maffia

Gomorra két órája

3651

Képzeljük el, hogy egy filozófia szakot végzett, huszonéves magyar fiatalember beleveti magát az itthoni szervezett bűnözés világába, közvetlen közelről vizsgálja és analizálja azt, a leghírhedtebb kerületek leghírhedtebb részein hosszasan beszélget az érintettekkel, tetthelyeket látogat meg rögtön a gyilkosságok után, és még csempészetben is hajlandó résztvenni a tapasztalatszerzés érdekében. Hamarosan dokumentarista könyvet ír az élményeiből és a megszerzett információkból, pontos adatokkal, nevekkel, helyszínekkel, dátumokkal, a könyvből pedig világsiker lesz. Az illetőt erre halálosan megfenyegetik, vérdíjat tűznek ki a fejére, rendőri védelem alá kerül, majd a saját biztonsága érdekében elhagyja a hazáját.

Szóról szóra ez történt Olaszországban a jelenleg 29 éves Roberto Savianoval, akinek - kizárólag tényekre épülő - 2006-os műve alapján készült a Gomorra című fikciós bűnügyi film. A könyv sikere mellett a mozgókép elvitte a zsűri nagydíját Cannes-ban, a kritikák pedig az egekbe magasztalták, mint a maffiafilmek megújítóját, mint a gengszterromantikával, a Keresztapa-trilógia családias légkörével leszámoló bűndrámát. Nem nagyon túloztak.

 

Roberto Saviano, a könyv szerzője

Maffiózók Nápolyban

A Matteo Garrone által rendezett Gomorra eleve nem a sokat boncolt szicílíai szervezet, a Cosa Nostra működését tárja fel, hanem a popkulturálisan kevésbé ismert nápolyi maffiáét, a Camorráét. Ez utóbbi szintén a 19. század legelején keletkezett a mai Campania tartományban, mint titkos társaság, de a fő profiljuk akkor még csak a kalózkodás volt, illetve a Nápolyt akkoriban uraló Bourbon királyi ház titkosszolgálataként funkcionáltak. Az egységes Itália létrejötte után persze akadozott, ám végül mégis fennmaradt a jól működő rendszer, a camorristák az állami védelem mellett külön fegyveres védelmet nyújtottak a nápolyiaknak, mostanra pedig gyakorlatilag sajátos állammá váltak az államban.



olvass tovább

Torkon akadt halszálka

4938

Az alkoholtilalom 1920-ban lépett életben Amerikában, és ezzel együtt virágzásnak indult a csempészet és a maffia. A szesztilalom idején a csempészetből két milliárd dollár bevétele származott a bűnözőknek, és csaknem fél millió ember ebből élt, a korrupció átszőtte az egész rendszert. A maffiáról és a gengszterekről még ma is ez a húszas-harmincas évekbeli kép él az emberekben, de nézzük, mik is a maffiózók állandósult stílusjegyei.

A gengszterek mint úriemberek

A húszas évekről már korábban írtunk, a fekete zenészek ekkor kezdtek el befutni, és ekkor volt a legnépszerűbb a jazz, a charleston, a shimmy és a black bottom is. A főként alkoholcsempészettel, örömlányok futtatásával foglalkozó maffiózókról az akkori átlagemberben egy idealizált kép élt. A gengszterek mind úriemberek voltak, és tényleg úgy is viselkedtek. A legtöbb fontos városi, állami vezetővel jóban voltak, modoruknak kifogástalan volt, és öltözékük is igazodott ehhez.

A lovagias úriemberek mindig makulátlan három részes öltönyben jelentek meg, amit persze a szabó méret után pont rájuk készített. Az alkoholból befolyt pénzekből megengedhették maguknak a fényűző ruhatárat. A színek terén is visszafogottak voltak, főleg a fekete és a fehér kombinációt kedvelték, de a szürke és barna is felbukkantak a zakók és a nadrágok között. A mintákat illetően a hajszálcsíkos (fekete alapon vékony fehér szövetbe szőtt csíkok) anyag örvendett hatalmas népszerűségnek. A kalap, a kesztyű, a nyakkendő és a szivar is elengedhetetlen kelléke volt egy valamirevaló maffiózónak ekkor. A cipők csakis bőrből és hosszított orrésszel készülhettek, díszítésként pedig lyukacsos mintázat került rájuk.

Gengszterek itt!

A gengszterek csajai

A gengszterek barátnői, feleségei pont úgy öltöztek mint a korszak úrinői. Hódított a garcone look, amit Coco Chanel alkotott meg. Az öltözékek általában egyenes, bő szabású ruhák voltak, az estélyi szereléseket rojtokkal díszítették. A ruhácskák fölé hideg időben bundát vettek, ami szintén az eleganciát és a gazdagságot jelképezte, akárcsak a gyöngysor. A fejre estére díszes fejpánt vagy turbán került, míg napközben fejre simuló filc kalapot vettek.

