szülő

Szülőnek lenni sem tejfel

2246

Olvasom a cikket a zaklatásról, aztán a cikket követő hozzászólásokat, és száguldoznak bennem a gondolatok. Nemcsak a szorosan vett témáról, hanem a témának a családba illeszkedéséről. Nekem két, ma már felnőtt lányom van, és nincs két éve, hogy megtudtam, hogy az egyiket tízenévesen megerőszakolták. Nem tőle tudtam meg akkor sem, hanem ex-barátjától. Összeomlottam, és nem csupán a szörnyű hír rázott meg, hanem az is, hogy nekem nem mondta el sem akkor, sem azóta. Szeretek magamnak azzal hízelegni, hogy jó anya voltam, vagyok, nem merev, nem hideg-korlátozó, hanem meleg-korlátozó, megértő, empatikus, kedves, baráti, aggódó, de nem túlaggódó. Cserébe bizalmat reméltem a lányaimtól és őszinteséget. Mellbe vágott, hogy ezt nem osztotta meg velem sem akkor, sem ma. Miért nem? Mert az ember óhatatlanul rosszul reagál néha. Mert előfordult, hogy ha baleset érte őket, mondjuk felületességből, meggondolatlanságból, ügyetlenségből, szelességből, leszúrtam őket, hogy miért voltak ilyen hebrencsek. Mellette persze megtettem, amit lehetett, segítettem, gondoskodtam, de a megjegyzés tüske maradt bennük. Amikor ivarérett, magas IQ-s gyermekem szénné égette-forrázta magát, mert lefeszegetett egy kuktafedelet a nyomás alatt levő fazékról, nehéz lett volna megállni a megjegyzést: "hogy tehettél ilyet, hiszen tudod, hogy" stb. Nem is álltam meg. Így aztán, ha 14 éves lányom nem akarta azt hallgatni, hogy miért szállt be vajon egy aluljáróban zenélő mexikói ürge kocsijába, aminek a megerőszakolás lett a vége, egyet tehetett, nem mondta el.

És itt kezdődik a morfondírozás: hogyan is kell jó szülőnek lenni. Ez a világ legnehezebb foglalkozása. Nem tanítják iskolában, de naponta vizsgázunk belőle halálunkig. A tudnivalókat vagy úgy szedjük össze szüleinktől, hogy megpróbáljuk követni őket, vagy úgy, hogy megesküszünk, mindennek a fordítottját tesszük majd. Nekem szerencsém volt, csodálatosan neveltek, anyám a legliberálisabb, legszelídebb, legbölcsebb, leglágyabb nő volt, akit ismertem, végtelenül puhán korlátozó. Tőle volt mit ellesnem. Sosem lettem olyan csodás asszony, mint ő, de a minta előttem volt. És mégis: amikor 8 évesen a parkban először találkoztam a fa mögül előugró, farkát rázó pasival, amikor az újságot az öle elől leengedve mutogatta magát a másik egy padon, nem mondtam el otthon. Zavarban voltam, ám máig őrzöm az élményt - üzenem e helyről is annak, aki szerint a nők túlreagálják a dolgokat. Aztán amikor a délutáni tanításból hazaérve (akkor még egy hétig délelőtt, másik héten délután jártunk suliba) az udvarban lakó fiú rendszeresen a lépcsőházban várt, a nadrágját lehúzta, nekem meg a szoknyám alá nyúlkált, vagy utánam jött a fáskamrába, hetekig tartó félelem után végül mégis szóltam a nagyanyámnak, aki akkor gondomat viselte éppen. Kérdés, hol szakad el a gyerek tűrőképességének gátja, hol győzi le szemérmességét a félelem. Kérdés az is, mennyiben múlik ez rajta, mennyiben a szülőn. Kérdés, mit lehet tenni, hogy bízzon bennünk a gyerekünk. 



olvass tovább

Gyerekre fújják a spanglifüstöt

4536

Szögezzük le: Kate Moss megosztó személyiség. Többségünk vagy hidegrázást kap tőle vagy az egekbe dícséri a cérnavékony modellt. Vajon a rajongók tábora mit szól ahhoz, hogy imádott sztárjuk enyhén szólva liberálisan áll a gyerekneveléshez, meg úgy összességében mindenhez? Kate nevéhez már annyi botrány fűződik, hogy egy-egy kokainmámoros kép láttán meg sem botránkozunk, hiszen ez ő: a csaj, aki évek óta a világ egyik legsikeresebb modellje, aki lassan havi szinten szerepel valamelyik Vogue címlapon, akinek botrányoktól hangos a magánélete, sőt mindezek mellett még édesanya is. Ez a szerep azért megkövetel némi felelősséget és példamutatást, még akkor is, ha anyu messzi földön felkapott híresség.

Olyan paparazzi fotók kerültek napvilágra, amik láttán joggal merül fel a kérdés: A gyámügy nem ilyen bicskanyitogató szituációkban szokott beavatkozni? Vagy ne legyünk ennyire vehemensek és írjuk a nyár, a jacht és a junkie barátok számlájára, hogy Kate Moss a lánya mellett szív füvet? Az említett barát nem más, mint Lily Allen, akinek életpályájáról nem is olyan rég beszéltünk, viszont amit Lily fiatalos vehemenciájára foghatunk, azt Kate oldalán mégis mire kenjük?

Köcsög vagy, mint apád!

