népzene

Nép a popban

4251

A populáris zene és az underground irányzatok közötti kölcsönhatásokat már elemeztük; szorosan kötődik azonban a témához a tradicionális (és most nem feltétlenül a magyarra kell gondolni) népzene vagy akár az urbánus folklór hatása is a tömeggyártott zenei árucikkek terén.

Feltételezem, hogy szükségtelen hosszasan fejtegetni a műzene és a népzene közötti különbséget: az előbbit egy bizonyos, a zeneszerzést, az előadóművészetet akár hivatásosan űző személy alkotja meg teljesen tudatosan, az utóbbi eredete viszont a régmúltban gyökeredzik, az „amatőr” szerzők ismeretlenek. Egy népdal zenei formája és szövege szájhagyomány útján terjed, a helyi közösségek pedig ösztönösen át is formálják kissé az idők folyamán, ám mégis viszonylag egységesen őrződnek meg a fő elemei.

Hogy maga a „nép” szó ebben az esetben mit is jelent, az természetesen külön és bonyolult történet. Általánosságban azokat, az elittől és az intézményes magaskultúrától elkülönülő, alsóbb társadalmi rétegeket jelölték vele, akik fizikai munkát végeznek, kultúrájukat (öltözködés, testdíszítés, zene) saját kezűleg, spontán módon hozzák létre, és ebben a népi kultúrában folytonosság, azaz élő hagyományőrzés mutatható ki. A magyar népzene esetében jellemzően a parasztságot jelenti a „nép”, bár természetesen a városi munkásság is beletartozhatna – ez utóbbinál viszont többnyire szubkultúrákról szokás inkább beszélni.



olvass tovább

Ahogy a parasztok énekelték

6985

„Az Úr 1964. évének december havának 30. napján születtem. Lehet, hogy türelmetlen voltam…” – kezdi életrajzát együttesének honlapján Csík János. Azóta kiderült: nem az. Népzenekarként saját világukban már régóta sikeresek voltak, a köztudatba azonban csak negyven éves kora körül robbantak be, és ez jól van így. Pedig gyerekkora óta táncol és hegedül, nem csoda, hogy a Csík Zenekar ragaszkodott a táncházak miliőjéhez. Csakhogy ez a miliő Budapesten volt, ráadásul tele együttesekkel, a kecskeméti bandának tehát kemény munkájába került, hogy észrevegyék őket, még az olyan szaktekintélyekkel a hátuk mögött (pontosabban maguk előtt) is, mint Majorosi Mariann, az ország talán legjobb néptánctanára és népdalénekese.

Maga a zenekar ’88-as, a díjak pedig már megalakulásuk után három évvel is érkeztek és érkeznek azóta is. Csakhogy a népzene rétegtermék, és hiába tudott róluk mindenki, aki egy kicsit is ismerte ezt a világot, a fősodor felé vezető utat ebben a műfajban szinte lehetetlen áttörni, az elmúlt évtizedekben csak pár zenekarnak sikerült, áldozatos munkával (Ghymes, Muzsikás). A Csík ráadásul mindig is laza formáció volt, tagok jöttek-mentek, még Majoros Mariann védjegyszerű arca és hangja is csak vendégnek számított az ezredfordulóig. Ekkor azonban már nemzeti exportcikként alkalmazták őket, Sydney-ben, az olimpia megnyitóján konkrétan ők voltak Magyarország.

olvass tovább