színház

Quimby a teátrumban

642

A hazai zenei porond egyik legfontosabb zenekara, a Quimby együttes, átgondolva a színház és zene karöltésének lehetőségeit, koncertműsorukból kifejezetten a színházi közeghez illeszkedő, koreografált zenei performanszt dolgozott ki, amelyet már több alkalommal mutattak be nagy sikerrel és teltház előtt, s mellyel február végén indulnak országos körútra. Ezen a tavaszon a Quimby zenekar Teátrum produkciójával áll a közönség elé. Elemeit rutinos koncertlátogató már ismerheti, azonban a Teátrum nem azonos semmi korábbi Quimby megmozdulással, sőt két egyforma Teátrum sem jöhet létre. A próbák szabad légkörének szerkesztett változata ez – némi meglepetéssel. Egy igazi Quimby koncert megtűzdelve Varázszenével (és szabad improvizációkkal), valamint mikrojelenetekkel. Mindez kellemes, leülős, figyelős környezetben. Mennyei csilingelésektől a hétköznapok dalain át a pokoli zörejekig… 

A zene nem csupán betétdalokból áll. Folyamatos aláfestő („filmzenei”) funkciója mellett zörejek, effektek, hangminták, hangjáték bejátszások segítik a színpadi cselekményt. A betétdalok a már ismert Quimby dalok vonatkozó válogatása, illetve a készülődő album témába vágó dalai. A régi és új számok is sajátos színházi köntöst kapnak - hol teljes dal hangzik el, hol csak utalásszerűen egy-egy eredeti vagy újrahangszerelt szám részlet. A prózai szereplők maguk a zenészek lesznek, az ősi comedia del l’arte és vásári komédiák szellemében, állandó karaktereket megjelenítve. A koncertturné február 28-án Keszthelyen indul, majd Szombathely (február 29.), Tata (március 8.), Debrecen (március 15.), Budapest (március 18., 19.), Győr (március 20.), Nyíregyháza (április 4.), Miskolc (április 5.), Szeged (április 10.), Kecskemét (április 16.) állomásokon folytatódik, s kitekint a határon túlra is, így április 28. Székelyudvarhely, április 29-én Csíkszereda, április 30-án Sepsiszentgyörgyön láthatja a Quimby Teátrumot a közönség.

Műugrás a színpadra

3293

Ismét álomklubban jártunk, bár bevallom, kissé tartottam az estétől, a név, Létay Dóra, nekem nem mondott semmit. Mint utóbb kiderült, a színésznő a Jóban rosszban sorozat egyik főszerepének segítségével érte el az országos ismertséget, nekem pedig ez a sorozat tényleg egy rejtély, még csak véletlenül sem láttam belőle egy percet sem.

Emiatt nem szégyelltem magam, amiatt azonban már sokkal inkább - az egész ország nevében - hogy bár lelkes és szenvedélyes színházlátogató vagyok, a budapesti bemutatók közül elég sokon ott vagyok, a vidéki színjátszás iránt a budapestiek nem érdeklődnek. Így Dóra vidéki karrierjét sem követtem nyomon. Erről számolt be egyébként ő maga is, aki a főiskola után Miskolcra szerződött, de több más vidéki nagyváros deszkáit koptatta hosszú éveken keresztül, mielőtt visszatért volna Pestre. Mikor ő vidéken játszott, én még túl fiatal voltam a színházasdihoz, ám az akkoriban még jobban működő vidékre látogatás egy-egy premier vagy akár előadás kedvéért valóban megszűnt. Szomorú ez azért is, mert nagyszüleim is színészek voltak, s ők is fél életüket vidéki színházakban töltötték, anyám hol Egerbe, hol Győrbe járt iskolába.

Mindezek előtt azonban megtudhattuk, hogy Létay Dóra, bár kislánykora óta színésznő szeretett volna lenni, kezdetben a műugrás felé kacsintgatott, amiben sikeres is volt, hisz szertornász előképzettsége segítette, hogyan használhatja testét, hogyan ugorjon, szaltózzon. Az uszodázással járó macera azonban egy idő után sokakat elrettent a vízi sportoktól, főleg, ha valaki a színjátszás szerelmese, akit felvesznek a színművészetire, aki aztán belecsöppen egy egészen más viágba.