4896

A fenti mondat még a kilencvenes évek elején hangzott el egy általános iskolában, földrajz órán, a tanár szájából. (Feleltetett, és a felelő rossz választ adott.) Majd a köcsögözést tettek is követték, a fejtetőre adott úgynevezett barack formájában. Persze az osztálytársakkal jót derültünk az eseményeken, kivéve természetesen azt a diákot, akinek a sértést és a kobakkoppintást szánták. Ő a szünetben elpityeredett, majd másnap beteget jelentett, és egy hétig nem láttuk. Akkoriban nem nagyon tudtunk mit kezdeni az oktatók színes beszólásaival. Hiszen ők voltak a tanárok, akiknek nevükből adódóan mindent szabadott. Nem álltunk fel a padból, hogy sípcsonton rúgjuk őket, nem hívattuk be a szülőket elégtételt tenni, nem demonstráltunk, pedig hajdanában, danában több okunk lehetett volna rá, mint a jelen gyermekeinek. Vajon miért voltunk ilyen belenyugvóak? Természetesnek találtuk az alárendelt helyzetünket? Ilyen nevelést kaptunk? Kicsit csodálkozom is, hogy a történtek ellenére nem vált belőlünk pszichopata sorozatgyilkos…

Olvastam egy összegzést a XIX. században alkalmazott iskolai büntetési módszerekről. Tizennégy fokozata közül pár megmosolyogtatott. A „rosszalló, komoly pillantás; sóhajtás, fejcsóválás” napjainkban már a vicc kategóriába sorolható, és inkább nevetteti, mintsem ijesztgeti a tanulókat. Ugyanez a helyzet a „a pad elé való kiállítással” is. A „fenyegetés” vagy a „kirándulásból kizárás” komolyabb módszer ugyan, viszont a „jobbaktól történő elkülönítés” szintén nem működne, mert a mai osztályokban ebből a típusból 2-3 van, és inkább ők szorulnának elkülönítésre… A „testi fenyítés”, mint büntetési forma a 13. helyre került. Azonban – ahogy ezt az 1800-as években íródott szakkönyvek megjegyzik – kizárólag a vessző vagy vékony pálcika használható erre a célra, és nem engedélyezett a bot, kötél vagy szíj használata. (Na még szerencse!) Továbbá tiltott volt a gyermek felpofozása, hajánál vagy fülénél fogva való rángatása, a hátba- és fejbeverése. Maradt tehát a gyengéd barack, a tenyérbe csapás, és minden, amire egy vessző használható…(A vesszőt már az ókori Rómában is alkalmazták, mint fegyelmezési eszközt. Szükségesnek tartották a „kemény római jellem” kialakításához.)



olvass tovább

Nem a te hibád

5052

Sokkal hamarabb kapjuk fel a fejünket egy, a gyerekek fizikai vagy szexuális zaklatásáról, bántalmazásáról szóló hír hallatán, mint olyankor, mikor valakivel látvnyosan nem foglalkoznak. Pedig a felmérések szerint az elhanyagolás sokkal gyakoribb, mint bármilyen más, a gyerekek testi, lelki vagy mentális egészségét veszélyeztető élethelyzet, így érdemes pár szót ejtenünk erről is. Már csak azért is, mert nemrégiben jelent meg egy megdöbbentő felmérési eredmény, ami a gyerekek droghasználati szokásaira tér ki. Ennek értelmében megtudtuk, hogy a 15-16 évesek közül minden második próbálta már a drogot, de a 11-12 évesek is igyekeznek felzárkózni. A szakemberek az aggasztó jelenség hátterét a szülő figyelmének hiányával magyarázzák, aminek szomorú alátámasztója, hogy a megkérdezett gyerekek többsége nem nagyon tudott közös családi programokat felsorolni az elmúlt egy évből.

Persze nem csak ebben az értelemben lehet elhanyagolni egy gyereket, a témában a következőket különböztetik meg: fizikai, érzelmi, oktatási és egészségügyi elhanyagolás. Döbbenetes méreteket ölt világszerte ezek előfordulása, ám többnyire akkor gondolkozunk csak rajta, mikor a híradóban azon csámcsognak, hogy egy család halálra éheztette gyermekét. Ennyire szélsőséges esetről szerencsére ritkán beszélhetünk, ám annál többször figyelhetnénk fel az elhanyagoltság szemmel látható tüneteire, amik miatt azonban sokszor a magára hagyott gyermeknek kell viselni a következményeket.

A tünetek számtalan formában nyilvánulhatnak meg a szemmel láthatóktól kezdve a viselkedésben fellelhetőkig, de íme néhány: gyakori hiányzás az iskolából, ápolatlan külső: elhanyagolt haj, testszag, koszos és/vagy nem megfelelő méretű ruházat, az időjárási körülményeknek nem megfelelő öltözékek, rossz állapotban lévő fogak, alultápláltság, lopás, balhézás, alkohol- vagy drogfogyasztás... Ezek így összességében felvázolnak egy képet a koszos, rendetlen, büdös, ápolatlan, lopós osztálytársól, akit mindenki utált és mindenki csúfolt, s még a pedagógus is lehet, hogy partner volt ebben - miközben a gyereknek segítségre lett volna szüksége, szélsőséges viselkedései pedig mintegy figyelemfelhívások voltak a maguk esetlenségükben.



olvass tovább