674

"Szia, tudnál segíteni egy kis apróval? Vonatjegyre gyűjtök."

"Csak pár forintra lenne szükségem, hogy egyek valamit."

"Figyelj, megmondom őszintén, hogy két deci borra kérek, érted, már porzik a vesém."

Ismerős mondatok? Nehéz nem hallania őket annak, aki sűrűn sétál egy nagyváros utcáin és közterein, de nagyon szigorúnak is kell lennie ahhoz, hogy egyszer se adjon pénzt a kéregetőknek. Az "alamizsna" afféle lelkiismereti szelepként működik a "normális" polgárok számára, míg a hajléktalanok, koldusok számára a túlélést jelenti. Természetesen azon már nem igazán lepődik meg senki, hogy a tegnap még kerekesszékben ülő kéregetőt ma két lábon járva látja viszont: az ehhez hasonló trükkök feltehetően már sok száz éve jól bejáratottak a koldusok körében. Mivel az úgynevezett koldusmaffia is működik már Magyarországon, és sokakat érthető módon zavarnak az aluljárókban fetrengő, részeg hajléktalanok, jó néhány állampolgár egyetért azokkal az önkormányzati törekvésekkel, amelyek szabálysértési szankciókkal szorítanák ki a közterekről a kéregetőket.

A kérdés az, hogy nem dugjuk-e ezzel homokba a fejünket?

Ő vajon tényleg egy öreg néni?



olvass tovább

Egy falat kenyérre se futja

3715

A címben szereplő mondat valóban képes volt elhagyni a minap egy olyan ember száját, kinek havi nettó jövedelme bőven meghaladja a háromszázezer forintot. Sokat beszélgettünk már a csajokkal arról, hogy vajon miféle nemzeti hobbink nekünk A. folyamatosan egymás pénztárcájában kutatni, B. folyamatosan tragikusnak vélt anyagi helyzetünkről siránkozni. Mert vagy az egyiket vagy a másikat, de valamelyiket biztos, hogy mindnyájan űzzük. Ki amatőr szinten, ki profiként.

Rinyálunk mi is, ha épp nem futja karibi nyaralásra vagy tonna új ruhára, de alapvetően köszönjük jól vagyunk, és eszünk ágában sincs az anyagi felemelkedést a napi jóérzés elé helyezni. Nem akarjuk elpuffogtatni azokat a közhelyeket, hogy a pénz nem boldogít, de adja magát a kérdés, hogy a siránkozás vajon boldogít-e, s hogy vajon miért mindig felfele nézünk, miért az fáj, amink nincs, miért nem azt nézzük, mennyivel jobban élünk, mint az emberek igen nagy százaléka. (Ugye emlékeztek erre?)

Jobb lesz-e vajon az illetőnek, aki minden buliba invitálás után hosszasan kifejti, hogy épp éhen halni sincs pénze, nemhogy szórakozni? (Tegyük hozzá, hogy emberünk az éhhalál szélén vagyonokat költ hobbijaira.) Vajon mi célja van ezzel? Hogy adjunk neki pénzt? Hogy szégyelljük magunkat amiért máshogy csoportosítjuk költőpénzünket mint ő? Hogy csak úgy szimplán érezzük magunkat szarul? Hogy ne menjünk el mi se? Hogy kezdjük el faggatni, és hallgassuk végig ezredszer siralmas anyagi helyzetét? Fogalmam sincs. És vajon ők nem érzik, hogy ez kínos? Vagy vegyük azt az embert, aki köztudottan jól keres, mégis folyamatosan mindenkit anyagi nehézségeivel traktál. Ja, hogy drága két autót fenntartani? Tény. De nem kötelező. Miért fókuszálunk mindig arra, amire nincsen pénzünk, és miért adunk ennek hangot? Tulajdonképpen kit érdekel ez rajtunk kívül?

És ott van a másik pont, az egymás zsebében való kutatás. Honnan volt pénze elutazni? Miből vette a cipőjét? Vagy kicsit máshogy. Hova tűnik hó végére az összes pénze, ha kb. ennyit keres, a párja kb. ennyit, az összesen ennyi és ennyi. Mire költik? Nem teljesen mindegy ez tulajdonképpen nekünk? Nem beteges, hogy erre pazaroljuk energiáinkat, hogy egymással erről beszélgetünk? Hogy kinek mennyi pénze van és azt mire költi? Nem bizarr, hogy itt, a cotcoton is oly sokszor ez az első reakció? Nekem erre nincs pénzem/neki erre honnan volt?

Szerintetek miért csináljuk ezt?

A szegények albuma

4716

Évről évre nyomon követhetjük, hogy kik a leggazdagabbak Magyarországon. Arról azonban alig van információnk, hogy kik vannak a legnehezebb helyzetben körülöttünk. De lehet-e egyáltalán rangsorolni a szegénységet? Az anyagi nélkülözés mellett milyen hiányok lehetnek legalább olyan súlyosak, mint a pénztelenség? Mennyire vannak távol tőlünk a legszegényebbek? Érdemes-e tenni értük valamit, vagy legalább bepillantani az életükbe? Hasonló kérdésekre kaphatunk választ a Kurt Lewin Alapítvány szeptember 19-én megjelenő „100 legszegényebb” című kiadványában, mely díjnyertes fotósok és újságírók munkáin keresztül nyújt betekintést a jelenlegi hazai szegénység sokarcú valóságába.  

„A pénztelenség relatív fogalom, és a látszat néha csalóka. Sokszor nem az a legszegényebb, akinek düledező viskója már messziről sugározza a hiányt… Paradox módon mára a legszegényebbek laknak a legdrágábban fenntartható lakásokban.” – olvasható a kiadványban, melynek készítői 100 színes fotóval, objektív információkkal és személyes történetek közvetítésével, újszerű megközelítésben ábrázolják a legszegényebbek életét. Amikor szegényekről esik szó, legtöbbször sokk, sajnálkozás, tehetetlenség és elzárkózás következik. Pedig mint más területeken, itt is lehet humorral, jó példákkal találkozni.

„Fontos, hogy a szegényekre ne problémagócként, hanem hozzánk hasonló emberekként tekintsünk, és tájékozódjunk helyzetük, igényeik, lehetőségeik felől. Ha tudomást veszünk a körülöttünk élő éhezőkről, idősekről, fogyatékosokról, rabokról, hajléktalanokról – már tettünk valamit.” – állítja Hajós András, a kiadvány ötletgazdája.

A kiadvány bemutatójára és a hozzá kapcsolódó kiállítás megnyitójára szeptember 19-én kerül sor a Gödör Klubban. 19-től a „100 legszegényebb” könyvesboltokban, lapkereskedésekben egyaránt megvásárolható, valamint a www.100legszegenyebb.hu weblapon is megrendelhető.