orgazmus

Úgy élvezünk, mint az állatok

4338

Az egy dolog, hogy nagyapánk korabeli férfiak esetében fennáll a veszély, hogy ha a húsz éves titkárnővel maszatolnak a tilosban, akkor elviheti őket a szexuális megerőltetés miatt bekövetkező szívroham. Oké, ez apánk korabeliekkel is megeshet, ha bedobják a kék bogyót. De hogy egy fóka is ilyen véget érjen, az picit fura, mindig azt gondoltam, az állatok sokkal jobban érzik, és sokkal inkább tiszteletben tartják, mi az, ami jó nekik és mi az, ami nem. Például nem cigiznek. Miközben a másik oldalon semmi meglepő nincs ebben, hisz arról már hallottunk, hogy egy-egy párzási időszakban akár étlen szomjan hajtják a nőstényt és a szexet napokig egyes fajok képviselői, meg ugye ott vannak a hímek szintén egészségkárosító párviadalai a kopulációs jogért.

Szóval itt van, azaz itt volt Mike, a nürnbergi állatkert fókája, aki sajnálatos módon eltávozott egy hevesebb szexcsata után. Az állatkerti gondozók elmondták, a tizenkilenc éves fókának tizenkét utóda volt, és most, a párzási szakaszban három nősténnyel foglalatoskodott. Kemény időszak ez az állatoknak, tették hozzá, ám sajnálatos módon bárhogyan is igyekeztek segíteni a kimerült fókának, végül kimúlt. Persze nem olyan rossz halál ez, kiváltképp, hogy vadon élő társainak átlag élettartamát így is felülmúlta.

De szex ügyben még egy furcsaságra bukkantunk a minap. ha azt mondom teknős, mindenkinek egy lassú, lomha, csendes lény jut eszébe, amit vagy a tévében látunk vagy egy lakásban, amint azzal tölti az életét, hogy próbál áthatolni az üvegen a szabadba. Az azonban biztosan nem jut eszünkbe, hogy fürgén rápattan a nőstény hátára, és hangos élvezésbe kezd. Pedig de.

Hülye G-pont

5427

Ha valamivel az agyamra lehet menni, az a női orgazmuskészség tudományos alapon való boncolgatása. Hogy hogyan kéne élveznünk, hogy melyik orgazmusnak van nagyobb létjogosultsága, egyáltalán, hogy melyik az "igazi és teljes" orgazmus, hogy mi van a női ejakuláció mögött, s hogy azt hogyan lehet megtanulni. Mindezek semmi másra nem jók, minthogy sokan még azon is rágódjanak, vajon jól élveznek-e egyáltalán vagy tiszta ciki és alapvetően szexuális műveletlenségre, tapasztalatlanságra, infantilizmusra (köszi Freud) vagy éppen részleges frigiditásra vall, hogy neki bizony kell a csiklója az élvezéshez. Nem elég, hogy tudományos szinten megy a huzavona a G-pontról és egyéb orgazmikus eszközökről, a magazinok is ontják magukból a sokszor csak nyomasztásra alkalmas sületlenségeket, így nyilvánvaló, hogy bizonyos korban a barátnők is kiértékelik maguk között, ki mire képes. És persze ilyenkor kiderül, mindenki őrületes, spriccelős hüvelyi orgazmusra képes, hisz senki nem óhajt alulmaradni. Na elég ebből.

Tegyük tisztába!