Amint hallgattam Dóra történeteit, két dologra lettem figyelmes. Az egyik hogy élvezem a szavait, élvezem, ahogy szép, kerek mondatokban beszél. Ekkor tudatosult bennem, mennyire pongyolán bánunk nyelvünkkel, milyen szerkesztetlenül, összefüggéstelenül, csapongva beszélünk hétköznapjainkban. Egy színész nem ilyen, főleg nem egy olyan finoman nőies lény, mint ő, aki engem színészi pályája ellenére nem alakításával, hanem saját magával fogott meg mint ember, mint kedvesen, őszintén, egyenesen beszélő nő.

Az már csak külön öröm, hogy élnek még emberek, akik szüleikre hálával tekintenek, akiknek az otthon valóban otthon, akiknek a szülői ház ugyanolyan bázis, mint nekem. És az is, hogy egyre többen vagyunk fatalisták, hogy nem én vagyok az egyetlen olyan futóbolond, aki nem hajlandó a munkán, a pénzen stresszelni. Pedig ez csak egy döntés. Dóránál is az volt, és az élet mindig meghálálja, ha elengeded a parákat. Ha nem akarsz, akkor jön, megtalála az, aminek meg kell találania. Őt megtalálta a siker, az ismertség, annak szerethető és élvezhető formája. Sorozatnézéshez ugyan nem kaptam kedvet, de a vidéki színházlátogatáshoz igen. Már csak ezért is megérte meghallgatni őt.

Nem értem, nem tetszik, nem kérem

3300

Van ez az egész Oscar hiszti, amiben és sosem tudtam részt venni, egyrészt nem is kötött le maga az esemény, másrészt többnyire csak bosszankodtam rajta, mert sose értettem egyet a döntésekkel. Nem értem, miért kell egy filmmel széjjelnyeretni a mezőnyt, miért nincs ez valahogy limitálva, vagy nem tudom. Nemcsak unalmas, de ily módon egy csomó kategória jelöltjei fedik egymást, így van alkalmam mindegyik kapcsán külön felbosszantani magam.

Sokszor elgondolkozom, hogy tényleg az én ízlésem ennyire más mint a közé? Teszem ezt már csak azért is, mert a kritika mint újságírói műfaj itthon - tisztelet a kivételnek - mintha elhalt volna, a színikritikák fogalmazzunk úgy: furcsák. De hát hogy is írhatna valaki rosszat egy rendező legújabb darabjáról, aki előadás után együtt konyakozik vele a büfében? Vannak épp kedvelt, így gyakorlatilag érinthetetlen művészek, függetlenül attól, milyen maga a produktum. Egykor a kritikától rettegtek, ma a kritikusok rettegnek, nehogy az orrukra koppintsanak, nehogy egy rossz mondat miatt megvonják tőlük a kegyeket - sajtóbelépőket, vállveregetéseket, ne adj' isten munkákat, állásokat. De ez csak az egyik. Él egyfajta érthetetlen sznobéria is, ami a felkapott színészek/filmrendezők munkásságát csak méltatja, hiába ül döbbenten egy egész mozi (vagy csak én) a vászon előtt, az újságban az jelenik meg, ez nagyszerű kérem. Nem, nem az.



olvass tovább

Mindenki az igazit keresi

4151

Az igazi vajon létezik? Márai szerint nem létezik, de a szeretet örök, még akkor is, ha fáj is az igazi hiánya. Párkapcsolati gondok a Mammut M'Art színpadán. "...mert igazi nincs, mert a téveszmék elmúlnak, de én őt szeretem, és ez más. Ha az ember szeret valakit, mindig megdobog később a szíve, mikor hall róla, vagy látja.... azt hiszem, minden elmúlik, de a szeretet nem múlik el." Ez volt a gondolatmenet, ami megváltoztatta az érzelmi életemről való vélekedést, s később, miután rájöttem, eddigi gondolataim nem teljesen helyénvalók voltak, meg is találtam az igazit. Márai Az igazi című kisregénye több mint fél évszázados, de ma, 2009-ben is épp olyan aktuális kérdéseket feszeget férfi és nő között, mint annak idején, 1941-ben. Hisz ezek azok a kérdések, mikre a végső, minden kétséget eloszlató választ megtalálni, s megadni lehetetlen.

