magyar divat

Landzsoltunk, jobb híján...

6141

A cikk végéig még nekem is van időm eldönteni, hogy a Designer's Lounge jó kezdeményezés döcögős kivitelezéssel, vagy egy újabb rosszul sikerült próbálkozás néhány plusz ponttal.

A Designer’s Lounge elnevezés igazán kecsegtető, még azt is elfeledteti velem, hogy az ilyen nagyzolós név mögött rendszerint csak valamilyen vaskos támogató bújik meg. És azt is, hogy a flancos hangzás nem egyenlő azzal, hogy van is mögötte tartalom. A Vörösmarty tér felé tartva abban reménykedünk, hogy van. A név egyenlő a rózsaszín szemüveggel, tehát ötből öt pont.
A helyszín is jó választás, a Vörösmarty téren, a Gerbeaud mellett álló üvegpalota első emeletén található kávézó - még úgysem jártam ott. Az eseményt csütörtök délután hat órai kezdettel hirdették. Hat után nem sokkal már a bejáratnál álló hosztesznél fizetjük be az 500 forintos belépőt a 700 forintos helyett, mert a rendezvény Facebook oldalán igazoltuk, hogy ott leszünk. Ajándékba kapjuk még a támogató magazin egy-egy régebbi számát és néhány hajápolási termékmintát, meg egy karszalagot a csuklónkra, ha esetleg vissza akarunk majd jönni. Ha… Esetleg… 

Kép innen

Kicsit tanácstalanul nézünk körbe, mert egyelőre nem sok minden történik. Körülbelül három tervező pakol ki éppen, akiket lehetetlenül kicsi helyen zsúfoltak össze az egyik oldalon. Olyan, mintha túl korán érkeztünk volna, de ránézek a telefonomra, és már tényleg elkezdődött. Mindössze egy órát tudok itt tölteni, mert tovább kell mennem egy bemutatóra. A tervezők mellett két próbafülke áll annak, aki fel szeretné próbálni a ruhákat. Ha szeretné, lefotózzák benne a felállított háttér előtt. Nem árt, ha az önjelölt modellekben nincs szégyenlősség, mert a kávézó minden pontjáról látni lehet őket. A ruhákat és a Le Corset fűzőket nem próbálgatom, nem fognak meg annyira, Visy Dóri műgyanta ékszerei közül többet hordhatatlannak minősítek, de azonnal beléjük szeretek, és vadul próbálgatni kezdek.
Közben a jelenlévő sminkesek épp a modelleket pingálják, hozzájuk egyébként be lehetne ülni sminkeltetni is. Újabb tervezők után kutatva elsétálunk a bárpult felé, de az italok között sem bújik meg több dizájner. Nem csak mi lődörgünk, többek között egy csinosan felöltözött lány sem tudja, mitévő legyen a jegyzetfüzetével, majd befut még néhány ember, akiket nemrég egy bemutatón láttam, de ők is inkább a kényelmes ülőalkalmatosságot választják. A legvonzóbb egyébként a SugarShop cukrászda asztala, ahol háromféle poharas nyalánkság kelleti magát. Mivel nincs más történés, lecsapunk egy csokis csodára (ötből öt pont), landzsolunk a kanapén és hallgatjuk a lounge zenét.

Miközben majszoljuk a finomságot, azon gondolkozom, hogy miért keserű a szám íze az édes helyett. Miért van az, hogy megint bele kellett futnom egy olyan rendezvénybe, amelyet eredetileg azért hozták létre, hogy „segítse a hazai tervezőknek és munkáiknak a megismertetését szélesebb körökben és lehetőséget adjon azoknak is, akik még nem rendelkeznek saját showroommal, de a munkájuk alapján helyük lehet a már elismert tervezők között is”, mégsem ezen van a hangsúly. Az én mércém szerint itt alig van jelen néhány tervező. Pedig - és azt hiszem, most jutottam el a végkövetkeztetésre - a Designer's Lounge jó ötlet, mert a tervezőknek a WAMP-on kívül lenne más lehetőségük is arra, hogy közvetlenül találkozhassanak a vásárlókkal vagy az érdeklődőkkel. Arról nem is beszélve, hogy pont a kifejezetten elegáns helyszín és a körítés az, amely olyan célközönséget is bevonz, akiknek inkább lenne lehetőségük megvásárolni a magyar dizájner ruhákat, táskákat, cipőket (már ha lennének) vagy ékszereket, mint például nekem. Csak valahogy még nem az igazi. Talán a következő hónapban...

