mesterkurzus

Mesteri megoldások

3081

Mindenhonnan azt halljuk, válság van, holott nem érezzük ezt. A híradóban mondják, hogy mennyit esett az euro vagy a forint, de ezt sem igazán érezzük meg, tele a hűtő, fizetés van, tehát minden rendben, mégis valami nyomasztó dolog ül bennünk, ami nem múlik. A televíziót kapcsolgatva ez csak erősödik, a természetről szóló adások helyett repülőgép-szerencsétlenségeket nézünk, amelyik csatornán pedig filmekkel szórakoznánk, ott épp a társadalom perifériájára szorult, szomorú sorsú, génhibás emberek történeteit nézzük. Mindenhonnan a negatív élményeket kapjuk, pedig ha ki tudnánk ezeket zárni, talán könnyebben vehetnénk az élet területein fellépő problémákat is. Ezek megoldásában egyébként most már társadalmilag is elég rosszul állunk, hiszen sokkal egyszerűbb valamit hisztivel kiharcolni, bepánikolni, bűnbakokat keresni, mint magunkba fordulva megtalálni a megoldást. 



olvass tovább

Ezen múlik?!

4660

A felvilágosodás korának tudományos mámorában az európai ember meg volt győződve arról, hogy intellektuális erejével képes megismerni és uralma alá hajtani az egész világot, ahogyan saját életét is. A fájdalmas kijózanodáshoz számos tényező hozzájárult, többek között Sigmund Freud színrelépése, aki először világított rá arra, hogy az „én nem úr a maga házában”, mert a léleknek van egy sötét, ismeretlen tartománya is, amely jóval nagyobb hatást gyakorol életünkre, mint azt el tudnánk képzelni.

Freud nem kevesebbet állított, mint hogy gondolatainknak, érzéseinknek, vágyainknak és emlékeinknek csupán töredékével vagyunk tisztában, a többi mélyen elrejtve, a tudatalattiból irányítja életünket. Kiszolgáltatottjai vagyunk mindenféle belső folyamatnak, amelyeknek csak a következményeit érzékeljük, de hogy valójában mi játszódik le bennünk, az előttünk is rejtve marad.  

Ez az oka annak, hogy életünk legfontosabb területein gyakran saját magunk számára is érthetetlen módon viselkedünk, teljességgel kicsúszik minden a kezünk közül, és ez hihetetlen fájdalommal jár. Ott, ahol érzelmileg közömbösek vagyunk, racionálisan és hatékonyan cselekszünk, ahol meg a legnagyobb ambícióink vannak, újra meg újra ugyanazokba a – gyakran jó előre látható – csapdákba zuhanunk bele. 

Sokan küzdenek azzal, hogy mindig ugyanazokat a hibákat vétik, mindig ugyanabba a kátyúba lépnek bele. Ez nem butaság kérdése, ugye. Sokan képtelen változtatni a viselkedésükön, mindig ugyanazok az elhatározások és kudarcok követik egymást. Ez természetesen egy idő után szorongást okoz és leblokkol. Mindez semmi másnak nem köszönhető, mint a tudatalattinak. Freud és több szakértőnek tekintett lélekbúvár, -gyógyász is a tudatalatti hátráltató tényezőinek tulajdonítja az efféle folyamatos falba ütközést. 



olvass tovább

Uh! Ez is én vagyok...

