szülés

Mi ez? KISS szindróma

3120

Nem, nem a csókolózásfüggőségről van szó, hanem egy olyan tünetegyüttesről, amit minden szülni készülő vagy csecsemőt nevelgető maminak és papinak ismernie kéne. Vagy legalább a nőgyógyászoknak, szülészorvosoknak, gyermekorvosoknak és védőnőknek, de sajnos itthon ez homályos terület a szakmabeliek előtt - természetesen a kivételek tiszteletével.

A szülés nem egy leányálom sem a nőnek, sem a gyereknek, átpaszírozódni a szülőcsatornán, esetleg császármetszés esetén fejünkél fogva és erősen húzva távozni addigi lakhelyünkről enyhén szólva traumatikus. Gondoljunk bele abba is, hogy egy picike, még törékeny és össze-vissza csukló test alattomos sérüléseket szenvedhet, ha például túl erősen húzzák-vonják őket segítség gyanánt. Kiváltó ok lehet még az ikerterhesség, a méhen belüli elhelyezkedés, a hosszú és nehéz szülés, minek során vákuumot is használnak, és számtalan más eset.

A KISS tünetegyüttes bonyolult nevét most hagyjuk, de röviden akkor beszélhetünk róla, azaz inkább akkor érdemes gyanakodni erre, ha gyermekünknél az alábbi tünetek valamelyikét - akár többet is - tapasztaljuk. A gyerek folyamatosan ferdén tartja a fejét, fejének mozgása korlátozott, ujjunkat csak az egyik irányba követi, a másik oldalra önszántából nemigen fordítja. Jellemzően felsír, ha nyakának valamelyik oldalát megérintjük. Az egyik oldala gyengébb, karját nem mozgatja olyan intenzíven mint a másikat vagy egyáltalán nem, lábát sokszor kifeszíti, csípője kötött. Igen jellemző tünet az asszimetrikus arc, ha egyik szem picikét feljebb van mint a másik, és nagyon gyakori az is, hogy csak az egyik oldalon hajlandó szopni, másik oldalára fordítva sír. Gyakori az is, hogy hanyatt fektetve a gyerek hátrafeszíti magát hídba, és sír. A sírás egyébként is a legjobb vészjelző, kiváltképp az anya felé, aki igen hamar kiigazodik a sírástípusok között, s ez a sikító, fájdalmas sírás szinte minden KISS esetben megjelenik. Gyanakodhatunk akkor is, ha a gyerek sokat bukik, azaz sokszor és nagy mennyiségű tejet öklendezik vissza, ez azt jelzi, hogy a nyelőcső, a gyomorszáj is máshogy áll, mint kéne neki.



olvass tovább

Gyerekkel is nyeregben

3374

Nahát, most már tényleg itt a tavasz. Sokunk veszi elő ilyenkor először a téli hónapok után a bringáját - lássuk be, igen kevesen vagyunk, akik télen is, minden körülmények között azzal közlekedünk. Én is aktív bringás voltam három évvel ezelőttig. Három járgányom is van, mind más típusú kimozdulásra való, a párommal nem is tudtunk hétvégét elképzelni erdei túrázás, országúton tekergés, hegyről lefele zúzás nélkül. Még sörözni és buliba is azzal jártunk. Aztán terhes lettem és egy időre (no nem sokra, mert még a hatodik hónapban is óvatosan gurulgattunk a városban hétvégén) a bringáim egyedül pihengettek a garázsban. Amint a gyerek biztonságosan ülni tudott, újra nyeregbe pattantunk.

Aztán újabb gyerek, újabb szünet. Most pedig elszántam magam, hogy bármi lesz is, én mindkettejüket vinni akarom kerékpáron, amit így pár évnyi tunyulás, néhány kiló saját felesleg meg a két gyerek plusz súlya mellett nem is lenne olyan könnyű megoldani hirtelen. Törtem a fejem, hogyan is lehetne felkészülni a "visszatérésre az életbe", ráadásul két gyerekkel megspékelve.

