ruth handler

Nem szeretünk, Barbie!

7507

Szeretünk, Barbie! – visították a pinkbe öltözött kislányok minden héten, a Disney-matiné összes reklámblokkjában. Miközben a popkulturális ikonná nemesült baba lefedte az ideálisnak kikiáltott női élet összes mozzanatát a görkorizástól kezdve a diszkón és a shoppingoláson át egészen az állattartásig (kivéve természetesen a szexet), ötvenkét éven át ugyanaz a kifejezéstelen arcú, kortalan, homokóra-alkatú, hetyke mellű figura maradt. Napra pontosan ötvenkét éve. És a jelek szerint eszében sincs a változó korba lépni. Barbie nem csak emblematikus játék, hanem társadalmi tényező lett, ha úgy tetszik, a kapitalizmus által átformált testkép szimbóluma.

Először is: a fent idézett reklámszlogen a Mattel gyár legnagyobb bánatára nem feltétlenül igaz, azaz széles körű tiltakozás alakult ki Barbie ellen. A rekordsebességgel fogyó baba ugyanis ugyanúgy kezdte ki a lányok női testről és szerepekről alkotott képét, ahogy a szülők pénztárcáját. Barbie egyfelelől igyekezett bebetonozni a nők – jogi kifejezéssel élve – tevékenységi körét és azt üzente, hogy minden a külsőségeken múlik – gondolják a feministák. A mérleg másik oldalán sem elhanyagolható azonban a súly: a babázás alapvető fontosságú rítus a kislányok életében, afféle identitásteremtő tényező, amely úgy készít fel a felnőttkorra, hogy eljátszatja azt. A kérdésen évtizedek óta megy a boksz folyóiratokban, magazinokban, vitaesteken; a legtanulságosabb most talán az, ha megnézzük, honnan ered az egész sztori.



olvass tovább