levél

Névtelen vallomások

3014

Középsuliban nem voltam valami feltűnő jelenség. Inkább egy szürke egérnek éreztem magam. Én voltam az a csaj, akire nem emlékeztek, hogy ott volt-e azon a bulin vagy sem. Persze ott voltam… Úgy gondoltam, akkor se venne észre senki, ha fél méterre állnék tőle. A pasik meg aztán… Aztán egyik nap kaptam egy levelet. A kolesz portáján hagyták, címzett Csiberopi, 111-es szoba. Egy vers volt benne. Első látásra kicsit ijesztő volt, eléggé hasonlított a váltságdíjkérő levelekre a filmekből…de nem az volt. Egy szerelmes levelet kaptam egy titkos „hódolótól”. De durva… gondoltam. Persze két perc múlva az összes szobatársam és barátnőm és az egész szint szerelmes-levél-lázban égett. Tök izgi volt. Nemsokára kaptam még egyet. Mivel elég kíváncsi természetű vagyok, ezt nem hagyhattam annyiban.



olvass tovább

Komolyan gondoltad a zsiráfot?

4008

Amerikai gyerekek levelei Istenhez (a kérdések és kívánságok végül érthetetlen okból felnőttek kezei között kötöttek ki): 

"Kedves Isten! Tényleg láthatatlan vagy, vagy ez valami trükk? Lucy"
"Kedves Isten! Komolyan azt akartad, hogy így nézzen ki a zsiráf, vagy baleset volt? Norma"
"Kedves Isten! Ahelyett, hogy hagyod az embereket meghalni és új embereket nemzeni, miért nem tartod egyszerűen életben azokat, akik már léteznek? Jane"
"Kedves Isten! Elmentem egy esküvőre, és rendesen csókolóztak a templomban. Helyesled ezt? Neil"
"Kedves Isten! Én amerikai vagyok. Te mi vagy? Robert"

"Kedves Isten! Köszönöm a kistestvért, de én csak egy kiskutyáért imádkoztam. Joyce"
"Kedves Isten! Kérlek, tégy be még egy ünnepet a karácsony és a húsvét közé! Nincs akkortájt semmi jó. Ginny"
"Kedves Isten! Ha a halál után visszatérünk valamilyen más formában, akkor kérlek, ne hagyd, hogy Jennifer Horton legyek, mert utálom őt. Denise"
"Kedves Isten! Ha adsz nekem egy csodalámpát, mint Aladdinnak, bármit odaadok neked, amit csak akarsz, kivéve a pénzemet és a sakk-készletemet. Raphael"
"Kedves Isten! Kérlek, küldd Dennis Clarkot idén egy másik táborba. Peter"
"Kedves Isten! Káin és Ábel talán nem ölték volna egymást annyira, ha mindkettőjüknek van külön szobája. A bátyáimnál működik. Larry"
"Kedves Isten! Amikor nagy leszek, épp olyan akarok lenni, mint az apukám, csak ne legyek mindenhol olyan szőrös. Sam"
"Kedves Isten! Azt hiszem, a tűzőgép egyike a legnagyobb találmányaidnak. Ruth M."
"Kedves Isten! Néha akkor is gondolok rád, amikor nem imádkozok. Elliott"
"Kedves Isten! Ha figyelsz a templomban vasárnap, akkor megmutatom neked az új cipőmet. Mickey D."
"Kilencszáz évig szeretnék élni, mint az a fickó a Bibliában. Szeretettel: Chris"
"Azt olvastuk, hogy Edison találta fel a fényt, a vasárnapi iskolában pedig azt mondták, hogy te. Szóval ellopta az ötletedet. Donna"
"Kedves Isten! Ha nem hagytad volna a dinoszórokat kihalni, akkor most nem lenne országunk. A helyes dolgot cselekedted. Jonathan."

A kézzel írt példányok és még néhány levél a Pixdaus-on látható.

