kinect

Harcolj a levegővel!

7068

Láttátok a Különvéleményt? Akkor biztos emlékeztek, hogy milyen menő kezelőfelülete van Tom Cruise-nak: 3D-ben, egér és billentyűzet nélkül, egy speciális kesztyűvel irányítja a rendszert, amellyel a mutáns látnokok álmaiban megjelenő gyilkosságokat elemzi. Állítólag akkor már dolgoztak egy hasonló rendszeren a valóságban is, nem volt annyira valóságtól elrugaszkodott kép tehát, ahogy Tom a képeket és videókat a kezével rángatva rakta össze a bűntényeket. Az persze valószínűnek tűnt, hogy a következő Windows felülete még nem ezen az elven működik majd. Aztán majdnem mégis megtörtént: a Microsoft ugyanis megcsinálta és kesztyű sem kell hozzá.

Az ötlet nem új: a Nintendo Wii váratlan sikere megmutatta, hogy ez a jövő. A technológiailag már a kiadása idején is bőven elavult konzolt a márkanéven kívül egy apró csavar vitte sikerre: a vezeték nélküli, mozgást érzékelő vezérlő, amelyet egyszerűen a kézben tartva használhattunk bokszolásra, golfra, teniszre, Super Mario irányítására, vagy éppen gyilkolásra. A Wii szórakoztató, nemcsak a játék, hanem a játékos is látványos, megmozgat – legalábbis a felsőtestet – és gyógyít: a Pető Intézetnek ajándékozott darabokkal játszó segítséggel élő gyerekek fejlődése a bizonyíték, hogy játéknál jóval többről van szó. A konkurencia persze azonnal mozgolódni kezdett, a Sony hasonló vezérlővel állt elő (PlayStation Move), a Microsoft pedig valami sokkal többel. Ez lett a Kinect.



olvass tovább