para

Jaj anya, ne regisztrálj!

2894

A Facebook a világ iwiw-je, és lassan ugyanazokkal a problémákkal szembesülnek a felhasználók, amiken mi már átestünk egyszer a wiw kapcsán. Jönnek az új arcok, akiknek sokkal kevesebb ismerősük van mint nekünk, akik sokkal később regisztráltak mint mi, akiknek béna képeik vannak fönt, akik csak reklámra használják, akik prostitúcióra használják, és hát igen, lassan megjelennek anyáink és apáink is rajta. Mert miért is ne tennék.

A Facebookon ez utóbbi hatására azonnal alakult is egy csoport, "For the love of god -- don't let parents join Facebook" néven. Jelen pillanatban 6354 tagja van a csoportnak, és folyamatosan növekszik, talán annak hatására is, hogy az ABC News is megemlékezett a jelenségről. Nyilvánvalóan vicc az egész, de azért felvet egy-két gondolatot. Ciki, hogy a szüleink azt csinálják, amit mi? Esetleg nem akarjuk, hogy lássák, mi mit csinálunk? Vagy mégis mi bajunk van ezzel? Tudjuk, hogy ha jelentkezünk egy állásra vagy megismerkedünk valakivel, azonnal csekkolni fogja adatlapunkat a munkaadó vagy az új ismerős. De mennyiben befolyásol ez bennünket magánéletünk kiteregetésében?

Ez azért durva

2959

Influenzajárvány, védőoltás, megelőzés, blablabla. Többnyire a blablabla volt a legerősebb bennem, oké, C vitamint minden télen dobálok magamba, meg igyekszem erősíteni az immunrendszerem, de sose pánikoltam attól, hogy úristen, csak el ne kapjam, hogy szövődményeim ne legyenek, és egyáltalán, soha nem éreztem át annak a mélységét, hogy az influenzába bele lehet halni. Eddig.

Történt ugyanis pénteken, hogy vacakul ébredtem, nyomott voltam, húzódott a nyakam, a hátam izmai. Kora délutánra már szédültem, megjött a betegségszag, és éreztem, kúszik föl a lázam. Éjjelre teljesen készen lettem. Testhőmérsékletem 39-re kúszott fel, rázott a hideg, lángolt a torkom, a tüdőm, köhögtem, és legnagyobb megdöbbenésemre hányni kezdtem. Állati klassz móka lázasan dideregve a klotyó felett öklendezni, tudva, hogy a sok folyadékot éppen a másik irányba kéne áramoltatni, a szervezeted felé, hisz beteg vagy, úgyhogy nem kéne kiszáradni. A következő nap nagyjából elveszett emlékeimben, csak az estére emlékszem, amikor magamban papért könyörögtem, és biztos voltam benne, hogy kész, végem, ennyi volt. Inni még mindig nem tudtam eleget, a lüktető fejfájástól aludni se, csak valami egészen furcsa, ködös tudatállapotban nyökögni.

Ennek persze ügyelet lett a vége, ahol egy hatalmas injekcióval igyekeztek visszahozni a valóságba, s annyi haszna lett is, hogy el tudtam aludni. A mélyrepülésből hamar kijöttem, s bár még nem tartok a végén, a nehezén bőven túl vagyok. És egészen eddig történt, hogy nem vettem komolyan az influenzát. El sem tudom képzelni, egy kisgyerek vagy egy idős ember szervezete hogyan birkózik meg azzal az érzéssel, amikor úgy érzed, pár óra leforgása alatt elvették minden erődet. Nyilván ilyenkor halnak bele, főleg, ha a kellemes szmogos levegő lezúzza légzőszerveidet és ellenállóképességedet. Te ijedtél már meg nagyon betegségtől?

Mindennapi (?) fóbiáink

3592

Bárki felteheti majd a kérdést, ezek valódi fóbiák? És fel is teszi majd, mert nincs olyan ember, akire legalább egy fóbia ne illene rá, pedig nem is érezzük igazi fóbiának az adott félelmünket. A most következő parák bár mindennapos körülményekhez köthetőek, legtöbbjük mégsem szokványos vagy nem gondolnánk őket fóbiának, pedig azok, mert szakemberek beszámolói mutatják, nem egyedi esetek.