Az igazi furcsa szerelmi négyszögről szól, párhuzamos monológok formájában előadva - s mint ilyen, természetesen színpadra kívánkozik! A Mammut Bevásárló és Szórakoztató Központban most már sorozattá duzzadt M'Art rendezvények során a Kaméleon Clubban - a Mammut II. 4. emeletén - Kőváry Katalin rendezésében merülhetünk bele a megelevenedett szerelmi történetekbe. A színpadi változat a mű négy szereplőjének saját szemszögéből elmondott vallomása, ebből következik, hogy az előadás idején már túl vagyunk a történeten magán. A színpadi játék során persze mindenki megpróbálja igazolni, vagy legalábbis magyarázni korábbi tetteit, gondolatait - ismerős helyzet, ugye?  A vallomások fájdalmasak, őszinték, kegyetlenek, és új megvilágításban láttatják azt a témát, amivel oly sok Márai mű foglakozik: a nő és a férfi örök küzdelmét, egymásra találását és elválását. Itt is találkozások és elválások alakítják a szereplők sorsát, de természetesen – ez is Márai sajátossága – soha nem abba a konvencionális meseszövés-irányba tartanak a szálak, mint amit várnánk. Kiszámíthatatlan és meglepő – de mindig hitelesen emberi – cselekvések és monológok bilincselnek minket, nézőket a székekhez, miközben Márai könnyed szerkesztésű mondatai visznek közel az érzelmekhez, a meg nem érthető megértéséhez.

Márai szentencia-szerű és letisztult stílusa olyan bölcsességekkel lát el bennünket, amelyre talán egyre gyakrabban vagyunk kiéhezve. Nők, férfiak, gondolataik, közös létük, a szerelem - ez Márai világa. Az igazi is erről értekezik, olyan kérdéseket, problémákat vet fel és igyekszik megválaszolni, amelyek mindannyiunk életében megjelennek, nem egyszer, hanem akár többször is. Ettől a színdarabtól, mint regényeitől általában, elvárhatjuk hogy nemcsak szórakoztat, kikapcsol, hanem bizony ad is. Gondolatokat ad, amelyekkel vitába szállhatunk, amikkel gazdagodhatunk lelkileg, szellemileg, és magunkba szívhatunk néhány mástól kapott bölcsességet is. Márait sokan pesszimistaként tarják számon, mert tagadja az oly sokak által vágyott, keresett, kutatott igazi létezését, ám erre a vélt keserűségre rácáfol az, hogy mégiscsak hisz az örökké tartó szerelemben, ami akár a tökéletlen iránt is létrejöhet, s megmaradhat. A hétköznapokban élő emberek - tehát mindannyiunk - számára teljesebb, kielégítőbb élmény lehet a tökéletlen szeretett létezése, mint a reménytelenül hajszolt, idealizált igazié.

A mű megjelenését követően nagy sikert aratott, többen Márai legegységesebb, legértékesebb írásának tartják. Hogy ő maga is értékesnek gondolta, azt az is bizonyítja, hogy majd negyven év múlva, 1979-ben megírta a történet folytatását Judit címmel. Judit Az igazi furcsa szerelmi négyszögének egyik szereplője. Az igazi két párhuzamos monológ, a Judit is monológ-formában íródott, végül Márai megírta a történet harmadik részét „…és az utóhang” címmel. Ebben már az eredeti négy szereplő nem jelenik meg, csak beszélnek róluk.

A M'Art rendezvény közelebb hozhatja a színházat, az irodalmat, és a valóság megpillantásának a lehetőségét a művészeteken keresztül. A darab szereplői Bacsa Ildikó, Györgyi Anna, Mertz Tibor, Varga Zoltán, akik a férfi és nő szerelmét, az elmúlással járó fájdalmat, a Márai által leírt, Kőváry Katalin által megrendezett tanulságokat július 1-jén, szerdán este 8-tól mutatják be nekünk. A nyári színházból lett összművészeti fesztivál mára egyértelműen bebizonyította, hogy a kultúra igenis megfér a bevásárlóközpontban, ahogy az irodalom a színpadon és a vásárlók a nézőtéren.