megszállás

Szabad a kövezés?

6506

Az utóbbi hetekben a világ figyelme nem véletlenül összpontosult ismét a Közel-Kelet egyik örökké sokkoló híreket szolgáló pontjára, Iránra. Ezúttal azonban nem a megoldhatatlannak látszó nukleáris vita vagy a különböző szankciók miatt fenyegetőző miniszterelnök egy újabb nyilatkozata, hanem egy, a nyugati civilizáció számára felettébb brutálisnak tűnő igazságszolgáltatási mód borzolja a kedélyeket világszerte.

A házasságtöréssel igazságtalanul megvádolt Szakineh Mohamadi Astiani esete, akit ártatlansága ellenére mégis halálra kövezésre ítéltek. Még szülőhazáját is sokkolja az eset, olyannyira, hogy kétségbeesetten kérnek segítséget az ilyenkor korántsem annyira ellenséges Nyugattól is. Úgy tűnik azonban, hatástalanul. Brazília például hiába ajánlott menedéket Szakinehnek, mégis kivégezhetik. Ügyvédje, Mohamad Mosztafaei pedig legutóbbi meghallgatása óta ismeretlen helyen tartózkodik, és az is kétséges, egyáltalán életben van-e még. Az mindenesetre sejthető, hogy nem valamilyen paranormális tevékenység áldozata lett ő sem, mint ahogy azok sem, akik bármilyen úton-módon hangot adtak eddig tiltakozásuknak.

olvass tovább