Lacvasofóbia, azaz félelem a tejesdoboztól

Igen, tudom, hogy képtelenségnek hangzik, de valóban létezik. Hollandiában történt meg, hogy csoportos indítványt nyújtottak be a lacvasofóbok, miszerint a doboznyitás veszélyei nincsenek feltüntetve rendesen, és a bizonytalan utalások (’húzzák hátra a fülét’) miatt eshet meg az, hogy naponta több tetrapakot is sikertelenül nyitottak ki. Ezek a betegek tehát félnek kinyitni a tejesdobozt, főleg azért, mert sosem volt sikerük ebben a műveletben. Napjainkban már elterjedt a húzógyűrűs és a kupak alatti rejtett nyitós változat is, de ezek az újítások szintén csak a fóbiások táborát növelik. A fóbiának társa is van, az a beteg, aki nem a doboztól, hanem annak tartalmától fél. Az ilyen emberek gyakran isszák tej nélkül a kávét, és állandóan hangoztatják, hogy a tej meg fog savanyodni.



olvass tovább

Csináld!

3644

Agyal, kombóz, rágja magát, forog. Mert nő (jó, néha férfi). Toporogsz egy vélt vagy valós probléma előtt, megrágod minden oldalról, szétszeded apró darabokra, összerakod, hmm nem is így volt, átvariálod. Magadban tartod. Megbeszéled másokkal. Aztán néha teljesen mást mondasz, mint amit gondolsz. És félreértik. Vagy a legrosszabb érzés: nem értik meg. És kombinálsz tovább.

Viszont a hiba lehet, hogy a te készülékedben van. Tudod egyáltalán, mi a gondod lényege? Jó embernek mondtad el? Lehet rajta változtatni, vagy a problémát egy adott körülmény okozza és a megoldás nem a változtatás, hanem az elfogadás? Előfordult, hogy egy napig azon tépelődtem, hogy miért nem írt vissza egy ismerősöm az iwiwen küldött üzenetemre. Félrecsúszott a mondandóm? Hiszen csak láttam rajta, hogy rosszkedvű és az adott pillanat nem volt alkalmas arra, hogy megvigasztaljam vagy beszélgessünk. Tolakodásnak vette? Amit én viccesnek szántam, ő nem is találta annak? Vajon azért nem, mert ő tíz évvel fiatalabb nálam és már mást tartunk fontosnak, érdekesnek, viccesnek? Két nappal később jött a válasz, hogy csak most látta, hogy írtam neki, és örült, hogy milyen kedves volt tőlem. Nesze, ezért agyaltál ennyit?

Van úgy, hogy olyan kézenfekvő a megoldás, hogy eszünkbe sem jut. Racionális problémamegoldás helyett kacskaringós kerülőutakat járunk be gondolatban. Esetleg annyira unatkozunk, hogy már azon is kombinálunk, amin nincs mit. Például azon aggódni, ami még meg sem történt. (Te jó ég, most olvastam egy cikket, ami azt taglalja, hogy milyen nehéz rászoktatni egy kisgyereket arra, hogy végigaludja az éjszakát. Mi van, ha az én gyerekem nem fog aludni éjszakánként? Na álljunk csak meg. Még nincs is gyerekem!)

Pedig az egyenes út egyszerű. Végy egy dolgot, amit befészkelte magát a gondolataidba, és hajtja az agyad. Derítsd ki, hogy valóban probléma-e. Az, ha meg tudod mondani, hogy miben okoz pontosan nehézséget neked (a fenti példák egyike sem akadályozott engem semmiben). Ha a gubanc csak vélt és nem valós, akkor lehet, hogy pótcselekvésből jártatod az agyad, ahelyett, hogy a valós vágyaiddal és gondjaiddal foglalkoznál. A problémák és a vágyak pontos megfogalmazása rendkívül nehéz (de nem bonyolult!), magas fokú önismeret szükséges hozzá. Első lépésként pedig a teljes őszinteség magaddal szemben. Kifogások, félrenézés és megmagyarázás nélkül. Hosszú az út, könnyű róla letérni a vége sokszor ködbe vész, de legalább egyenes.


Az olvasói cikkek tartalmának valódiságáért a cotcot.hu szerkesztősége nem vállal felelősséget. Ezen szolgáltatásunkat olvasóink saját felelősségükre vehetik igénybe. A szerkesztés jogát fenntartjuk!

A lakásom az enyém

3915

Évek óta figyelem, ahogy az emberek élik ezt a vendégségesdit. Átmennek a másikhoz, aztán ők adnak vacsorát, felhívják a barátnőiket magukhoz, sőt, a legtöbben szinte mindenkit szívesen látnak hajlékukban egy röpke látogatásra. Irigykedve szemlélem ezt az egészet, mert nálam valami nagyon rosszul van bekötve. Nem tudok visszaemlékezni olyan esetre, amikor valakit meginvitáltam az otthonomba. Persze ennek olyan oka is lehet, hogy az utóbbi években otthonom sem nagyon volt, de azért laktam itt-ott természetesen, így valahova mindig lett volna felhívni a barátokat. De sosem tettem, és ezt többnyire tudják rólam, s tiszteletben is tartják.



olvass tovább