popzene

A világ legrosszabb száma

7574

Eddig 42 586 620 felhasználó nézte meg. 62 918 embernek tetszik, 535 270 embernek nem. Látogatottságban lenyomta Lady Gaga új klipjét, a dal pedig felkerült az iTunes online zenebolt top 100-as listájára, azaz milliomossá tette előadóját. Bár senkinek nem tett semmi rosszat, mégis tízmilliók gyűlölik tiszta szívből, többen a halálát kívánják. A legtöbb erre szakosodott fórum kikiáltotta minden idők legrosszabb előadójának, slágere pedig szintén a zenetörténelem negatív rekordja lett. Mindezt egy hét alatt, szülei kétezer dollárja segítségével és akaratlanul. Charlie Sheen ősrégi vicc, Justin Bieber elfelejtve. Kedves olvasók, ismerkedjetek meg Rebecca Blackkel.

Ha azt mondom, külváros Kaliforniában, mindenkinek beugrik valami kép, ugye? Pontosan itt járunk, a februárban is nyárias időben. Itt él hősnőnk, aki tizenegy éves kora óta, azaz két éve énekelget, táncol, a Celebration USA nevű patrióta együttes tagja. Egy osztálytársán keresztül megismeri a wannabe tinisztárokra specializálódott Ark Music nevű közepes-kis kiadót, anyukája pedig meglátja a lehetőséget, amely pár év múlva talán beérik. Kétezer dollárt fizet egy dalért és egy videoklipért úgy, hogy a szerzői jogok az Arknál maradnak.

Rebecca két előre megírt szám közül választhat, „az egyik a felnőtt szerelemről szólt, azt még nem ismerem, a másik azonban arról, hogy lógunk a haverokkal és bulizni megyünk, ez viszont tényleg kifejezi a személyiségem”. A Friday című opusz nagyjából arról szól, hogy a 18 évesnek tűnő énekesnő feldolgozhatatlan dilemma elé kerül, amikor az iskolabusz helyett a barátai kabrióját választja: gyorsan el kell döntenie ugyanis, hogy előre vagy hátulra ül. Arról nem esik szó, hogy hogy engedhették a szemlátomást 12 éves sofőrt a volán mögé, ellenben később szó esik még a pénteki kötelező partizásról, arról, hogy szombat után vasárnap jön – bár ne így lenne.

olvass tovább

A Geszti-akta

8117

Függetlenül attól, hogy tiszteljük-e Geszti Pétert, vagy ellenkezőleg, lopott ötletekből építkező, hiú médiaarcként gondolunk-e rá, egyvalamiben megegyezhetünk: sikeres, sokakat szórakoztató produkciókat tett le az asztalra, ám a spanyolviaszt egy műfajban sem találta fel. Azért kezdjük ezzel, mert ehhez képest elgondolkodtató, hogy nála megosztóbb személyiség talán csak egy-kettő akadt a rendszerváltás utáni Magyarországon.

Sosem politizált nyíltan (ez pedig a széleskörű gyűlölet kiváltásának legtutibb eszköze lenne), legfeljebb ideológiát közvetített, pártszövegeket nem. (Leszámítva némi bedolgozást egy azóta gyakorlatilag halott formációnak.) Nem provokált, nem villantott, magánéletét sem pakolta ki a fotósok és operatőrök elé lépten-nyomon, és bár ő maga imád szerepelni, a legnagyobb bűne mindössze az, hogy ebből karriert is csinált. Ez utóbbinak az eredménye pedig pár olyan popipari produkció, amely a legszőrösebb szívvel is legfeljebb a közepes, illetve fárasztó jelzővel illethető. Ehhez képest az internetes fórumok többnyire bugyognak az indulattól, ha előkerül a neve, ami a fentiek alapján akkor is elég furcsa, ha tudjuk: a magyar kommentkultúra a butaság, a frusztráció és az előítéletek szentháromságában fejlődött ki. Kicsoda tehát Geszti Péter és mi a baj vele?

olvass tovább

A költő itt arra gondolt...

8164

Állítólag válságban van a magyar kortárs költészet: ebben a fenenagy imperialista szabadságban egyszerűen nem találja a témáit. Persze, nehéz úgy látomásos költőnek lenni, hogy nincs mi ellen lázadni és nincs meg a kollektív élmény sem, amiről szólni lehetne, mint például egy szabadságharc, egy világháború, vagy a hetvenes-nyolcvanas évek talponállószagú hétköznapi valósága. A fiatal kortársak vannak a legnehezebb helyzetben: nevük még nincs, a lakosság egyre kevesebbet olvas, vagy anyuéktól kéne elköltözni, vagy lakáshitelt törleszteni – egyik nehezebb, mint a másik. És még a Sirály is zárva van.