Gyerekrajzból gyűrű

6186

A 23 éves Visy Dórit a novembert idéző, viharos májusi szél fújja a Ferenciek terére. Az orkán és az eső elől az egyik közeli presszóban keresünk menedéket. Amíg kihozzák a tejeskávénkat, felelevenítjük közös emlékeinket a Designer’s Lounge-ról, ahol beleszerettem az ékszereibe. Dóri hatalmas szenvedéllyel lovalja bele magát a mesélésbe, de ugyanilyen átéléssel beszél a Firenzében töltött egy évről, az alkotás szépségéről és a jövőbeli terveiről is.

Miért választottad az ötvös mesterséget?

A gimnázium után felvételiztem az ELTE keleti nyelvek és kultúrák - indiológia szakára, de kitűnő érettségivel sem sikerült bejutnom. Akkor el kellett gondolkodnom, hogy mit csináljak, mert nem akartam kihagyni egy évet. Mivel mindig is érdekeltek a kézműves dolgok – fűztem gyöngyöt, üveget festettem -, a nagynénémnek eszébe jutott, hogy miért nem jelentkezek a Pénzverdébe ötvös képzésre, ahol két év alatt megtanítanak nagyon precízen dolgozni. A második évben megnyertem az Ifjú Alkotók Kiállítását, ahol a szakmai zsűri nem tudott dönteni, hogy melyik ékszeremnek ítélje a díjat, ezért az egész kollekció megkapta az első helyezést. Kétszer voltam Inhorgenta vásáron Münchenben, ahol második alkalommal megismerkedtem a firenzei Alchimia művészeti iskola képviselőivel, és akkor eldöntöttem, hogy felvételizek oda.



olvass tovább

Párizsból valóság

6209

Kelemen Dóra 2009-es vizsgamunkáit látva azt gondoltam, hogy egy erős, karakteres nővel fogok találkozni, akinek feketére festett haja és piercingje lesz. Ehelyett egy nyílt, őzike tekintetű, hosszú, barna hajú, törékeny lánnyal találom szembe magam, bár a határozottságban nem tévedtem. Dóra a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatójaként végzett, majd mesterképzésen vett részt dizájnmenedzser szakon. Nemrég adta le a szakdolgozatát. A kihívásoknak viszont nincs vége: megkapta a francia állam egyéves ösztöndíját, így most azon hezitál, hogy melyik nagynevű párizsi intézetben folytassa tanulmányait szeptemberben.

Mi alapján fogsz választani?

Távolról nagyon nehéz dönteni, mindenki mást mond. Minden iskolában megvan a kötelező gyakorlat, ami számomra a legfontosabb. Mivel erősen bennem van az a vonal, hogy szeretek kísérletezni, és nem feltétlenül olyan darabokat hozok létre, amik hétköznapi viselésre alkalmasak, ezért nagyon valószínű, hogy olyan iskolát választok, ahol a haute-couture erősebb vonal. Nálam később is biztosan maradni fog, hogy a kollekció bizonyos darabjaiban a kreativitásomat mutatom meg és csak kísérletezek. Ha mindenki csak prêt-à-porter ruhákat tervezne, az nagyon unalmas lenne, ráadásul egy haute-couture ruhát is hordhatóvá lehet tenni.

Miért szerettél volna még mindig tanulni, nem pedig a saját márkádat elindítani?

Itthon elég nehéz belekezdeni. Ez életem legnagyobb lehetősége, azt hiszem. Az iskoláknak kiterjedt kapcsolatai vannak, ebből adódóan választhatok, hogy hova szeretnék kötelező gyakorlatra menni, ellentétben azzal, hogy itthon nekünk nincs kötelező gyakorlatunk, és nem is tudnak gyakorlati helyet biztosítani. Úgy végeztem el az öt évet, hogy nem voltam gyakorlaton. Persze, az ember próbál leleményes lenni, keresi a lehetőségeket, én például Erasmussal voltam kint korábban Franciaországban, ahol nagyon sokat tanultam.

Kelemen Dóra munkái a galériában

Van valaki a családodban, aki divattal vagy ruhákkal foglalkozik?