Szerelmes levél

4729

Kaptam egy klasszikus nyári olvasmányt, Simone de Beauvoir szerelmes levelit tartalmazó kötetet. Amikor a kezembe akadt a több mint hatszáz oldalas könyv, kicsit sem hozott lázba. Mégis mit tudhatok meg félezer oldalnyi privát levélből, ráadásul csak az egzisztencialista írónő leveleit tartalmazza, tehát azt, hogy milyen válaszokat kap nem tudhatom meg. Semmi izgalom. Mivel odavagyok Sartre-ért, akit ugye nagyon szoros kapcsolat fűzött Beauvoir-hoz, beleolvastam. Kiderült, hogy bár magánéletét elsősorban a Sartre-ral való kapcsolata és a párizsi miliő romantikus kis kalandjai határozták meg, azt azonban kevesen tudják, hogy az írónőt élete legnagyobb szerelme egy amerikai regényíróhoz fűzte, aki több ezer kilométerre, Chicago szegénynegyedében élt. Beauvoir harminckilenc évesen, 1947-ben találkozott először Nelson Algrennel. Valószínűtlen párost alkottak ők ketten – a nő szószátyár francia értelmiségi, a férfi a chicagói nyomor hallgatag krónikása volt –, mégis szenvedélyes szerelemre lobbantak egymás iránt. A következő tizenhét évben Simone de Beauvoir – a ritka, pár hónapos találkozások mellett – levelek százaiban öntötte ki a szívét az „imádott chicagói fiatalembernek”.

És, hogy mi az, ami miatt izgalmas lehet egy kívülállónak ezeket a leveleket olvasni? Beauvoir fontosnak tartotta, hogy Algrennel megismertesse saját világát, így levelei egyedülálló kommentárt nyújtanak a korabeli Franciaország és Európa irodalmi, szellemi és politikai életének eseményeihez. Beauvoir levelei nem csupán az írónő felbecsülhetetlen értékű portréját rajzolják meg, de a beszámolókban felbukkannak az 50-es, 60-as évek világának meghatározó értelmiségi figurái és művészei is: Boris Viantól Albert Camus-ig, Arthur Koestlertől Truman Capote-ig, Charlie Chaplintől Orson Wellesig, Edith Piaftól Louis Armstrongig…

Rám nagyon inspirálóan hatott ez a olvasmány. Rengeteg filozofikus gondolatot közvetít, sok-sok olyan momentumot mesél el az életéből, amellyel egy kétezres években élő fiatal nő is maximálisan tud azonosulni. Simone Lucie-Ernestine-Marie-Bertrand de Beauvoir-t (gyönyörű ez a hosszú név) szokás a feminizmus anyjaként emlegetni, de semmiképpen ne gondoljuk azt, hogy a nőket piedesztára emelve szemlélte a világot: "Embernek lenni végtelenül fontosabb, mint azok a sajátosságok, melyek az embereket egymástól megkülönböztetik; sohasem az adott tények határozzák meg a felsőbbrendűséget; hogy a ’virtus’-t (…) hogyan definiáljuk, ’az tőlünk függ’. Mindkét nemben lejátszódik a test és a lélek, a végesség és a transzcendencia egyugyanazon drámája; mindkettőt nyűvi az idő, leselkedik rá a halál, mindkettőjüknek lényegesen szükségük van egymásra; a szabadságukból mindketten ugyanazt a dicsőséget meríthetik; és ha ezt élvezni tudnák, ellen tudnának állni a kísértésnek, hogy vitatkozzanak csalárd privilégiumokról; és a testvériség szelleme támadna fel közöttük."

Soha nem éreztem késztetést, hogy szerelmes leveleket írjak, de mióta az Amerikai szerelmet elolvastam naponta írok... Te szoktál szerelmes levelet írni? Ha igen itt még versenyezhetsz is.

