lakk

Kis színes körmöket hordunk

2952

A körömfestés sem mai találmány. Egyiptomi fáraók hosszú, aranyozott körmöket hordtak, ha sajátjuk nem nőtt meg eléggé, akkor pótkörmöket helyeztek az igazira. A Ming dinasztia alatt, kínai nemesek is előszeretettel növesztették meg a körmeiket és arannyal, ezüsttel színesítették azokat. Az ókori görögök, rómaiak hennafestékkel pingálták a körmeiket, a gazdagok arany- és ezüstfestékkel. Júdeában az is divat volt, hogy egy tűvel festéket juttattak a körömmátrixba, így az már eleve színesen nőtt ki. Fájdalmas volt, persze. A kíméletes manikűr Franciaországban terjedt el, a XIX. században, amikor dr. Sitté rózsafapálcával manikűrözött, és ezt a szakmát húga tovább is vitte. Az iparosodás elhozta a körömkozmetikát is, megjelentek a reszelők, a lakkok. Eleinte, csak a köröm középső harmadát lakkozták, a bőr felőli fehét holdacska és a körömvégek szabadon maradtak. A körmöket pasztákkal tették csillogóbbá. A Revlon készítette az első olyan festékanyagot, amit már körömlakknak lehet nevezni, a húszas évek elején. A másik nagy körömlakkgyártó cég az Orly, ami szentül meg van győződve róla, hogy ő találta fel a spanyolviaszt, pontosabban a francia lakkozást. Saját sztorija szerint 1975-ben megkérte egy hollywoodi rendező, hogy olyan körömlakkot adjon a színésznőinek, ami mindenféle szetthez, figurához, alakítandó szerephez illik. Ekkor tanácsolta a körömvég fehérítését, a köröm fényesre festésével kombinálva. Nos, hogy miért nem hálivúdi lakkozás a francia? Mert Jeff Pink, az Orly alapítója, ezt a lakkozást Párizsban látta egy haute-couture bemutatón. Azóta már műkörmöket - ezzel igazán nehéz az élet  -, előre gyártott mintákat, matricákat, strasszköveket használunk. Bár én esküszöm a tűzpiros lakkra és a rövid körmökre! Szexi! És most azt hiszem megtaláltam azt a körömlakkot, ami mindenki kedvenc márkájához, mondjuk a Chanelhez igazíthat. Te lakkoznál logót?

Tárolás

Talán a körömlakk az első dekorkozmetikum amit kipróbálunk. Emlékszem már ovis koromban is előszeretettel pingáltam az ujjacskáimat anyukám gyöngyházfényű körömlakkjával. Talán a szempillaspirál után a körömlakk, amit igazán szeretek, ha már kozmetikusról van szó. Én a hűtőben tartom a körömlakkjaimat, mert hő és fényérzékenyek, ha melegben tárolod, akkor hamar besűrűsödik, fény hatására pedig a színét változtatja, tehát a legjobb, ha a hűtőben tárolod. Egyébként, ha besűrűsödik a lakk semmiképpen ne körömlakklemosót vagy, ami még rosszabb acetont önts bele, mert onnantól kezdve használhatatlanná válik a cucc, képtelenség lesz egyenletesen egy-két rétegben felkenni és a színe is megváltozik, ráadásul a lemosó hajlamos elválni a lakktó, mert más a sűrűsége. Lehet kapni lakkhígítót, nem nagy befektetés és időtlen időkig elég, hacsak nem vagy körömkozmetikus. Mindig figyelj oda, hogy lakkozás után nem kentél-e festéket az üvegcse szájára, mert, ha igen, akkor a következő használatig az éppen meg fog kötni és szinte képtelenség lesz letekerni a lakkos üveg tetejéről az ecsetet, ilyenkor még el is törhet, és használhatatlanná válik a dekorcucc. Minden lakkozás után töröld le acetonos vattával, de inkább papírtörlővel a lakkos üveg száját, a vatta hajlamos szöszözni és az elég rosszul tud kinézni, amikor lakkozásnál egy hosszabb pöszmét felkensz a körmödre. 



olvass tovább

Ronaldo lakkozza

6431

Egy illúzióval kevesebb. Bár eddig is lehetett arról hallani, hogy Christiano Ronaldo intenzíven ápolja kapcsolatát saját feminim oldalával, de ennek ilyen látványos tünetét még sosem mutatta, mint most. Feketére lakkozott lábkörmeivel, amelyet New York-i vakációja alatt mutatott meg (nyilván akaratlanul) a bulvársajtónak, alighanem új szintre emelte a metroszexualitást.