Nagymamám varrónő volt, édesanyám hobbiból varr, testvérem pedig kerámiázik, így mindig azt láttam otthon, hogy valaki alkot. Még kisgyerek voltam, amikor eldöntöttem, hogy divattervezéssel szeretnék majd foglalkozni, ezért is kezdtem el rajzolni. A Kecskeméti Művészeti Szakközépben végeztem grafika szakon, amit nagyon szerettem, de jobban vágytam az anyagra, amit meg lehet fogni, formálni lehet, ezért választottam a textilt és a bőrt.



olvass tovább

„Nyolc karról álmodom”

6284

Furcsa dolog interjút készíteni olyasvalakivel, akit 12 éves kora óta ismersz, és végignézted, hogyan válik cserfes tinilányból a keleti vallások tisztelőjévé, miközben kisebb kitérők után ráeszmél, hogy a kerámia a legnagyobb szenvedélye. Hidvégi Petra új szerelme viszont az üveg, amelyből letisztult ékszereket készít.

Művészeti szakközépiskolában kerámia szakon végeztél. Voltak kitérők, főiskolára jártál, eladóként dolgoztál, de végül mégis a kerámia mellett döntöttél. Miért?

Besokalltam a főiskolától, ahova néhány évig jártam. Nem szerettem volna napi nyolc órában dolgozni valahol, ami nem érdekel. Inkább úgy határoztam, szeretnék a saját főnököm lenni. Ennek az az ára, hogy egyelőre minden bevételemet a következő munkáimra fordítom. Ha kell, alkalmi munkákat is vállalok, emellett pedig éjjel-nappal üvegezek és agyagozok. Egy ideje pedig a Szépművészeti Múzeumban vagyok foglalkozásvezető ösztöndíjasként.

Ékszerek a galériában!

Nem hiányzik egy iskola, ahol továbbképezheted magad?

Nagyon szeretnék a MOMÉ-n tanulni, de anyagilag nem tudnám finanszírozni, ezért valószínűleg kimarad az életemből. Másrészt úgy érzem, hogy ha valakinek a keze ügyes, szorgalmas, nyitott szemmel jár a világban és képzi magát anyagismeret, szépérzék és esztétika terén, akkor meg tudja állni a helyét. Ha én reggeltől estig agyagozok, akkor ugyanúgy fejlődök, mint egy tanteremben. Azzal a különbséggel persze, hogy ott lenne mellettem egy oktató, aki rám szólna, hogy valamit ne így vagy úgy keverjek be, mert égetéskor szét fog törni.



olvass tovább

Egységben az erő

6331

Az építészcsaládban született Cséfalvay Lilla most végzett BA képzésen a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem kötött anyag- és formatervező szakán, testvére, Fanny negyedéves ugyanitt ruhatervező szakon. Munkáikkal a Designer’s Lounge-on találkoztam először, és elnézve a műveket biztosra vettem, hogy végzett tervezők. Pedig még csak a kezdetek kezdetén járnak. A közös műhelyről álmodó testvérpárral többek között a magyar divat jelenéről és jövőjéről beszélgettünk.

Egymást követve ösztöndíjjal tanultatok egy-egy félévet a London College of Fashion-ben, amelyik egy nagyon jó iskolának számít. Mennyiben más Londonban ruhatervezést tanulni?

Lilla: Sokkal többen járnak oda, mint például a MOMÉ-ra, így sokkal kevesebb idő jut egy-egy emberre, személytelenebb a képzés. Sokkal nagyobbak a csoportok is, emiatt kevesebb személyes konzultációra volt lehetőség. Ugyanakkor nagyon inspiráló egyrészt az iskolai közeg, másrészt az örökké mozgásban lévő város. Összességében rengeteget lehet fejlődni.

Fanny: Azt is hozzátenném, hogy nagyon gyorsan lehet eredményeket elérni, sok a bemutatkozási lehetőség is. Mivel ott nem szemeszterek, hanem trimeszterek vannak, nagyon gyors munkatempó alakul ki, ez lendületességre, gyors munkára nevel, és ha beindul az agyad, látványos dolgokat lehet előállítani. Nekem hiányzott az a személyes kapcsolat és folyamatos konzultáció a tanárokkal, amely az itthoni tanulmányainkat jellemzi. Itthon sokkal jobban bele tudunk mélyedni egy-egy munkába.

A Cséfalvay lányok munkái a galériában! Fotó: Neményi Márton



olvass tovább