Semmi közöd hozzá

5694

A levéltitok lexikonban olvasható definíciója a következő: "Másnak szóló levél, távirat vagy más lezárt küldemény felbontásának tilalma. Az állampolgároknak igen becses joga, mely jogállamban csakis a törvény által meghatározott esetekben sérthető meg." Valószínűleg mindenki számára egyértelmű, hogy a más nevére megcímzett leveleket nem nyitjuk ki, nem olvassuk el, hiszen ezzel személyes jogait sértjük meg, s ha így tennénk, olyan ügyekben, netán titokban kotorásznánk, amikhez semmi közünk. Persze a modern, főleg neten folytatott levelezéseket sokkal könnyebb titokban átolvasni, s sokkal többen teszik is meg, miközben nyilván tudjuk, ezzel ugyanúgy megsértjük a levéltitkot, mint a hagyományos borítékos üzenetek esetében.

A levelek tisztelete

Régimódi leveleim még mindig a szüleimhez érkeznek praktikussági okokból, hiszen az a cím állandó, így biztosan megkapom a bankszámlakivonatomat, az internet számlámat és a rengeteg hivatalos levelet. Ha kapok valami sürgősségi borítékot, s ha ennek feladójából édesanyám úgy ítéli meg, minden bizonnyal ez fontos lehet, így nem várhat addig, amíg hetekkel később hazalátogatok, szépen felhív, elmondja kitől jött, és megkérdezi, kibontsa-e. Csak ekkor, igenlő válaszom után tépi fel a ragasztást. Teszi ezt egy olyan személy, aki előtt talán a létező legkevesebb titkom van, tehát ugyanez a levéltitok-tisztelet kijárna másoktól is. Ám sajnálatos módon ez nem feltétlenül van mindig így, bár a papír alapú leveleknél lényegesen jobb a helyzet, mint az internetes területen.

Valószínűleg azért tiszteljük jobban a kézzel írt leveleket, mert már kinézetre sokkal személyesebbek, ráadásul régóta írogatnak ilyeneket egymásnak az emberek, így volt idő, hogy kialakuljon egyfajta etikett, valamiféle elvárt viselkedési forma ezzel kapcsolatban. A hagyományokat pedig még mindig tisztelik valamennyire az emberek, no és persze a ragasztót is, amit nem olyan egyszerű észrevétlenül széttépni. Különösen a mai, egyre trükkösebbé váló borítékok esetében.

Elektronikus levéltitok

Nyilvánvaló mindenki számára, hogy mások kézzel fogható leveleit nem nyitjuk ki, ám kevéssé ültetjük át ezt a "tisztességes" hozzáállást az internetre - olykor egészen máshogy viselkedünk az e-mailek esetében vagy éppen a cseteléseket illetően. S hogy mi lehet ennek az oka? Talán az, a fent is boncolgatott tény a legegyszerűbb magyarázat, miszerint itt nincs meg a lebukás veszélye - vagy legalábbis összehasonlíthatatlanul kisebb az. Míg egy papír borítékot szinte lehetetlenség észrevétlenül felbontani - legalábbis művészet -, addig, ha ügyesek vagyunk, és tudjuk a másik kódját, azonosítóját, könnyűszerrel beléphetünk postafiókjába, majd ott kedvünkre garázdálkodhatunk. A netes kutakodás lebukásának veszélye legfeljebb akkor fenyeget, ha az adott személy rendszeresen ellenőrzi a levelezőrendszere által megjelenített utolsó belépés dátumát és IP címét, mert így bizony könnyedén lelepleződhetnek az adatvadászok. De persze az emberi leleményesség határtalan, vannak, akik ezt a lebukást is képesek kiküszöbölni - szörnyű, de tudok példát erre is, arra pedig egyenesen milliót, hogy mennyirevatlanul kezeljük netes felületeinket.