Mindenféle sport eszembe jutott, aztán mindet ki is lőttem, mert szoptatós cicikkel nemigen esik jól semmilyen ugrándozás, futás, fekvenyomás. Mígnem eszembe jutott az egyik legkézenfekvőbb és a ciciket leginkább kímélő megoldás, a spinning. Mint fanatikus bringás nem titkolt előítélettel látogattam el a közeli fitnesz klubba, ahol kipróbáltam egy edzést. Addig felfoghatatlannak találtam, miért megy valaki egy szobába zenére tekerni, amikor ott a szabad levegő és a természet hangjai. Ez, a számomra ezidáig teljességgel értelmetlennek és sznobnak tartott úri bringázás aztán várakozásaimat abszolút felülmúlta.

Mint ősbringás, teljes magabiztossággal pattantam nyeregbe, és szinte megmosolyogtam, amikor edzőnk figyelmeztetett, hogy nem muszáj ám végigcsinálni, akkor sem lesz semmi baj, ha ülve nyomom végig az egészet. Viccelsz? Hisz én vagyok Eddy Merckx! Igaz, hogy szültem kicsit, meg hangyányival nehézkesebb vagyok, mint voltam, de azért még így is úgy indultam neki: gyere gombóc, hamm bekaplak! Kiképzőnk tempóját követve már 15 perc után le akartam esni a bringámról. Legnagyobb meglepetésemre nem csak abból áll az egész, hogy felpattanunk, tekerünk egy órát zenére, mikozben dagadó izmainkat - vagy hurkáinkat - szemléljük a tükörben. Nem. Tíz perc bemelegítő tekerés után lenyomtunk tíz perc hegymenetet nyeregből kiállva, közben háromszor nehezebb fokozatra váltva, majd pihenő következett, ami annyit tesz, hogy visszaülhetsz és ülve tartod ugyanazt a ritmust. A következő tíz perces szakaszban egy-egy perces váltásokban tekersz kiállva, majd ülve, aztán sík szakaszon sprintekkel, majd újra hegyi szakasz jön rettenetes ellenállással, végül levezetés. A végén majdnem úgy estem le a bringámról, mint Bridget Jones, a térdem helyén valami zselés képződménnyel, ami képtelen megtartani lábamat az összecsuklástól. Mókás volt.

A spinning egyébként a professzionális kerékpársportra visszavezethető edzésmódszer, ami többféle programot kínál. Van regeneráló óra, állóképesség fokozó, zsírégető, izmerő-növelő, versenyóra, amit csak akarunk. Az edzők ezeket a típusokat persze keverhetik - és keverik is, ki-ki pedig követi őket saját állapotához mérten. Én nem hajtottam magam a végtelenségig, egy sportoktatásban jártas ismerős ugyanis még időben felvilágosított, hogy az izomláz következtében megjelenő tejsav bekerül az anyatejbe, és nem szeretném ezzel etetni a gyerekem.

Mindazonáltal nagyon jól esett a mozgás, és nyugodt szívvel mondhatom, esős őszi-téli napokon tökéletes megoldás kétkerekű járgányhoz szokott szervezetünk karbantartására, és remek felkészülés a tavaszi-nyári bringás szezonra. Ifjú mamáknak is. És a zene? Hát nincs is jobb érzés, mint amikor zene adja az alapritmust, ami izmaidat és elmédet is újra ráhangolja a mozgásra.

Az élet egy csoda

4036

Gondolkoztam rajta, hogy leírjam-e nektek a véleményemet hosszabban, mivel sokakat megosztott ez a téma. Talán mégiscsak megéri beszélni erről, és olyan tollából leírva látni ezt az egészet, aki már átélte a csodát. A születés és az anyaság csodáját. Azt az élményt, amely megfoghatatlan és elmondhatatlan. És azt, amit, aki nem élt át, meg sem érti sohasem.

