reggeli

Gyors reggeli

1088

Négy személyre, maximum tíz perc alatt elkészítheted ezt a fenséges reggelit! Mert reggelizni jó! 

Kell hozzá

Egy evőkanál vaj, 1/4 csésze picire aprított hagyma, új hagymával még jobb, ha enyhébbet akarsz legyen póréhagyma inkább. Egy nagyobb paradicsom, kockára vágva, feta sajt, szintén kockára vágva, só, bors, na és legalább négy tojás. 

És a mutatvány

Olvaszd fel a vajat egy serpenyőben, a hagymát süsd üvegesre, majd verd bele a négy tojást, fűszerezd, kevergesd, amikor már majdnem kész – akkor amikor még a tojás fehérje kicsit nyúlós, áttetsző – keverd hozzá a fetát és a paradicsomot. Addig süsd, kevergesd, amíg nem kezd el olvadni a sajt, de ne olvaszd szét teljesen! Hamm! Energiával teli napkezdet! 

A legmenőbb reggeli

5616

Idővel mindnyájan eljutunk arra a pontra, hogy a kamaszos rohanás és az egyetemi nélkülözés után felfedezzük a reggelizés varázsát. Hétvégén egy komótosan elfogyasztott hagymás-sajtos omlett, egy pár virsli mustárral, zsömlével - alap. Főleg nyáron élvezetes korán reggel elbattyogni a piacra, friss zöldséget és kenceficéket szerezni, ropogós pékárut zsákmányolni, és otthon élvezettel majszolgatni. Ám a hétköznapok nem ilyen szerencsések, főleg nem télen, amikor kizárt, hogy reggel a piacon indítsunk, s kizárt az is, hogy egyszerűen friss gyümölcsökkel töltsük meg a bendőt. Márpedig enni valamit kéne azért, és a pirítós vagy leginkább az útközben vásárolt pékséges vacak nem feltétlenül a legtáplálóbb és legegészségesebb megoldás, még akkor sem, ha felnőttesen és tudatosan kefírrel kombináljuk ezeket. Olcsó, gyors, laktató és egészséges reggelit mutatunk.

Mi ez? Kása

Furcsa, de legtöbben a müzliből ismerjük a különféle gabonapelyheket, pedig ezek hagyományos és igen régóta használt alapanyagai a magyar - és európai - konyhának. Alapanyagunk tehát a gabonapehely, amit ízlés és évszak szerint választunk, s ezzel a nehezén túl is vagyunk, a kása ugyanis nem más, mint a gabona felfőzött, s ily módon pépessé vált formája, melynek variációi a végtelennel egyenlők. Tehetünk bele magokat, friss vagy szárított gyümölcsöt, főzhetjük vízzel, tejjel, ezek keverékével, de rizs- vagy zabtejjel is. Sőt, jól ismertek a különféle húsos kásák is. A kása tehát nem más, mint egy gabonából készült igen tápláló és laktató étel, amit őseink oly jól ismertek, s amit lassan újra felfedezünk mi is.



olvass tovább

Reggelizz, mint a király!

7054

Többször bebizonyosodott már, hogy komoly igazságtartalmat hordoz ez a mondás. Azt már több kutatás is feltárta, hogy gyengébben teljesítenek azok, akik reggeli nélkül indulnak neki a napnak, ajánlatos tehát időt szakítani a reggeli kapkodásban némi táplálkozásra is. Egy közelmúltban megjelent tanulmány azonban arra világított rá, hogy nem csekély egészségügyi kockázatnak teszi ki magát az, aki kihagyja az első étkezést.



olvass tovább

A tökéletes reggeli receptje

7174

A reggeli fontosságát szinte minden fórumon hangsúlyozzák a népegészségért felelősséget érző szakemberek és önjelölt egészségvédők egyaránt. Teljes mértékben igazuk van, evés nélkül indítani a napot legalábbis felelőtlenség, hiszen hosszú távon komoly egészségügyi kockázatot jelent az üres gyomorral kezdett nap, hogy a teljesítménybeli hátrányokról már ne is beszéljünk.

Nem mindegy azonban, hogy mit veszünk magunkhoz a nap kezdetén. Több egészséges és ízletes alternatíva kínálkozik, de a különböző gabonapelyheket és a belőlük készült étkeket egyre inkább szuperreggeliként emlegetik a hozzáértők. Nem árt azonban az óvatosság, ugyanis ha ész nélkül vásárolunk, könnyen belefuthatunk némi extra cukorba, mesterséges színezékbe vagy épp egy brutális adag sóba. De ha gondosan áttanulmányoztuk az összetevőket, még mindig ott a bőség zavara. Kukorica, búza, rizs, zab vagy mindez együtt? Megkönnyítjük a választást.



olvass tovább