Nos, ne essünk kétségbe: a kritikusok rosszul látják. A magyar költészet él és virul, egyszerűen csak médiumot váltott. Végeztünk némi kutatómunkát a témában és rájöttünk: a magyar nyelv legnagyobb művészei fogták magukat és egy zseniális húzással beszálltak a poppiacba. Ha tehát a tehetséges kortárs poétikára vagyunk kíváncsiak, nem kell mást tennünk, mint bekapcsolni a Viva tetszőleges magyar blokkját – ott lesz az egész szőröstül-bőrüstül. Bár a költők rendkívül szerényen névtelenségbe burkolóznak és átadják a helyüket a celebeknek és a wannabe-celebeknek, az olcsó és közhelyes, digitálisra forgatott klipek mögül felsejlik Arany, Vörösmarty, Petőfi öröksége. Mi most összegyűjtöttük a legszebb, legmagasztosabb példákat és módszeres elemzésnek vetjük alá őket – reméljük, a kezdeményezést követik majd a szakavatott kritikusok is.

olvass tovább

Te mit parodizálsz?

8207

„Bocs, te bëlgás vagy?” – szólított meg egy ránézésre 16 körüli lány a Zöld Pardon pultjánál a hétfői kamubúcsúkoncert előtt.. „Hogy érted?” „Hát hogy rajongó vagy-e. Mi vagyunk a legnagyobb bëlgások! Próbálunk rájönni, ki kicsoda a fórumról, kettő már megvan.” Nem újdonság, de azért leírjuk: ha egy tízéves együttes közönsége a négytől a negyven évesekig terjed, továbbá bármikor bármilyen fesztiválrétet és sátrat megtöltenek, akkor kimondhatjuk, hogy nemzeti intézményről van szó. A Bëlga nevű formációra ez ráadásul szó szerint igaz: nem csak a Nemzeti hiphop című méltán kultikus, integráló erejű számuk miatt, hanem általában azért, mert a magyar nemzetet, társadalmat szeretnék valahogy feltárni, keretbe foglalni, elmesélni, satöbbi. Hol okosan, hol erőltetetten, általában ironikusan (sőt: cinizmussal), itt-ott azonban átszüremkedik a szeretet is. Miskolcot például imádják.

A fentiek persze nem jelentik azt, hogy hibátlanok, vagy akár csak nagyon jók lennének. Egyébként eleve nehéz róluk bármilyen sajtótermékbe bármit is írni, hiszen sosem fogták vissza magukat, célpontjaik között pedig kiemelt helye van az újságíróknak és úgy általában az egész bornírt, fásult, ész nélkül, rutinok szerint működő magyar médiának. Interjút például szinte lehetetlen velük készíteni, vagyis csak nagyon keveseknek sikerül, nem csak azért, mert állandóan elbaromkodják, hanem azért, mert a szerencsétlen zsurnalisztának eleve leforrázva kell érkeznie. Nem teheti fel a kötelező kérdéseket sem a vonatkozó dalszöveg-részletek miatt („újságíró kérdezi, hogy honnan a név, honnan a név, honnan a név”, „mikor alakultunk, mikor alakultunk, kérdezd nyugodtan, hogy mikor alakultunk (…), nézd meg a szájton, hogy mikor alakultunk”), ha pedig ezeket nem ismeri, az nagyon ciki.

Nézd meg a "búcsúkoncertet" a galériában! (Fotó: Neményi Márton)

olvass tovább

Figyeld az ajkakat!

8283

Nyilván nem vagyunk egyedül azzal a problémával, hogy többnyire egyszerűen nem értjük, miről szólnak, miről szeretnének szólni a slágerek. Hát még a politikusok kampánybeszédei. Próbáljuk mi értelmezni, de sokszor hiába. Akárhányszor meghallgathatjuk Rebecca Black überelhetetlen slágerét, képtelenek vagyunk felfogni a sorok közötti üzenetet - oké, péntek, és akkor mi van? Ugyanígy kifog rajtunk a Black Eyed Peas is, Justin Bieberről nem is beszélve - pedig sejtjük, hogy nagy dolgokról van szó. Egy kellően elmebeteg csapat megtalálta a megoldókulcsot: nem a szövegekre kell figyelni, az ajkakat kell olvasni! Megpróbálták, bejött, az eredményeket pedig folyamatosan töltik fel a megfelelő YouTube-fiókra, érdemes tehát nyomon követni. Csak gyorsan: a Black Eyed Peas a kakilás rejtelmeit boncolgatja, Justin Bieber és Rascal Flatts állatokról és kajákról énekel, mindkét dal egyébként szürreális remekmű. Rendkívül vicces még Rick Perry republikánus elnökjelölt kampányfilmjének "eredeti" változata is, amelyben végre kiderül, mi jár pontosan az állítólag vaskalapos politikus fejében. Itt pedig álljon a legismertebb alapanyag feldolgozása: természetesen Rebecca Black Friday-áról van szó, amelyből kiderül, hogy valójában nácikról és véget nem érő harcról van szó.