Hirdetés
szecsődi karcsi

Bréking! Szecsődi Karcsi nem meleg!

8131

Nem szeretnénk a hazai celebbulvár posványának szekerét tolni (legfeljebb ilyen képzavarokkal, mint ez), de ezt egyszerűen nem bírjuk ki. Megszületett az idei év (de gyanítjuk, inkább az utóbbi évek) legjobb sajtóközleménye, amely nem csak stílusában és tartalmában árul el mindent, amit tudni kell a magyarországi hírességekről, a velük foglalkozó sajtóról és a róluk szóló közbeszédről, de igazi úgynevezett társadalmi látleletet is ad arról, hogy hol tartunk és mi érdekli a zembereket. Ne legyenek illúzióink: ez érdekli őket. A szöveget változtatás nélkül, a maga dicsőségében közöljük, dagonyázzatok benne élvezettel. A könnyebb érthetőség kedvéért (magazinunk mindig elsősorban az olvasók érdekeit tartja szem előtt) a súlyosabb részeket vastagon szedjük. (Perverzeknek linket is mutatunk.)

Szecsődi Karcsi elárulta a Tabu Tv riporterének, hogy nem meleg, de szereti magát sminkelni és az ékszerekért is odavan. „Teljesen egy női lelkületű kis emberke vagyok, szeretem magam sminkelni, én így érzem jól magam.” – osztotta meg a tabutv.hu-ra klikkelőkkel a zenész. Karcsi úgy gondolja nem tud tenni semmit az ellen, hogy változtasson azoknak az embereknek a véleményén, akik melegnek titulálják. „Nem vagyok meleg, de én mondhatok bármit, mert fél Magyarország annak tart és kedves egészségükre.” – mondta a tabutv.hu riporterének az énekes.

Továbbá elárulta azt is, hogy régebben zavarta, hogy kinézete miatt sokan cikizték, de ma már túllépett ezen. Ez a fajta megjelenés Karcsit egészen a kis korától kezdve kíséri, ugyanis az egész családja ezt a vonalat képviseli. „Én egy olyan családból származom, ahol artisták között nőttem föl, dívák közt. Anyukám énekesnő, nagymamám artista és rám így ragadt ez a dolog. Én a nőket szeretem, ez egyértelmű.”

Karcsi és Nkuya Sonia két évig elválaszthatatlan barátok voltak, de nem volt köztük semmi. A fiatalok annyira jóba vannak a mai napig, mint a testvérek, sőt Sonia még azt is megengedte Karcsinak, hogy megfogja új melleit. „Megnéztem neki, kíváncsi voltam, hogy ez milyen meg ilyet még nem annyira láttam meg vele vagyok olyan viszonyban, hogy megnézhettem, nagyon szép lett és tetszik.” – árulta el ezeket az információkat Szecsődi Karcsi. Majd ezután bevallotta, hogy ő az orrán változtatna plasztikai műtéttel.

Mit is mondhatnánk?

Egyre többen kötnek szexuális szerződést!

8688

A házassági szerződés egyre inkább elfogadott eljárássá válik, hiszen sokan döntenek úgy, hogy a boldogító igen kimondása előtt rendelkeznek javaikról és közös életük egyéb aspektusairól, hogy ha mégsem jön össze a holtomiglan-holtodiglan, minél simábban és békésebben tudják lezárni az ügyet. Mostanában azonban egyre többen kötnek szexuális szerződést a házassági szerződés helyett vagy mellett, sőt olyanok is vannak, akik együttélés esetén is ehhez a megoldáshoz folyamodnak.



olvass tovább

Felhasználónév:
Jelszó:
Hirdetés