party

Tilos Move Party

21

A Kultiplex is bezár. Ezt már jó ideje tudjuk. Evidens az is, hogy a Tilosnak ismét költöznie kell. Hiába keresne és akár találna bárki indokot arra, hogy ez ne így legyen, a Kulti, mint budapesti alternatív helyszín, s vele együtt a kerthelység, a művészmozi és a Tilos Rádió stúdiója lebontásra ítéltetett. Az okokról, az adásvételi körülményekről és a többszereplős érdekeltségekről már tavasz óta lehetett értesülni a sajtóból.

Persze, érthető: eladnak egy foghíjtelket sok pénzért, amit a leendő ingatlanfejlesztő tulajdonos be akar majd építtetni még több pénzért. Csakhogy a kerületi előírások szerint nem csökkenhet a zöldterület, tehát valahol parkot kell csinálni, és nincs a IX. kerületben ideálisabb helyszín arra, hogy ledózerolják és befüvesítsék, mint a Kinizsi u. 28. Az aláírások megvannak, nem sok remény maradt az épület megmentésére (hacsak nem derül ki, hogy az erősen bauhausos jegyeket magán viselő épület műemlékvédelem alatt áll, vagy valami hasonló).

A szeptemberben terjengő rémhírek, miszerint még idén ősszel ki kell üríteni az épületet, ugyan tévesnek bizonyultak, egyelőre tavaszig még biztos fennmarad, de ezzel együtt marad a régi forgatókönyv: a Tilosnak új helyet kell találni, a költözéshez pedig pénz kell.



olvass tovább

Cinetrip - Do It Again!

179

Hangbúvárok, sparty-arcok!
Aki bújt már víz alá Cinetripen, és aki még nem! Aki merült már el a kápráztató látványban, és a kevésbé sem halvány hangélményben, és aki még nem, örömmel tudatjuk, hogy december 15-én gőzerővel újraindul a partisorozat a Rudasban!

Három éves szünet után visszatér a jelenség, hogy új értelmet adjon a szórakozás fogalmának a 21. században, újra kifacsarjon és feltöltsön, megcsavarjon és ellazítson. Téged, és a körülötted ritmusra lötybölődő, pancsoló testeket-lelkeket, vagy épp a medence szélén papucsban ámuló, szemet-szájat tátó rövidgatyásokat.



olvass tovább

VJ Torna a Merlinben

622

A partik hangulatteremtésének fontos kelléke a hang mellett a vizualitás. Ezért felelnek a VJ-k. A színes fénynyalábok és a stroboszkóp már kevés. Legalább egy kivetítő kell minden buliban, amin egymást követő képek festik alá a zenei hangulatot. Idén harmadik alkalommal összemérik a nemzetközi VJ-k a tudásukat, kreativitásukat a Merlinben. A díjalapító Cinetrip kétevente rendezi meg az eseményt, ahol az előző években tizenegy országból több mint száz induló munkáit élvezhettük élőben, illetve konzerv formában. A kortárs vizuális kultúra és az elektronikus zene nemzetközi trendjeit lepörgető néhány nap biztosan inspirálóan hat a szemlélődőkre és nyilván a hazai művészekre. A CVJ 2008 programkínálatában hétfőtől szerdáig nyitott szakmai workshopok, holland, belga és magyar programfejlesztők, VJ-k és animátorok bemutatkozása, csütörtöktől szombatig pedig a nemzetközi VJ-színtér összecsapásának képei és hangjai töltik meg a Merlin kisebb- nagyobb termeit. A VJ-tornán az idén is három kategóriában mérik össze tudásuk a versenyzők - tusa, élő és konzerv – és a nemzetközi zsűri mellett a közönség is szavazhat kedvencére. A péntek és szombat éjszaka viszont teljességgel a partiközönségé, akik ezúttal lábukkal avagy tánccipőjükkel tehetik le a voksukat a flamand és magyar DJ-k, VJ-k és zenekarok produkciói alatt.

Divat a kultúra

748

Divatbemutató, graffiti kiállítás és nagy buli brti DJ-kel a Corvintetőn

Aquasky a Ninjabulin

791

Dave, Brent és Keiron, vagyis az Aquasky triója lendületesen vágott neki 2008-nak, nemrég hazatértek amerikai turnéjukról, de előtte eltöltöttek egy hónapot Ausztráliában is. Meghódították Európát, Ázsiát, és az agyondicsért, de meghatározó amerikai szcénát is. Most pedig Budapest következik! De mi is volt tavaly? Az Aquasky nem kevesebb, mint hét jelöléssel kezdte az évet a Breakspoll Awardson, melyet a londoni Fabricban rendeztek meg. A trió gőzerővel dolgozott saját kiadójuk, a Passenger továbbfejlesztésén, mely az egyik legerősebb független tánczenei labellé vált. A srácok mindig előre néznek, sohasem a múltba. 2007-ben a Passenger változatosabbá tette profilját: találunk náluk electro, house, de mindenekelőtt bassline break megjelenéseket is. 2008-ban tovább terjeszkednek, új albumokkal, új arcokkal hódítanak az elektronikus tánczene világában.

2007-ben jelentette meg a  Passenger a This Way Up mixalbumot, amely teljesen magával ragadta az európai és amerikai break színteret, és a rajongók között is osztatlan sikert aratott. Az albumot többek közt a mostanra breakrajongóvá vált Friction mixelte. A mixlemezen hallhatóak Tom Real & The Rouge Element, Klaus Hill, Nick Thayer, Dopamine, Kid Blue, Backdraft, Phetsta, és természetesen az Aquasky trackjei is. A trió a tavalyi évben is dolgozott a Ragga Twinssel, a közös munka eredménye a Let Me See Your Hands lett. Idén még több közös megjelenés várható, melyekből biztosan kapunk ízelítőt március 15-én.

A turbótrió

2008-ban a trió következő albumán dolgozik, mely jelenleg még teljesen titkos, de a Teamplayers után valami hasonló nagy durranás várható. Természetesen kiadójuknál más előadók albumainak megjelenésére is számíthatunk, mint például Backdraft, The Body Snatchers, vagy éppen Nick Thayer.

A Destouche testvérek minden bizonnyal lyukat beszélnek, majd a közönség hasába a PECSA-ban is, ugyanis nemcsak dj-k lesznek jelen a színpadon, érkezik a Ragga Twins duó is. Nekik mindegy, hogy reggae, jungle, break, ők dumálnak megállás nélkül. A 80-as években már benne voltak a londoni vérkeringésben Unity nevű formációjukkal, amivel igen nagy ismertségre tettek szert az egész világon. Helyi erők is jelen lesznek a PECSA-ban, játszani fog még Palotai is a Tilos Rádió színeiben, valamint Győrből érkezik Sikztah, de természetesen a házigazdák is itt lesznek: Pryus és Psyon.