4817

Azon gondolatokat, tudásmorzsákat, információhalmokat, amelyeket nem használunk, mint tudjuk, elraktározzuk a tudatalattiba - ha ez nem lenne, bizonyára megőrülnék, belerokkannánk a teherbe. Ugyanígy elraktározzuk mindeközben azon emlékeinket is, amelyekre semmi szükségünk éppen. Vagy azokat, amelyek olyan nagy lelki terhet rónak ránk, hogy nem egészséges a tudati felszínen tartani, így inkább eldugjuk őket, így csak akkor kell elővenni őket, amikor valami egészen hasonló történik velünk. Az agy rendszerint így is tesz. Viszont, ha az agy nem tudja a felszínre hozni a tudatalattiban elraktározott emlékeket, érzéseket, gondolatokat, akkor mindez elfojtásba fordul át, ami hatalmas energiákat emészt fel, többek között így alakulnak ki a betegségek is. Igen, pontosan így. Nagyon egyszerű példát tudott erre hozni Dr. Bagdy Emőke, a hétvégi Mesterkurzuson. Volt egy nő, épp válófélben a férjével. Egyik nap - valójában minden fizikai, anatómiai ok nélkül -, iszonyúan elkezdett fájni a felkarja. Elment orvoshoz, akik persze nem találtak semmi rendelleneset. Aznap ment épp a pszichológusához is, akinek megemlítette, hogy iszonyú fájdalmai vannak a karjában. A terapeuta megkérdezte, milyen típusú ez a fájdalom, mit érez pontosan, meséljen el mindent az érzeteiről. Nos, a nő elmondta, olyan, mintha egy fém ököl szorítaná a karját, mint aki nem akarja elengedni. Ekkor a pszichológus kicsit még beszélgetett vele az érzésről, majd rávilágított arra - ami a feleségnek is egyértelmű volt, csak nem kötötte össze a kettőt -, hogy a férje nem akarja elengedni,  nem akar válni. Miután ezt megoldották, a feleség beszélt a leendő volt férjével, feloldotta ezeket a tudatalattiban munkálkodó eseményeket, és hopp, elmúlt a fájdalom.

Hihetetlen? Az, de van.

Jung négy rétegre osztotta az ember szellemét, az első és legkisebb réteg az én, a perszóna, ami megjelenésünket, kimutatott valónkat adja. Ezt nevezi a köznyelv egonak, amit azonban nem elnyomni kell, mert az igen erős és komoly pszichés zavarokat okoz, éppen ellenkezőleg: fejleszteni, jobbá tenni. Az én alatt helyezkedik el a tudat, ami már sokkal nagyobb réteg. A tudat maga az én, ahol a gondolatok, az érzések, az intuíciók születnek, majd ezt követi a személyes tudattalan, itt lapul árnyékszemélyiségünk, itt jelenik meg az anima animus - a férfi nő léte vagy a nő férfi léte -, a szerelem például ezen a szinten alakul ki, talán azért is olyan nehéz meghatározni ennek fogalmát. A személyes tudattalanban keletkező zavart a kvantumenergiák helytelen áramlása okozza, ilyenkor jönnek létre az indentitás zavarok, a hitetlenség - transzcendens hiánya -, az élet értelmének megkérdőjelezése. A leghatalmasabb réteget a kollektív tudattalan képezi, itt jelennek meg az archetipikus képek: az anya, az apa, az öreg bölcs, a hős, a szülés, a gyerek szimbóluma és még sok-sok más szimbólum ezen kívül. Érdemes Dr. Daubner Béla munkáit tanulmányozni, aki több száz ilyen szimbólumot összegyűjtött már, magyarázatokkal együtt. Ezzel a kollektív tudattalannal is lehet kapcsolatot teremteni, például hipnózis során.

A Mesterkurzus legutóbbi előadásán, ahol a tudatalatti problémájáról tartottak többen előadást, előkerült egy érdekes eset, melynek során egy nő kapcsolatot teremtett ezzel a réteggel. Hipnózisa alatt a barlang motívumot próbált a terapeuta használni, amelybe a páciens nagyon nehezen tudott bemenni, négyszer is megpróbálta, mire végül sikerült. Miután képessé vált leszállni a barlangba, úgy érezte, az anyaméhben van, de hatalmas dárdák állnak ki a falából, és halálfélelemmel küzd. Nagy nehezen átverekedte magát, valójában újraélte a saját megszületését. Mivel a barlang a nőiesség fizikumát, az anya azon részét szimbolizálja, ahonnan megszülettünk, ezért ki kellett deríteni, miért volt ilyen traumatikus a születése. Kiderült, hogy a páciens anyja félt megszülni a gyermekét, tele volt szorongással azzal kapcsolatban, hogy vajon képes lesz-e jól felnevelni a lányát, ezért lett traumával kísért a születése, ami az egész életére hatással lett. A kollektív tudattalannal való munka nagyon sok kérdésre választ adhat életünk rejtett mozgatóival kapcsolatban.



olvass tovább