spanyol

Spanyol divat

3398

Szégyen nem szégyen, nem tudtam mi az a Custo Barcelona, legalábbis névről nem. Zsófi áradozott a színeikről és a mintáikról, de nem tudtam hova tenni, míg át nem küldött egy google képkeresős linket, és a képekből egyből vágtam miről is beszélt. A Custo Barcelona mintáit nem lehet összetéveszteni semmivel! Biztos közületek is sokan csak névről nem tudják hova tenni a márkát, de most elmeséljük a történetét, és egy galérián keresztül a szettjeikkel is megismerkedhettek!

A Custo Barcelona ötlete még 1981-ben pattant ki Custo és David Dalmau fejéből, miközben éppen motorral szelték át az Egyesült Államokat. A minták, színek és formák ötletét a kaliforniai szörfös életmód inspirálta, a testvérpárnak több se kellett, átszelték az Államokat, majd visszatérve Barcelonába, s megalapították saját márkájuk, a Custo Barcelonát. Hogy miért éppen Custo, és miért nem David? A válasz roppant egyszerű, azért mert a Custo Barcelona sokkal, de sokkal jobban hangzik, mint a David Barcelona. Egyetértünk velük, ugye?

Custo és David első kollekciójukat 1997-ben mutatták be a New York-i divathéten. Ruháikat azóta láthattuk feltűnni a Jóbarátokban és például a Szex és New Yorkban is. A sztárok persze nemcsak a filmvásznon kedvelik a márka merész stílusát, Charlize Theron, Taye Diggs, Christina Aguilera, Antonio Banderas és Shakira a hétköznapokban is szívesen visel egy-egy Custo Barcelona kreációt. Kollekcióikat ma már több mint háromezer boltban árusítják világszerte, termékskálájuk a kezdeti pólókból ma már a napszemüvegekre, a farmerekre, a táskákra, cipőkre és még parfümökre is kiterjedt. David csak 1990-ig vett részt a tervezésben, azóta testvére, Custo egyedül végzi ezt a feladatot. 

Custo Barcelona cuccok itt!

Európa értelme

4591

Még javában tartott a tél, amikor egy szürke este Zsófival és egy barátjával beültünk borozni a Nagymezőben egy csehóba. Semmi konkrét megbeszélnivalónk nem volt, csak amolyan ismerkedős beszélgetésre jöttünk össze. Mivel én voltam a harmadik, tehát, aki nem ismert mindenkit, sokáig csak figyeltem. Néhány pohár után elkezdtek feljönni a csajokban különböző európai városokkal kapcsolatos emlékek. Amikor Barcelonához értek, nem is volt többé kérdés, hogy melyik a kedvenc városuk. Ömlöttek a jobbnál jobb emlékfoszlányok, közös tapasztalások, bár nem együtt voltak a katalán fővárosban. Akkor ugyan még eléggé elérhetetlennek tűnt számomra, de elkezdtem arról álmodozni, hogy Barcelonába utazom a nyári szabadság során. Miután hazaértem, mondtam is KoPénak, oda menjünk - persze egyáltalán nem gondoltam halálosan komolyan, valahogy olyan elérhetetlennek tűnt, nem tudom miért. Szerencsémre nem volt ellenvetés, így a legközelebbi plázás mozizás alkalmával bementünk az utazási irodába, és kiválasztottunk egy tíz napos nyaralást Barcelonába. Mivel még február volt, viszonylag olcsón megúsztuk a repülőjegyet és a szállásfoglalást is. Ráadásul volt még szűk fél évünk, hogy összespóroljuk a költőpénzt, és a várakozás gyönyörét is bőven kiélvezhessük.