Döbbenetes, hogy bokáig gázolva a XXI. században még mindig Freud elporladt kezei mozgatnak bennünket, hihetetlen, hogy egy réges-rég túlhaladott és ízekre cincált férfi az, aki máig turkál a bugyinkban, és mi hagyjuk ezt. De mit is tett ő? Talán kevesen tudják, hogy Freud volt az, aki a nők eleve korlátozott szexualitását megfejelte saját találmányával, a vaginális orgazmussal és annak feljebbvaló voltával. Mivel a nők szexhez való hozzáállása akkoriban fehér foltként volt jelen a köztudatban, alapvetően és szükségszerűen ő is férfioldalról közelített a kérdéshez, innen magyarázta a női szexualitást, s a gyermekkorig visszamenve igyekezett feltárni az alapvető különbségeket férfi és nő között, ami egy szóban vált összefoglalhatóvá: pénisz. A női létforma és női szexualitás alsóbbrendűségének fő bizonyítékát a pénisz hiányában vélte megtalálni. Legyen elég felidéznünk a péniszirigység fogalmát, amit véleménye szerint a nők egy életen át éreznek, s a kasztrációs félelmet, ami a férfiakba hasít, mikor megpillantanak egy női nemi szervet - idővel ezek mindenki előtt ismert fogalmakká váltak.



olvass tovább

Elég az élvezésből!

6512

Képzeld el, hogy bekapcsolod a robotgépet, és mire felvered a habot, legalább háromszor eljutsz a csúcsra. Vagy felszállsz a metróra, és amint elindul a szerelvény, hullámokban tör rád a gyönyör útitársaid szeme láttára. Első nekifutásra talán vonzónak tűnhet ez a lehetőség, hiszen mindannyian arra törekszünk, hogy minél több és minél intenzívebb orgazmust éljünk át, és ha ez sikerül, akkor elégedettek és nyugodtak vagyunk, de azért ezen a területen is igaz, hogy jóból is megárt a sok. Az állandó szexuális izgalom szindrómában szenvedő nők legalábbis így gondolják, ugyanis az ő életüket éppen az állandóan rájuk törő, spontán orgazmusok keserítik meg.

olvass tovább

Női orgazmus? Minek?

8237

Lehet, hogy a női orgazmus titka nem tartozik az univerzum legfontosabb ügyei közé (bár sokakat ismerünk, akik ezzel vitatkoznának), de ez nem von le semmit a tény furcsa mivoltából: eddig még senkinek sem sikerült megfejtenie. Hogyan alakult ki? Mire jó? Minek van? A többség persze megelégszik annyival, hogy a dolog (állítólag) létezik, és persze a nőknél ez másképp van, mint a férfiaknál, de evolúciós szempontból eddig még nem került pont a mondat végére. A kérdés már csak azért is fontos, mert a szexuálpszichológiától kezdve a szociológia gender studies nevű mellékágán át a feminista világmagyarázatokig ezerféle fontos vetülete van.

A hagyományos, férfiközpontú megközelítés szerint ugye a teremtés koronáinak orgazmusa létfontosságú az emberiség fennmaradása szempontjából – ezt mindenki tudja, akinek már elmagyarázták, honnan jön a gyerek. Az, hogy az ejakuláció még némi jó érzéssel is párosul, nem csak örvendetes, de szükséges is – ha a kötelesség nem is, hát ez bizonyosan ráveszi a férfiakat a fajfenntartásra. A nemzés szempontjából azonban nagyjából mindegy, a nő elélvez-e, az állatvilágban legalábbis meglehetősen ritka a jelenség, szóval, ha nagyon provokatívak akarunk lenni: a női orgazmus szinte természetellenes. (Oké, maradjunk annyiban, hogy, ha a homoszexualitás az, akkor a női orgazmus is az.)



olvass tovább

Ha nem jön az orgazmus

8387

Több kutatás is arra az eredményre jutott, hogy a nők 10-15 százaléka élete során soha nem él át orgazmust, 20-30 százalékuk pedig csak ritkán vagy nagyon lassan jut el a csúcsra. Mivel sokakat érint és alapvető hatással van az érintettek párkapcsolatára és általános jóllétére, rengeteg kutatás állította a középpontjába ezt a problémát, és a szexuálpszichológusok is rendszeresen publikálnak eseteket a praxisukból. Ennek köszönhetően egyre többet tudunk a háttérben álló biológiai, pszichés és kulturális okokról, de számos kérdőjel van még a témában.



olvass tovább