mobil

Mobil mint kiegészítő

221

A Levi's telefonja nem annyira extravagáns, mint az Armani vagy Prada modellek, de a célközönség is más. A Levi's kiegészítők sorában megjelent a mobil is, lánccal, farmerre akaszthatóan. Mivel a mobil alapvető kelléke a mai generációnak, semmi különös sincs abban, hogy a farmercég egyesítette a divatot a technikával, nem ők az elsők. A készülék dizájnja kompakt, csinos fémkerettel. Ráadásul ehhez az egyedi külsőhöz 2 megapixeles kamerát és microSD kártyával bővíthető 40MB belső memóriát kapott, mely az alapvető multimédiás igényeket messze kielégíti. Az eBay-en már tizenötezerért hozzájuthatsz, itthon húsz körül van az ára.

Kulturált mobilozást kívánunk!

2941

Gyerekként még volt Vers mindenkinek a tévében, ahol híres színészek, mint például Latabár, szép verseket adtak elő. Bevallom, sokszor pukkadoztam a nevetéstől a túlzott átélésüket látván, ma pedig visszasírom, mert a vers és a költészet az iskolai évekkel együtt már nincsenek benne a mindennapjaimban, pedig a technológia fejlődésével már nemcsak könyvben vagy a tévében elérhetőek a versek. A magyar királyi televízió újító ötlettel állt elő Radnóti Miklós századik születésnapjára - adta hírül a hvg online. A régi Vers mindenkinek sorozatot újított formában mobiltelefonos tartalommá is fejlesztik, pontosabban számtalan színész és kamera segítségével akár mobiltelefonon is elküldhetőek lesznek a versek. 

Mobiltartalmak

A mobilos netezésnek, azaz wapozásnak akkor örültem nagyon, amikor rengeteget utaztam, és meg tudtam nézni, mikor indul a vonat és mikor ér be. Ráadásul azonnal láttam a gmailen és rögtön válaszolni is tudtam, szóval ezeket a funkciókat nagyon szerettem használni. Csengőhangot is töltöttem le, és képeket is szerettem volna, de ahogy jobban barangoltam a mobiltelefonos tartalmak világában, egyre jobban elképedtem. Minden van, ami szem szájnak ingere, és még a reklámokban is a hülyeséget nyomják. Ilyen a küldd a FING szót a 17 valahányra, de ugyanez a küldd a KUKKOL szót, vagy épp töltsd le az rózsaszín békát, aki gyerekhangon mozgóképben sípol valami aktuális popslágert. Mindezt csengőhangnak töltsd le! Elképesztő! A színvonal tényleg nagyon alantas, így talán az a réteg is beszáll a mobiltelefonos tartalmak használatába a versekkel, akik eddig nem tették.

MobilVers

A televízió az elkészült videókat sugározza is a tévében, mégpedig január 5-től minden hétköznap az esti Híradó előtt meghallgatunk egy verset, Hámori Gabriellától, Cserhalmi Györgytől, Kamarás Ivántól, Jordán Tamástól vagy Bán Jánostól. A Kultúrház című műsor után pedig egy Radnóti verset is meghallgathatunk a színészektől plusz egy szabadon választott költeményt. Igen, kicsit száraznak hangzik, mégis a száz részre - Radnóti századik születésnapjának tiszteletére - tervezett sorozat szép méltó gyűjtése és folytatása valaminek, ami kezd elveszni. A versmondó színészeket mobiltelefonnal is rögzítették a tévés kamerákon kívül, mely az adások képi világában is meglátszik. A helyszín is változott a Vers Mindenkinek műsorhoz képest, most parkokban, játszótereken, metrón, színházban vagy akár a Duna-parton sétálva mondják el a színészek a rímbe szedett gondolatokat.

Nincs egy Nokia töltője valakinek?

3255

Ismerős mondat ugye? Szinte ahány családtag, annyi töltő, és nem csak márkától, de már típustól is függ, hogy kisdugós vagy nagydugós, hogy lapos vagy pöckös-e az az izé. Agyrém. Már rég itt lett volna az ideje, hogy ezt az egészet rendbe tegyük, és legyen egy darab univerzális mobiltöltő.