Kezdeném azzal, hogy én sem egy anyatigrisnek (utálom is ezt a szót) születtem. 22 éves koromig egyáltalán nem akartam gyereket. Ezt komolyan mondom, hogy ha gyereksírást hallottam, én menekültem. Utáltam, ha étteremben bőgött egy kölyök, szinte felháborodtam, hogy hogyan merészelik már idehozni azt a bőgőmasinát, amikor más normális emberek kikapcsolódni, étkezni jönnek ide. Strandon kifejezetten azt a helyet kerestem, ahol még csak a környéken sincsen gyerek, mert nehogy már az én fülembe óbégassanak a törpék…Utáltam moziba menni gyerekfilmekre (pedig érdekeltek), mert nem bírtam azt az idegesítő röhögést, ami egy-egy vicces jelenet után ment…..Játszótér? Még cigizéskor is elkerültem, pedig ott folytak a velős vitázások az osztálytársakkal. Emlékszem, egyszer az unokatesóméknál aludtam, aki éppen akkor szült. Egy szobában kellett lennünk éjszaka is a bébivel….hát én teljesen kivoltam reggelre. Elképesztő volt. A gyerek egész éjjel üvöltött. Reggel kifakadtam, hogy valószínűsíthetően nekem sosem lesz gyerekem. Aztán, egy idő után úgy döntöttem, hogy jó, oké, lesz gyerekem, de tutira nem most. Majd. Aztán eldöntöttem, hogy csak fiút akarok, az mégsem olyan bőgős. De ez az egész váratott magára még egy keveset.

Aztán 4 évvel ezelőtt megismertem a mostani páromat. Közbejött egy két ügyes bajos dolog az egészségemmel (egy korábbi cikkben már leírtam), majdnem nem is lehetett gyerekem. Amikor kiderült, hogy lehet, hogy nem lehet gyerekem….azt hiszem, akkor változott meg minden. Elkezdtem gondolkozni azon, hogy vajon mi az élet értelme. Mi viszi előre az embert? Mi az, ami maradandó? Ha választanom lehetne, mit adnék tovább az életem végén? És rájöttem, hogy úgy érezném, ha nem lenne gyerekem, hiába éltem. Persze, ha az ember akarja, akkor nem jön össze rögtön a dolog, nem sokat, de azért fél évet várnunk kellett a teherbe esésre. Ehhez is a nőgyógyászom közreműködése volt szükséges, kifejtettem neki, hogy szerintem valami gáz van velünk, mivel mi már öt hónapja minden nap csináljuk, mint a nyulak, mégsem jön össze ez a gyerek…hát jó nagyot röhögött, az biztos. Biztosított minket arról, hogy így aztán nem is fog összejönni….(ha valaki kér tanácsot, írjon…) De végülis, az ő tanácsait követve rögtön az első hónapban össze is jött. Megcsináltam a tesztet, pozitív lett. Aztán ott álltam terhesen. Szó szerint. Teljesen kész voltam. Elmentem nőgyógyászhoz, megállapította a terhességet és én azt kérdeztem: „És akkor én most mit csináljak?” Persze mondta, hogy semmit, ahogy bement, ki is fog jönni. Hát én még nem voltam terhes, úgyhogy felkészültem a legrosszabbra is. Az összes ezzel kapcsolatos kételyem előtört, mint pl.: hányinger lesz? Bálna leszek? Visszeresek lesznek a lábaim? Vizesedni fogok? Biztos, hogy akarok én gyereket? És ha belehalok a szülésbe? És ha belehal a gyerek? És ha nem fogom szeretni? És a babyblues? És egyáltalán, mi lesz most velem??!?!?!!

