magánélet

Jövőbe látunk?

4541

A nagyváros zajában egy elveszettnek látszó, viszont életvidám, mosolygós, harmincas éveit taposó nő próbál nem elkésni a munkából. A kezében egy halom papír, irattartó, egy méretes táska és egy teli üveg ásványvíz. A telefonja csörög, felveszi és érthetetlen gyorsasággal kezd el magyarázni, közben gesztikulálni is próbál – aminek persze semmi értelme-  ezzel kiejti a kezéből az ásványvizes palackot, ami métereket gurul a földön. A nő a kezében lévő holmikkal együtt próbál egyensúlyozni a palack irányába, majdnem megbotlik, és közben három embert lök félre. Kínos vigyorral az arcán és paprika vörösen elnézést kér, majd a palackjáért nyúl, miközben mosolyog jól megszokott ügyetlenségén. 

A munkahelyén meg nem áll, – ha olyan témával kell foglalkoznia, ami érdekli -, jön-megy, rengeteget beszél, mindenkihez van egy-két szava. Mindig van hová rohannia, aminek következtében kapkod és ügyetlenkedik. Mindent az utolsó percre hagy, viszont amit befejez, azt később az emberek elismerik. Ismét lejárt a határidő, a nő beszáguld a főnöke irodájába, zavarában elfelejt kopogni, és elhadar a főnökének egy gyors, láthatóan betanult elnézéskérő szöveget, amellyel megmagyarázza, miért csak most lett kész a munkájával. Széles vigyorral az arcán és remegő kézzel a felettese elé tolja az anyagot, majd hangos köszönéssel kimenekül az irodából. A hazafelé vezető úton a cipősarka beleakad a szellőzőbe, bőszen rángatja. Fél másodperc leforgása alatt hat embernek tűnik fel a szerencsétlenkedő nő kínos arckifejezéssel. Meg is áll egy járókelő segíteni neki, aki láthatóan jól szórakozik a helyzeten. A nő hadarva körülbelül tízszer megköszöni a segítséget, majd próbál eltűnni az emberek szeme elől. Közben ismét csörög a telefonja, közlik vele hogy a beadott anyaga megfelelt az elvárásoknak és elfogadják. A telefonon beszélővel büszkeségből nem közli, hogy örül a hírnek, de ahogy befejezik a beszélgetést, ismét tárcsáz, és bőszen újságolja a jó hírt ismerősének. 



olvass tovább

Külföldi kerítés csakis kolbászból

5602

A jelenséget mindenki ismeri - fiatal, kalandvágyó ifjak jobb élet reményében külföldre dezertálnak. Nekem is van ilyen ismerősöm, neki is és neked is, ez egészen biztos. Vajon mi a közös ezekben az arcokban, azon kívül, hogy közülük nem kevesen a nullával egyenlő szintű nyelvtudással vágnak neki az ismeretlennek?! Hát az, hogy többségük ódákat zeng a mesés nyugatról, az ottani lehetőségekről, mi pedig itt a Balkán égisze alatt csücsülve joggal görbítjük sírásra a szánkat, hiszen nekünk annyival, de annyival rosszabb. Lehet, hogy így van, de vajon mi lakozik a nyugati cukormáz alatt?

Nem ritkán felemás érzelmekkel hallgatjuk a külföldi munkáról és kalandozásról szóló beszámolókat, szájízünket pedig nem más, mint a saját helyzetünk határozza meg. Kezdjük a jobb opcióval, vagyis a mi házunk táján minden oké, van munkánk, van lakásunk, talán még a kiegyensúlyozott magánélet rublikát kipipálhatjuk. Ebben a felállásban igencsak érthető, hogy szkeptikusan fogadjuk frissen hazalátogató ismerősünk beszámolóját, és most tekintsünk el az irigységtől és az utálattól mint elemi tulajdonságoktól. Nem irigység ez, hanem egy teljesen logikus hozzáállás, elég ha a külföldön szerencsét próbálók itthoni helyzetét nézzük. Valljuk be, hogy nem azok vannak többen, akik mesebeli életet hagynak maguk mögött, és már-már önző szabadságvággyal vágnak neki az ismeretlennek. Nem, ugyanis a külföldön munkát vállaló honfitársaink többsége nagyon is nyomós okkal dönt a távozás mellett, nevezetesen itthon nem képes boldogulni.



olvass tovább