szérum

Van hajam!

4924

Idén nyár elején elkezdett hullani a hajam. Nem is kicsit: beletúrtam, és az ujjközeim csak úgy feketéllettek a hajszálaimtól. A hajammal amúgy is tele van a hócipőm, mivel a fele teljesen fehér, meg a pikkelysömör miatt elég sokszor sebes a fejbőröm, már csak pont az hiányzik, hogy kiritkuljon! Vártam, hogy majd elmúlik, kicsit csökkent, közben rájöttem, hogy hajfestéket is váltottam, amiatt is hullhat, főleg, hogy fekete hajfestékről van szó - attól állítólag sokaknak ritkul a hajzatuk. Eltelt két hónap, visszaálltam a régi, bevált festékre, mintha a hajszálaim elvesztése is ritkult volna, de vele együtt a séróm dússága is. Ekkor találtam egy Vichy szérumot, ami a gyógyszertáras nő szerint a legjobb, amivel valaha találkozott - lesz megint dús hajam és nem hullajtom a szőrömet. Persze, hogy hiteles volt a fehér köpenyében,  így megvettem a cuccot. Ahogy elhagytam a gyógyszertárat, elkezdtem hangosan szidni magam, hogy miként lehettem akkora marha, hogy több ezret kiadtam egy olyan dologra, amiről azt sem tudom, hogy jó-e?! Ráadásként még az is elkezdett bosszantani, hogy minden gyógyszertárban, ahol forgalmaznak Vichy termékeket, hozzá lehet jutni a teszterekhez, tehát akár ki is próbálhattam volna!

Amint hazaértem, már olvastam is a használati utasítást, megmostam a hajam, megtöröltem, fújtam, szárítottam, csodálkoztam. Mivel szérumról volt szó, arra számítottam, hogy ragadni fog a hajam, de legalábbis masszívan lelapul majd. Ehhez képest nagyon friss, jó illatú és lágy állagú lett a használat és a szárítás után, tehát elnevezés ide, előítéletek oda, jó az állaga, textúrája, könnyű használni. Persze senki ne gondolja, hogy egyszeri használat után valami csodát éreztem (olyan csak a Tévé Shopban van). A csomagoláson az áll, hogy minimum hat hétig kell fújkálni vele a fejbőrt, a hajat, mire valami látványos változás beindul. Lássuk addig mi van benne, és miért! A harmincöt évnél fiatalabb nők 46%-a szenved hajhullástól. A  hosszú vagy középhosszú hajú nők 78%-a küzd a hajtöredezés problémájától. Azon nők 86%-ánál, akik hajhullástól szenvednek, jelen van a hajtöredezés tünete is, tehát leginkább ez az a két dolog, ami a hajzat elvékonyodását okozza, illetve ritkává teszi a hajunkat. A VICHY DERCOS AMINACTIF™ feltöltő széruma hajhullás és hajtöredezés ellen is jó. Rostképződést segítők, antioxidánsok, aminosavak figyelnek benne, amelyek mind szabadalmaztatott összetevők.

Na, de nincs annál hitelesebb teszt, ha mi magunk próbáljuk ki a terméket. Megtettem, becsületesen használtam hat hétig, és tele lett a fejem hajjal! Persze én ezt eleinte nem láttam, így megkértem a pasimat, hogy vizsgálja már meg alaposan a fejemet. Nem hittem el, de azt mondta, hogy vannak olyan hajhagymák, amikből három szál is kijön! Fantasztikus, azt leszámítva, hogy a rengeteg "babahajszál" miatt kicsit kócos vagyok. Megnyugtató, hogy végül happy enddel zárult a hirtelen vezérelt ötlettől jött vásárlási lázam. A pumpás szérum ára kicsit, borsos, viszont hat hétig bőven elég volt, ső még félig van szerintem. Ja, 8859 forint.