Aztán minden ment a maga medrében. Az anyatermészet szépen megalkotta ezt a dolgot. Veszélyeztetett terhes voltam, de végig a szülésig dolgoztam. Most már bánom, hogy nem figyeltem jobban magamra és a kicsire, mivel koraszülésem lett, a kicsi a 29. hétre született meg. Sajnos császármetszéssel szültem. Sokan ezt nem tartják szülésnek. Én is szívesebben szültem volna természetes módon. Közel állnak hozzám a természetes dolgok. Szeretem nézni a kék eget, megcsodálni a rózsákat és a meggyfán átvilágító és a meggyszemeken megcsillanó napfényt. De sajnos nem lehetett megszülnöm a kicsit, mivel nagyon kissúlyú volt, és az ő egészsége is kockán forgott. Az nem érdekelt volna, hogy velem mi lesz. A műtőben feküdtem és az idegességtől szinte remegtem. Nem éreztem semmit sem, csak hogy össze-vissza húzogatnak az asztalon, nem is értettem miért. Utólag tudtam meg, hogy császárnál a szöveteket kézzel tépik szét, mivel így jobban tudnak regenerálódni. Azért ez durva, nem? Tulajdonképpen felkoncolnak. 



olvass tovább

Ronda kövér terhes nők

4433

Jó pár kismama és fiatal anyuka éldegél a környezetemben, és egész bizonyosan állíthatom, hogy a szülés előtti és utáni testükkel nemhogy nincsenek megelégedve, de olykor beficcennek a sírógörcsök is. Olyan könnyű ilyenkor nyugtatgatni őket, hogy ugyanmár, hisz épp egy emberi lényt csináltál meg magadban, most meg tejet termelsz neki és szoptatod. De ezek csak szavak, hiába tudjuk mindketten, hogy igazak. A szavak ereje sajnos sehol sincs a társdalom esztétikai elvárásaitól, s ebből kifolyólag saját elvárásainktól, a szavak csak szavak, a tények pedig tények.

Tény például, hogy a karcsúság mindenek felett való. Tény, hogy megannyi híres kismamát és anyukát látunk a televízóban vagy a magazinokban, akik várandósan is csinosak, s a szülés után egy-két hónappal már fehérneműbemutatón vesznek részt mint tette azt Heidi Klum, Vogue címlapon pózolnak mint Natalia Vodianova vagy simán a vörös szőnyegen billegnek, mint egész Hollywood. És tény az is, hogy ezeknek a szupercsinos terhességeknek és villámgyors regenerálódásoknak hátterében sok esetben egy új jelenség áll, a pregorexia.



olvass tovább

Használjuk kreatívan a méhlepényt!

4620

Tudjuk, hogy az állatok nagy része szülés után alaposan belakmározik a méhlepényből, s hallottuk bizonyára már azt is, hogy olykor-olykor emberek is erre adják a fejüket. Ha máshonnan nem, hát pár évvel ezelőtt szembesülhettünk a ténnyel, mikor Tom Cruise a világ nyilvánossága előtt esküdözött, ő bizony nem csak a placentát, de a köldökzsinórt is felfalja majdan. Később ugyan visszakozott, de a témát a címlapokra küldte, jó magas labdát adva ezzel minden borzadni és gusztustalanozni vágyónak.

Frissen sütve vagy kapszulában

Persze a pfújoláson kívül lehet pro és kontra vitatkozni a témáról. Elmondhatjuk például, hogy a méhlepény elfogyasztása különféle pozitív hatásokkal bír a női szervezetre - így családilag fogyasztani fölösleges. Ezek között említik magas tápanyagtartalmát, s azon anyagok sokaságát, amik segítenek a méh tisztulásában és összehúzódásában, a tejtermelés beindulásában, s emlegetik sokszor a benne található oxitocint is, ami a szülés utáni lelkiállapoton, az esetlegesen kialakuló depressziós hullámokon oldhat. Az ellenzők ilyenkor elmondják, valóban sok minden igaz a fenti állítások közül, de az állatokkal ellentétben az emberek többnyire megfelelő mennyiségű és minőségű táplálékot képesek magukhoz venni a szülés környékén, így értelmét veszíti a placentára mint tápanyagforrásra tekinteni.

http://l.yimg.com/a/i/us/shine/parenting/placenta1.jpg



olvass tovább