Gengszterek csajai itt!

Gengszter sikk ma

A gengszter sikket most is könnyen lekoppinthatjuk, nem kell hozzá más, csak néhány fekete-fehér, férfias szabású, elegáns darab és természetesen nyakkendő, valamint kalap. A legtrendibb gengszteres kiegészítőt ki más is szolgáltathatná, mint Karl Lagerfeld, aki pisztoly sarkú cipellőt tervezett nem is olyan régen a Chanel háznak.

Ebben a második összeállításban húszas évek dívájának éjjeli öltözékére láthattok példát mai darabokból. A rojtos ruháról, a flitterekről, a műszőrméről és a gyöngysorról nem szabad megfeledkezni egy ilyen összeállítás során.

Aki beszél, meghal...

4939

Az elmúlt ötven év filmtörténeti eseményei olyan mítoszt teremtettek e rövidke szó köré: maffia, hogy eldöntöttem utánanézek, egyáltalán honnan származik ez a családi hagyomány, a név, a szokás, a törvény. Egy mamutfenyő kivágása metszőollóval könnyebb lett volna...

Honnan a név?

Már maga a szó, hogy maffia (olaszul: mafia) nehezen eredeztethető. Az egyik verzió szerint az arab mahjas (menedékhely) szóból ered a  régi szicíliai mafiusu, amit a XIX. században kezdtek el használni, félelmet nem ismerő, büszke vagy arrogáns, erőszakos emberre. Egy másik etimológiával kapcsolatos történet ennél jóval romantikusabb: a XIII. század során, I. Károly szicíliai uralma alatt egy Droetto nevű francia katona megerőszakolt egy fiatal hajadont. A lány anyja a történtektől feldúlva Ma -ffia, Ma -ffia sikolyok közepette szaladt az utcákon. A ma -ffia a „mia figlia”, azaz „a lányom” szóból származhat. Az anya sikolyaiból később a franciaellenes ellenállási mozgalmak jelszava lett, amely nagyon szegény olaszokat és szicíliaiakat tömörített. Talán ez a leginkább hihető történet, de, hogy még inkább összezavarodjunk, következzen még egy. 1863-ban egy bűnbandákról szóló színdarab címe az I mafiusi di la Vicaria volt, a bűnözőkre innentől kezdve használták a mafiusi szót. Hivatalos iratokban Palermóban jelent meg először a kifejezés 1865-ben. Sok szicíliai szerint a maffia igazi neve a Cosa Nostra, amelynek a jelentése a „mi ügyünk”. Azok számára, akiknek megtiszteltetés a szervezethez tartozni, teljesen mindegy, hogy miként is hívják azt. A maffiózók egymás között csak a "cosa nostra" vagy a "la stessa cosa" („ugyanaz az ügy” ) elnevezést használják. Csak a külvilágnak van szüksége egy névre, sok családban ki sem mondják azt, hogy maffia, mert sértésnek számít. Nos, amikor ennyi történetre bukkantam, sejtettem, a jelenség maga még több, még kacifántosabb sztorikat hoz majd.

Eredettörténetek

A legmerészebb állítások az eredeti maffiát egy titkos, középkori társaságként határozzák meg. Ez a szervezet a XV. században felesküdött, hogy a szicíliai birtokokat megvédi a külső - katalán, olasz, francia, görög - támadásoktól. Nagyon kevés történelmi bizonyíték maradt meg erre az időszakra vonatkozólag, úgyhogy könnyen lehet, hogy ez csak Tommaso Buscetta elfogott, majd árulóvá vált maffiózó sztorizgatása. Mindenesetre a XIX. század közepétől elkezdődő egyesülési folyamatok során Szicíliában nem létezett elég erős államszervezet ahhoz, hogy az ott élők számára megfelelő gazdasági biztonságot nyújtson. A latifundiumok birtoklói létrehoztak egy-egy védelmi erőt, amely kiterjedt Szicília összes gazdasági területére (kikötőkre, húspiacokra, szállítmányozáras stb.), ezáltal egyre nagyobb befolyásra tettek szert, és lassan beszivárogtak a politikai életbe is. Ezek a családok voltak a korai maffia tömörülések. Mussolini a 1920-as években kinevezte a "vasprefektust", hogy számoljon fel ezekkel a teljhatalmú bandákkal, s Cesare Mori neki is látott a kiirtásuknak. Ekkor 1925-1929 között rengeteg szicíliai maffiózó menekül Amerikába, innen pedig már rengeteg ismeretünk van filmélményekből. 



olvass tovább

Cseppet sem romantikus

5442

Csodálatos archív felvételkre bukkantunk. A maffia romantikáját romboljuk!