Pénz

Ha már az anyagiak szóba kerültek, akkor mindenképpen meg kell említeni Barcelona egyetlen rossz oldalát: iszonyú drága a magyar bukszának. Lássuk a kötelező elemet, az ételt! Mivel szállodában laktunk, főzésre nem volt lehetőségünk, így rá voltunk szorulva a készételekre. A katalán konyha messzeföldön híres, így evidens volt, hogy a paellát és a milliónyi tapast meg kell kóstolnunk. Bár az útikönyvek hajlamosak azt írni, hogy a tapashoz ingyen hozzájutunk a sörünk mellé, ennek a valóságalapja nulla. Legalábbis nem 2009-ben. Korábban el tudom képzelni, hogy így volt, de most már súlyos eurókat kell kifizetni a tapastálakért. Első este meg is hökkentünk, amikor a gótikus városrész egy eldugott kis éttermében, miután megittunk két korsó sört és megettünk némi kis tapast, hatvan eurónk odaveszett. Másnap már jobban odafigyeltünk, kinéztünk egy másik kis ellátót, ahol egytálételre pályáztunk. Ez volt a híres paella, ami nem más mint a rizottó, tengeri herkentyűkkel és/vagy csirkével, esetleg zöldségekkel. Tényleg semmi extra, a legtöbb mediterrán térségben kapható "hot pan" néven fut.  Bár ez volt a legolcsóbb étek, két nagyobb pohárka sangriával kiegészítve ez is több mint ötven eurónkba került. Ezt követően eszembe jutott kedves kollégám intelme: "Közértben vásárolj, az olcsó!" Innentől kezdve a Dino Pan törzsvendégei lettünk, ahol helyben sütött bagettekbe eszement fincsi szendvics hozzávalókat pakoltak. A pármai sonkás, salátával és valami nagyon finom vajkrémmel csak öt euro volt... Persze, ha kiszámolom, ez is bizony legalább ezerháromszáz forint, de ott olcsónak tűnt. Mindennapi apróságok, amelyek a városnézés részei: víz: 1-1,5 €, gyümölcs: 3-4 €... Sorolhatnám a meghökkenést, de minek. Drága és kész.



olvass tovább

Almodóvar tours

4894

Ha láttátok Almodóvar legújabb, Megtört ölelések című filmjét, egészen biztos, hogy belétek égett az a holdbéli táj, amin keresztülautóztak a szerelmesek. És nem kizárólag az a fekete föld a nagy lyukakkal, hanem a tengerpart, a dűnék, minden. Engem annyira megfogott, hogy a film hátralevő részében mániákusan ismételgettem: Famara, Lanzarote, Famara, Lanzarote, hogy el ne feledjem mire hazaérek. Persze elfelejtettem, de most feltört az emlékezetemből, és utánanéztem, merre is kéne indulni, ha saját szememmel szeretném látni ezt a lenyűgöző vidéket.

A célállomás pedig nem más, mint a Kanári szigetek, az Afrika partjainál úszkáló, ám Spanyolországhoz tartozó kis szigetcsoport. Ha ide eljutottunk, vehetjük az irány Lanzarote szigete felé, ami összesen 845 négyzetkilométer, 60 kilométer hosszú, 12 kilométer széles, és szomszédaihoz hasonlóan vulkáni eredetű. Ebből fakadóan valóban kísérteties, egészen szokatlan táj tárul a szemünk elé, ha itt járunk, s már ez önmagában is lenyűgöző lehet. De itt van még a gyönyörű, homokos part is, barátságos kis falvakkal, bérelhető bungalókkal és megannyi szörfiskolával, hisz valóságos szörf és kite paradicsom ez. A film tengerparti és bungalós jelenetei a sztori szerint Famarában játszódnak, amit a képek és utazási információk is alátámasztani látszanak. 

No nem a forgatás tényét, hanem azt, hogy a táj olyan, mint amilyennek a vásznon látjuk. Hosszú, nyolc kilométeres tengerpart arany homokkal, homokdűnékkel és apró cserjékkel, folyton fújó, hajat borzoló, vitorlákat feszítő széllel. Történelmét illetően pedig jegyezzük meg azt is, hogy már Kr.e. 1100 körül is volt itt élet, megtelepedtek itt a főníciaiak, a görögök pedig a Hesperidák kertjeként tették ismertté e tájat, s az elsüllyedt Atlantisz utolsó maradványait vélték felismerni benne.

Nevezetessége még Lanzarote szigetének, hogy itt található a világ leghosszabb, egészen pontosat hét kilométeres vulkanikus alagútja, amit természetesen meg lehet tekinteni. A Timanfaya Nemzeti Parkban túrázva a vulkanikus táj bizarr gyönyöreiben veszhetünk el, aminek bioszféráját 1993-ban az UNESCO a világörökség részévé tette. Nem is kell innen már messzire menni, hogy lássuk azt, ami miatt a nyomozást elkezdtem: a fekete föld rajta a hatalmas teknő-szerű lukakkal, s benne a növényekkel nem más, mint La Geria, a sziget legnagyobb és legfontosabb bortermelő vidéke

Természetesen a talaj vulkanikus, ami mint azt mi, magyarok is jól tudjuk, remek bölcső a szőlőtőkéknek. Minden egyes teknőbe egyetlen tőkét ültetnek, s a különleges talaj, s a napos órák megszámlálhatatlan volta különleges bort eredményez. Olyan különlegeset, hogy azt még Shakespeare is megemlegette. Állítólag gyönyörű arany színnel csillog, s kissé édeskés. A XIX. században egy Rijo nevű család kezdte el ezt a különlegesen látványos termesztési formát, jelenlegi tulajdonosához 1993-ban került a vidék. Évente mintegy 450 000 liter bort állítanak elő La Gerián.