A Barcelonában rendezett nemzetközi mobilkonferencián került elő a téma, hogy egységesíteni kéne a töltők rendszerét, amivel nem csak egyszerűbbé lehetne tenni a mobilozók életét, de energiát is spórolhatnánk vele. Ez úgy lehetséges, hogy kevesebb töltő lesz bedugva a konnektorokba úgy, hogy éppen nincsen használatban. Ha eddig egy családban volt három típusú telefon, az nagy valószínűséggel azt jelentette, hogy három töltő lóg ki folyamatosan a falból függetlenül attól, hogy épp töltöttünk velük vagy nem.

Az egyezményt minden nagyobb telefongyártó aláírta, ennek értelmében 2012-re már az egységes töltők uralkodnának a világon, s ez a mini USB-s megoldás lenne. A mobiliparág egyébként az egyik legkevésbé környezetbarát terület, így a spanyolországi konferencián számos ilyen irányú fejlesztéssel álltak elő. Bemutattak például napelemmel szerelt telefont a Samsungtól, ami már az év második felében kapható lesz Nagy-Britanniában. A készülék műanyag részei újrahasznosított anyagokból készülnek, és az alkalmazások között olyan kalkulátor is található, ami megmondja, mennyi CO2 kibocsátást spórolt a használó, ha a sétát választotta a motorizált közlekedés helyett egy bizonyos távon.

De nem csak a Samsung, hanem szinte minden nagyobb telefongyártó vállalat környezetbarát újításokkal rukkol elő, igyekeznek visszaszorítani a szennyező anyagok felhasználását, és a lehető leginkább beépíteni a megújuló energiákat, már amennyire ezt az eszközök lehetővé teszik.

Cicamobil

3517

A fehér cicát, aki az utóbbi években hatalmas karriert futott be még 1974-ben tervezte egy japán grafikus, bizonyos Ikuko Shimizu. Rengeteg dolog készült a fehér színű, fülén rózsaszín masnit viselő kiscicával, kaphatunk noteszeket, ékszereket, táskákat és még gitárt is, csak, hogy néhány terméket találomra kiemeljünk a végeláthatatlan sorból. Vajon még meddig lehet fokozni a Hello Kitty mániát? Hány terméket lehet még kidobni ezzel a csillivili, rózsaszín, cukimuki cicussal? Ugy látszik még elég sokat, most éppen mobilt.

A figura a hetvenes években azért kapott angol nevet, mert akkor nagyon népszerű volt a nyugati kultúra Japánban a fiatalok körében. A fehér cicus igazán a kilencvenes években indult hódító útjára, amikor olyan sztárok népszerűsítették, mint például Mariah Carey, Cameron Diaz, Ricky Martin és Paris Hilton

Már régóta lehet látni lányokat olyan rózsaszín mobiltelefonokkal, amelyeket Hello Kittys matricákkal és mobildíszekkel ékesítettek, ők biztosan örülni fognak a most piacra került tereméknek. A Pannonnál már kapható az új Hello Kittys, rózsaszínben és fehérben pompázó mobilkészülék, amely megvásárlásakor most egy Hello Kittys plüssfigurát is kapunk ajándékba. A készülék egész okos, van benne MP3 lejátszó, microSD kártya, bluetooth és például 1.3 megapixeles kamera is, az előfizetéses ára pedig 31980,- Ft.

Vidd magaddal a lakásod!

3707

A modern kor kihívásainak és  elvárásainak megfelelően alkotta meg Winfried Baumann a hordozható ágy-lakást. Urbánus nomádoknak, vagy hajléktalanoknak tökéletes választás ez a doboz, amely egy kis átalakítás után máris édes otthonná válik. Nemsokára úgyis itt a nyár, és ha ilyenben laksz és a kondiban fürdesz, akkor megspórolhatod az albérlet vagy a rezsi árát, és minden nap máshol alhatsz. Jó ötlet és akkora, mint Tokióban egy szoba, csak sokkal olcsóbb!

Vanak még ilyen okos mobilmegoldások. Nézd meg! 

Köszönjük Mindennapibetevő!