Gimiben pont akkor szakítottam az aktuális barátommal, amikor a freemailes címemről váltottam a gmailre, és ezzel sajnos könnyű lehetőséget adtam a kezébe egy kis kutakodásra. A váltáskor átirányítottam a freemailes leveleket az új fiókba, hogy akik esetleg még nem tudják az új címem, ne maradjanak válasz nélkül. Nos, hát a szóban forgó ex annyira éleseszű volt, hogy szépen belépett a  freemailes fiókomba, és  magához is átirányította a leveleket. Az egész turpisságra egészen addig nem is derült fény, amíg egy szép napon nem érkezett egy automata e-mail a munkahelyi szerverükről, hogy a kívánt levelet rendszerhiba miatt nem sikerült kézbesíteni a srác e-mail címére. Persze egyből összeállt a kép, szörnyű volt belegondolni, hogy hónapokon keresztül olvasgatta személyes üzeneteimet valaki, akinek már régen semmihez semmi, de semmi köze nem volt. Ilyenkor az ember úgy érzi magát, mintha pucéran állna egy tömött stadion közepén, ahol a kivetítőn a legféltettebb gondolatai olvashatóak.

Nem direkt, véletlenül

Persze senkiről sem feltételezzük, hogy kódokat lopkod, és direkt kutat, de mi van, ha a titok ott hever az asztalon egy karnyújtásnyira, néhány klikkelésnyire? Ha egy lezárt borítékot látunk az asztalon, nem valószínű, hogy feltépjük, ám ha láthatóan nyitva hever, talán már könnyebben elcsábulunk. Persze ritkán fordul elő, hogy személyes leveleinket szanaszét szórjuk, ellenétben online felületeinkkel. Gyakrabban előfordul ugyanis, hogy számítógépünket prédaként hagyjuk hátra, személyes programjainkból ki nem lépve. Pár percre elszaladunk ide vagy oda, és nem jelentkezünk ki sehonnan. Ha ilyenkor lesben áll a rosszindulat, könnyen kész is a baj...

Ám van egy sokkal nagyobb veszélyforrás, ami egyszerű butaságból fakad. Gondoljunk bele, hányszor tesszük meg, hogy máshol, más gépén jelentkezünk be ikülönféle oldalakra! Ha óvatlanok vagyunk, a rendszer szépen eltárolja belépési kódunkat és felhasználó nevünket. Amikor ilyen helyzetbe kerülünk, azonnal értesítjük az adott ismerőst, barátot, és kérjük, hogy változtasson kódot, vagy töröljük a böngészőből ezeket az információkat. Ha más megoldás nincs, telepítsük újra az adott csetprogramot. Persze nem mindenki jár el így, vannak akik hosszú heteken keresztül kalandoznak más levelei között, vagy olvassák a friss cseteléseket, hiszen a felelőtlen ember volt olyan óvatlan, hogy szem előtt hagyta a tálat, amiből ők csak csemegéznek. A csetprogramok a legveszélyesebbek, hiszen például a Skype úgy működik, hogy online tárolja a korábbi csevegéseket, így mindig minden beszélgetés mindenhonnan elérhető, végtelen információhalmazt nyújtva ezzel a kíváncsiskodóknak. Az emberek gyarlók, és eluralkodik rajtuk az oldalukat fúró, különös érzés, amit nem is akarnak legyőzni, hiszen a lebukás veszélye egyenlő a nullával.

Ismerős, ismeretlen

Talán a cotcoton is szó esett már róla, olykor megesik, hogy dühünkben egy ismerősünk után kutakodunk, vagy vad féltékenységünkben szerelmünk e-mailjeit pásztázzuk, s tény, hogy ez ugyanolyan ocsmány, de legalább megmagyarázható az érzelmi kötődéssel. Mi a helyzet azonban azokkal az elvtelenekkel, akik vadidegenek privát beszélgetéseit csekkolják? Sajnos tapasztalatból mondhatjuk, az ilyen sem ritka. Mi van azzal, aki egy ismerőse sosem látott barátjának bensőséges üzeneteit olvasgatja? Szimpla kíváncsiság, vagy ez már a mások életében való turkálás beteges perverziója? Vagy teljesen megváltozott ezen a téren az emberiség? Egy olyan világban, ahol a neten minden fellelhető, már nem számítanak titoknak a legbensőbb gondolatok? A közösségi hálókon fellelhető információk lazítottak a levéltitkon is? Úgy gondoljuk, ha kedvünkre végignézhetjük valaki családi fotóalbumát, akkor már a magánlevelezéséhez is jogunk van?

Az online világ egyre nagyobb részét teszi ki az életünknek, így természetes, hogy sokszor bensőséges gondolatainkat is e-mailben vagy cseten osztjuk meg barátainkkal, szeretteinkkel. Ezek nem azok az üzenetek, amelyeket közzé teszünk a népszerű közösségi siteok üzenőfalain, hanem személyes ügyes-bajos dolgaink, amik tényleg nem tartoznak a több száz fős online baráti társaságunkra, csak arra az egy személyre, akinek szántuk. És ilyenkor nem számít védekezésnek, hogy mi nem voltunk elég elővigyázatosak, mi nem ügyeltünk arra, hogy ne jegyezze meg a rendszer az adatainkat, hiszen alapvető, hogy tiszteljük annyira embertársainkat, hogy nem turkálunk magánügyeikben.

A multik

No és mi a helyzet olyankor, ha napi nyolc órát dolgozunk számítógép előtt, ám a belső szabályzat enyhén szólva szigorú, s olykor megkérdőjelezhető. Nem egy és nem két olyan munkahely létezik, ahol a munkahelyi email címünkön kívül mást nem nézhetübnk meg, hála a mindent szemmel tartó vállalatnak, aminek a szeme minden mozdulatunkra kiterjed. A munkáltató multik gyakran magasról tesznek a személyiségi jogokra és a magánlevelekre, hiszen ha az a céges címre jött, az az övék is. Köztünk is van olyan, aki korábban multinál dolgozott: a telekommunikációval foglalkozó óriásvállalat mentette az alkalmazottak összes bejövő üzenetét, és nem még ahhoz sem voltak restek, hogykövessék és rögzítsék a monitorokat, hogy ily módon dokumentálva nyomon tudják követni, kinek merre mozgott az egere az adott hónapban. A külső e-mail címekről jövő leveleket természetesen egyből saját szerverükre mentették, és ezekre az üzenetekre az adott alkalmazott válaszolni sem tudott, mivel csak belső címekre küldhettek levelet.

Az még érthető is, hogy a cég magának óhajtja a kifizetett munkaidőt, s így nem tűri, hogy az alkalmazott munkaidőben válaszolgasson a baráti, családi mailekre, ám az elgondolkodtató, hogy a levelek mentése és tárolása, s az egér mozgásának monitorozása mennyire helyénvaló - és legfőképpen, hogy motivációs szempontból mennyire célravezető. Gondoljunk csak bele milyen lehet, amikor főnökeink szabadon turkálnak személyes, külső e-mail címekről jött leveleinkben...

Levelek halottaknak

7350

"Kedves Archimedes! Hallgass a kardos emberre!" Egy pofonegyszerű ötletre és annak még egyszerűbb kivitelezésére épül a Letters to dead people című miniblog, amely rövid idő alatt elképesztően sikeres lett (tízezer követő a neki otthont adó Tumblr rendszeren). Mindezt annak ellenére érte el, hogy az egymondatos, fekete négyzetbe applikált őszinte és szívhez szóló üzenetek megértéséhez nem árt némi irodalmi, filozófiai, történelmi és művészettörténeti műveltség. Ha ez megvan, akkor viszont jó eséllyel új színben láthatjuk majd az ókor óta élt celebritásokat Homérosztól Shakespeare-en át Jackson Pollockig.